Miért jó egyedül utazni? Íme 3 erős érv, ami a te kedvedet is meghozza
Amikor előálltam az ötlettel, hogy ezúttal nem a barátommal vagy barátnőimmel, társasággal tervezem a következő utamat, hanem szándékosan, teljesen egyedül, a legtöbben nem értették, mi értelme van egyáltalán így utazni bárhova és a későbbiekben is, nagyon sok ismerősöm elcsodálkozott rajta, hogy mégis mi bajom van. Pedig ma már több millióan utaznak egyedül: legyen szó rövid kikapcsolódásról vagy éppen életvitelszerű „vándorlásról”, hiszen sokan választják a digitális nomádságot - ők azok, akik helytől függetlenül dolgoznak.
Bár úton már sokat voltam egyedül - utaztam Tallinnig 30 órán át busszal magamban, Berlinbe vonattal, ahol úgy fesztiváloztam, hogy csak a helyszínen, rövid időkre társultam ismerősökhöz -, de más, amikor megyek valakihez és más, amikor teljesen ismeretlen helyre tartok és nincs, aki várna rám. Én most ez utóbbit szerettem volna megtapasztalni, egyrészt, hogy teljesen el tudjam engedni a hétköznapi stresszt, másrészt pedig tesztként is szántam magamnak, mielőtt valami valóban egzotikus úti célt vennék célkeresztbe, négy nap helyett, akár hónapokra.
Mert egyedül utazni nem ijesztő és a legkevésbé sem unalmas. Más, mint nagy társasággal minden este alámerülni az éjszakában vagy hajnalig világot megváltani, de az egyedüllét itt sem egyenlő a magánnyal. Útközben találkoztam helyiekkel és más utazókkal is, amikor pedig úton voltam, remekül éreztem magam a kilátás, a fülesem és egy jó könyv társaságában. Úti célom Bari és környéke volt, minden nap kirándultam valamelyik közeli városba, így a négy nap alatt Barin túl jártam Materában, Alberebellóban, Monopoliban és Polignano A Mare-ban is.
Most három pontban összeszedtem a tapasztalataimat, hogy miért is írnám fel receptre minden utazónak, hogy legalább egyszer próbálja ki, milyen egyedül utazni.
Nyitottabb leszel más emberekre
Emiatt könnyebben is ismerkedsz. Ha barátokkal utazol, természetes, hogy olyan jól elvagytok egymással, hogy nem is igazán keresitek mások társaságát, és kívülről is úgy tűnhet, hogy a ti köreitekben már nincs helye egy harmadik vagy többedik személynek. Ellenben, ha egyedül vagy, sokkal könnyebben közeledsz másokhoz, és feléd is könnyebben nyitnak. Így pizzáztam együtt egy olasz bácsival, aki átellenesen ült velem az étterembe, lett helyi idegenvezetőm Materában, és barátkoztam össze végül a hostelben dolgozó lányokkal.
Nem kell máshoz alkalmazkodnod
Amit a legjobban élveztem a négy nap alatt, hogy teljesen magamnak oszthattam be az időmet. Órák hosszat bolyonghattam az óvárosban vagy zenét hallgatva a tengerparton, vacilláltam az éttermek között, annyi időt töltöttem el egy-egy látnivaló előtt, amennyi csak jólesett, és olyan is előfordult, hogy a recepcióssal beszélgetve változtattam meg reggel az előző este kiötölt útitervemet. Ha kedvem volt mentem, ha ahhoz volt hangulatom megálltam pihenni. Senki sem traktált „kötelező látnivalóval”, és gond nélkül kiélhettem a templomos mániámat is, az összes utamba kerülő templomot megcsodálhattam sóhajtások nélkül.
Tökéletes én-idő
Amikor egy hosszú munkanap után úgy estem haza, hogy ma pihenős estét tartok, gyakran kaptam magam azon, hogy közben e-mailekre válaszolok és sajtófigyelést csinálok és a kikapcsolódós estém végül félig munkába pördül át. Ami nem baj, mert imádom a munkáimat, de egy idő után azon kaptam magam, hogy alig tudok kikapcsolni, így ez a négy nap tökéletes volt ennek a gyakorlására is (még akkor is, ha első nap a hostelbe megérkezve még az első dolgom volt az automatikus emlékeztető ellenére is üzenetekre reagálni, majd amikor az óváros közepén azon kaptam magam, hogy az egyik ilyen e-mailen dühöngök, rájöttem, hogy nem ezért vagyok itt, majd szépen zsebre dugtam a telefonom).
Tehát egy ilyen utazás szuper lehetőség arra, hogy szó szerint kiszakadj kicsit a teendőkkel agyonnyomott hétköznapokból, és munka vagy mások dolgai helyett végre saját magaddal törődj.
