SIKERSZTORIK
A Rovatból

Magyarország csili nagyhatalom lehetne!

Csilivel van tele Mohai Tibor gyulai kertje. A hobbitermesztő szerint paprika nélkül nem élet az élet. Ez lehetne a vidék egyik kitörési pontja.
Szegedi Éva - szmo.hu
2014. július 19.



Mint arról mi is beszámoltunk, a külföldiek szerint a magyar konyhát a vöröshagyma mellett a paprika használata jellemzi. Ezzel Mohai Tibor gyulai csilitermesztő is egyetért. Bár nála ez csak hobbi, a kertje tele van paprikával. Egyik-másik fajtát a csiliseken kívül itthon nem is ismerik.

"Mi már túl vagyunk a kecelin, a cseresznyepaprikán, meg a macskapöcse paprikán, ezeket leszárítjuk, savanyúságnak tesszük el" mosolyog Tibor. Úgy véli, paprika nélkül nem élet az élet, mi, magyarok imádjuk a paprikát, azon nőttünk fel. "A csili ehhez a hagyományhoz illeszkedő kuriózum, ráadásul könnyen termeszthető. "Aki a ma gasztrokultúrában egy kicsit is járatos, az ismeri klasszikus fajtákat, mint amilyen a jalapeno, a tabasco, a habanero, vagy a cayenne." A csilitermesztés Magyarországon egyre népszerűbb. Tibor elmondta nekünk, miért.

- Hány tő paprikád van most a kertben?

- Több száz lehet, nem számoltam össze.

- Hogyan lehet megjegyezni, melyik cserépben melyik fajta növekszik?

- A levelük színéről és formájáról, a virágzatról, illetve a termésükről lehet beazonosítani őket. Van, amelyik mellé kis cédulát tűzök. A paprikák levele szinte ugyanolyan, mint a termésük, ez segíti az azonosítást. Például az Inca Red Drop levele csepp alakú, ilyen lesz a termése is. Ha hosszúkás a levél, hosszúkás a termés. A Black Royal levele sötét, a szárán növekvő paprika ehhez hasonló: egészen sötét padlizsán színű, és mire megérik, majdnem fekete.

black royal

Black Royal - mi inkább Fekete Tűznek neveznénk

Mohai_Tibor

Mohai Tibor, aki a csilis cserepekre nézve fejből sorolja, melyikben milyen fajta terem.

- Miért kezdtél el csilikkel foglalkozni?

- Hét éve egy hipermarketben hirtelen ötlettől vezérelve megvásároltam az első tövet. Interneten kezdtem keresgélni, és megragadott a csilik fajtagazdagsága, valamint szín- és formaválasztéka. 2,5-3 ezer fajtakönyvbe vett, stabilizált fajtát ismerünk Hondurastól Bulgárián át Japánig. Mondjuk, ebbe beletartoznak az édes paprikákat, mert az édes paprika is csili, vagyis egy kisebb halmaz a csiliken belül. A paprikák előtt két évig a szintén nagy fajtagazdagságú tökféléket termesztettük szabadföldön, és azért is váltottam paprikára, mert könnyebb nevelni, elegendő hozzá néhány cserép.

- Otthoni termesztésnél mire kell ügyelni?

- Melegre van szüksége, bár ez nem jelent feltétlenül erős, tűző napot. Sőt, a fóliások például árnyékolni is szokták necc hálóval. De ha harminc fok felett marad a hőmérséklet, a csilik jobban növekednek, mivel rendszerint trópusi fajták, nem olyanok, mint a magyar erős hegyes, amely akkor is hoz valamennyi termést, ha hűvösebb van.

- Akár panellakásban is nevelhető?

- Ha nem északi fekvésű a lakás, akkor a teraszon vagy az ablakban lehet néhány tövet nevelni.

- Milyen hosszú a csili termesztési ideje?

- Itthon a magvetést - lakásban vagy fóliában - március közepéig érdemes elvégezni. A paprikák rendszerint az első fagyokig teremnek. Érésnél lehetnek különbségek, július elején-közepén szabad földön már szedhető a paprika. Egyes fajták szeptember előtt nem érnek be, ilyen a Bishop’s Crown más néven Patricia’s Bell, magyarul Tulipánpaprika.

IMG_6379

Növekszik a Tulipánpaprika

IMG_6376

Már júliustól teremnek a csilitövek

Mohai Tibor kertjében többek között az alábbi fajták növekednek:

Az igazán erősek a Dorset Naga, a Csokis Habanero és a Morouga Scorpion a maga szerény, nem túl hivalkodó kis virágaival – pedig ez a világ egyik legerősebb paprikája. Scoville értéke megközelíti a 2 milliót.

Peter Pepper, népnyelven fütyipaprika. Sárga, illetve piros színű a termése, vastag húsú, 4-5 centiméteresre nő és a szabályos alakú termése olyan, mint a pénisz. "Nem őrületesen csípős, inkább a formája miatt érdekes."

A Szamba klasszikus paprikafajta, kis csoportokban hozza a termését, amely eleinte lila színű. Először ezeket kezdték el forgalmazni az egyik hipermarketben.

A Fekete Gyöngyöt Tibor eddig csak a netről ismerte, idén kapott egy tövet. Amikor megérik, a tövön egyszerre lesz többféle paprika: zöldes, pirosas, feketés termés. Közepesen csípős. Ez a csilik esetében még csupán az alsó középosztály, pedig a magyar cseresznyepaprikánál három-négyszer erősebb.

IMG_6340IMG_6355

- Szívesen látnád a csilit hazai éttermek étlapján?

- A paprikával az a gond, hogy időben korlátozott a szedési ideje, friss paprikát nem lehet egész évben folyamatosan biztosítani. Ha felveszik az étlapra, azt célszerű hosszabb távra előre átgondolni. A legtöbb vendéglátóhely elintézi azzal, hogy az asztalra odakészíti az állandóan beszerezhető sztenderd tabasco szószt, vagy ami a legrosszabb, azt a bizonyos, sokak által ismert, piros, agyonsózott, leveses, darált csípőset. Pedig ezeknél a termékeknél akad sokkal, de sokkal jobb minőségű, ízletes kistermelői szósz, illetve darált paprika, amely külföldön is megállja a helyét. A hazai kistermelők java ráadásul adalékanyagok, színezékek és tartósítószerek nélkül, jó minőségű só felhasználásával készíti ezeket. Akad olyan termék, amihez külön megfüstölik a paprikát.

- Melyik a kedvenc csípős ételed?

- Az ételek, csípősen. Mondjuk, azért olyan túlzásokba nem esem, mint az egyik kollégám, aki a gyümölcslevest is csípősen eszi. Az enyhén csípős, pikáns lekvárok persze finomak tudnak lenni. Télen pedig mindig csinálok magamnak őrölt csilis mézet. Amikor átfázik az ember, egy kanállal csak bele kell löttyinteni egy bögre forró teába, és azonnal átmelegíti az embert.

- Milyen mértékben érdemes otthon használni a saját termesztésű csilit?

- Egyedi igények kérdése. Ha valaki csak alkalmi fogyasztó, elég néhány tő. Én például ma reggelire egyszerű szendvicset ettem hegyes erős paprikával. Délben a rakott zöldbabra szórtam csípős paprikát. Munka után hazahoztam egy hamburgert, és házi csípős szószt tettem rá. Azért is szeretem a csilit, mert a benne lévő kapszaicin ugyan égethet, csíphet, fájdalmat okozhat, de nem allergén, és háztartási mennyiségben fogyasztva nem mérgező. A hazai hegyes erős paprikából napi tizenöt kilónak lehetne mérgező hatása.

felülnézetből

A tavalyi termés

bulgarian carrott

Bulgarian Carrott szüret után.

- Presztízskérdés a csiliseknél, hogy minél csípősebb paprikát neveljenek?

- Ez pontosan olyan, mint a sportmotorok iránti szenvedély. Ott is a legerősebbet, a leggyorsabbat, a legjobban gyorsulót akarja mindenki kipróbálni. Ugyanez igaz a nemesítőkre is, ők is elmennek ebbe az irányba. Minél csípősebb, annál jobb. Egy évtizede a Szellempaprika, a Bhut Jolokia volt a legerősebb, körülbelül egymilliós Scoville-értékkel. Jelenleg a hivatalos csúcstartó a Carolina Reaper, amelynek Scoville-értéke meghaladja a kétmilliót.

-A legcsípősebb paprikákat nevezhetjük luxus kategóriának?

-Valóban ezek a legdrágábbak a piacon. Ennek ellenére azok, akik a hardcore csípős paprikákra specializálódtak, ezeket adták el leghamarabb. A hazai kistermesztők a fogyasztói igények után mennek, az a cél, hogy brutálisan erősek legyenek a csilik, annyira, hogy már fáj tőlük az ember ínye, és szakad az emberről a víz. Ugyanakkor, míg a boltok tele vannak mainstream szószokkal és csilis termékekkel, hiányoznak az üzletek polcairól azok a fajták, amelyek kegyetlenül odavernek.

A Scoville-skála

A paprikafajták csípősségét okozó kapszaicin alapján mér. Erre Wilbur Scoville amerikai kémikus dolgozott ki először használható eljárást; a paprikából készült oldatot cukros vízzel hígították addig, amíg a „csípést” a tesztelők (eredetileg öt kóstoló) már nem tudták érzékelni.

A Scoville-érték azt jelzi, hányszorosára kell hígítani egy paprika kapszaicin kivonatát ahhoz, hogy már ne érezzük csípősnek. Az édes paprikák Scoville-értéke nulla, mivel oldatuk hígítatlanul sem csípős, nem tartalmaznak kapszaicint. A 100.000 feletti SHU érték azt jelzi, hogy a kivonatot több mint százezerszeresére kell hígítani ahhoz, hogy már ne érezzük csípősnek.

scoville

-Milyen fajtákra specializálódtál?

- Most a Habaneróra és a Jamaicanra álltam rá, mivel talán ezeknek a legjobbak a tulajdonságai. Nagyon erős, könnyen feldolgozható, univerzális felhasználású, jól fogyasztható fajták. Vastag húsú, de darálható és nagyon erős. Mi már túl vagyunk a kecelin, a cseresznyepaprikán, meg a macskapöcse paprikán, ezeket leszárítjuk, savanyúságnak tesszük el.

Van, amit csak érdekességként tartok. A Shishito japán fajta gyűrött, könnyen szárítható kis paprika. A japánok zölden eszik; beledobják egy kis olajba, megpirítják vagy megsütik, esetleg marinálják. Zölden nincsen íze, még csak nem is csíp, fogalmam sincsen, mit szeretnek rajta. Sárgára vagy pirosra érve is csak közepesen csípős. Éretten viszont, különösen a piros, nagyon jó ízű, hasonló az édeskés magyar fűszerpaprikához. Ráadásul könnyen szárítható.

- Saját fajtád is van?

- Nemesítéssel ugyan tudatosan nem foglalkozom, ám mivel a paprikák rendkívül könnyen összeporzódnak, kereszteződnek egymással, meglepetésemre már van saját hibridem. De nem tudom megmondani, milyen keverék. A mezőgazdaságban védőtávolsággal oldják meg a kereszteződést, ám én annyira nem vigyázok erre, éppen azért, mert szeretem a fajtagazdagságot, és jó érzés, hogy na, van egy új fajtám.

- Több száz töved van. Ekkora mennyiségű paprikával már kereskedni is lehet?

-Egyelőre nem vagyok kistermelő, csak házi használatra termesztem a csilit. A nagy volumenű termesztéshez olyan nagyobb szabadföldre lenne szükség, amelyet jól lehet művelni és öntözni. Itthon dolgozzuk fel a paprikát, és mi használjuk el, vagy ismerősöknek ajándékozok belőle, vagy bent a munkahelyemen kóstoltatok.

- Ki segített az első lépésekben?

-A csilitermesztéshez Magyarországon legfeljebb paprikatermesztőktől, kertészektől vagy növényorvostól lehetett kérni információkat. Szerencsére a csilitermesztés nem sokban különbözik a közönséges magyar fűszerpaprika termesztésétől. Ha valaki az utóbbiban járatos, ebbe is beletanulhat.

Tíz éve jöttek be először a magok, például úgy, hogy valaki Mexikóban járt és hozott haza, vagy kulináris üzletben a szárított paprikában maradt mag, és azt használták fel ültetésre. A csilitermesztésnek nem alakult ki a hagyománya, ezért nem volt magyar szakirodalma. Német nyelvű, angol, és érdekes módon svéd honlapokon lehetett használható anyagokat találni.

samba felülnézetből

Szamba

nálam kereszteződött paprika

Saját hibrid

- Mennyiben változott ma a hobbi csilitermesztők helyzete?

- Sokan kezdtek blogot vezetni, létrejött a Csilikertész fórum rengeteg témával. Itt megosztjuk a tapasztalatainkat például a tápanyag-utánpótlásról, a földkeverékekről, alternatív szaporítástól, átültetésről, van magbörze, palántacsere. A keresők és a Facebook segített abban, hogy aktív közösségre találjak. A tagok leginkább laikusok vannak. A kistermelők és a szenvedélyes csilitermesztők közül csak egy kertészmérnököt ismerek. Tele vagyunk gépész, közlekedési, élelmiszer és más mérnökökkel, illetve közbeszerzési referensekkel, de van irodai aktakukac is.

- Pihentet a kertészkedés? Mindenki ki akar szakadni az irodai munkából?

- Az biztos, hogy a kertészkedésnek nagyon jó élettani hatása van, átmossa az embert, és az most mindegy, hogy füvet nyírunk, gyümölcsöt szedünk, vagy formára metszünk egy bokrot. Munka után szeretek kint szöszmötölni a virágoskertben vagy a csilik között.

- Hány hobbi csilitermesztő lehet Magyarországon?

-Erről nincsen hivatalos adat. Tíz, tizenöt, maximum húsz ember foglalkozik hivatalosan kereskedelmi célú, piaci mennyiségű termesztéssel. Mi, akik hobbi szinten termesztjük a csilit, talán több ezren is lehetünk, annyi új ember talál mostanában a fórumra. Gyulán kapásból három embert tudnék felsorolni. De ők már tudatosan szereznek be magokat és csereberélnek fajtákat, tíz-tizenötöt is kipróbálnak.

- Bárkiből lehet hivatásos csilitermesztő?

- Persze, 200-300 tő szabadföldi ültetvénytől kezdve lehet piacra is termelni. Egy ismerősöm csupán 35 tő paprikát nevelt, igaz, a legerősebbeket, vitte piacra, és októberre el is fogyott neki az összes szósza. Egy másik ismerősöm 6-8000 tővel dolgozik. A magyar vidéknek, akárki akármit mond, számos kitörési pontja lehet. Egy ilyen volna akár a csilitermesztés is.

- Miért gondolod így?

- A lakosság négyötöde vidéken él, ám a vidék sajnos ma sok helyen passzivitásba, sőt agóniába fordult. A csili nálam

nem feltétlenül cél. Inkább eszköz. Meg akarom mutatni, hogy a magyar vidéknek, a magyar mezőgazdaságnak igenis vannak lehetőségei, ilyen lehet a gyógynövény vagy fűszernövény termesztése, és ilyen lehetőség lehet a csilitermesztés is.

Az egyik hazai termesztő az állását hagyta ott a csilipaprikáért, és egy nagynak és jelentősnek igazán nem nevezhető településen, Kabán indította el a csilis projektet, és már megélnek belőle. Merjünk belevágni akkor is, ha az elején kudarcok élnek! Rengetegen akarunk vidéken maradni és itt élni élhető életet. Lehetünk kistermelők is, legyünk bátrak!

1233629_596527610409289_666096307_nIMG_6343

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
,,Mikor megérkeztem, minden csupa vér volt a konyhában, és a kollégámon feküdt két másik vérző ember” - Zsolt Angliában önkéntes rendőr, ottani élményeiről mesél
Menyhárt Zsolt 15 éve önkéntes rendőr az angliai Ipswichben. Nap mint nap az utcán teljesít szolgálatot. Ugyanolyan egyenruhája és jogai vannak, mint a hivatásosoknak, de ő teljesen ingyen teszi ki magát a veszélynek. És imádja ezt a munkát.
Barnyák Mónika - szmo.hu
2025. június 08.



A magyarok sokféle munkát vállalnak a világban, de az, hogy valaki rendőrnek áll, viszonylag ritka. Menyhárt Zsolt 15 éve szolgál az angliai Ipswichben, méghozzá egy nálunk teljesen ismeretlen formában: önkéntes rendőrként. Ezt azt jelenti, hogy civil munkája mellett, a szabadidejében ölti fel az egyenruhát, utána viszont pontosan olyan feladatok várják, mint a hivatásos kollégáit.

Mi visz rá valakit, hogy teljesen ingyen kockáztassa az éltetét nap mint nap idegenekért? És mennyiben más a rendőri munka Nagy-Britanniában, mint Magyarországon? Miért fegyvertelenek az angol rendőrök? És fegyver nélkül hogyan oldják meg a legrizikósabb szituációkat? Ezekről beszélgettünk.

- Hogyan kerültél Angliába?

- Korábban Prágában éltem és telekommunikációs mérnökként dolgoztam. Akkoriban kaptam egy nagyon jó munkaajánlatot Angliából, amit elfogadtam és ideköltöztem. Megtetszett minden, és nagyon hamar elszaladtak az évek. Jó volt a munkahely, és a kollégák is nagyon befogadóak voltak. Ugyan nem terveztem hosszú távra maradni, csak pár évre, de végül itt ragadtam, így lett Anglia az otthonom tizenhét éve.

- Honnan a rendőri motivációd?

- Gyerekkoromban nagyon vonzott a rendőri és a katonai pálya, valószínűleg, mert édesapám rendőr volt. Ő persze lebeszélt arról, hogy ezt válasszam, mert az akkori viszonyok teljesen mások voltak, mint mostanában. Viszont nekem megmaradt a motivációm, mivel rengeteg érdekes feladatot látott el a munkája során: volt közlekedési- és kutyásrendőr, dolgozott nyomozó alosztályon, és körzeti megbízott is volt. Szóval

az egész gyerekkorom azzal telt el, hogy láttam, ahogyan egyenruhában, vagy civilként szolgálatba helyezve magát intézkedett.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy végül itt, Angliában leszek majd önkéntes rendőr.

- Hol hallottál az önkéntes rendőri szolgálatról?

- Egy érdekes véletlen miatt került elém ez a lehetőség, amiről egyébként nagyon kevesen tudnak Angliában. Egy helyi magyar összejövetelen találkoztam két magyar rendőrtiszti főiskolás sráccal, akik akkoriban éppen egy program keretében voltak itt a helyi rendőrségnél, három hónapig. Meséltek rólam a szolgálatvezetőjüknek, aki meghívta a helyi magyarokat egy találkozóra. Tőle hallottam, hogy van egy ilyen lehetőség.

A felügyelő leszervezte, hogy kimehessek egy műszakra egy igazi járőrpárossal, hogy lássam, miről is szól ez a valóságban.

Hatalmas és igazán intenzív élmény volt belátni a színfalak mögé, hogy milyen a bűnüldözés az ártatlannak kinéző városban. Ezután eldöntöttem, hogy belevágok.

- Mit jelent az önkéntesség?

- Angliában nagyon gyakori, hogy az emberek önkéntes feladatokat vállalnak, nagyon sok lehetőség van erre. Ez annyit jelent, hogy, a főállású munkájuk után végeznek valami teljesen más tevékenységet, akár mint én, a rendőrit, teljesen ingyen, fizetés nélkül, de ugyanakkora felelősséggel. A rendőrségen belül az önkénteseknek is van egy minimum óraszám-követelményük. Maximum óraszám nincsen szabályozva, tehát akár minden nap lehet önkéntesen dolgozni.

Ha valaki önkéntes rendőr, ugyanazzal a jogkörrel rendelkezik, és ugyanazokat a feladatokat végzi, mint a fizetett, hivatásos rendőr. Ugyanolyan egyenruhát, felszerelést, jelvényt, szolgálati igazolványt kap.

Ez számomra is meglepő volt. Emellett havonta kötelező tréningek vannak, amiken részt kell venni. A speciális tréningek témája például az ajtóbetöréses behatolás, a gyorsforgalmi utakon intézkedés, a megkülönböztetett hang- és fényjelzéssel ellátott jármű vezetése, valamint a forgalmi rendőröknek a nagy sebességű üldözés és az elfogás. Drogtúladagolásnál az életmentő gyógyszeres beavatkozásra is csak arra külön képzett rendőr jogosult. Ha nincs szolgálatban ilyen kolléga, akkor mindenképpen meg kell várni a kiérkező mentőt. Emellett lehet még szakosodni akár a nyomozókhoz is, és azon a csoporton belül is lehet gyűjtögetni a tréningeket és a tapasztalatokat. Némelyik tréning annyira speciális, hogy ha valaki vállalja a továbbképzéseket, attól jóval magasabb munkaóraszámot is várnak el, mert ezek a továbbképzések nagyon drágák, és csak akkor támogatják, ha ezzel a gyakorlatban, rendszeresen fogja majd segíteni a rendőrség munkáját.

- Te hogyan élted meg az alapképzési tréninget?

- Már elég jól beszéltem angolul, mégis a jogi szaknyelvet, szakszavakat nem ismertem kellően. Akkor az nekem egy erős gyorstalpaló volt, megtanulni a különböző törvényeket és a kifejezéseket, hogy hivatali folyamatokban, jelentések írásában a megfelelő szaknyelvet használjam. Segített, hogy a törvényi környezet le van egyszerűsítve Angliában, nagyon sok olyan törvény van, ami egyszerűen alkalmazható és áttekinthető. Ugyanakkor meglepetés volt, hogy mennyi régi törvény van még mindig használatban, ami néha azért kusza tud lenni. Ha viszont valaki valamiben elakad, rádión felhívhatja a felettesét és információt kérhet, ez itt általában bevett dolognak számít.

- Mik azok a dolgok, amik a leginkább megleptek?

- Itt nincs egyetemes személyes azonosító okmány, ami nekem elképesztő volt eleinte. Amikor intézkedünk, és megkérünk valakit, hogy igazolja magát, a legtöbb a bűnöző mégis általában valós nevet és címet ad meg. A rendőrre van bízva, hogy mit hisz el, vagy mit nem, hacsak nem szolgál az illető elegendő bizonyítékkal valós kilétére. Onnantól kezdve, ha valaki ad nekem egy nevet és címet, és azt a központtal leellenőrizve nem vagyok teljesen biztos az illető kilétében, akár őrizetbe is vehetem, élve a gyanúval, hogy hamis adatokat adott meg.

Az a tapasztalatom, hogy Angliában minden erősen a bizalomra épül.

Itt a jogosítványnak sem kell nálunk lennie a járművezetéshez, igazoltatás után is bemutatható hét napon belül. A rendőrök ugyanakkor abszolút nagy mozgástérrel rendelkeznek. A tréningeken is elmondták, ha bárki a rendőrségen belül utasít, hogy valakit tartóztassak le, megtagadhatom, mert ez a saját döntésem, mint ahogyan az is, hogy hogyan járok el az elkövetővel szemben. Tehát azt sem mondhatja meg egyik feljebbvalóm sem, hogy valakinek adjak-e helyszíni bírságot, vagy engedjem el egy szóbeli figyelmeztetéssel. Ez nagyon pozitív, hogy a rendőr tudására, gyakorlatára és értékítéletére van bízva, hogy ő mit lát és tapasztal az eset során.

Nyilván egy gyilkost nem lehet elengedni, de egy közlekedési szabálysértésben vannak fokozatok, előfordul, hogy egy szóbeli figyelmeztetés is elég.

Angliában teljesen más a törvényi környezet is, a közlekedésben például az irányjelző használatának elmulasztása, vagy a piroson átszaladás nem szabálysértés. A kézben tartott traffipax nem fényképez, nem rögzít, csak jelzi a sebességet a kijelzőn, amikor belenéz a rendőr. Sőt, nem is pásztázható ezzel a kamerával a forgalom, leengedett kamerával kell várakozni, és csak amikor azt érzem, hogy szemmel láthatólag gyorsabban jön egy autó, akkor mérhetem meg. Tehát nem lehet „vadászni” a gyorshajtókra. Amikor félreállítom az autóst, és azt mondom neki, a kamera ezt a sebességet írta ki, ennyivel haladt, adhatok neki egy bírságot, ott vitának a továbbiakban helye nincs, nem kell további bizonyíték, mert láttam a kamera által mért adatot. Ha mégsem hiszi el és vita támadna, akkor bíróságra kerül az ügye, de akkor is a rendőr szava lesz a döntő, amennyiben dokumentálva van az egész és a kamera hitelesítve volt.

- A rendőröknek adott döntési szabadadság mellett más is meglepett?

- Itt nagy figyelmet fordítanak arra, hogy amikor egy rendőr kimegy egy adott incidensre, van hogy a sértett, de van, hogy az elkövető épít ki egy olyan kimondatlan rokonszenvet, kapcsolatot a kiérkező rendőrrel, ami után elképzelhető, hogy csak azzal a rendőrrel akar majd beszélni a továbbiakban, senki mással. Az ilyen esetek miatt az egész rendszer úgy van felépítve, hogy támogatják, hogy az a rendőr is benne maradhasson az ügy folyamatában, mert ez a legtöbbször gördülékenyebbé tesz minden kommunikációt a továbbiakban. Ez már velem is többször előfordult, amikor valaki csak velem akart beszélni, megbízott bennem, még elkövetőként is. Ez egy igazi felnőtt tanmese, soha az életemben nem gondoltam volna, hogy így is működhetnek kapcsolatok emberek között.

- Miért nincs fegyvere az angliai rendőröknek?

- Az alaprendőrnek nincsen lőfegyvere, csak a fegyveres egységeknek, akik erre speciálisan ki vannak képezve. Természetesen van eszköztárunk, de főleg a kommunikáció a fontos.

Magyarként meglepő és furcsa volt a tréningeken, hogy a rendőr itt fegyvertelen.

Meg is kérdeztem, hogy ez miért van így. Azt mondta a kiképző, hogy egyrészt statisztikailag nincs olyan nagy számú szituáció, ami indokolttá tenné a lőfegyver viselését, másrészt a magánkézben tartott lőfegyverek törvényi szabályozása talán Angliában az egyik legszigorúbb a világon. Mivel ez egy sziget, valamelyest jobban tudják ellenőrizni a kikötőiket, így az ország méretéhez és a populációhoz képest kvázi kevés a bűnözői körök kezén forgó lőfegyver. Angliában nagyon komolyan veszik, hogy az átlag állampolgárnak ne legyen fenyegetettség érzése. Hogyha mi, akár csak megelőzésképpen is elővesszük a paprika sprayt, vagy a viperánkat egy intézkedés során, arról már egy formanyomtatványt kell kitölteni, dokumentálni kell, hogy mi volt az oka. Nem kelthetünk félelmet az állampolgárokban, ez itt nagyon fontos.

- Mennyire tisztelik a rendőröket?

- Nagyon nehéz felmérni, vegyesen reagálnak az emberek. Amikor rendőrként kint vagyok az utcán, többnyire elkövetőkkel foglalkozom, és elfogadom, hogy ők nem is kell, hogy feltétlen szeressenek vagy tiszteljenek minket. Nem tudhatjuk, kinek milyen tapasztalatai vannak a rendőrségről.

Értelemszerűen nem szabad kijönni az embernek a sodrából, bárhogyan is beszéljenek velünk.

Nem szabad elfelejtenem, hogy nem azért döntöttem úgy, hogy esetleg bírságot adok valakinek, amilyen stílusban velem beszél, hanem azért, amit elkövetett. Ha ez nem így lenne, akkor az egy személyes, hangulatalapú döntés lenne, ami szakmaiatlan és rossz. Mondok erre egy nagyon leegyszerűsített példát, kint üvöltözik valaki az utcán félelmet keltve a többi járókelőben. Amikor rendőrként, szolgálatban megközelítem és velem is ordibál, nem vehetem csak ezért őrizetbe, mert bennem is félelmet keltett. A rendőrtől elvárják a jóval magasabb tolerancia szintet minden ilyen esetben. Van aki amúgy egész jól, barátságosan kezel minket, annak ellenére, hogy elkaptuk, de van, aki utálja a rendőröket, dacára annak, hogy szerintem a rendőrség mindent megtesz azért, hogy mindenki biztonságban, és megfelelően kezelve érezze magát egy intézkedés során.

Nem ritka, hogy pozitív visszajelzést kaptam elkövetőtől, aki azt mondta, hogy „kösz, ti jó srácok vagytok”, és a fogdán kézfogással köszönt el.

És az sem ritka, hogy a fogdáig tartó autós utazás során elnevetgélünk az elkövetővel. Ami bevallom talán - magyar viszonylatban - hihetetlenül is hangzik, de igaz. Ez persze semmiképpen sem jelenti azt, hogy barátkozunk. Viszont onnantól kezdve jóval kisebb a veszélye, hogy bármi rossz dolog fog történni, és alapból is mindenkit megillet az emberi bánásmód, nincs előítéletességnek helye. Én mindenkivel próbálok pozitív, fair és jó fej lenni, mert ez a legfontosabb talán az elkövető és saját biztonságunk miatt is, hogy mindenképpen, még egy letartóztatás után is stresszmentesen, jó hangulatban jussunk el a fogdáig. Abban a pillanatban, ahogy őrizetbe vettünk valakit, annak a testi épségéért mi felelünk.

- Tanítják a bánásmódot is?

- Rengeteg tréningünk van a helyes helyzetek pszichológiai alkalmazásához. Meg kellett tanulni, hogy másokat ne a saját élményszintünkön skatulyázzunk be, ezeket a beidegződéseket el kell engedni, amikor intézkedünk.

- Átalakultál ebben a munkában?

- Száz százalékig. Abszolút megértőbb, nyitottabb, elfogadóbb, türelmesebb lettem. Nehezen lehet kihozni már a sodromból, jobban a dolgok mögé tudok látni, és az empátiám is sokat fejlődött. Gyakran megkapom másoktól, hogy „de te nem is kapsz fizetést, miért csinálod?”. Ilyenkor nehéz azt elmagyarázni, hogy ettől a munkától valójában mennyi mindent is kapok. Úgy érzem, az életem és a személyiségem is jobb lett, mert ebből voltaképpen nagyon sokat profitálok.

- Volt olyan eset, ami nagyon megviselt?

- Nem beszélhetek sok mindenről, de volt olyan, amikor találtam egy elhunytat, aki már két hete halott volt, és amikor bementem a lakásába, ott megdöbbentő körülmények fogadtak. Ott úgy elgondolkodtam, hogy az emberek a zárt ajtók mögött milyen életet is élnek, és mennyi mindenről nem tudunk. Szívszorító az is, amikor gyerekekkel kapcsolatos esetünk van, elhanyagolás vagy gyilkosság, ezek mindig nagyon megráznak. Volt egy furcsa esetem, amikor riasztás jött, mert egy rendőr vészhívást indított. Megtámadták, és az én egységem volt a legközelebb hozzá. Egy öngyilkoshoz küldték ki, de a helyszínen többen is voltak, és rátámadtak, emiatt a rádióján vészjelzést indított.

Mikor megérkeztem, minden csupa vér volt a konyhában, és a kollégámon feküdt két másik vérző ember, akik vele dulakodtak.

Én érkeztem elsőként a helyszínre, és azonnal elkezdtem lerángatni a férfiakat a kollégáról. Egy rövid dulakodás után mindkét elkövető bilincsben volt. Az egyik még hátrabilincselt kézzel is próbálta a karján lévő, saját magának okozott vágott sebeket körömmel mélyíteni. Ez az egész jelenet annyira groteszk volt, nagyon sokáig bennem maradt.

- Angliában miért van annyi késes támadás?

- Valóban Angliában nagy problémát okoznak a késelések, és ez egy öngerjesztő probléma, mert

sokan azért hordanak már kést maguknál, mert félnek, hogy késelés áldozatai lesznek.

Emiatt különböző kampányok vannak, mint a Bin the Blade, amikor amnesztia keretében a kihelyezett konténerekbe összegyűjtik a kidobott késeket. 2019-ben szigorítottak a törvényi jogszabályon, most már otthon sem lehet szamuráj kard, még dísz sem, valamint 50 centinél hosszabb, ívelt pengéjű kard tartása is illegális. A késes támadások nagy része a bandaháborúk miatt van, de mindenfajta más bántalmazásnál és a nézeteltérések rendezésénél is előfordulnak késelések.

- 15 éve vagy rendőr, minden nap kiteszed az életedet a veszélynek...

- Próbálok erre nem így gondolni. Ez nem fordulhat meg a fejemben, nem rágódok ezen, és nem izgulok. Hála istennek nem lépten-nyomon történnek tragédiák, de azért sajnos halnak meg szolgálat közben rendőrök. Bár átlagemberként látjuk a rendőröket intézkedni, de ez semmiképpen sem egy hétköznapi munka.

A tényleges rendőri munka az átlagember számára többnyire láthatatlanul zajlik, a társadalomtól, nézelődőktől elzárt helyeken, ezért a veszély mértékét felmérni kívülállóként nagyon nehéz.

Mi odafigyelünk a társainkra, egymásra minden szituációban, és bár irtó közhelyes, de mindig résen kell lenni. A hívószámokról tudjuk, hogy ki az egyedül lévő rendőr, így ha halljuk, hogy rizikósabb riasztást kap, akkor azonnal többen ugranak, hogy menjenek támogatásként, ha van rá lehetőség. A trénereink folyamatosan oktatnak, tanítanak minket, hogy mindenfajta szituációt a lehető legjobban ki tudjunk védeni. Ez egy nem veszélytelen állás, voltaképpen rossz emberekkel foglalkozunk, akik ártanak másoknak, maguknak és nekünk.

Minden helyzetben fejben és érzelmileg is egyben kell lennünk a helyszínen.

Nagyon fontos az, ahogyan kommunikálunk, ahogyan beszélünk a másikkal, mert a helyzetek nagyon rossz irányba fordulhatnak pillanatok alatt, ha esetleg nem megfelelő a hangnem, és nem a megfelelő szavakat használjuk, vagy éppen nincsen empátiánk. Potenciálisan a szolgálatban minden helyzet veszélyes lehet, nyilván amikor itthon dolgozom főállásban az íróasztal mögött, kevesebb veszélyes incidens érhet.

- Sérültél már meg?

- Lekopogom, nem volt sérülésem, szeretném azt mondani, hogy ez a fellépésemnek is nagyban köszönhető. Próbálok mindig mindenre odafigyelni, még ha érzem is, hogy fáradt vagyok, akkor is minden intézkedésnél óvatos vagyok és gyanakvó, emellett nyitott és barátságos, ami bár elég ellentmondásosan hangzik, de kivitelezhető. Azt szoktam még mondani, hogy magas vagyok, és emiatt már önmagában a jelenlétem is lejjebb viszi az indulatokat sok esetben.

- Mit jelent, hogy szolgálatba helyezheted magad?

- Önkéntes rendőrként én is teljes jogkörrel rendelkezem, nemcsak akkor, amikor szolgálatban és egyenruhában vagyok, hanem szolgálaton kívül is.

Bárhova megyek Anglia és Wales területén, bármikor ha valami olyat látok, ami rendőri intézkedést kívánhat, akkor azonnal szolgálatba helyezhetem magam, intézkedhetek, és akár letartóztathatok másokat.

Ebben az is érdekes, hogyha ilyenkor segítségre szorulok, és megkérek egy másik civil embert, hogy segítsen nekem és ő megteszi, abban a helyzetben ugyanolyan törvényi védelmet élvez, mint egy intézkedő rendőr. Ilyenkor természetesen senki nem kér vagy kötelez arra, hogy veszélynek tegyük ki magunkat, hiszen felszerelés nélkül vagyunk, civilben. Azt szokták mondani, hogy ha úgy ítéljük meg a testi épségünkre veszélyes lenne beleavatkozni, akkor csak annyival segítsünk, hogy hívjuk a rendőrséget és adjunk információt. Állampolgárok is intézkedhetnek bűncselekmény megakadályozása érdekében, és indokolt esetben erővel is visszatarthatják az elkövetőt a rendőrség kiérkezéséig. Ennek természetesen arányosnak és indokoltnak kell lennie. Alapvetően igaz, hogy Angliában az emberek ha látnak valami furcsaságot betelefonálnak a rendőrségre, figyelnek egymásra, ami nagyon jól jön, hiszen a rendőrség önmagában nem tud mindenhol ott lenni.

- Mindebből úgy tűnik, nagyon szereted, hogy épp Angliában lehetsz rendőr.

- Mindig is csodáltam az angol rendőröket, mert praktikusnak és szervezettnek tűnnek, mégis közvetlenek. Nemcsak jól képzettek, de barátságos fellépésükkel hozzáférhetőek és elérhetőek az emberek számára; az utcán gyakran szelfiznek velük, mert bizalmat sugároznak. Itt az átlagember a segítséget látja meg bennük, még ha az utóbbi időben a rendőrség renoméját meg is tépázta egy-két eset. Ettől függetlenül, azt kell mondjam, büszke vagyok, hogy közéjük tartozom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
100 nap alatt több mint 63 ezer megmentett termék – így működik Magyarország első élelmiszer-outletje
A Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET-ben a közeli lejáratú vagy csomagolássérült termékek akár 70 százalékkal olcsóbban is megvásárolhatók, miközben több tonnányi élelmiszer menekül meg a kidobástól.


Az élelmiszer-pazarlás világszinten is égető probléma, de szerencsére egyre több hazai kezdeményezés mutat példát arra, hogyan lehet ezt a mindennapokban is kezelni. A budapesti Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET – Magyarország első élelmiszer-outletje – száz napos működése alatt bebizonyította, hogy a fenntarthatóság és a kedvező árak nem zárják ki egymást, sőt, kéz a kézben járhatnak.

Az eredmények önmagukért beszélnek: több mint 63.000 terméket mentettek meg a pazarlástól, ami 16,6 tonna élelmiszert jelent.

Ez a mennyiség 44 tonna szén-dioxid kibocsátásának elkerülésével egyenértékű – vagyis akkora megtakarítás, mintha egy átlagos magyar család 17 évnyi áramfogyasztását spórolták volna meg.

A vásárlók sem jártak rosszul: az outlet áraknak köszönhetően 21.737.043 forint maradt a pénztárcákban –

ez átlagosan 300–400 forint megtakarítást jelent termékenként,

miközben minden árucikk a jól ismert PRÍMA-minőséget képviseli.

A PRÍMA OUTLET kínálata naponta változik:

a polcokra csomagolássérült, közel lejáró, túlkészletezett vagy szortimentfrissítésből kikerülő termékek kerülnek, akár 70%-kal olcsóbban.

Az üzlet így egyszerre kínál okos, fenntartható és pénztárcabarát alternatívát a tudatos vásárlóknak.

„A PRÍMA OUTLET egyszerre nyújt kedvező árakat, magas minőséget és fenntartható megoldást az élelmiszer-pazarlás ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy rövid idő alatt kézzelfogható eredményeket értünk el: több tízezer termék kapott új esélyt, a vásárlóink pedig több millió forintot spóroltak meg.” – mondta Breier Péter, a vállalat tulajdonosa.

Segítség a rászorulóknak is

A fenntarthatóság azonban nem áll meg az üzlet polcainál: a századik működési napon a Breier Cégcsoport bejelentette, hogy a Récsei Centerben található Príma szupermarket együttműködési megállapodást kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Céljuk az, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentése mellett, közvetlen segítséget nyújtsanak a nehéz helyzetben élő családoknak is.

A PRÍMA OUTLET mögött álló Breier Csoport több mint 30 éve meghatározó szereplője a hazai élelmiszer-kiskereskedelemnek. A családi tulajdonban lévő vállalat jelenleg 26 üzletet üzemeltet Budapesten és Pest megyében, és elkötelezett a minőség, az innováció és a közösségi értékteremtés mellett.

A PRÍMA OUTLET első száz napja megmutatta, hogy az élelmiszermentés nemcsak egy jó ügy – hanem mindannyiunk közös jövőjének kulcsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Orvosi bravúr: aranybevonatú, személyre szabott pacemakert kapott egy beteg Pécsen
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.


Itthon eddig példátlan beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján: októberben az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.

Ez azért is komoly bravúr, mert a nemzetközi szakirodalomban is csak elenyésző számú hasonló beavatkozásról számoltak be ezidáig.

A klinika közleménye szerint a beavatkozásra egy különleges eset kapcsán volt szükség: a beteg a hagyományos, titántartalmú generátorral szemben túlérzékenységi reakciót mutatott. A titánérzékenység egy rendkívül ritka állapot, amelynek kapcsán a szervezet allergiás reakcióval reagál a beültetett eszközzel szemben.

A pacemaker-generátort egyedileg, a beteg alapbetegségének megfelelően gyártották le részletes kivizsgálást követően.

A piacon nem is érhető el ilyen eszköz, hiszen minden esetben a beteg kórtörténetének részletes elemzését követően gyártják le, majd ültetik be. A speciális aranybevonat megakadályozza, hogy a beteg szervezete allergiás reakcióval reagáljon a beültetett generátorral szemben.

A közleményben azt is írják, hogy

a pacemaker-generátor nem csak összetétele miatt számít különlegesnek, hanem jól példázza azt is, hogy a modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott ellátás irányba halad.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának célja, hogy hazai és nemzetközi szinten élvonalbeli terápiás megoldásokat kínáljon betegeinek – az egyéni különbségek és a magas szintű szakmai gondoskodás szem előtt tartásával” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Több mint egymillióan voltak kíváncsiak a magyar pavilonra Japánban
A magyar megjelenés az Expó központi témájához egyedi módon kapcsolódott, a figyelmet a hagyományokra, az ember és a természet harmóniájára, valamint a múlt értékeiből építkező jövő gondolatára irányítva.


A magyar részvétel minden szempontból sikertörténetnek bizonyult: közel 70 kulturális programmal, több mint 80 szakmai és üzleti rendezvénnyel, 46 ezer éttermi és 2250 protokollvendéggel, valamint kézzelfogható turisztikai eredményekkel zárta Magyarország a fél éves oszakai bemutatkozását.

Élő Népzenei Előadás a Pavilon Szívében

A Magyar Pavilon központi élményét az állandó élő népzenei előadás jelentette, amely 184 napon át negyedóránként várta a látogatókat. A program keretében 21 énekesnő naponta 43 alkalommal szólaltatta meg a magyar népdalokat.

Az előadás összesen 7848 alkalommal csendült fel – több mint 58 000 percnyi élő műsort ajándékozva a közönségnek. A magyar népzene, a viseletek és az előadók közvetlensége különleges atmoszférát teremtett: a látogatók a pavilonba belépve nemcsak hallhatták, hanem át is élhették a magyar hagyományok lüktetését.

A Magyar Konyha Diadala

A Magyar Pavilon étterme a világkiállítás egyik legnépszerűbb vendéglátóhelyévé vált. A Miska Kitchen & Bar hat hónap alatt 46000 vendéget fogadott, napi mintegy 250 főt.

A kulináris sikerek számokban:

Gulyáslevesből: 18 600 adag

Hortobágyi palacsintából: 17 000 adag

Somlói tekercsből: több mint 4100 adag, azaz 164 méternyi desszert készült – ez több mint másfél futballpályányi édes élmény.

A magyar ételek iránti érdeklődést jól mutatja, hogy sok látogató már reggel 8:55-kor, közvetlenül az Expó nyitását követően beállt a sorba, hogy biztosan bejusson az étterembe, amely hivatalosan 13 órakor nyitott.

Tradíció Kézműves Formában

A pavilon harmadik emeletén 22 héten át kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, amelyek végig teltházzal működtek. Összesen 11 tradicionális magyar mesterség mutatkozott be, köztük a nemezelés, a gyékényfonás és a kékfestés. A látogatók saját kezűleg készíthettek el kisebb tárgyakat, miközben megismerkedhettek a magyar kézművesség aprólékos technikáival.

Kultúra, Üzlet és Diplomácia

A Magyar Pavilon az Expó egyik legaktívabb országpavilonjaként zárt:

Kultúra: Közel 70 koncertet szervezett 50 magyar fellépővel, csaknem 600 művész és stábtag közreműködésével. Ezzel Magyarország a harmadik legtöbb kulturális programot bemutató országként zárta a világkiállítást, bemutatva hazánk zenei örökségének sokszínűségét a klasszikus, népi és kortárs műfajokban egyaránt.

Üzleti és Szakmai Rendezvények: 84 szakmai és üzleti rendezvény valósult meg hat különböző helyszínen, köztük a pavilon Community Centerében és az Expó ikonikus Női Pavilonjában, ahol Magyarország szervezte a legtöbb eseményt. Összesen 31 magyar vállalat mutatkozott be a japán partnerek előtt, ami új gazdasági és turisztikai együttműködések alapját teremtette meg.

Diplomácia: A pavilon 2250 protokollvendéget fogadott, 440 delegáció tagjaként. Tiszteletüket tették a japán császári család tagjai, de a vendégek között volt Nobel-díjas, államfő, kormányfő, olimpikon, nagykövet, tiszteletbeli konzul és püspök is.

Turisztikai Eredmények és Jövő

A pavilon nemcsak megszólította, hanem inspirálta is a japán közönséget – a kulturális jelenlét érzékelhetően erősítette Magyarország turisztikai vonzerejét.

„A világkiállítás ideje alatt 19 százalékkal nőtt a Magyarországra beutazó japán turisták száma 2024 azonos időszakához képest. A magyar bemutatkozás hidat épített a két nemzet között: élményt és inspirációt adott mindazoknak, akik az expós látogatásukat követően személyesen is szerették volna felfedezni hazánkat. A kulturális jelenlétnek ez a formája hosszú távon erősíti Magyarország imázsát a szigetországban.”

Kristó Ákos miniszteri biztos

A Magyar Pavilon a „Múltunk nélkül jövőnk sincs” gondolat jegyében épült, és az elmúlt fél év során méltó módon képviselte Magyarország értékeit. A látogatók számára a pavilon nem csupán építészeti különlegesség, hanem egy érzelmi és kulturális utazás is volt – lenyomata annak, hogy a fenntartható jövő kulcsa a természethez és hagyományainkhoz való visszatérésben rejlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: