KÉK HÍREK
A Rovatból

„Koronavírusom van, megdöglötök!” – kiabálta a rendőröknek egy férfi Szlovákiában

Ez már a második ilyen eset volt Pozsonyban. Korábban egy másik férfi a fenyegetés után le is köpködte a járőröket.

Link másolása

Egy szlovákiai férfi pár napja szétvert egy pozsonyi lakást, és késsel fenyegette az ott élő nőt és kihívott rendőröket, akik nem ijedtek meg, hanem kényszerítő eszközöket alkalmaztak, és őrizetbe vették - írta a 24.hu a Parameterre hivatkozva.

Michal Szeiff pozsonyi rendőrszóvivő azt közölte, hogy a 31 éves férfi egy konyhakéssel a kezében szidta a rendőröket, majd feléjük is indult. A járőrök felszólították, hogy tegye le a kést, de ez nem történt meg, sőt, a férfi azt kiabálta nekik:

"Koronavírusom van, megdöglötök!"

Ekkor a rendőrök leteperték, és őrizetbe vették.

A Paraméter azt írja, hogy a férfit hivatalos személy elleni erőszakkal és veszélyes fenyegetéssel gyanúsítják, 8 évre is ítélhetik. A vizsgálótiszt kezdeményezte a férfi letartóztatását.

A férfit koronavírus-tesztnek is alávetették, amely negatív lett, tehát csak blöffölt, viszont ő volt a második, aki vírussal fenyegette a szlovák rendőröket, korábban egy férfi ezután még le is köpte őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„A kislányának a sikítozását hallottuk, hogy apa, apa” – Megszólalt egy szemtanú a Richter Cirkusz balesetéről
Richter Flórián, a cirkusz igazgatója szerint a háló sérülhetett meg, az okozta a vasoszlop kidölését. A baleset után vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban, Sopronban. Egy produkció közben egy védőhálót tartó oszlop eldőlt, és ráesett az egyik nézőre. A 45 éves családapa súlyos fejsérülést szenvedett, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Egy szemtanú az RTL Híradónak elmondta, hogy a gyerekével ők is ott voltak az előadáson. A történtek moiatt mindketten még mindig sokkos állapotban vannak.

Az asszony elmondása szerint közelről látták az esetet: egy súlyos vasoszlop dőlt rá a férfi fejére. Ők a kislányának a sikítozását hallották, hogy apa, apa. Szerinte akár tragédia is történhetett volna. A gyerek ugyanis szeretett volna helyet cserélni az apjával, de a férfi nem engedte. Ezt követően dőlt el a rúd.

Egy másik szemtanú szerint

védekezni sem lehetett volna, az oszlop azonnal rácsapódott az apára, ő pedig abban pillanatban lecsúszott a székről és vérzett az arca.

A cirkusz igazgatója, Richter Flórián elmondta, hogy a háló megsérült, ez okozta az oszlop kidölését. Az okokat egy vizsgálat fogja kideríteni - tette hozzá. A cirkuszban vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Megszólalt a milliárdos konzul repülőjével lezuhant férfi édesanyja
Az első vizsgálatok szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2024. május 06.


Link másolása

A 26 éves Krisztián volt az egyik áldozata annak a repülőbalesetnek, ami idén április 13-án történt. A tragédiában elhunyt férfi édesanyja most nyilatkozott a Blikknek.

A lap szerint a gépet dr. Magyari József vezette. Az egykori szingapúri konzul tapasztalt, rutinos pilótának számított.

A kisgép 9 óra 30-kor szállt fel a tököli reptérről, majd három perccel később már Martonvásár felett jártak, aztán néhány perc múltán a kamerafelvételek szerint a gép zuhanni kezdett.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálatai szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.

"Hol jobb, kicsit békésebb órák telnek el, hol nagyon nehéz, küzdelmes időszakok vannak. Hiszünk abban, hogy a békésebb időszakok egyre hosszabbak lesznek, míg a szomorúak egyre rövidebbek."

- mondta a lapnak Krisztián édesanyja, Andrea.

"Mi sem tudunk többet, mint ami a sajtóban már megjelent, azaz, hogy a pilóta rosszul lett"

- tette hozzá a balesetben elhunyt férfi rokona.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset történt Ceglédnél: két gyerek életveszélyes sérülést szenvedett
Két autó ütközött össze a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében, az egyik jármű az árokba borult. A nyolc utasból többen is megsérültek.

Link másolása

Összeütközött két autó Cegléd térségében, a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba borult. A ceglédi tűzoltók áramtalanították mindkét kocsit.

A két autóban összesen nyolc utas volt. A balesethez egy mentőhelikopter is érkezett - írja a katasztrófavédelem a honlapján.

Két gyermek életveszélyesen megsérült

- írta az MTI az Országos Mentőszolgálat közlése alapján. A két gyereket és egyikük súlyosan megsérült édesapját mentőhelikopterrel vitték kórházba, egy felnőtt könnyebben sérült meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Döbbenet: Tizenegy éves diákjával csalta vőlegényét a tanárnő
Esküvő helyett büntetőeljárás lesz.

Link másolása

A 24 éves, wisconsini Madison Bergmannt kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolják, miután a sértett édesapja berohant az iskolába, kezében a fia telefonjáról kinyomtatott üzenetekkel, amikből kiderül, hogy az osztályteremben csókolózott a tanárnővel.

Bergmann eközben ráadásul el volt jegyezve, (volt) vőlegényét sokként érték a hírek, nem elég, hogy menyasszonya megcsalta, de ráadásul egy tizenegy éves fiúval.

„Az esküvőt határozatlan időre elhalasztották, és valószínűleg meg se fog történni”

– nyilatkozta a vőlegény egyik barátja a Daily Starnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: