UTAZZ
A Rovatból

Kezdő túrázóknak: Kéktúra Budapest felett

Szerencsére ez az etap nemcsak könnyű és rövid, de tartalmas is, és sok szép kilátással kecsegtet.
Forrás: Túraddikt blog - szmo.hu
2021. október 06.



A Túraddikt blogon találhattok: túratippeket, fotós beszámolókat, hasznos és érdekes információkat, kalandokat Közép-Európa erdeiben - ismert és ismeretlen tájain.

Aki aktívan követi a természetjárással kapcsolatos csoportokat Facebookon, annak akkor is ismerősen cseng a "Hűvösvölgy - Rozália téglagyár" páros, ha még ki sem nyitotta az Országos Kéktúra igazolófüzetét. A Budapesten és környékén élők számára ezzel a szakasszal célszerű kezdeni, ha ki akarják próbálni magukat a Kéken. Szerencsére ez az etap nemcsak könnyű és rövid, de tartalmas is és sok szép kilátással kecsegtet.

Egy kedves barátunknál jártunk Budapesten látogatóban, aki hajlandóságot mutatott rá, hogy eljöjjön velünk túrázni, így nem gondolkodtunk sokat: ha már úgyis csináljuk a kéket, csináljuk meg a mindössze 14 kilométer hosszú 14-es szakaszt, ami érinti a remek kilátásáról híres Hármashatár-hegyet is.

Körülbelül egy órányi tömegközlekedés után Hűvösvölgyben találtuk magunkat. A hangulatos, műemléki védettségű villamosmegállóban gyorsan be is mutattuk túrázáshoz egyáltalán nem szokott barátunknak, hogy mennyire ügyetlenül tájékozódunk az épített környezetben, bár pár perc után meglett a Gyermekvasút megállójához, és egyben a napi első pecsétünkhöz vezető út. A Gyermekvasút 11,2 kilométer hosszan kanyarog Széchenyihegytől Hűvösvölgyig a Budai-hegység erdőségében, összekötve számos népszerű kirándulóhelyet. A vasút 1948-ban Úttörővasútként kezdte pályafutását. A teljes, ma is járható útszakasz 1950-ben készült el.

Kicsit elidőztünk az állomáson, elfogyasztva a reggel beszerzett élelmünk egy részét, majd hozzáfogtunk a túra érdemi részéhez. Az Ördögárok kiszáradt medrén átvezető híd után egy kanyargós erdei ösvényre érünk. Megmosolyogtató, hogy a Budai-hegységben milyen simára ki vannak járva a turistautak, míg a Mátraerdő kevésbé frekventált helyszínein előfordul, hogy úgy kell utat vágni a bozótban.

Erdei útszakasz

A 19.-20. század fordulóján a Pannónia Szállót kialakító Glück Frigyesről nevezték el ezt az útszakaszt, aki sokat tett a környék turizmusának fejlesztéséért: 1910-ben a János-hegyi kilátó, 1929-ben pedig az OKT által is érintett Árpád-kilátó építését kezdeményezte.

A tölgyesben kanyargó, enyhén emelkedő ösvény Mátyás király egykori vadaskertjének területén halad el, melyre több földrajzi név és egy emléktábla is emlékeztet. Az emlékmű melletti katonasír pedig Budapest 1945-ös ostromának és a várost védők sikertelen kitörési kísérletének mementója.

Mielőtt azonban odaérnénk, mindenképp sétáljunk ki a Hármashatáhegyi repülőtérre! A sportrepülőtér hatalmas felszállópályája széles, festői panorámát ad a környező dombokra. Népszerű kirándulóhely, tehát magányra nem nagyon szabad számítani, ami egyébként a Kéktúra ezen szakaszának egészére érvényes. És ha már itt járunk, ne hagyjuk ki a 340 méteres Homok-hegy vadvirágoktól pompázó kopár magaslatát sem!

Újra erdőben kanyargunk, erdei sztrádán, széles, simára taposott gyalogos és kerékpáros utakon. A Kecske-hegy sziklás dolomittömbje melletti kiépített ösvényen kőoroszlán áll őrt. Az Oroszlán-szikla két méteres dolomittömbjét Glück Frigyes javaslatára picit meg is faragták, hogy jobban hasonlítson egy oroszlánra. Fejét valamikor a második világháború során zajló harcok során robbanthatták le. Mindenesetre napjainkban is látványos képet mutat a képződmény.

Az Oroszlán-szikla napjainkban

Az Oroszlán-szikla 1926-ban. Forrás

Néhány nagy kanyar és enyhe emelkedő után a Látó-hegy (vagy svábul Gugger-hegy) oldalában terpeszkedő, 1929-ben épített kilátóterasz, az Árpád-kilátó látványa nyűgöz le minket, csakúgy mint az innen Budapestre és a Dunára nyíló, mára már korlátozott kilátás. Jól kivehető Buda vára, az Országház, de a Gellért-hegy is. Ideális pihenőhely ez a Szépvölgybe vezető erdei ereszkedés előtt. Egy kis kitérővel megtekinthetjük az Árpád-kilátói-Zsomboly mindössze 3,5 méter mély aknabarlangocskáját is.

A Szépvölgyben 1935 óta működik az OKT által is érintett Fenyőgyöngye vendéglő, amit a második világháborúban a németek felrobbantottak, az újjáépítés után pedig államosították. Az úttesten átkelve emelkedni kezd az út, és ez a hosszú kaptató egészen a Hármashatár-hegy csúcsáig kísér minket, több mint két kilométeren keresztül emelkedünk kb. 200 métert. Közben többször átkelünk az úttesten is.

Végül megérkezünk a 495 méteres tengerszint feletti magasságig emelkedő, mészkőből és dolomitból felépülő sasbérc tetejére, mely a Budai-hegység legmeredekebb lejtőjének is otthont ad. Nevét onnan kapta, hogy 1873-ig itt volt Buda, Óbuda és Pesthidegkút határa. Változatos domborzatának és sasbércszerű kiemelkedésének köszönhetően nagyon változatos élővilág alakult ki a hegyen. A gyertyános tölgyes mellett a cserszömörcés karsztbokorerdő az uralkodó növénytársulás. A hegy gyepein különleges orchideafélék (többféle bangó), piros kígyószisz, leánykökörcsin, tavaszi hérics, apró nőszirom egyaránt előfordulnak. A hegyen előforduló leggyakoribb nem őshonos növénytársulás a feketefenyves, melyet a 19. század végi kopárfásítás során telepítettek a Budai-hegység erdei termőtalajának rehabilitálása céljából. Mostanra értük el azt a kort, amikor az erdészetek fokozatosan cserélhetik őshonos erdőállományokra ezeket a fenyveseket.

Pecsételni a turistaút melletti kerítésnél és a Hármashatárhegyi Kirándulóközpontnál tudunk.

A fentről nyíló kilátás pedig magáért beszél. A sziklagyepes területeken is csodaszép a panoráma, de az igazán szép kilátást a különleges, nyolcszögletű Guckler Károly kilátóból csodálhatjuk meg. Guckler Károly erdőhivatali vezető volt a 19. és 20. század fordulóján, és sokat tett a terület visszaerdősítéséért. Így illendő volt, hogy a hegycsúcson, egy egykori lövegállás helyén épített kilátót a Pilisi Parkerdő Zrt. róla nevezze el. Fentről a Duna szalagja, a szélesen terpeszkedő főváros, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Budai-hegység és a Börzsöny panorámája tárul a szemünk elé.

A Kirándulóközpont felé haladva feketefenyvesen ereszkedünk lefelé. Érdemes kitérőt tenni balra a térképen is jelzett természetes kilátópontra, ahol a dolomitszikla szirten egy kis magányra is lelhetünk, ha már unjuk a jelzett turistaút zsongását.

Talán az egész túra legnagyobb kihívást jelentő része a Vihar-hegy felé vezető szakasz, ahol igen meredek ereszkedés és emelkedés váltja egymást. A Virágos-nyereg felé közeledve azonban enyhül az út. A nyeregben egy jelzőtáblára erősítve találjuk az OKT bélyegzőt. Továbbhaladva egy hosszú, többnyire erdőben haladó levezető szakaszon érkezünk meg a túra végpontjára, a Rozália Téglagyárhoz. Utolsó bélyegzésünket követően már csak a buszmegállóig kellett elsétálnunk.

Összességében egy nagyon szép és látványos útszakaszról van szó, bár a második fele egy picit eseménytelenül telik - talán éppen ezért érdemes inkább a téglagyár irányából kezdeni a túrát. Mindenesetre nagyon jól éreztük magunkat mindannyian, és várjuk a közös folytatást!

Ha tetszett, amit olvastál és szeretnél még tőbb túrahelyet megismerni, keresd a Túraddikt blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
10 gyönyörűséges, romantikus magyarországi randihely
Magyarország tele van romantikus helyekkel, ahol szerelmesen andaloghattok, ahol összebújhattok. Bemutatunk tízet!


A szerelmesek szeretnek andalogni, sétálni, a felfokozott érzelmi állapotban romantikus helyekre kirándulni, ahol más a levegő, mások az utcák, és még a fák vagy a házfalak is meghittséget sugároznak. Magyarországon erre bőven van lehetőség, hiszen a tájaink és városaink rengeteg zegzugos utcával, kedves terecskével, festményre kívánkozó tájjal, vagy régmúlt idők szerelmeit felidéző várakkal, romokkal csalogatják a romantikázásra vágyókat.

Összegyűjtöttünk 10 olyan helyet az országban, ahol garantált a "rózsaszínű" álomvilág, ahol érdemes kézen fogva végigballagni, ahol minden közös perc akár egy életre szóló élményt hozhat.

Szeged

A napfény, a halászlé és a Tiszapart szerelmeseinek

Magyarország harmadik legnépesebb városa a Tisza és a Maros találkozásánál fekszik. Nem véletlenül kapta a Napfény városa elnevezést, itt tényleg szinte mindig süt a nap. A város mai szerkezetét (a Belvároson túl) az 1879-es pusztító árvíz után alakították ki, európai nagyvárosok mintájára, körutakkal és sugárutakkal. Csongrád megye székhelyének épületeit is nagyrészt az árvíz után húzták fel.

Szeged egyetemi város, kulturális és sport központ, számos látnivalóval, rengeteg andalgásra érdemes hellyel.

Nyáron a szabadtéri játékokra mindenképpen menjetek el, mert utánozhatatlan élményt nyújt a Dóm téri előadás. A város több kirakodóvásárnak és fesztiválnak ad otthont. Az egyik leghangulatosabb a karácsony tájékán megtartott kézműves fesztivál a Dóm téren, és a vásár a Széchenyi téren.

Ha csak sétálgatni szeretnétek, akkor menjetek végig a Tisza-parton az árnyas sétányon vagy ballagjatok végig a Széchenyi téren, ahol tavasszal a szobrok és virágok mellett minden évben fantasztikus látványt nyújtanak a virágzó tulipánfák. Hétvégén pedig igazi romantikus látványban lehet részetek, hiszen a Városházán örök hűséget fogadó párok itt jelennek meg először házastársként.

Fagyizni a Kárász utcában érdemes, majd üljetek ki a Zenélő kúthoz vagy térjetek be a Reök Palotába, ebbe az igazi romantikus szecessziós épületbe, ahol remek kiállításokat is láthattok.

Este pedig kötelező végigsétálni a belvároson és a Dóm téren, mert a város ilyenkor tényleg varázslatos.

Szegeden a halászlé kihagyhatatlan, a központtól nem messze több remek halászcsárda is található közvetlenül a folyóparton. Megéri elsétálni, mert kivételes környezetben élvezhetitek a finom falatokat.

Magyarországi randihelyek: szegedi látnivalókMagyarországi randihelyek: szegedi látnivalókMagyarországi randihelyek: szegedi látnivalók

Szentendre

A művészetek, a Dunapart, a kis utcácskák szerelmeseinek

A kisváros a Dunakanyar kapujában gyönyörű természeti környezetben található. A korábban mezőgazdaságból élő falucskát mára elsősorban a művészek, festők városának tartják, hiszen sok művész él itt.

Sétátokat érdemes a belvárosban kezdeni, ahol a macskaköves utcácskák, a kedves régi házak közti pici terek rengeteg látnivalót rejtenek. A templomok tornyai már messziről látszanak, érdemes betérni néhányba és megnézni őket. A Fő tér hangulata mindenkit magával ragad, itt egész évben nagy a nyüzsgés. A lángosos és a fagyis mellett nézzetek be a Mikrocsodák Múzeumába is.

A belvárost keresztülszelő sétálóutcán található többek között a Szamos Marcipán Múzeum is, egy vidám kiállítás, garantáltan édes élményekkel. Nyáron itt Dumtsa Korzó néven igazi mediterrán vásári hangulat van, kiülőkkel, játékokkal, koncertekkel. Télen pedig mesébe illő várossá alakul a hely, árusokkal, forralt borral, programokkal.

A Dunakorzót sem szabad kihagyni, a vízpart egész évben impozáns látvány, ahol rengeteg kacsa vár néhány adományfalatra. Nyáron a kanyarban igazi retró bulihely van, ahol limonádézni lehet, esténként pedig lampionok fényénél vagy a tábortűznél nagyokat beszélgethettek.

A Templomdomb és a Szamárhegy pár perces sétával és némi lépcsőmászással könnyen elérhető, a látvány lenyűgöző, nem szabad kihagyni.

Pécs

A mediterrán hangulat, a kultúra, a borok szerelmeseinek

Pécs Magyarország ötödik legnagyobb települése az egyik legrégibb, műemlékekben is gazdag város. Mindazoknak ajánljuk, akiket vonz a fiatalos, nyüzsgő nagyvárosi életet. De ha inkább túrázni, erdőkben sétálni szeretnétek, akkor is kiváló hely. No meg persze a jó borok is sokakat csábítanak erre a vidékre.

A belvárosban egymást érik a teraszos éttermek, cukrászdák, pubok, ahol mindig nagy élet zajlik. A nevezetességek, múzeumok közül a legtöbb pár perces sétával elérhető. Mindenképpen nézzétek meg Vasarely vagy Csontváry képeit. Ha pedig elfáradtatok az andalgásba, akkor üljetek ki a Széchenyi térre egy fagyira.

Ha nem riadtok vissza egy kis hegymászástól, akkor akár gyalog is fel tudtok kapaszkodni a Tettyére. Több remek kilátóhely is vár benneteket, ahonnan valóban lélegzetelállító a látvány a városra akár reggel akár este. Érdemes egy naplementét végignézni, majd megvárni, hogy a város fényei kigyulladjanak.

A finom italok sem maradhatnak ki, ha szeretitek a pezsgőt, akkor irány a Pezsgőház. Ha egy pohár bor mellett tervezgetnétek a jövőt, akkor keressétek fel a környék valamelyik neves pincészetét.

Pécs remek lehetőség a közös programokra is, fedezzétek fel együtt a Zsolnay Negyedet, vagy nézzetek szét a Kaptárban. És ha már itt jártok, akkor néhány műemléket is nézzetek meg a több mint 250-ből, például a Dómot, a Dzsámit.

Jó időben kapjatok fel egy hátizsákot és irány ki a szabadba. Tegyetek egy romantikus utat a Mecseki Kisvasúttal, látogassátok meg az Állatkertet.

Tudtátok, hogy Pécsen külön lakatfala van a szerelmeseknek? Fürtökben lógnak itt a lakatok, tegyetek fel ti is egyet.

Lillafüred

A természet szerelmeseinek

Lillafüred az egyik legjelentősebb turisztikai település a Bükk-hegységben. Nevét gróf Bethlen András unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta, akinek Lilla volt a beceneve. Ha szeretitek a természet csodáit, ha szerettek kirándulni, kisvasúton utazni, akkor ezt a helyet imádni fogjátok. Minden együtt van itt, ami romantikus lehet.

A híres Palotaszálló épületét érdemes kívül-belül megnézni. A környéke pedig rengeteg látnivalókat kínál. Kezdjétek a túrázást a szálló mögötti teraszos sétányokon. Innen nyílik a világritkaságnak számító Anna-mésztufabarlang és több kisebb kőfülke is. Itt megcsodálhatjátok hazánk legmagasabb szabad esésű vízesését, vagy a függőkertet, melyet két oldalról a Szinva és a Garadna határol, az aljáról kőhídon át Felsőhámor faluba sétálhattok.

Üljetek fel Magyarország első személyszállító erdei kisvasútjára, amivel romantikus erdei utazást tehettek alagutakon, hidakon át és az állomásépületben még kiállítás is van.

Mindenképpen látogassátok meg a környék legnagyobb cseppkőbarlangját, a Szent István-cseppkőbarlangot vagy a Szeleta-barlangot, ahol több százezer éves pattintott kőeszközöket találtak.

Nyáron remek közös program lehet a Hámori-tavon csónakázni, vagy vízibiciklizni.

A Molnár-sziklához igazi szerelmi történet is fűződik. A Hámori-völgy oldalában lévő sziklához, amelynek tetején fakereszt áll, két különböző legenda is fűződik. Az egyik szerint a szikla onnan kapta nevét, hogy innen ugrott le a szegény molnárlegény és a gazdag molnár lánya, akik nem lehettek egymáséi. Egy kevésbé ismert, de Jókai által megörökített legenda szerint egy idős molnár ugrott le a szikláról, amikor megtudta, hogy fiatal felesége megcsalja.

Íme, Lillafüred, Németh Zsolt csodálatos fotóin:

romantikus randihely magyarországon lillafüredromantikus randihely magyarországon lillafüred

Szalajka-völgy

A sebes patakok és a kirándulások szerelmeseinek

A Szalajka-völgy a Bükk hegység egyik legszebb része, Szilvásváradon végződik. A környékre érdemes ellátogatni, túrázni, de ha szeretitek a pisztrángot, akkor a különleges halnevelde miatt is tegyetek itt egy sétát.

A Szalajka-patakban már hosszú ideje vadon él a sebes pisztráng, aminek szaporítása érdekében a patak medrét több helyen visszaduzzasztották, mesterséges neveldéket alakítottak ki. A völgyben mintegy 100 éve tenyésztik a pisztrángokat.

A völgyben erdei vasút közlekedik, érdemes felkapaszkodni rá. A Szalajka-patak látványnak csodás, de belegázolni nem igazán ajánlatos, hiszen meglehetősen hideg.

Ha párotok is bírja a hegymászást, akkor készítsetek egy nagy adag szendvicset és irány a környék sok-sok kirándulóhelye, Istállós-kő, Tar-kő, vagy a Virágos-sár nevű részen található, a Bükki Nemzeti Park egyik nevezetessége, az őserdő.

A völgy leghíresebb és legromantikusabb helye a Fátyol-vízesés. Hazánk egyik kiemelkedő természeti szépsége 17 m hosszú mésztufagáton 18 teraszon zúdul le. Nevét egyesek szerint a vízpermet jellegzetes, fehér fátyláról, mások szerint a fehér, csipkéhez hasonlóan mintás mésztufáról kapta.

A Szalajka-völgy a Bükk hegység és az ország egyik legszebb magashegységi jellegű völgye

Tata

A élővizek és a vadludak városa

A kisváros rengeteg romantikázásra ad lehetőséget. Híres tava az Öreg-tó, melynek partján áll a jellegzetes, romantikus Tatai vár. Érdemes betérni és a kiállításait megnézni. Ha sétálni szeretnétek, akkor itt pár órát érdemes andalogni.

A vár, az Esterházy-kastély, a régi malmok, a gondozott parkok, a városi gimnázium épülete öleli körbe a tavat, ahol hattyúk, és vadmadarak élnek. A tavon kis hajóval is utazhattok, vagy csónakázhattok.

Nem messze innen magasodik a Kálvári-domb egy kilátótoronnyal és geológiai parkkal. Nyári estéken kiváló hely csillagok számlálásához.

Ha elvarázsolt kertbe vágytok, akkor irány az Angolkert, ahol a Cseke-tó partján műromok között ábrándozhattok.

Nyáron a Fényes-fürdőt próbáljátok ki, Tata egyik nevezetessége a forrásokból kialakult strand. Ma már ugyan csak a medencékben pancsolhattok, de a források csodás látványt nyújtanak a tavirózsákkal. No meg persze az egész strand hangulata is utánozhatatlan, retrós.

Gödöllő

A történelem és a parkok szerelmeseinek

Gödöllő legismertebb nevezetességei a Grassalkovich-kastély és a Szent István Egyetem. A részben már felújított kastély minden szerelmes párnak ajánlható. Leghíresebb lakója Sissi volt, számos emlék őrzi ma is itteni életének történetét. Ha itt jártok, látogassátok meg a műzeumot mindenképpen.

A kastély 1848-as szabadságharc idején a Windisch-Grätz szálláshelye volt, majd az isaszegi csata után Kossuth Lajos főhadiszállása lett. Kossuth itt fogalmazta meg a Függetlenségi Nyilatkozatot. A kiegyezés után a magyar állam visszavásárolta az uradalmat a tulajdonos belga banktól, és koronázási ajándékként állandó használatra felajánlották I. Ferenc József és Erzsébet királyné részére. A kastély a királyi család egyik kedvenc nyaralóhelyévé vált, több nyarat is itt töltöttek el, Erzsébet királynénak pedig állítólag a kedvenc nyaralóhelye volt.

A kastély parkja csábít a sétára. Árnyas fasorok, kerti pavilon, virágpompa és a park szélében egy üvegház is található. Télen a virágok helyébe karácsonyi díszek költöznek, nagyon kedves és hangulatos hely, látogassatok el ide is.

Erzsébet királyné halálát követően az országban több mint száz ligetet létesítettek. A gödöllői Erzsébet-park az elsők között létesült, 1898 novemberében. A fasorokkal övezett sétány végén 1901. május 19-én leplezték le az Erzsébet-szobrot.

A városka főtere is megér pár percet, a helyi cukrászda messze földön híres, érdemes beülni egy sütire a pároddal.

Vácrátót

A virágok, fák és a romantikus sétányok szerelmeseinek

Vácrátót hatalmas, nemzetközi hírű botanikus kert. Az országban itt található meg a legnagyobb növényrendszertani gyűjtemény, amelyben az üvegházban és a sziklakertben látható egzotikus növényeken kívül megcsodálhatjátok a kert kiemelkedően gazdag fa- és cserjegyűjteményét, valamint a Biblia növényeit bemutató kert-kompozíciót is.

A kertben órákig sétálhattok, vagy a padon üldögélve gyönyörködhettek a kis tavacskában. A sétányokon érdemes elolvasni a táblákat is, mert rengeteg egzotikus, különleges növényt láthattok.

Jó időben csomagoljatok össze előre egy piknik-kosarat, nem fogjátok megbánni. Ugyanis a parkban van egy remek szabadtéri étkező is, ahol a klasszikus fapadokon elfogyaszthatjátok a magatokkal hozott ebédet.

Póstelek

A romok szerelmeseinek

1895-ben, amikor Wenckheim Krisztina grófnő feleségül ment gróf Széchényi Antalhoz, hozományul megkapta a szülői birtokokhoz közel található, erdős, körülbelül 3000 hold nagyságú pósteleki birtokrészt.

A neobarokk stílusú kastélyt Széchenyi Antalné Wenckheim Krisztina építtette az 1900-as évek elején, a körülötte elterülő kert kialakítása pedig az 1920-as évekig zajlott. A szabadkígyósi és a nagymágocsi Wenckheim-kastélyokból is hoztak ide növényeket, egzotikus ritkaságokat. Egykor csónakázó és kilátó is volt a kastélypark területén, és a korabeli források szerint negyvenezer rózsatő pompázott a parkban.

Az épület sorsát az pecsételte meg, amikor tulajdonosai a front elől menekülve kiköltöztek. "1944 őszén, amikor a grófi család elhagyta a kastélyt termeit a környékbeli lakosok kifosztották, fel is gyújtották, s három helyiség jórészt kiégett. 1945 augusztusától indult folyamatos széthordása. 1947-ben a gyulai Gyógypedagógiai Leánynevelő intézet külső telephelyként a kastélyba történő elhelyezéséről intézkednek, de a tervek nem valósultak meg, a kastély továbbra is a lakosság szabad prédájaként pusztult" - írja a Wenckheim.hu. Már az 1970-es évekre borzasztó állapotba került - a helyzetet tovább rontotta, hogy 1983-ben a munkásőrség gyakorlatozása során egyszerűen felrobbantották a nagy részét...

Mindenképpen megér egy kirándulást, mivel még romjaiban is csodálatos a kastély, másrészt a romokat körülölelő erdő is fennséges, és az őszi színek és fények csak kiemelik a szépségét.

Hévíz

A fürdés és a tavirózsák szerelmeseinek

Hévíz a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó, Magyarország második legnépszerűbb települése.

Ha szeretnéd kedvesedet elvarázsolni egy különleges hellyel, akkor irány Hévíz és a tó. Itt egész évben a szabadban úszkálhattok, nyáron csodás tavirózsák társaságában, télen pedig gőzpárába burkolózva, sejtelmesen.

Különlegességét növeli még az a páratlan természeti látvány, ami fogad benneteket: a park közepén elhelyezkedő csillogó víz, a vízfelszínt borító páraréteg és az indiai vörös tündérrózsa hosszúvirágú alfaja, amely az egész tóban mindenhol fellelhető. A kis virágú fehér a hévízi és keszthelyi meleg vizekben a tündérrózsák egyetlen bizonyosan őshonos alakja. A tavat lombhullató mocsárciprus fasorok veszik körül, még fokozva a hely hangulatát.

A fürdőhely története már a történelem előtti korokba nyúlik vissza. A Hévízi-tó gyógyító hatását már a rómaiak is ismerték. A fürdő létrehozásában fontos szerepet játszottak a Festeticsek, akiknek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. A fürdőélet felvirágozása legfőképpen gróf Festetics (I.) Györgynek köszönhető, aki céltudatosan építette ki a fürdőtelepet.

A településen érdemes egy sétát is tenni, a parkok, a szoborpark, a régi villák, a romkert érdekes látnivalókkal szolgál.

Ha te is végiglátogatnád ezeket a helyeket, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Friss rangsor: ez a világ 10 legkiábrándítóbb látványossága, a második helyezett Magyarországon található!
Több mint 95 ezer online véleményt elemeztek a kutatók a meglepő eredményhez. A lista második helyén egy magyar látványosság végzett, ahol a látogatók közel fele panaszkodott.


A turistáknak általában van egy bakancslistájuk: helyek és látványosságok gyűjteménye, amelyeket életükben legalább egyszer látni szeretnének. Eiffel-torony, Colosseum, Trevi-kút, pipálható ikonok a kollektív listán. A Radical Storage utazási oldal nemrég azt vizsgálta, mely országok a világ legkiábrándítóbb úti céljai, most viszont egy szinttel lejjebb mentek: magukra a látványosságokra néztek rá. Azokra a helyekre, amelyek elvesztették a varázsukat, vagy egyszerűen belefulladtak a saját sikerükbe.

95 352 látogatói értékelést elemeztenk, a világ 200 leglátogatottabb turistalátványosságáról. A kérdés egyszerű volt: hol csalódnak a legtöbben, és hol a legkevesebben?

Az átlagos negatív értékelési arány 10,9 százalék volt, ehhez képest a lista élén álló helyek messze alulmúlják a várakozásokat.

A legkiábrándítóbb látványosság a brit Alton Towers vidámpark lett,

ahol a látogatók közel fele (49,4%) panaszkodott. Az Alton Towers eredetileg egy grófi magánbirtok volt, amelyet a 19. században nyitottak meg a közönség előtt, pénzgyűjtési céllal. A Disneyland amerikai sikere után, a nyolcvanas évekre teljes értékű vidámparkká alakult. Ma tíz tematikus zónával, 910 hektáron működik, és papíron ez az Egyesült Királyság legnagyobb vidámparkja.

A gond csak az, hogy szinte minden második látogató elégedetlen. Míg az elemzett látványosságoknál az átlagos negatív értékelési arány 10,9 százalék, az Alton Towersnél ez majdnem az ötszöröse.

A panaszok közül messze a leggyakoribb a „nem éri meg az árát” típusú kritika: az összes értékelés 18 százaléka említi ezt, szemben a 2,8 százalékos átlaggal. Érdekes módon nem a játékokat szidják a legtöbben, hanem az ügyfélkezelést: félrevezető jegyinformációk, túlárazott étel-ital, és fizetős extra szolgáltatások minden sarkon.

A második helyen a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda végzett,

37,2 százalékos negatív aránnyal, ahol a fő problémát a hatalmas tömeg és a nehézkes megközelítés jelentette.

A Széchenyi fürdő Európa legnagyobb gyógyfürdője, 1913 óta fogad vendégeket, és mára Budapest egyik legismertebb turisztikai attrakciója. Papíron minden adott: történelmi épület, termálvíz, ikonikus szabadtéri medencék.

A valóságban viszont a látogatók több mint harmada csalódottan távozik. A fürdő a zsúfoltság és megközelíthetőség kategóriájában a második legrosszabb eredményt hozta. A tanulság egyszerű: a fürdőruha mellé extra türelem is kell.

A dobogó harmadik fokára a tenerifei Siam Park került (31,2%).

Bár a helyet a „world’s best water park” szlogennel hirdetik, a látogatók a személyzet udvariatlanságára és a hozzáférhetőségi problémákra panaszkodtak, sőt, többen testszégyenítésről és a fogyatékkal élők teljes figyelmen kívül hagyásáról számoltak be.

A listán negyedik a lisszaboni Time Out Market (28,4%),

amely saját sikerének áldozata lett a kezelhetetlen tömeg miatt.

A Time Out magazin által 2014-ben létrehozott lisszaboni gasztropiac volt a médiacég első ilyen jellegű projektje.

2018-ban rangos szakmai díjat is nyert, és sokáig mintaprojektként hivatkoztak rá. A látogatók szerint azonban időközben elfogyott a varázs.

Az értékelések több mint negyede negatív, és a leggyakoribb panasz a zsúfoltság: az összes vizsgált látványosság közül itt említik a legtöbben a tömeget és a nehézkes közlekedést.

Ez klasszikus esete annak, amikor egy hely a saját sikerének esik áldozatul.

Ötödik a római Trevi-kút (24,6%),

ahol szintén a zsúfoltság a fő gond, amit súlyosbított, hogy a szökőkút decemberig részleges felújítás alatt állt. A Trevi-kút a barokk Róma egyik ikonja, filmekkel, legendákkal,

évente nagyjából egymillió eurónyi aprópénzzel. A hagyomány szerint aki bedob egy érmét, visszatér Rómába.

A látogatók negyede viszont inkább azt kívánta volna, hogy jobb időpontot válasszon. A zsúfoltság itt is kulcsszó.

A top tízben szerepel még a Las Vegas-i Horseshoe Casino (24,0%), a dublini Guinness Storehouse (23,2%), az olasz Gardaland Park (23,2%), valamint holtversenyben az isztambuli Topkapı-palota és a washingtoni Nemzeti Repülési és Űrhajózási Múzeum (23,0%).

Az adatokból az is kiderül, hogy a legkiábrándítóbb látványosságok többsége Európában található. Országos szinten az Egyesült Királyság (12,3%), Portugália (12%) és Kanada (11,5%) teljesít a legrosszabbul. A városok versenyében Isztambul (16%), Bangkok (15,9%) és Budapest (13,9%) vezeti a negatív listát.

Léteznek azonban olyan helyek is, ahol a látogatók szinte egyáltalán nem panaszkodnak.

A legkevesebb negatív értékelést a New York-i High Line kapta (1,6%), egy ingyenesen látogatható, magasban vezetett városi park.

Második a Tennessee állambeli Sugarlands Distilling Company (1,9%), harmadik pedig a São Pauló-i Paulista Avenue (2,4%).

A legnépszerűbbek között szerepel még a New York-i Grand Central Terminal és a vancouveri Stanley Park is.

A visszatérő panaszokból kirajzolódik, hogy a turistákat leginkább a tömeg, a rejtett költségek és a rossz ügyfélélmény zavarja.

Átlagosan minden tizedik értékelés negatív egy turistalátványosságnál. De országonként és városonként ez nagyon nem egyenletesen oszlik el – és vannak helyek, ahol a csalódás gyakorlatilag be van árazva a belépőjegybe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Megnőtt az érdeklődés Grönland iránt, elmondjuk, mire ügyelj, ha oda akarsz utazni Magyarországról
Bár az utazás jelenleg könnyebb, mint évekkel ezelőtt, a sarkköri kaland komoly felkészülést igényel.


A világ végének hitt sziget hirtelen népszerű lett.

Grönland, akit sokan a jég birodalmának hisznek, egyre keresettebb úticél.

Elvileg bárki számára elérhető, miután nemrég megnyitották az első valóban nemzetközi repülőterét, nyilván ez is növeli a népszerűségét.

Az elmúlt években egyre több aktív és környezettudatos utazó keresi fel a szigetet, amely határozottan halad afelé, hogy ökoturisztikai központtá váljon. Most, hogy szemet vetett rá az Egyesült Államok elnöke is, még nagyobb figyelem fordult Grönland felé.

Aki ide utazik, annak választania kell: a nyári, zöldbe borult táj és az éjféli nap, vagy a téli, sarki fénnyel megvilágított jégvilág.

Aki nincs hozzászokva a magyarországinál hidegebb télhez és az állandó sötétséghez, annak a nyári hónapok javasoltak az utazáshoz.

Viszont folyamatos világosság furcsa lehet, ezért érdemes alváshoz használatos szemmaszkot pakolni.

A közlekedés is más, mint amit megszoktunk, mivel sok helyen a települések között nincsenek utak, csak repülővel, helikopterrel vagy hajóval lehet utazni. Az új nuuki reptérnek köszönhetően már Koppenhágából és New York térségéből is indulnak közvetlen járatok, és hamarosan Qaqortoqban és Ilulissatban is új repterek nyílnak.

Magyar állampolgárként 90 napig vízum nélkül tartózkodhatsz a szigeten,

amely a Dán Királyság autonóm része, de nem tagja sem az Európai Uniónak, sem a schengeni térségnek.

Az útlevél kötelező, és fontos, hogy a hazautazás tervezett időpontja után még legalább három hónapig érvényes legyen.

Védőoltásokra vagy oltási kártyára nincs szükség.

Fizetéshez dán koronát kell váltani, és a fővároson, Nuukon kívül érdemes készpénzzel is készülni, mert a kártyás fizetés jóval ritkább.

Vámmentesen bevihető 200 cigaretta vagy 50 szivar, 2 liter sör vagy bor és 1 liter tömény szeszes ital, valamint legfeljebb 10 kilogramm állati eredetű élelmiszer.

A biztonságra különösen figyelni kell, és mindenképpen köss helikopteres mentésre is kiterjedő utasbiztosítást. A szélsőséges időjárás és a korlátozott mentési kapacitások miatt a lakott területektől távol egy mentőakció napokig is eltarthat.

Grönland északi és keleti területein, bár ritkán, de előfordulhat, hogy jegesmedvével találkozol, ezért a helyi hatóságok és a túravezetők utasításait szigorúan be kell tartani.

A turizmus fellendülése mellett a nagypolitika is felfedezte a szigetet. Az Egyesült Államok szerint Grönland stratégiai fontosságú, ezért állítólag szemet vetettek rá.

„Grönland stratégiai jelentősége vitathatatlan az Északi-sarkvidéken, ezért az amerikai jelenlét erősítése nemzeti érdek” – közölte egy amerikai diplomata.

A dán és grönlandi vezetés azonban egyértelművé tette álláspontját. „A sziget nem egy ingatlan, amit meg lehet venni, de a kapunk nyitva áll a komoly befektetők előtt” – szögezte le a dán kormány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Itt a világ legbiztonságosabb légitársaságainak 2026-os listája: letaszították a trónról a korábbi győztest
Az AirlineRatings.com listájának élére egy öböl menti légitársaság került, megelőzve a tavalyi bajnokot. Mutatjuk a rangsort és azt is, miért csúszott le a korábbi első, az Air New Zealand.


Soha nem volt még ennyire szoros a verseny a világ legbiztonságosabb légitársasága címért, idén először mégis egy öböl menti légitársaság, az Etihad került az élre. Az AirlineRatings.com friss, 2026-os rangsora szerint a világ legjobb légitársaságait már csak hajszálnyi különbségek választják el egymástól, miközben a repülés továbbra is az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód – írta a Forbes.

A januárban közzétett jelentés 320 légitársaságot értékel, és külön listázza a 25 legbiztonságosabb hagyományos, valamint a 25 legbiztonságosabb diszkont légitársaságot.

A lista összeállításánál a szakértők többek között az incidens- és baleseti rátákat, a pilótaképzést, a nemzetközi biztonsági auditokat, a pénzügyi stabilitást és a flotta átlagéletkorát vették figyelembe. Idén a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fektettek a turbulencia megelőzésére, a cégvezető szerint ugyanis továbbra is ez okozza a legtöbb fedélzeti sérülést. A légitársaságok átláthatósága szintén kulcsfontosságú. „Az együttműködési hajlandóság és az információmegosztás lehetővé teszi a pontosabb és átfogóbb értékelést, míg a válaszadási hajlandóság hiánya jelentősen megnehezítheti az alapos vizsgálatot” – mondta Sharon Petersen, az AirlineRatings.com vezérigazgatója.

A hagyományos légitársaságok listáját az Etihad vezeti. Győzelmét fiatal flottájának, a pilótafülke-biztonság terén elért fejlesztéseinek, balesetmentes múltjának és a legalacsonyabb járatonkénti incidensaránynak köszönheti. A második a Cathay Pacific, őt követi a Qantas, a Qatar és az Emirates. Az Air New Zealand, amely 2024-ben és 2025-ben is első volt, idén a hatodik helyre került. A különbségek azonban minimálisak. „Nem vitatva az Etihad győzelmét, könnyedén fel lehetne hozni érveket bármelyik top 10-es légitársaság mellett az első helyre.

Lehet, hogy eljutottunk oda, ahol a számozott lista már nem releváns, mert a modern repülés korában ezek a világszínvonalú légitársaságok egyszerűen mind kiválóak”

– hangsúlyozta a vezérigazgató. A listára egy év kihagyás után visszatért a Singapore Airlines, és két új belépő is van: a tajvani Starlux és a Fiji Airways.

A 25 legbiztonságosabb hagyományos (teljes szolgáltatást nyújtó) légitársaság 2026-ban:

1. Etihad

2. Cathay Pacific

3. Qantas

4. Qatar

5. Emirates

6. Air New Zealand

7. Singapore Airlines

8. EVA Air

9. Virgin Australia

10. Korean Air

11. Starlux

12. Turkish Airlines

13. Virgin Atlantic

14. ANA (All Nippon Airways)

15. Alaska Airlines

16. TAP Portugal

17. SAS

18. British Airways

19. Vietnam Airlines

20. Iberia

21. Lufthansa

22. Air Canada

23. Delta Air Lines

24. American Airlines

25. Fiji Airways

A fapadosok között másodszor is a HK Express végzett az élen.

Az elemzés szerint a cégnek az egyik legalacsonyabb az incidensaránya, a független fedélzeti auditok során pedig kiemelkedett a kabinszemélyzet biztonsági ellenőrzéseinek következetessége.

A lista egyik legnagyobb meglepetése a Spring Airlines China bekerülése, ezzel először szerepel szárazföldi kínai légitársaság a rangsorban. Az airBaltic szintén jelentősen előrelépett, bekerülve a legjobb tíz közé.

Bár a nemzetközi légitársaságok uralják az élmezőnyt, több amerikai cég is stabilan tartja a helyét a listán, köztük a Southwest, a JetBlue, az Alaska Airlines, a Delta és az American Airlines. Petersen kiemelte az Alaska Airlines helytállását a gépük kényszerleszállásakor, amikor a törzs egy darabja kiszakadt a levegőben.

„Az a tény, hogy a meghibásodás során nem veszett oda emberélet, rávilágít az üzemeltetési fegyelem, a személyzet teljesítménye és a biztonsági kultúra erejére”

– mondta. A Delta és az American Airlines regionális leányvállalatai ugyanakkor az incidensek és a flottaéletkor kombinációja miatt nem kerültek fel a listára.

A 25 legbiztonságosabb fapados légitársaság 2026-ban:

1. HK Express

2. Jetstar Australia

3. Scoot

4. FlyDubai

5. easyJet Group

6. Southwest Airlines

7. airBaltic

8. VietJet Air

9. Wizz Air Group

10. AirAsia Group

11. TUI UK

12. Vueling

13. Norwegian

14. JetBlue

15. flynas

16. Cebu Pacific

17. Jet2

18. Ryanair (Ireland and UK)

19. Spring Airlines China

20. Transavia

21. Eurowings Group

22. Volaris

23. WestJet Group

24. GOL

25. SKY Airline Chile

Bár a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet jelentése szerint a balesetek és a halálos áldozatok száma nőtt 2023-hoz képest, a hosszú távú trendek továbbra is javuló biztonságról tanúskodnak. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai szerint a repülés továbbra is rendkívül biztonságos.

A rangsorban a turbulenciamegelőzésre helyezett új hangsúlyt az magyarázza, hogy egyre több légitársaság csatlakozik az IATA Turbulence Aware platformjához,

amely valós idejű adatokkal segíti a pilótákat a viharos zónák elkerülésében. Sharon Petersen szerint a sok nyilvánosságot kapott incidens ellenére a repülés biztonságos. „A mai repülés hihetetlenül biztonságos, és jóval nagyobb a kockázat már abban is, hogy egyáltalán eljussunk a repülőtérre.”

Via AirlineRatings.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk