Gőzölgő dézsák és forró medencék a télben: 5 varázslatos fürdőhely, ahol kipihenheted a szilvesztert
A szilveszteri csillogás és a hajnalig tartó bulik utáni csendben, január első hétvégéjének közeledtével sokan vágynak valami egészen másra: forró gőzben feloldódni, egy fabor-dézsában vagy egy panorámás medencében elmerülve regenerálódni.
A dézsafürdős kikapcsolódás nem korlátozódik a privát szálláshelyekre; Budapesten és vidéken is több olyan nyilvános fürdő működik, ahol a forró vizes, intim hangulatú mártózás bárki számára elérhető.
Budán, a Duna fölé emelkedve a Rudas Gyógyfürdő tetőmedencéje kínálja az egyik legikonikusabb városi programot, egyfajta forró vizes városnézést. A gőzölgő medencéből elénk táruló esti panoráma a kivilágított pesti oldalra és a hidakra felejthetetlen.
Fontos azonban az időzítés, a fürdő hivatalos tájékoztatása szerint ugyanis december 1-től a korábban népszerű szombat éjszakai fürdőzés megszűnt.
A romantikus éjszakai csobbanás lehetősége péntekre korlátozódott, ekkor 22:00 és 03:00 között tart nyitva a fürdő. Szombaton és vasárnap a normál nyitvatartás érvényes, a komplex belépőjegy hétvégén 14 000 forintba kerül.
A házirendet pedig komolyan veszik, egy budapest felhasználó tapasztalata szerint: „A Rudas tetőmedencéjébe nem vihetsz italt... ha elkapnak... szólni fognak, hogy gyere ki.”
Aki a klasszikus, fabor-dézsás kikapcsolódásra esküszik, annak a pesti oldalon, a Széchenyi Fürdőben található Thermal Beer Spa nyújt egyedülálló programot.
Itt 45 perces turnusokban, 36 Celsius-fokos,
malátával és komlóval dúsított termálvízben lehet mártózni, miközben a dézsa mellé telepített csapból korlátlanul folyik a sör.
A program után a teljes Széchenyi Fürdő medencéi és szaunái is használhatók. A sörfürdő ára hétvégén elég drága: 26 400 forint fejenként, amihez hozzáadódik a fürdőbelépő. Ugyanez a koncepció a budai oldalon, a Lukács Fürdőben is elérhető, egy jóval intimebb, a helyiek által is kedvelt történelmi közegben.
Ha a cél a teljes lelassulás és a város zajától való eltávolodás, a Hévízi Tófürdő téli arca kínál páratlan látványt.
A fürdő jelenleg csak a Festetics Fürdőház felől közelíthető meg, a fürdőzés kizárólag a szabadtéri részen lehetséges. A téli nyitvatartás szerint a fürdési idő 16:00-kor véget ér, a pénztárak 16:30-kor zárnak. Egy kétórás jegy 3000 forintba kerül.
a demjéni Termál Völgy a tökéletes választás. A Gyógyfürdő medencéi szinte minden nap hajnali 02:00-ig nyitva tartanak, ami ideális levezetést kínál a szilveszteri pörgés után.
A kinti forró vizes medencék mellett a Cascade Barlangfürdő misztikus fényei és zegzugos kialakítása teszi különlegessé a hangulatot. Egy egész napos felnőtt belépő 4990 forinttól indul.




