SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Katalin gyógyul? Vilmos herceg először utazott beteg felesége nélkül

Tavaly decemberben derült ki Katalin daganatos betegsége. Azóta szinte egy percre sem hagyta magára Vilmos.


Vilmos herceg első kétnapos hivatalos útja szeretett hercegségébe, Cornwallba vezetett, írja a Sassy.hu. Ez a kiruccanás nem számít ritkaságnak, minden évben ellátogat ide néhány alkalommal, hiszen ez a kis dél-nyugati földnyelv hagyományosan, pontosabban 1337 óta a mindenkori trónörökös tulajdona.

Ami különlegessé teszi most az utat, az az időzítés. Vilmos tavaly december óta szinte minden pillanatát a feleségével tölti, akinek előbb súlyos műtéten kellett átesnie, majd azt követően egy megrázó rákdiagnózist feldolgozni, és a kezelést elkezdeni.

Ebben a folyamatban sziklaként állt mellette a herceg.

Katalin hogyléte négy hónapja képezi találgatások tárgyát, a palota szűkszavú nyilatkozatai egy ideig csak olajat öntöttek a tűzre, majd amikor maga a hercegné ült le a kamerák elé, és tárta fel a szomorú tényt, az indulatok lecsillapodtak és az egész ország támogató megértéssel fordult a királyi család felé. Vilmos közben ellátta trónörökösi feladatait is, de sosem utazott messzire, csak néhány órára hagyta egyedül a beteget.

Most azonban igazi mérföldkőhöz érkeztünk, a trónörökös két teljes napot tölt távol Katalintól, és ezt nem lehet másként értelmezni, mint hogy a hercegné jobban van, erősebb, az aggodalom csökken. Vilmos cornwalli látogatásának első napján a hercegség Newquay melletti birtokát, Nansledant látogatta meg. Ez egy olyan terület, ahol még édesapja, Károly kezdett el egy nagyszabású projektet, egy egész várost épít a saját földjén.

Vilmos ehhez azt teszi hozzá, hogy a hajléktalanság elleni küzdelemként 24 lakást építtet saját pénzből, a város hajléktalan polgárainak otthonhoz juttatására.

Ezt követően ellátogatott a szörfösök angol fővárosának számító Newquay legmenőbb strandjára is, ahol fiatalabb és idősebb szörfösökkel, és az életmentőkkel beszélgetett. Vilmos maga is dolgozott a helikopteres tengeri életmentőknél pilótaként, jól megértették egymást a csapat tagjaival.

A Fistral Beach-en Cornwall hercege a vízimentő szolgálat tagjaival és önkénteseivel lógott, strandröplabdázott és egy terepjáróval részt vett egy edzésen is. A látogatás során a herceg találkozott a mentőállomás több önkéntesével, Gareth Horner így mesélt az élményről:

„Hihetetlen volt nekem és a mentőcsónak személyzetének is, hogy ma találkozhattunk a cornwalli herceggel. Különösen különleges élmény volt, hogy mivel ma van a születésnapom, a herceg boldog születésnapot kívánt nekem"

– mondta.

Vilmos ma is a hercegségben időzik, ellátogat a csodálatos fekvésű Scilly-szigetekre, ahol új egészségügyi és szociális ellátó létesítményt építtet a tulajdonában lévő földterületen, a kórház mellett. Talán nem véletlen, hogy első kétnapos útjának fókuszában az egészségügy és az elesett emberek kerültek. Bízzunk benne, hogy mindez Katalin gyógyulásának egyik első, bíztató jele és egyben a hála kifejezése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Halle Berryből alig takart valamit a ruhája a Met-gálán, mutatjuk a ruhakölteményeket
A sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át. Voltak azért érdekes kreációk is.


Minden idők legunalmasabb Met-gálájaként hivatkozik a 2025-ösre a Daily Mail, az esemény rajongói szétkommentelték a napvilágra került videókat. Mindeközben a sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át.

Nemcsak a régmúlt idők mutatós megjelenései, extrém, mégis a divatiparban ragyogó szettek maradtak el, több meghívott sztár, többek közt Blake Lively, Taylor Swift, Lady Gaga (igen, az illusztráció az extravagancia szó mellett), Jennifer Lopez, Ariana Grande és Katy Perry sem ment el a Met-gálára, pedig ők etalonnak számítanak - írta a Sassy.hu

Itt láthattok néhány sztárt, akik azért felöltöztek jól, kivéve Halle Berryt, aki kissé hiányosan:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sydney van den Bosch elárulta, kisfia vagy kislánya születik majd
A modell azt is elárulta, hogyan tudta meg, hogy babát vár, és arról is mesélt, hogyan viseli a várandósságot.


Mint azt mi is megírtuk: Sydney van den Bosch A Nagy Duett című műsorból való kiesése után az élő adásban jelentette be, hogy kisbabát vár. Már a műsor alatt is tudta, hogy gyermeke lesz, de a nagy hírről csak azután beszélt, hogy kiestek. Most viszont a Best magazinnak részletesen is mesélt a terhességéről.

Sydney van den Bosch azt mondja, férjével, Kaszás Benjáminnal már hosszú ideje vágytak arra, hogy szülők legyenek. A modell bevallotta, hogy egy idő után már nagyon rágörcsölt a babavárásra.

„Volt pár betegségem, túl vagyok néhány komolyabb műtéten is, és tudtam, hogy nehezített pálya vár ránk a férjemmel, ha gyereket akarunk. Különben tavaly decemberben azt hittem, várandós vagyok. Karácsonykor derült ki, hogy mégsem... Így szilveszterkor, amikor éjfélt ütött az óra, azt kívántam, hogy a 30. születésnapig – azaz a következő egy éven belül – érkezzen meg hozzánk a kisbabánk”

- mesélte.

Azt is elárulta, hogy az utóbbi időben nagyjából kétszáz terhességi tesztet használt el. Ezek mind negatívak lettek, a férje pedig egy idő után már megkérte, hogy fejezze be a tesztelgetést, de ő nem hallgatott rá.

„Megcsináltam egyet, Beni is épp otthon volt, aztán kitettem az asztalra, közben meg tettünk-vettünk. Ekkor már rég túl voltunk azon, hogy a kezünkben szorongatva várjuk, hátha pozitív lesz az eredmény. Sőt itt már úgy voltunk vele, hogy tuti megint csak egy csík lesz. Aztán rápillantottunk, és végre először, igaz, halványan, de megjelent még egy... Ez az érzés leírhatatlan”

- mondta.

A hírt viszont sokáig nem osztották meg senkivel, mert előbb meg akartak győződni arról, hogy minden rendben van. Emellett már javában zajlott A Nagy Duett, amiben Sydney szerepelt, és nem akarták ekkor nyilvánosságra hozni a babavárást.

„Nem mondom, hogy olykor nem hasadt bele a szívem, amikor megkérdezték, hogy »Na, összejött már?«, és nekem azt kellett felelnem, hogy sajnos még nem. Majd amikor végre már azt válaszolhattam volna, igen, gyereket várok, akkor meg kénytelen voltam eltitkolni”

- fogalmazott.

A duettpartnerének, Pető Brúnónak viszont az elsők között árulta el, hogy babát vár, mert tudnia kellett, miért van gyakran rosszul, és miért nem tud teljes erőbedobással részt venni a próbákon.

„A csatornának is azonnal elmondtam. Mégsem játszhattam el, hogy heteken át tartó gyomorrontásom van! Nyilván az is szóba került, hogy feladom. Ennek a férjem örült volna a legjobban, ugyanis végig szörnyen féltett” - árulta el.

Elmondta azt is, hogy a várandóssága nem könnyű, minden létező tünet jelentkezik nála, a hányingertől kezdve az émelygésen át a vizesedésig. „Egyáltalán nem bánom, hogy kiestünk! Elég volt az első trimesztert végigcsinálnom A Nagy Duettben. Végre tudok pihenni, aludni, illetve a házfelújítással foglalkozni. Az utóbbi esetében bele kell húznunk, ha azt szeretnénk, hogy kislányunk ősszel már oda érkezzen.

Jaj, mert igen, kislányunk lesz! Ezzel a legrégebbi álmom vált valóra. Nekem elképesztő szoros kapcsolatom van az édesanyámmal és a nagymamámmal, mi vagyunk a három grácia, és most már úton van a negyedik is...”

- fogalmazott.

Azt is elmondta, hogy a születendő gyermekük megkapja mindkettőjük vezetéknevét. „Tehát Kaszás van den Bosch lesz. Illetve lesz egy magyar és egy külföldi keresztneve is. Igen, jól megszívatjuk szegényt, egy aláíráskor regényt kell majd leírnia. De ezzel én is így vagyok, és meg lehet szokni” - jegyezte meg.

(via 24.hu)

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/sztarvilag/elo-adasban-jelentette-be-sydney-van-den-bosch-hogy-babat-var/[kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
11 évesen meghalt a Netflix gyerekszínésze – először nem ismerték fel súlyos betegségét
Millena Brandao agydaganatban hunyt el, korábban dengue-lázra is gyanakodtak. Összesen 13 alkalommal állt meg a szíve.


Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.

A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.

Állapota gyorsan romlott. A szülők szerint többször visszakerült a kórházba. Összesen 13 alkalommal állt le a szíve, és a légzése is többször leállt.

Millena édesanyja egy búcsúposztot tett közzé a lánya emlékére. Ebben azt írta: „A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”

A fiatal tehetség a Netflix sorozata mellett szerepelt a The Childhood of Romeo and Juliet című brazil szappanoperában is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Baj van az ikrekkel” – Kiszakadt a mellimplantátuma, műteni kell a Balázsék műsorvezetőjét
Juli élő adásban vallott az állapotáról, és arról is beszélt, milyen drága lehet a beavatkozás. A gyártó csak utólag téríti meg a költségek egy részét.


Svraka-Gévai Juli kedden reggel, élő adásban mondta el a Balázsék című műsorban, hogy egy időre távozik a Rádió 1-ből. A rádiós elárulta, hogy műteni kell, mert kiszakadt a jobb oldali mellimplantátuma – szúrta ki a Bors.

„Egy hónap múlva legalább 2-3 hétre ki fogok esni, mert baj van az ikrekkel. Rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, mammográfiára és ultrahangra is. Utóbbi azért kell, mert mellimplantátumom van, és a mammográfia nem mondja meg, ha azzal bármi probléma van. És kiderült, hogy a jobb oldali kiszakadt”

– mesélte az adásban.

Azt is elmondta, semmi tünet nem utalt a bajra. „Igazából semmilyen tünete nincs, tehát nem fáj, nem érzékeny, alakot sem változtat, ezért nagyon megdöbbentem. Ráadásul 8 éve volt ez a műtétem, és 10 éven belül ezek nem szakadhatnának ki, de egyébként a gyártó örök garanciát is vállal rá, hogy sosem fog tönkremenni. Persze adódhatnak kisebb-nagyobb problémák, de valami rettenetes fizikai trauma kell ahhoz, hogy ez megtörténjen, de nem volt semmi ilyesmi.”

Juli arról is beszélt, hogy bár a gyártó vállalja a költségek egy részét, az összeget csak utólag fizetik vissza. „Tényleg annyira ritka, hogy ezek 10 éven belül szakadjanak ki, hogy a gyártó cég még azt is vállalja, hogy beszáll a műtét árába 1000 euróval. De ez sajnos nem úgy működik, hogy csak kicserélik, hanem ha kivették, el kell küldeniük minőség-ellenőrzésre, hogy valóban ki van-e szakadva. Tehát nekem ezt ki kell fizetnem, és utólag fogják visszautalni az összeget.”

A rádiós megnyugtatta a hallgatókat és a kollégáit is. „Szerencsére ezek az implantátumok már nem úgy működnek, hogy ha kiszakad, akkor elkezd kifolyni valami, hanem ez egy zselés anyag, és ha hosszú ideig nem veszed észre, csak akkor kezd el kitüremkedni, és kerülhet a véráramba” – mondta az adásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: