Orosz Barbara egy nappal a kirúgása után csapatszellemről és szorgos hangyákról posztolt
A műsorvezető előző nap még a Balatonnál pihent baráti társaságban. Nemrég azonban egy csapat hangyáról osztott meg egy videót, aminek kapcsán elgondolkozott.
Szorgoskodó hangyákról osztott meg videót az Instagramon Orosz Barbara, mindössze egyetlen nappal azután, hogy elbocsátották a TV2-től. A műsorvezető a felvétel mellé azt írta:
„A szorgos kis hangyáktól is tanulhatunk- persze nem épp lazítani...”
Majd ezután részletesebben is kifejtette, miért csodálja az apró rovarokat:
„Mikor figyeltétek meg utoljára egy hangyaboly működését? Ahol minden szereplő pontosan tudja a dolgát és csak azzal foglalkozik. Komolyan koreografàlt, összehangolt táncot művelnek sebes tempóban.. lenyűgöző.”
Azt nem tudni, hogy ezzel Orosz Barbara üzenni akart-e valakinek a távozása kapcsán, vagy valóban a természet csodái nyűgözték csak le. Mindenesetre árulkodó, hogy a hashtagek között ezúttal is a csapatszellemet (#teamspirit) és a csapatot (#team) emelte ki, ahogy a TV2-től búcsúzó posztjában is elsősorban a vele együtt dolgozóknak mondott köszönetet.
A búcsúposztról itt írtunk korábban:
Szorgoskodó hangyákról osztott meg videót az Instagramon Orosz Barbara, mindössze egyetlen nappal azután, hogy elbocsátották a TV2-től. A műsorvezető a felvétel mellé azt írta:
„A szorgos kis hangyáktól is tanulhatunk- persze nem épp lazítani...”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: 54 évesen elhunyt Schmuck Andor. Az egykori politikus az általa 2004-ben alapított Tisztelet Társasága rendezvényén jelent meg utoljára nyilvánosan. Az időseket támogató nonprofit szervezet múlt csütörtöki zenés estjére elkísérte a sztárvendéget, Nyári Károlyt, és ő maga is felszólalt a közönség tagjai előtt.
Itt készülhettek róla élete utolsó képei:
Az egykori politikus, közéleti személyiség még márciusban, a TV2 A nagy duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá, amiket a műsor miatt hagyott félbe. Azt azóta sem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen betegséggel küzdött, június elején viszont egy interjúban arról beszélt, hogy már túl van a kezelés legnehezebb szakaszán. Éppen az eredményeket várta arról, hogy a kezelések hogyan hatottak. Úgy fogalmazott, ha nem indult javulásnak az állapota, akkor körülbelül nyolc hónapja lehet hátra.
Mint azt mi is megírtuk: 54 évesen elhunyt Schmuck Andor. Az egykori politikus az általa 2004-ben alapított Tisztelet Társasága rendezvényén jelent meg utoljára nyilvánosan. Az időseket támogató nonprofit szervezet múlt csütörtöki zenés estjére elkísérte a sztárvendéget, Nyári Károlyt, és ő maga is felszólalt a közönség tagjai előtt.
Itt készülhettek róla élete utolsó képei:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kandech Evelyne sírja szívszorító állapotban van három és fél évvel a halála után, írja a Blikk. A Megasztár első évadának döntőse 2021 decemberében hunyt el, mindössze 37 évesen. A fiatal énekesnőt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, de nyughelyét máig nem díszíti sírkő, a területet pedig teljesen benőtte a gaz.
A Temetőtúrák TikTok-oldala osztott meg egy felvételt arról, hogy milyen állapotban van most Evelyne sírhelye.
A videó szerint már azt is nehéz megállapítani, hogy ki nyugszik ott.
A Blikk fotósa szintén kint járt a temetőben, ahol élőben is megnézte a helyszínt. A látvány a helyszínen még megdöbbentőbb volt: a földre hullott angyalszobrok és a törött fejfa még fájóbbá tették a képet.
Kandech Evelyne nevét 2003-ban ismerte meg az ország, amikor a Megasztár első évadában a döntőig jutott, és végül negyedik helyen végzett. Csodálatos hangjával akkor lenyűgözte a zsűrit és a nézőket is. A műsor után is zenélt, de később visszavonult a nyilvánosságtól.
Évekig tartó súlyos betegséggel küzdött, ám erről szinte senkinek nem beszélt, még az édesapja sem tudott róla. „Nincsenek szavak. Nyugodj békében, te örök jókedvű lány!” – búcsúzott tőle akkor Oláh Ibolya. Torres Dani is megemlékezett róla: „A halál a legkegyetlenebb tükör. Beleordítja az arcunkba, mennyire fontos az, hogy élünk, és tehetünk. Bármit. Kandech Evelyne hazatért. Mi itt maradtunk. De az Öreg összeköt minket örökre.”
Az énekesnő édesanyja mellé került örök nyugalomra. Az édesapja nem tudott részt venni a temetésen, barátai kísérték utolsó útjára.
Mivel Evelyne-nek már nincs élő rokona Magyarországon, úgy tűnik, hogy a sírját sem látogatja senki.
Kandech Evelyne sírja szívszorító állapotban van három és fél évvel a halála után, írja a Blikk. A Megasztár első évadának döntőse 2021 decemberében hunyt el, mindössze 37 évesen. A fiatal énekesnőt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, de nyughelyét máig nem díszíti sírkő, a területet pedig teljesen benőtte a gaz.
A Temetőtúrák TikTok-oldala osztott meg egy felvételt arról, hogy milyen állapotban van most Evelyne sírhelye.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Csak remélni merem, kegyes lesz hozzám, méltó véget és halált mér majd rám” – így vélekedett Schmuck Andor a betegségéről
A politikus-médiaszemélyiség tavasszal jelentette be, hogy súlyos betegséggel küzd. Schmuck végig optimistának tűnt, de végig tudta: az élete egy hajszálon függ.
Schmuck Andor először március végén, a TV2 egyik műsorában beszélt nyilvánosan a betegségéről. A Nagy duett színpadán azt mondta: életmentő kezelés áll előtte. Ezzel duettpartnerét, Sári Évit is meglepte: az énekesnő azt mondta, nem tudott semmit az állapotáról.
Mint kiderült, április végén tudta meg az új diagnózist, amely szerint az állapota nem javult. „Az eredmény az, hogy küzdünk! Vagy én nyerek, vagy a betegség” - nyilatkozta, hozzátéve, hogy volt egy másfél órás mélypontja, de hamar összeszedte magát, és örül, hogy megtapasztalhatta: szeretik őt.
A helyzetet küzdelemként élte meg, amelyben ketten vannak: ő és a betegsége.
Az egykori politikus májusban árulta el, hogy egyszer már legyőzte ugyanazt a betegséget, amely újra megjelent a szervezetében. Korábban csendben kezelte a helyzetet, és meggyógyult, de a sorsát Istenre bízta:
„Csak remélni merem, kegyes lesz hozzám, méltó véget és halált mér majd rám. Ha mégsem, akkor biztosan elszúrtam valamit az életemben.”
Május végén Schmuck arról beszélt, hogy nincs kapcsolata, amit megkönnyebbülésként élt meg, mivel nem akart fájdalmat okozni senkinek. Mint mondta, lelki fájdalma nincs, fizikailag viszonylag jól van, leszámítva a kezelések hatásait.
„Sokan megkeresnek, biztatnak, de mindenki megérti, hogy ez egy magányos műfaj. Nincs kétségem afelől, hogy bárhogy is lesz, úgy lesz a legjobb. Annyit tudok még hozzátenni, amit az egér mond a macska szájában: csak most be nem szarni! Az embernek legyen tartása!”
Június elején aztán közölte: ha a kezelés nem használ, akkor úgy nyolc hónapja lehet hátra.
Július elején teljesen a padlóra került, rossz hírt kaphatott. Úgy tudni, egy héten át rendkívül rossz lelkiállapotban volt, a hangulatát saját szavai szerint a „halálhörgés” és a „siralom” jellemezte. Azóta érzelmi hullámvasútként élte meg a mindennapjait. „Már látom a fényt, csak nem tudom, hogy a vonat jön-e, szóval a lényeg, hogy most bizakodó vagyok” – közölte néhány nappal a halála előtt.
Schmuck Andor 54 évesen hunyt el az otthonában, valamikor a hétvége folyamán.
Schmuck Andor először március végén, a TV2 egyik műsorában beszélt nyilvánosan a betegségéről. A Nagy duett színpadán azt mondta: életmentő kezelés áll előtte. Ezzel duettpartnerét, Sári Évit is meglepte: az énekesnő azt mondta, nem tudott semmit az állapotáról.
Mint kiderült, április végén tudta meg az új diagnózist, amely szerint az állapota nem javult. „Az eredmény az, hogy küzdünk! Vagy én nyerek, vagy a betegség” - nyilatkozta, hozzátéve, hogy volt egy másfél órás mélypontja, de hamar összeszedte magát, és örül, hogy megtapasztalhatta: szeretik őt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Katalin hercegné az idén is kilátogatott a wimbledoni teniszbajnokságra. Vilmos felesége nagy teniszrajongónak számít, és szombaton a királyi páholyból nézte végig, ahogy a női egyes döntőjében Iga Swiatek sima győzelmet aratott riválisa, Amanda Anisimova ellen. A bajnoki trófeát a walesi hercegné adta át a győztesnek.
Amikor Katalin megérkezett, mindenki felállt a helyszínen, és kitört a tapsvihar. A megható ünneplésről videó is készült. A hercegné világos színű ruhájára egy lila és zöld színű masnit tűzött, ami védnöki szerepét jelzi abban a klubban, amely a wimbledoni teniszbajnokságot szervezi, írta a 24.hu.