SZEMPONT
A Rovatból

Kaiser Ferenc az Ukrajnába küldött észak-koreai katonákról: Az oroszoknak ez valahol kicsit kudarc is

Az ukrán hírszerzés szerint 3 ezer észak-koreai katona már Kurszkban lehet. A biztonságpolitikai szakértő szerint ez az ukránoknak nem jön jól, de egyben arról is árulkodik: Putyin nem tud elég katonát mozgósítani.


3 ezer észak-koreai katona már Kurszkban, az ukrán front közelében lehet abból a 10-11 ezerből, akiket Kim-Dzsongun Oroszországba küldött - legalábbis így tudják az ukrán hírszerzők. A fronton ugyanakkor még nem tűntek fel észak-koreai csapatok, jelenleg valószínűleg a kiképzésük zajlik. Lloyd Austin védelmi miniszter szerdán felszólította Észak-Koreát, hogy vonja ki csapatait Oroszországból, Robert Wood, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselőjének helyettese pedig azt üzente Phenjannak, hogy az Ukrajna területére belépő észak-koreai katonáik biztosan hullazsákokban fognak visszatérni.

A történteket egyértelműen eszkalációként értékelik a nyugati országok. De milyen következményekkel járhat mindez? Veszélyesebb hely lesz-e ettől a világ? Erről beszélgettünk Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével.

– Miért állhat Észak-Korea érdekében, hogy katonákkal is bekapcsolódjon ebbe a konfliktusba?

– Ez majdhogynem teljesen logikus, hiszen Észak-Korea nagyjából ugyanazzal az ellenféllel fog összecsapni, ha sor kerül egy háborúra, úgy értve, hogy a dél-koreai haderő nagyrészt NATO-szabvány szerinti fegyverrendszert használ, a kiképzés is nagyjából a NATO-sztenderdeknek megfelelő. Ráadásul a térségben lévő Dél-Koreában és Japánban lévő amerikai katonákkal kellene együtt harcolniuk abban a sajnos nem túl valószínűtlen esetben, ha Észak-Korea esetleg megtámadja Dél-Koreát. Nyilván Észak-Korea is igyekszik tapasztalatokat gyűjteni.

– Ugyanakkor Észak-Korea tagadja, hogy ezen a téren is összefogtak volna.

– Azt is tagadja mind az orosz, mind az észak-koreai fél, hogy például fegyverszállításokra sor került, pedig ez többé-kevésbé eléggé egyértelműen bizonyítható. Azt is mindenki tudja, hogy Moszkva több millió, egyes források szerint 8-10 millió darab tüzérségi lőszert vásárolt Észak-Koreától, ezen felül állítólag gyalogsági lőszert is szállítottak az oroszoknak. Mindkét ország ugyanazt a Varsói Szerződés-szabvány lőszercsaládot használja a tüzérségben. A maradványok alapján az is bizonyítható, hogy Észak-Korea jó néhány harcászati és hadműveleti-harcászati ballisztikus rakétát is szállított Oroszországnak.

Észak-Korea Irán mellett Oroszország egyik legnagyobb támogatója ebben a háborúban,

aki nyíltan fegyverekkel és valószínűleg katonai tanácsadókkal is támogatja Ukrajnát.

– A hírek szerint egyelőre csak a csapatok kiképzése zajlik. Ez mennyire nehéz feladat?

– Azt tudni kell, hogy ez azért nem úgy néz ki, hogy rögtön bevethetők az észak-koreai katonák, előbb meg kell tanulniuk együttműködni az orosz alakulatokkal, meg kell tanulniuk legalább a tiszteknek és a tiszthelyetteseknek orosz vezényszavaknak, utasításoknak engedelmeskedni. Ehhez pedig nyelvtudás is szükséges, tehát hiába van egy irgalmatlan hadereje Észak-Koreának (valahol 1,2-1,3 millió fő között lehet), ennek a döntő többsége nem bevethető Oroszország oldalán, mert nyelvi és egyéb problémák miatt kontraproduktív is lehet a használatuk. Nyilván a különleges műveleti erők és az elitebb alakulatok valószínűleg gond nélkül bevethetők, viszont ezekre Észak-Koreának is sokkal nagyobb szüksége van.

– Mikortól számítható már tényleges eszkalációnak, egy másik ország belépésének a háborúba az, ami történik, történhet?

– Ezt nagyon nehéz megmondani. És azt sem szabad elfelejteni, hogy Ukrajna oldalán is vannak nyugati önkéntesek. Egyiküket-másikukat nyílt titok, hogy az adott állam hadereje küldte őket tapasztalatszerzés céljából vagy szaktanácsadóként. Tehát erre van példa. Nyilván más lenne, ha kötelékben, mondjuk egy zászlóalj méretben vetnék be őket, és erre akadna bizonyíték, de erre szokták azt mondani az oroszok például, hogy burjátok voltak, vagy valami hasonlót. Tehát Moszkva azért ezt nyilván nem fogja beismerni, Észak-Korea még kevésbé. Még ha egyértelmű bizonyítékok kerültek is elő, akkor is lehet azt mondani, hogy ők mind önkéntesek.

– Az ukrán hírszerzés szerint 11 ezer észak-koreai katona tartózkodik Oroszországban. Ez sok vagy kevés ebben a konfliktusban?

– Viszonylagos. A 11 ezer katona, az nagyjából két dandár. Az orosz-ukrán háborúban mind a két oldalon több tucat dandár van. Azt is látni kell, hogy különösen az ukránok már a humán erőforrásaik végénél járnak, lassan már nincs kit mozgósítani. Emiatt egyre lejjebb akarják vinni a mozgósítási korhatárt. 27 évről most vitték le 25 évre.

Nyilván az ukránoknak úgy kellenek az észak-koreai zsoldosok vagy önkéntesek, nevezzük bárhogy őket, mint üveges tótnak a hanyatt esés.

Az orosz haderő állományát most rendelte el Putyin nagyjából másfél millióra felfuttatni, ez a létszám jelenleg 1,1-1,2 millió fő körüli. Ahhoz képest nem sok a két dandár, de a koreaiak valószínűleg lövész katonák, tehát gyalogosok, akiket a szárazföldi harcban fognak bevetni. Az orosz haderő jelentős része pedig légierő, haditengerészet, űrhadviselés, logisztika, vasúti csapatok, így aztán a szárazföldi haderő körülbelül csak félmilliós lehet, és ha azon belül is csak a lövészegységeket veszem, akkor körülbelül 300-350 ezer főről lehet szó. Ehhez képest már érezhető két dandárnyi erősítés. De ezek megint ukrán adatok, nem tudjuk a valóságot. Ez persze nem meglepő, azt se tudjuk, mekkora az ukránok létszáma, ezt mind a két oldalon szigorú hadititokként kezelik.

– Lélektanilag milyen jelentősége van, akár az ukránokra, akár az oroszokra nézve az észak-koreaiak megjelenésének?

– Az oroszoknak ez valahol kicsit kudarc is, nem véletlen, hogy az a hivatalos orosz kommunikáció, hogy az övék a világ legszuperebb, legtökéletesebb hadereje. Kérdés, hogy akkor miért veszik az iráni drónokat, meg koreai lőszert?

Ez valahol egy kicsit annak a beismerése is, hogy Oroszország nem tud elég katonát mozgósítani.

Nem véletlenül nevezik ezt a háborút Moszkvában különleges katonai műveletnek. Emlékezetes, amikor még 2022 szeptemberében-októberében, a harkivi ukrán ellentámadás miatt elrendeltek egy részleges mozgósítást. Milyen döbbenetes képek voltak, ahogy minden határon, százezerszám menekültek az orosz férfiak, főleg orvosok, mérnökök, tanárok, informatikusok, kutatók, magasan képzett szakmunkások. Ebből okulva Putyin nem mer vagy nem akar jobban mozgósítani, mert már az orosz gazdaság is megérezne még egy ekkora veszteséget. Ukrán részről meg nyilván még csak ez hiányzott, ahogy mondtam korábban. Az észak-koreaiak megcsinálhatják azt, hogy folyamatosan rotálva, 2-3 dandárnyi, tehát 10-15 ezer katonát, 6 vagy 3 hónapos váltásokban elküldik, azok katonai tapasztalatot szereznek, és ez Dél-Koreának lesz nagyon aggasztó.

– A másik ország, ahonnan fegyvereket importálnak az oroszok, és használnak fel, Irán. Most le van foglalva a Közel-Keleten Izraellel, de mégis számíthat rájuk Putyin. És ott van Fehéroroszország, amelyik vonakodik bármilyen aktív cselekedetet végrehajtani, de azért láthatóan Oroszország mellett áll.

– A háború elején átengedte a területét, azóta egyszer-kétszer mozgósított is, erőket vezényelt a déli határára, azaz időről-időre fenyegeti Ukrajnát.

Irán is rá van szorulva az oroszokra, mert ha Izraellel eldurvulnak a dolgok, akkor az oroszoktól tudnak SZ-400-as, modern légvédelmi rakétarendszereket szerezni, melyekkel ballisztikus rakétákat is el lehet fogni.

Bármilyen újabb konfliktus is lesz Irán és Izrael között, az nem szárazföldi háború lesz, hiszen Irak, Szíria, Jordánia ott van a két állam között, tehát valószínűleg csak rakéta- és repülőgép-csapások formájában fog lezajlani. Irán továbbra is tud például tüzérségi lőszert szállítani nagy mennyiségben Oroszországnak, mint ahogy azt számos bizonyíték szerint meg is teszi. Komplett drón, azaz pilóta nélküli repülőgép-gyártósort szállítottak le az oroszoknak, nyugati információk szerint. Természetesen ezt mind a két fél cáfolja, ugyanakkor a Geran 2-es drón, ahogy az oroszok nevezik, az egy az egyben a Sahed 136-os. Az pedig, hogy Irán a gyártása egy részét át tudta vinni, azért is jó lehet, mert ha Izrael csapást mérne az iráni gyártósorra, akkor az Oroszországban lévő dróngyárra Izrael biztos nem mer csapást mérni. És valószínűleg nem csak a gyártósor ment ki, hanem az iráni szakemberek egy része is. Itt is megvannak a kétoldalú előnyök. Ráadásul Iránnak van egy stabil vétója az ENSZ-ben, az oroszok révén, sőt, Kína is támogatja Iránt.

– Tehát érdekekről szól a játszma.

– Mivel mind Iránnak, mind Észak-Koreának a legnagyobb ellensége az Amerikai Egyesült Államok, az meg Ukrajna mögött áll, így aztán teljesen természetes, hogy ez a két latorállam, ahogy általában az amerikai kommunikáció szokott rájuk hivatkozni, az Oroszországi Föderáció és Kína barátságát keresi. Észak-Koreának ráadásul az orosz kapcsolatok azért is jók, mert különösen a Szovjetunió szétesése utáni egyoldalú kínai függésen nem kicsit tudott lazítani az ukrajnai háború kezdete óta, azaz egy picit le tudott válni Kínáról azzal, hogy elmélyítette a kapcsolatait Oroszországgal.

– Veszélyesebb lesz a háború és a világ azáltal, ha az észak-koreaiak harcolni kezdenek?

– Nem gondolnám. Még mindig orosz irányítás alatt áll a konfliktus, az észak-koreaiak segéderőként jelennek meg. Jobb hely nem lesz a világ, de rosszabb se nagyon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk