KÉK HÍREK
A Rovatból

Járókeretével ütötte ki a betörő kezéből a kést egy 81 éves férfi Mezőtúron

A nő azzal fenyegette az idős házaspárt, hogy megöli őket, de a férfi nem ijedt meg, szembeszállt vele.

Link másolása

Rablás kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Mezőtúri Járási Ügyészség egy 30 éves kunszentmártoni nővel szemben, aki tavaly decemberben egy idős házaspárt akart kirabolni Mezőtúron.

A vádirat szerint a nő a kerítésen át mászott be a családi ház udvarára, de megbotlott a kerti szerszámokban és ezzel olyan nagy zajt csapott, hogy felébresztette a házban lakó 81 éves, járókerettel közlekedő férfit és a 64 éves feleségét is, aki azonnal a bejárati ajtóhoz sietett, hogy megnézze mi keltett ekkora lármát.

Az elkövető ekkor beverte a bejárati ajtó üvegét egy kerékkulccsal, majd az ablakkereten benyúlva kinyitotta az ajtót belülről a zárban hagyott kulccsal. A házban lakó nő próbálta megakadályozni a nő bejutását, ezért az ajtó elé tette a lábát, de a betörő félretolta őt és bement a ház konyhájába.

A fiatal nő ezután kiborogatta és szétdobálta a konyhaszekrény fiókjaiban lévő dolgokat, miközben folyamatosan azzal fenyegette a házaspárt, hogy megöli őket. Az idős asszony bemenekült a férjéhez a hálószobába és értesítette a rendőröket.

Miután a nő átkutatta a konyhát, magához vett egy 20 centiméter pengehosszúságú kenyérvágókést és bement a házaspár hálószobájába. Ott tovább kutatott és folyton azt hangoztatta, hogy meg fogja ölni a házaspárt.

Az idős férfi azonban nem veszítette el lélekjelenlétét, szembeszállt a nővel és a járókeretével tett kaszáló mozdulattal kiütötte a kést a támadójuk kezéből.

Ekkorra megérkeztek a rendőrök is, akik intézkedés alá vonták a tettest. Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést kért a 30 éves nőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Patkány harapott véresre egy alvó csecsemőt egy ócsai házban
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.

Link másolása

Néhány hónapos kisbabát harapdált meg egy patkány Ócsán – számolt be a Tények.

A szülők lefektették a kicsit, majd a 17 éves édesanya és 26 éves férje fürödni indultak. Később arra lettek figyelmesek, hogy a csecsemő nagyon keservesen sír: amikor bementek a kiságyhoz, akkor vették észre, hogy véres a kislány ruhája – mondta el a kislány anyukája.

„Hallottuk, hogy sírt a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Egy másodperc alatt bent is voltunk nála, de már csak azt láttuk, hogy véres a kislány. Először azt hittük, az orra vérzik, de nem... Csak utána láttuk, hogy az állat mászik ki a kiságyból”

– nyilatkozta Az anyuka szerint a csecsemő bal keze sérült meg súlyosabban, de a fejét is megharapta az állat. A szülők azonnal mentőt hívtak, akik antibiotikumot adtak a kicsinek, mert a harapások nyoma be is gyulladt.

A csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilatkozott az esettel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a csecsemőt a seb ellátása után stabil állapotban szállították kórházba.

A házat azóta lakhatatlanná nyilvánították, a fiatal szülők két kislányát pedig nevelőszülőkhöz vihetik. A fiatalok nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a kicsiket. A család arra panaszkodik, hogy a környéken lakók a házhoz közel teszik le a szemetet, ezért a környéken nagyon sok a patkány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bíróság elé állt az ikerpár, akik Borkai Zsolt jachtozós videójával lettek ismertek
K. Csengét és K. Lilit csalással és hamis okirat felhasználásával vádolják. A gyanú szerint édesanyjuk is segíthetett nekik.

Link másolása

Költségvetési csalás miatt álltak bíróság elé a Borkai Zsolt-féle jachtbotrányban megismert ikerlányok – írja az Index.

K. Csenge és K. Lili öt évvel ezelőtt, a választási kampány idején tett szert országos ismertségre, miután Az ördög ügyvédje nevű blogon kompromittáló felvételek jelentek meg az akkori győri polgármesterről, Borkai Zsoltról.

Az ügyészség vádirata szerint az ikrek egy, a fiatalok munkanélküliségének csökkentését, vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat útján vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Ugyanakkor a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették.

Az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt emelt vádat a testvérpár ellen.

A bűncselekmény elkövetésében segítette őket az édesanyjuk, a harmadrendű vádlott, aki saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki a két nő részére. Ezzel közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználásához nyújtott segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: