prcikk: Idén is rekordmagas lesz a magyar infláció az EU-ban | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Idén is rekordmagas lesz a magyar infláció az EU-ban

A munkanélküliség és a GDP növekedése sem mutat jobb képet. Némi javulásra ősztől lehet számítani.


Az Európai Bizottság kiadta idei tavaszi előrejelzését, ami nem sok jót fest fel a magyar gazdaság helyzetéről.

A testület szerint Magyarország idén

idén 0,5 százalékos GDP-növekedéssel számolhat, ami a várt uniós átlag fele.

Tavaly 4,6 százalékot hozott össze a magyar gazdaság, jövőre pedig 2,8 százalékkal számolnak az Európai Bizottságnál, ami az ötödik legerősebb a 2024-re becsült országadatok közül.

Ahogy a tavalyi évben, úgy idén is Magyarországon lesz a legmagasabb az infláció az Unióban:

a pénzromlás mértékét 16,4 százalékra prognosztizálják, ami magasabb a tavalyi 15,3 százalékos rekordnál.

A második helyre várt Csehországban az előrejelzés 11,9 százalékot mutat.

2024-ben az előrejelzések szerint a magyar infláció már "csak" az ötödik legmagasabb lesz az EU-ban. Az Európai Bizottság ezen kívül arra számít, hogy az ársapkákat nem hosszabbítják meg júniustól, és nem nyúlnak bele az energia hatósági árába sem.

A hazai munkanélküliségben is romlást vár a bizottság, de az EU átlagához képest nem jelentőset: a 2022-es 3,6 százalék után idén 4,2 százalékra nőhet, jövőre azonban már négy százalékra esik vissza. Az EU-átlaga 2023-ban várhatóan 6,1, 2024-re pedig 6 százalék lesz.

Az Európai Bizottság szerint továbbra is keresettek a dolgozók Magyarországon, de a szakképzettekből még mindig hiány lesz, amit csak ront a lakosság elöregedése.

A reálbérek a magas infláció miatt jelenleg csökkennek.

Ez ugyanakkor nem magyar sajátosság: az EU-ban ugyanez a helyzet, Magyarországon pedig ősztől már nőni is fognak a bérek, az erősödésükön a minimálbér emelése is segít.

Az államháztartás hiánya idén négy százalékon várható, ami jelentős csökkenés a 2022-es 6,3 százalékhoz képest. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban a kormányinfón arról beszélt, hogy jövőre 2,9 százalékos lenne a költségvetés hiánya, de az Európai Bizottság 4,4 százalékra számít többek között a lejáró különadók és az államadósság magas kamatköltségei miatt.

(Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A nagy here-botrány: Gulyás Gergely, Szentkirályi Alexandra, Orbán Balázs is megszólalt
Eckü, a Hősök egyik frontembere a Rendszerbontó Nagykoncert színpadán olyasmit tett, ami sokaknál kiverte a biztosítékot a kormányoldalon. A kormánypárti politikusok posztjaikban próbálják azt sugallni, hogy az egész rendezvény ilyen volt, ami egyébként távolról sem igaz.


„Ez a Fidesz búcsúbulija” – jelentette ki a Hősök rappere, Eckü a pénteki Rendszerbontó Nagykoncert színpadán, majd a sliccét lehúzva üzent a kormány egyik miniszterének.

„Gulyás Gerinek üzenem, hogy a herémet rárakom a fejére, az összes megafonos köcsögnek, gülye gyerekek, hétfőtől én tartom a kormányinfót! Keresett a rém. Milyen rém? A herém!”

A kijelentés és a gesztus azonnali és heves reakciót váltott ki a kormányoldalról, több kormánypárti politikus is elítélte a történteket.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán reagált a videón is terjedő jelenetre:

„Magyarország nem ilyen és nem szeretnénk, hogy ilyenné tegyék”.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke szerint a produkció „övön aluli volt”. Majd így folytatta: „Már mindenki azt kérdezi, hogy valaha fogunk-e tudni újra normálisan viszonyulni egymáshoz vagy ez így marad és valamit végleg elvesztettünk?”

Szerinte ha olyan „kultúra” szülné a hatalmat, ahol ez normális, „akkor nem valaminek van vége, hanem mindennek”.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója úgy kommentálta a látottakat, hogy „Kik ezek?! A mi országunk nem ilyen. Védjük meg Magyarországot!”. Vitályos Eszter kormányszóvivő pedig a gyermekvédelemre fűzte fel a mondanivalóját: „ez a tiszás szeretetország, hogy kiskorúak előtt a nemiszervüket mutogatják a színpadon?”

Ókovács Szilveszter is posztot szentelt a történteknek, HERERÁTÉTEL címmel, amiben arról ír, Gulyás Gergelyben szerinte az a rém idegesítő, hogy nehéz belekötni. „KNemcsak tizenéve botránymentes miniszter, még van képe pont’ 200 db Kormányinfón legalább tízezer kérdésre válaszolni. Egyenesen, stílusosan, a kötekedőknek finom pikírtséggel - semmiképp sem garatból üvöltve vagy bátran elangolnázva a fogósabb ügyek elől.”

Majd felszólította Ecküt, hogy „ilyen állapotban ne üljön volán mögé, mert nemcsak jogszabályt sért, de azok testi épségét is súlyosan veszélyezteti, akiknek lelki épségében már kárt tett.”

A 444 közben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hősök másik tagja, Ozsváth Gergely két éve, az előző önkormányzati választáson még a Fidesz, pontosabban Ovádi Gergely mellett kampányolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid a Váci úti halálos baleset után: Foglalják le az ámokfutók autóit
Péntek este öt autó ütközött össze a Váci úti felüljáron. Az egyik jármű a mélybe zuhant, két ember meghalt.


Kemény hangú Facebook-posztban reagált Vitézy Dávid a péntek esti, Váci úti felüljárón történt halálos balesetre, amelyben a rendőrség tájékoztatása szerint ketten meghaltak és négyen megsérültek. A közlekedési szakember több traffipaxot, szigorúbb büntetéseket és az elkövetők autóinak lefoglalását követeli.

Vitézy Dávid a bejegyzésében drámai részletességgel írta le az általa vélelmezett eseménysort.

„Újabb ártatlan áldozata lett az illegális utcai versenyzésnek Budapesten. Tegnap este a fenti képen látható Audi RS7-es olyan sebességgel csapódott bele az alsó képen látható Toyotába a Váci út Róbert Károly körút feletti felüljáróján, hogy az nem átszakította a korlátot, hanem egyszerűen átrepült felette és a mélybe zuhant - a vezetője azonnal meghalt.”

„Szemtanúk elmondása szerint előzőleg több nagy teljesítményű autó versenyzett egymással és szlalomoztak a forgalomban, amikor az Audi a vétlen Toyotának ütközött frontálisan, amely ezután lezuhant - írja a Telex.”

A közlekedési szakember szerint a tragédia ismét rávilágít a fővárosi száguldozás problémájára, amire konkrét megoldási javaslatokat is megfogalmazott.

„Újabb ártatlan áldozata van tehát a száguldozásnak, a főútjainkon zajló illegális autóversenyzésnek Budapesten. Először is: még több traffipax kell a budapesti utakra, a visszaesően a megengedett sebességet jelentősen túllépő gyorshajtók esetén sokkal súlyosabb büntetési tételekkel. Ideje változtatni kell azon a gyakorlaton is, hogy a traffipaxokat csak az önkormányzatok finanszírozzák, miközben a feladat és a bevétel is az államé.”

„Másodszor:

a jelentős sebességtúllépéssel történő utcai illegális versenyzés büntetési tételeit jelentősen emelni kellene, bevezetve az elkövetők autóinak lefoglalását is, ahogy számos európai országban ez gyakorlat. Nem lehet beletörődni, hogy az útjainkat szórakozásból tegyék életveszélyessé idióták.”

Vitézy Dávid javaslata a további traffipaxok telepítéséről egy már zajló folyamatot erősítene fel Budapesten. Az elmúlt években a főváros jelentősen bővítette a sebességmérő hálózatot: 26 új fix traffipax már a tesztidőszak egyetlen hetében is 38 790 gyorshajtást rögzített.

Tavaly az év első felében ezek a kamerák az ORFK adatai szerint 145 769 gyorshajtást mértek be, és a Váci út XIII. kerületi szakaszán is rögzítettek 134 km/órás sebességet. A rendőrségi adatok szerint tavaly szeptemberre mintegy felére csökkent a gyorshajtások száma a fővárosban, a bővítéseket pedig a két évvel ezelőtti Árpád hídi tragédia után kezdték meg.

Az illegális versenyzésre és a konkrét autótípusokra vonatkozó információk egyelőre tanúk elmondásain és sajtóértesüléseken alapulnak, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bödőcs Tibor: Aki nem a Tiszára szavaz, az Andi táskájára és a hatvanpusztai vízilovakra szavaz
A humorista azt írta, hogy ilyen könnyű választás előtt még nem állt. Ugyanakkor kritikusan fogja követni egy esetleges Magyar-kormány minden rezdülését.


Egyértelmű üzenetett küldött Bödőcs Tibor a választások előtt. A humorista szerint aki nem a Tiszára szavaz, az Andi táskájára, Putyinra és a hatvanpusztai vízilovakra szavaz.

Bődöcs egy szójátékkal indítja Facebook-bejegyzését, jelezve, hogy bár nem szokása a nyilvános kiállás, most mégis megteszi.

„Én endorszálok. Te endorszálsz? Ő endorszál? Nem kenyerem az endorszálás. Korán endorszáltam, későn ismertem meg. Kétszer mérj, soha ne endorszálj!” – írta.

A humorista ugyanakkor jelezte, a döntése nem jelent feltétel nélküli bizalmat.

„Árgus szemekkel, kritikusan, részrehajlás nélkül fogom követni egy esetleges Magyar-kormány minden rezdülését.”

Azt állítja, bár kétkedve figyeli a Tisza Pártot, a mostani helyzetben a választás egyértelmű számára. „Lassan, tűnődve, kétkedve figyelem a Tiszát, próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén, de ilyen könnyű választás előtt még nem álltam.

Aki nem a Tiszára szavaz, az Putyinra és Pócs Jánosra, Andi táskájára, Lázár János kastélyára, Deutsch Tamás gondolataira, Matolcsy fiára, a Bayer showra meg a hatvanpusztai vízilovakra szavaz. Szerintem”

- zárta a bejegyzését Bödőcs Tibor:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon”- Tóth Gabi majdnem sírva fakadt a Rendszerbontó Nagykoncert láttán
Egy Instagram-videóban bírálta a Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncertet. A Fidesz-frakciónál havi 1,3 millió forintos nettó munkabérért dolgozó énekesnő szerint a fellépők megszentségtelenítették a helyszínt és naponta milliókért lépnek fel.


Tóth Gabi szombaton megosztotta véleményét a Rendszerbontó Nagykoncertről. Az énekesnő a megnyilvánulásában kitért a Hősök terén tartott eseményre is, amit pontatlanul „rendszerváltó koncertnek” nevezett.

„Amikor 15 éves gyerekek ugrálnak a rendszer – höh, nevetséges – váltó koncerten, ahol drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon, üvöltve-csaholva a Hősök terén” – mondta az énekesnő.

Tóth Gabi szerint ezzel megszentségtelenítették a történelmi alakokat.

A fellépőket azzal is megvádolta, hogy valójában hatalmas pénzekért léptek fel. „Nem havonta, naponta milliókért, és elhiteik álszent módon veletek, hogy őket mennyire érdekli szegény magyarok sorsa” – állította.

Az énekesnő a videót a sírás határán fejezte be azzal, hogy szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen országban élhet. Azt mondta, azért kell a Fideszre szavazni, mert Orbán feltette Magyarországot a térképre, nem engedné, hogy az Európai Egyesült Államok eltörölje a kultúránkat, és csak a kormánypárt törődik azokkal, akik családot szeretnének.

Az énekesnő biztos a Fidesz holnapi győzelmében, és azt mondta, hogy egyszer majd mindenki megérti, hogy „értünk tették” hogy a Fideszt hatalmon tartották.

Az énekesnő által bírált eseményt, a Rendszerbontó Nagykoncertet a Polgári Ellenállás Mozgalom szervezte péntek délutánra a Hősök terére, a választási részvételre való buzdítás szándékával. Az eseményen, ahol többek között Azahriah, Krúbi és Beton.Hofi is színpadra lépett, elképesztő tömeg gyűlt össze.

A koncerten történt egy „incidens”, amiről Tóth Gabi beszélt. A Hősök együttes frontembere, Eckü a színpadon a nemi szervéhez nyúlt, több kormánypárti politikus is elítélte a jelenetet. Gulyás Gergely, Szentkirályi Alexandra és Orbán Balázs is megszólalt az ügyben, posztjaikban az egész rendezvényt igyekeztek a jelenettel azonosítani, annak ellenére, hogy a rendezők többször hangsúlyozták, hogy ez egy sokféle világnézetet és embert felvonultató koncert.

A botrányosnak minősített jelenet mellett a színpadon politikai üzenetek is elhangzottak. A főszervező, Puzsér Róbert a rendszer leváltására és a szavazáson való részvételre buzdított, míg a legnagyobb tapsot két korábbi katonatiszt, Pálinkás Szilveszter és Szabó Bence kapta, akik az „erkölcsi iránytű” fontosságáról beszéltek.

Tóth Gabi állításával szemben a szervezők többször is hangsúlyozták, hogy a fellépők gázsi nélkül, önkéntes alapon vállalták a szereplést.

A technikai költségeket közösségi adományokból fedezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk