News here
hirdetés

UTAZZ

Autómentes óváros, magyar és német emlékek, pápalátogatás – egy hosszú hétvége Pozsonyban

Néhány meglepetés is ért minket a szlovák fővárosban, ahol 1848-ig a magyar országgyűlés is ülésezett.

Link másolása

hirdetés

Mielőtt kitört a vírusos világkatasztrófa, nem sokra tartottam a „hosszú hétvégés” utazásokat. Úgy gondoltam, hogy azok sem élményszerzésre, sem pihenésre, sem pedig feltöltődésre nem elegendőek. Aztán jött egy másfél éves kényszerű „helyben járás” és egy kissé átértékeltem korábbi álláspontomat. Az ember már annak is örül, ha 3-4 napra kiszabadul a taposómalomból, az állandósult feszült légkörből, új látványokat, hangokat, illatokat, ízeket kap, szerencsés esetben valami életre szóló találkozásba is belefuthat.

Ehhez persze jól kell kiválasztani az időpontot, a helyet, azon belül is a várható mozgáskörzetünket. Ebből a szempontból ideális volt Pozsony, 2021. szeptember 11-13-án.

Az első meglepetés mindjárt a vonaton ért bennünket. Nagy műgonddal begyűjtöttünk minden Covid-igazolást a védettségitől az oltásokon át a szlovák egészségügyi hatóságok által kért online regisztrációig, és volt is bennünk némi félsz, mert az első két vakcináról szóló papírunk, amit még február-márciusban állítottak ki, kizárólag magyar nyelvű volt, és az elvárás legalább angol nyelvű lett volna. Ám hiába léptük át a határt Párkány/Sturovónál, a kutya sem volt kíváncsi passzainkra, még az útlevelünket sem kérték. Az persze feltűnt, hogy az újonnan felszálltak mind viselnek maszkot, de a végállomásig erre sem figyelmeztettek minket. (Visszafelé a szlovák szakaszon igen.)

A szállodában, miután a csinos recepciós is maszkban fogadott, megtudtuk, hogy utcán nem, de zárt térben elvárják a maszkviselést mindenkitől. Kivéve persze az éttermeket, igaz, olyan pazar nyári idő fogadott minket, hogy kizárólag teraszokon ettünk-ittunk.

A 90 éves múltra visszatekintő Hotel Tatránál jobb helyet nem is találhattuk volna, hiszen nemcsak minden igényt kielégített, hanem alig 50 méterre áll a gyönyörű hófehér egykori Grassalkovich-palotától, amely ma Szlovákia köztársasági elnökének, Zuzana Čaputovának a hivatala, amely előtt egy fia őr sem áll, sem fegyverrel, sem anélkül. Innen pedig csupán néhány zebrán vagy egy szövevényes aluljárón kell átkelni, hogy eljussunk az óvárosba, vagy elinduljunk a mindenünnen látszó, szintén fehérbe öltözött várba. E két vonatkozási pontnál távolabb nem is kalandoztunk, de nem is volt rá szükség.

hirdetés

Az autómentes óvárosban minden utca, szinte minden épület csalogat valamivel. Lépten-nyomon találkozunk magyar történelmi emlékekkel: magyar felirat is hirdeti az egyetemi könyvtár falán, hogy itt ülésezett 1848-ig a magyar országgyűlés, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc itt váltak a reformkor vezéregyéniségeivé. A régi városházán, amelynek a tornyába a kilátás kedvéért több mint 100 lépcsőfokon másztunk fel, a Szent László kápolna emlékeztet Árpád-házi uralkodónkra, udvarán áll Rómer Flórisnak, a 19. század polihisztorának, a magyar művészettörténet és régészet egyik megalapozójának mellszobra, Strobl Alajos alkotása.

A lenyűgözően gazdag várostörténeti kiállítás pedig híven őrzi Pozsony magyar és német hagyományait.

A templomokban ugyancsak bővelkedő negyed – alig egy négyzetkilométeres körzetben találunk kapucinust, ferencest és Orsolya-rendit – szintén sokat elárul a magyar múltról. A régi városháza mellett áll a barokk pompájú Szent Szalvátor jezsuita templom, ahová be is tévedtünk egy szlovák nyelvű misére (a liturgia ismerete és egykor jónak mondott orosz nyelvtudásom alapján elég sokat megértettem belőle). E templom emlékeztet arra, hogy a török hódoltság idején e város lett az esztergomi érsek székhelye, és az egyik leghíresebb jezsuita, az ellenreformáció atyja, az egyetemalapító Pázmány Péter volt.

Az ő földi maradványait az innen, ahogy Móra Ferenc írta, szinte egy „miatyánknyira” lévő Szent Márton dómban találták meg tíz évvel ezelőtt. Nem véletlenül temették ide, hiszen ez a katedrális volt a 16.-tól a 19. századig a magyar királyok koronázási temploma – igaz, ebben az időszakban csak Habsburgok viselték Szent István koronáját.

E templom mellett állt a Dohány utcaira emlékeztető, szintén a 19. század második felében, Milch Dezső tervei alapján épült a zsinagóga, ma már csak régi fotók és egy holokauszt-emlékmű, kusza fémkompozíció emlékeztet rá. A kommunista érában egy ideig – hasonlóan az óbudai zsinagógához – tv-stúdióként működött, mígnem 1969-ben lebontották, hogy helyet adjon a Szlovák Nemzeti Felkelés hídja pilléreinek. A Várba vezető úton viszont felfedeztünk egy Raoul Wallenberg-emlékművet, amely a gettó rácsa mögül szabadulni vágyó embereket jelképezi.

A magyar államiság szimbólumát hajdan a Várban őrizték, amelyet ugyan 10 évvel ezelőtt csodálatosan helyreállítottak – a főkaput a legendás nagymorva fejedelem, Szvatopluk lovas szobra őrzi – de belül még kevés a látnivaló. Az egykori koronatoronyba sem lehet felmenni, mert, mint mondták a múzeumőrök, túlságosan szűk benne a tér, ezért a járvány óta nem látogatható. A kert árnyas fái és a régi falak között azonban érdemes elidőzni, lecsendesedni és gyönyörködni a tájban, a zöld-ezüst Dunától a környező hegyekig.

De azért érdemes benézni a Vár modern kápolnájába a lenyűgöző orgonája miatt, és kaptunk két olyan kiállítás-élményt is, amelyekért érdemes volt felkaptatni a várdombra: Martin Benka 20. századi festő életmű-kiállításából főleg tájképei, hegyvölgyek érzékeny ábrázolása ragadott meg. Egy olyan alkotó, aki, akárcsak a mi Csontvárynk, a mediterrán világot is beutazta ihletért;

A másik, multimédiás tárlat 1989-ről szólt, felidézve valamennyi kelet-európai rendszerváltást: a prágai tüntetéseket, Mihail Gorbacsov népfelkeléssel felérő pozsonyi fogadtatását, a magyar határnyitás az NDK állampolgárok előtt egészen a Berlini Fal lebontásáig. Emellett korabeli képzőművészeti alkotások is láthatók, amelyek a maguk nyelvén fogalmazzák meg a diktatúra mibenlétét, valamint szamizdat-kiadványok a hozzájuk használt írógépekkel és fénymásolókkal. Kiállították 1968 hőse, az 1992-ben máig tisztázatlan autóbalesetben életét vesztett Alexander Dubcek öltönyét is. Ottjártunkkor néhány kamasz is bolyongott e kiállításon, hihetetlen, hogy számukra ez már történelem. Mi pedig elgondolkodhattunk azon, hogy hová tűnt az akkori lelkesedés, a szabadságvágy, miért fásultunk bele az elmúlt 30 évbe?

Azért nemcsak a múlttal találkoztunk a régi falak mentén. Mindjárt az éppen restaurálás alatt álló híres Mihály-kapu közelében szabadtéri fotókiállítás fogadott bennünket, sok fricskával, csábító transzvesztitáktól Sztálinig, akinek vörös kendővel kötötték be a szemét. Itt-ott modern installációk köszöntek ránk, a legjobban Martin Kochan „Szabadság-emlékműve” tetszett, amely egy stilizált, kissé megdőlt szabadságszobor - kerekes alumínium-kukába ágyazva.

Művészi igényességű graffitik borították az ide vezető aluljárót, és még szálláshelyünk is kínált egy szép kiállítást: Stanislav Harangozó színpompás, álomszerű, sejtelmes erotikával beoltott festményeiben gyönyörködhettünk a gazdag svédasztalos reggeli után.

A minket a világon mindenütt megtaláló utcai zenészekben sem szenvedtünk hiányt. Az egyik kis kereszteződésben egy öreg szaxofonos a My Way-t fújta. Az óváros egyik főutcáján egy fiatalember szopránszaxofonján John Coltrane-t idéző free-jazzes improvizációkat adott elő, miközben nagy léptekkel haladt előre, mögötte pedig egy középiskolás csoport vonult, hasonló ütemben. Valószínűleg semmi közük nem volt egymáshoz, mégis az egész olyan volt, mint a legendabeli hamelni gyereksereg, akik követik a baljós patkányfogót. A sétálónegyed felső, még modernebb szakaszán pedig egy remek hangú gitárossal együtt énekeltük a Beatles Let It Be-jét. Amikor a Várból lejövet megpihentünk a Modra Hviezda étterem-borozó pincehelyiségében, a Monty csárdás fogadott bennünket, majd következett polkában előadva a Piszkáld ki kezdetű nóta, amit nagyanyámtól még első világháborús dalként tanultam.

Nagy várakozással készültünk utolsó reggelünkre, ugyanis a hivatalos program szerint reggel negyed 10-kor érkezett a szomszédos elnöki palotába Ferenc pápa. Már jó fél órával előbb csatlakoztunk a díszes kerítés előtt felállított kordon előtt tolongó tömeghez, és bár érkezésekor éppen csak egy pillanatra láthattuk messziről, sikerült rájönnünk, hogy merre fog a konvoja távozni. Percről percre követhettük, ahogy a biztonságiak, a felvezető rendőrmotorosok és a konvoj sofőrjei ugrásra készen várták az indulási parancsot, majd elérkezett a nagy pillanat: Őszentsége kocsijából mosolyogva áldást osztva alig 5 méterre haladt el tőlünk. Egyébként a helyi rendfenntartók előtt le a kalappal: határozottan, de rendkívül kulturáltan tették a dolgukat, minden felesleges paranoia és erődemonstráció nélkül. Még a palota környékét is csak aznap reggel zárták le és csak a kocsiforgalom elől. A híveknek még arra is volt lehetőségük, mielőtt a konvoj elindult a Szent Márton dóm felé, hogy néhány percig közelről fényképezzék Ferenc pápát...

Utolsó napunk még tartogatott egy megrendítő élményt. A Szlovák Nemzeti Színház előtti téren, a magyar apától és szlovák anyától született költő, Pavol Országh Hviesdoslav szobra alatt kiállítás nyílt We never forget 9/11 (Sohasem felejtjük el szeptember 11-et) a Magnum fotósainak ma már történelmi értékű felvételeiből. A legtöbbet Steve McCurry-től, az Afgán lány című híres fotó alkotójától válogatták. Azokban a kellemes késő nyári déli órákban, miközben szelíden csobogott a fotók mellett a kék szökőkút, és az árnyas platánsor alatt ebédeltek, söröztek az emberek, eszembe jutott, hogy vajon miért csak akkor becsüljük meg a békét, amikor elveszik tőlünk?


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
UTAZZ
A Rovatból
hirdetés
721 méter hosszú és Budapesttől csak öt órára van a világ leghosszabb gyalogos függőhídja
95 méter magasan kell 721 métert sétálni Csehországban egy 1,2 méter széles folyosón, ahol még visszafordulni sem lehet.

Link másolása

hirdetés

Péntek óta már bárki átsétálhat a világ leghosszabb gyalogos függőhídján, írja a CNN. A Sky Bridge 721 névre keresztelt függőhíd Budapesttől öt, Prágától két és fél óra autóútra található. Az eddigi rekorder nepáli Baglung Parbat gyalogoshídra 154 métert ver rá 721 méteres hosszával.

A Sky Bridge 721-en a felnőttek fejenként 350 koronáért (5400 forint) kelhetnek át, a gyerekek valamivel olcsóbban. Kerekesszékkel és babakocsival azonban nem lehet megtenni a több száz méteres távolságot.

Nem a függőhíd a környék egyetlen látnivalója: Dolní Morava egyébként is kedvelt síterep, itt található Európa második leghosszabb alpesi hullámvasútja, valamint a Sky Walk nevű, távolról csak hatalmas gombolyagnak látszó különleges kilátó a hozzá tartozó csúszdával is.

A frissen átadott függőhíd 95 méterrel van az alatta elnyúló völgy felett.

A hídon a forgalom egyirányú, ami nem is csoda, hiszen mind össze 1,2 méter széles. A bejárathoz felvonóval érkeznek a bátor gyalogosok, majd a másik oldalon egy cseh történelmet részletező erdei ösvényen hagyhatják el a rekordhidat.

Egy osztrák blogger beszámolója szerint egyáltalán nem kell attól tartani, hogy kilengene a híd, semmi ilyesmit nem érzett, miközben átsétált rajta. Cserébe lenyűgöző a kilátás a környező hegyekre, ahogy a mélyben húzódó erdőre is.

hirdetés

A rekorder függőhídról már videó is készült:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
UTAZZ
Érkezik a repülőgép, ami egy óra alatt jut el Los Angelesből Tokióba
Hiába utazunk a világ túlsó felére, vacsorára otthon leszünk.

Link másolása

hirdetés

A hustoni Venus Aerospace vállalat a napokban jelentette be, hogy megépítik a repülőgépet, ami bárhová elszállítja utasait a világon, sőt még vacsorára is időben hazaviszi őket – írja a Study Finds.

A cég azt állítja, hogy Mach 9 típusú hiperszonikus repülőgépük mindössze egy óra alatt lesz képes megtenni akár a Los Angeles-Tokió repülőutat is.

Az első, Stargazer névre keresztelt tervet az arkansas-i Bentonville-ben mutatták be, ahol azt is elárulták, hogy a Venus járműmérnöki csapata a cég 2020-as alapítása óta dolgozik a gépen, amihez 1 millió dollár összegű állami támogatást is kaptak.

VIDEÓ: A repülőről

A világ első űrrepülője hiperszonikus sebességgel fog majd repülni a légkör peremén – fogalmazott a Venus szóvivője, aki azt is elmondta, hogy a céljuk egy zéró kibocsátással járó következő generációs rakétahajtómű, az innovatív repülőgépforma és a lehető legjobb hűtőrendszer megalkotása, aminek segítségével a gép fel tud szállni a gép az űrkikötőkből.

A veterán űrhajósokból és katonákból, valamint kutatókból és fejlesztőkből álló csapat már megtervezte és megépítette a gép motorját, ráadásul kulcsfontosságú kísérleteket is végrehajtott hiperszonikus szélcsatornákban.

Tesztelték a hajtóműveket is, nemrég pedig elindítottak egy földi tesztet is a houstoni űrkikötőben.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
UTAZZ
5 varázslatos látnivaló az ország legészakibb csücskéből: irány a Zemplén!
A természet szinte az ölünkbe pottyan, lábunk alatt gyógynövények, tőlünk simogatható távolságra mókusok és a múlt-jelen tapintható egybefonódása. Mutatjuk a kedvenc látnivalóinkat.

Link másolása

hirdetés

Barangoljuk be együtt a Zemplént és Abaúj térségét együtt! Olyan élményeket kapunk cserébe, amelyekre talán nem is számítottunk. Itt van például rögtön egyfajta megfoghatatlan nyugalom érzet, amely észrevétlenül kúszik a bőrünk alá és majdhogynem kényszerít bennünket arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapok fásultságából. A természet szinte az ölünkbe pottyan, lábunk alatt gyógynövények, tőlünk simogatható távolságra mókusok és a múlt-jelen tapintható egybefonódása.

Májusban volt szerencsénk óriásit kirándulni ebben a felfedezésre váró régióban, megmutatjuk a kedvenc látnivalóinkat.

Boldogkő vára

1280-ra datálják a vár keletkezését, a környék akkortájt épp a tatárjárást követően eszmél. Még sehol sincsenek törökök, labancok, de a vár felépül egy sziklaszirten, hogy még több, mint 700 évvel később is megálljt parancsoljon az arra járóknak. Szapolyai, Péchy, Rákóczi, Zichy - csak egy pár család, amely birtokolta a várat. 1701-ben a császáriak szinte porig rombolták. Elmondható, hogy a teljes magyar történelem lenyomata olvasható a vár históriájában. amely immár állami tulajdonban van. Mai, felújított állapota a 2009-ben történt helyreállításnak köszönhető.

Ezek a tények, a többi viszont már az érzelmek hada, amely szinte megtámadja az embert, amint először megpillantja Boldogkő várát. Mert annyira aranyos jelenség, miközben tekintélyt parancsoló és azt súgja: itt vagyok, figyelek. Számtalan középkori várral a hátam mögött elmondhatom, hogy talán Boldogkő vára a kedvenc, amelyet mindenkinek látnia kell. A képek önmagukért beszélnek.

hirdetés

Gönc, Huszita-ház

A rejtélyek tájháza Magyarország legészakibb városában, Göncön az úgynevezett Huszita-ház. Soha nem bizonyított legenda szerint az épületet közel 600 éve a husziták építették és lakták, de a hivatalosan elfogadott álláspont azt mondja, a Huszita-ház legfeljebb 300 éves.

Az erődszerű lakóházban paraszt-polgári lakásbelsőt alakítottak ki, amely három egységből áll. Az úgynevezett "tiszta szoba" az utcafrontra néz, nagy becsben és tisztaságban tartott helyiség, ahová a háziak nagyon ritkán léptek be. Az élet ugyanis az aprócska konyhában és a kisszobában zajlott.

Ne hagyd ki a ház alatt húzódó pincét, ha elég bátor vagy! Csak egy kicsit kísérteties, ugyanis a pincejáratok egészen a telek végéig elvezetnek, elágazásokkal a szomszédos pincékbe.

Vizsolyi Biblia Látogatóközpont

Csak úgy cikáznak körülötted az évszázadok Vizsolyon. Amikor belépsz a 13. század elején épült református templom közel kétméteres falvastagságú ajtaján és azt számolgatod, hogy annak már idestova tényleg 800 éve, hogy itt templom épült, óhatatlanul arra gondolsz, mi mindent éltek meg a néma falak. Majd meglátod a Károli Gáspár által készített Bibliát, amely 1590-ben készült el. 2412 lap, közel 6 kilogramm súlyú. A bibliát nézve már átrobogtunk pár évszázadot, amikor a helyi idegenvezető átirányítja a turistákat a Vizsolyi Biblia Látogatóközpontba és a Mantskovits Bálint Nyomtatástörténeti Múzeumba. A modernizált múzeum ugyanis maga a 21. század.

Interaktív üvegpadlóval, érintőképernyős számítógépen lapozgatható bibliával máris a jelenben érzi magát az ember, de csak egy rövid ideig. Védősapka és kötény kerül a látogatóra, hogy kipróbálhassa a tizenhatodik századi könyvnyomtatást. Óriási élmény, ráadásul a művedet magaddal is viheted!

Vizsoly, Mézmúzeum

Maradjunk Vizsolyban - a falu szélén ugyanis az ország első mézmúzeumát látogathatod meg. Mézes Gergő, avagy Molnár Gergely méhész mindenki számára érthetővé teszi a méhek világát. Rádöbbenhetünk, hogy a méhészet az a tevékenység, amelyet évszázadok alatt megkomponáltan, ugyanúgy végez az ember - miközben itt a méhek a kollégák és a főnökök.

A múzeum mellett apiterápiás (apiterápia a méhek által előállított anyagok ősi, gyógyító célú felhasználása) központ is található a szorgos népség lakta telken. A legizgalmasabb épület az úgynevezett Zümi-ház, amelynek talapzatában egymillió dolgos méhecske zümmög. Te pedig jól megtisztítod a tüdődet, ráadásul a zümmögéstől kidobálhatsz mindent, ami stresszfaktort jelent a számodra.

Regéci vár

Regéc és Mogyoróska között 639 méteres magaslaton húzódik a 13. században épült regéci vár. I. Lipót császár ezt a várat sem kímélte, ahogyan tette azt Boldogkő várával is. A regéci várat a császári csapatok 1686-ban rombolták szét, ezt követően évszázadokon át csak a romok álltak a magaslaton.

Az elmúlt több, mint harminc évben Regéc község önkormányzata úgy határozott, ezt a műemléket történelmi és kulturális örökségünk részeként kell megmutatni az utókornak. Több lépcsőben zajlik a vár rekonstrukciója és mára elmondható: itt már vár áll, nem csupán kőhalom.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
UTAZZ
A Rovatból
hirdetés
Kicsinálta Balit a Covid: így vészelték át a járványt a szigeten, ahol szinte mindenki a turizmusból él
Kirschner Péter közel két évtizede jár vissza az Indonéziához tartozó szigetre, melynek lakói különösen megszenvedték az elmúlt két évet. A járvány kitörése óta most tudott először odautazni, tapasztalatairól mesélt.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. május 16.


Link másolása

hirdetés

Sokan földi paradicsomként tekintenek a Délkelet-Ázsiában található Bali szigetére, ahová 2019-ben még több mint 6 millió látogató érkezett, tavaly viszont teljesen földbe állt a turizmus.

Az elsősorban zenészként és producerként ismert Kirschner Péter (Bródy János, Müller Péter Sziámi és Ónodi Eszter zenekarának gitárosa) hosszú évek óta visszatérő vendég a szigeten, a Covid miatt azonban két és fél évet ki kellett hagynia. A napokban tért haza kéthetes útjáról, ennek apropóján beszélgettünk vele.

– Mikor és hogy indult a kötődésed Balihoz?

– A harmadik világba való utazgatásaimat Kelet-Afrikával kezdtem, ezt követte Indonézia egy másik szigete, Jáva, utána pedig a vele szomszédos Bali. Először 2004-ben jártam ott, onnantól két évvel ezelőttig pedig legalább 25, de talán még ennél is több alkalommal. Nem túlzás, hogy a második otthonomként tekintek rá. Az egyik ok a vállalkozásom, az ázsiai és kelet-afrikai kézműves termékeket importáló Cserépváros üzlethálózat volt, innen is rendszeresen szerzek be árut.

De ez a dolog kétirányú: egyrészt a vállalkozásomnak köszönhetően utazhatok, másrészt az utazásoknak köszönhetően vállalkozhatok. Tipikusan igaz rá a „kellemest a hasznossal” mondás, hiszen valószínűleg rossz érzésem lenne attól, ha csak úgy utazgatnék és szórnám a pénzt a vakvilágba.

Így viszont, hogy gyakorlatilag megtermelik a költségüket ezek az utak, már rendben van a lelkivilágom.

hirdetés

– Mi szerinted a sziget legnagyobb vonzereje? Mivel tűnik ki Indonézián belül?

– A balinézek is gyakran kérdezik tőlem, hogy mi tetszik nekem annyira ebben... (nevet) Persze érthető, hisz nekik a sziget a mindennapi életüket jelenti. Indonézia rendkívül sokszínű: bár hivatalosan egyetlen ország, de nagyjából 5000 kilométer széles, és rengeteg sziget alkotja. Ezek mindegyike más egy kicsit, sőt sok esetben (ilyen például Celebesz, Flores) egy szigeten belül is tudsz találni több különböző kultúrát egymás közvetlen közelében.

Az viszont mindegyikükre igaz, hogy nagyon figyelmesek és barátságosak. Bárhová mész az országon belül, biztosan jó élményben lesz részed, szemben mondjuk Afrikával, aminek egyes részei azért veszélyesek, vagy Indiával, ahol ugyan sok szép hely van, de rettenetesen koszos és zajos, az emberek viselkedése pedig gyakran negligáló, például simán fellöknek az utcán.

Ami Balit illeti: az itteni kultúra egészen mély, zenében, táncban és képzőművészetben egyaránt, különös tekintettel a faragásokra. Több ezer éven át fejlődött és ma is virágzik, ráadásul nagyon erősen áthatja az a fajta mindennapi vallásosság – a szó pozitív értelmében –, amit európaiként el se tudunk képzelni.

Az a szerencse ért, hogy a szállásadóim meghívására részt vehettem egy nagy temetési ceremónián, legalábbis annak egy részén. Ezek a szertartások arrafelé akár egy hétig is eltarthatnak, és alapvetően vidám események, óriási élmény volt közelről megtapasztalni. Fontos templomok turisták elől elzárt részeibe is eljutottam most ugyanígy, ami szintén fantasztikus élmény volt.

– Hogyan érintette a járvány a helyieket?

– Balin kis túlzással mindenki, minimum a lakosság 90 százaléka a turizmusból él, szóval kijelenthető, hogy brutálisan súlyos csapás érte őket. Lényegében a sziget egész gazdasága a turisták igényeinek kiszolgálására épül, a rizstermesztéstől a baromfitenyésztésig. Az állandó lakosság bő 4 millió fő, ehhez képest 2019-ben még 6 millió turista érkezett ide. Tehát a teljes fogyasztás több mint felét ők generálták, különösen azt is figyelembe véve, hogy a fizetőképességük a sokszorosa a helyiekének. A járvány kitörése óta viszont gyakorlatilag le volt zárva a sziget, sokáig a repülőtér sem működött egyáltalán. Amennyire látom, ez teljesen lenullázott mindenkit: több olyan emberrel beszéltem, akik most kénytelenek vizet árulni az utcán, a korábbi bevételeik töredékéért.

Azt a visszaesést, ami Magyarországot érte a Covid miatt, az ő esetükben nyugodtan meg lehet szorozni tízzel. Nem túlzás, hogy megállt az élet. Most már egy fokkal jobb a helyzet, de az ideálistól még nagyon messze van, a turisták által leginkább kedvelt helyek olyanok, mintha szellemvárosok lennének.

A sétálóutcák rengeteg üzlete és étterme közül jó, ha 1-2 kinyitott, a vendégházban, ahol mindig lakni szoktam, most én voltam az egyetlen lakó. Ami látszik, hogy a megszokott ázsiai turisták még nem tértek vissza – nem csoda, hiszen Kínában most is komoly lezárások vannak, de japánokat és koreaiakat se láttam –, az oroszok viszont érezhetően felülreprezentáltak voltak. Ez szintén érthető, a világpolitikai helyzet miatt ők Európa felé most nem nagyon tudnak menni turistáskodni.

– Tartottad a kapcsolatot az ottani ismerőseiddel az elmúlt időszakban, tudtál nekik segíteni valahogy?

– Persze, ma már ott is mindenkinek van mobiltelefonja és aktívan használják az internetet is, a kapcsolattartással így nem volt probléma. A vállalkozásomnak pedig az összes nehézség ellenére módjában állt segíteni őket megrendelésekkel, amiért hihetetlenül hálásak voltak, hiszen helyi bevételek híján csak azoknak maradt esélye a túlélésre, akik exportálni tudtak külföldre. Persze a távolból jóval körülményesebb volt üzletet kötni, mint személyesen, de a hosszú évek ismeretségének hála kölcsönös bizalom alakult ki közöttünk, így sem ők, sem én nem féltünk belemenni.

– Milyen volt visszatérni két és fél év után?

– Egyszerre fantasztikus és nagyon szomorú. Egyrészt annyira erős a hely szelleme, olyan mély nyomot hagy az emberben a helyiek viselkedése és vendégszeretete, hogy fejben még a napokkal a hazaérkezésem után is ott voltam.

Másrészt szívfacsaró volt látni a rengeteg bezárt, megszűnt, csődbe ment helyet, amely így legalább annyira idegen volt, mint amennyire ismerős. Összességében nagyon vegyes érzésekkel jöttem el, abszolút átéreztem, milyen kemény időszak van mögöttük.

– Mit gondolsz, mennyi időre lesz még szükség a kilábaláshoz?

– Ez nagyban függ a turisták számától. A balinéz emberek egyébként nem olyanok, mint a magyarok, egyáltalán nem szeretnek panaszkodni. Inkább úgy állnak hozzá, hogy ha a maguk részéről mindent megtettek a helyzetük jobbra fordulásáért, onnantól inkább már csak bizakodnak. Ez a lelki része, anyagilag pedig fogalmam sincs, hiszen óriási bevételtől estek el.

– Számíthatnak-e drágulásra az odalátogatók?

– Ez a kérdés felmerült itthoni barátaim részéről is, akik az indonéz gazdasággal foglalkoznak egy kereskedelmi központ élén. Nekik azt feleltem, hogy nyilván szeretnék behozni a kiesett bevételt, de a kínálat elsősorban a keresleten múlik majd. Ha fokozatosan emelkedik majd a látogatószám, valószínűleg nem emelnek drasztikusan az árakon, jelenleg még semmi különbséget nem érzékeltem a járvány előtti szinthez képest. Ha viszont átmenet nélkül elkezdenek ömleni a turisták – amit egyébként kívánok a helyieknek, hiszen megérdemlik –, azt biztosan az árszínvonal is követi majd.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: