SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Harry és Meghan hat hetes szabira megy Amerikába - a pletykák szerint vissza sem jönnek

Nem tudni, mennyi igaz belőle, csak azt, hogy a hercegi pár sok ellenséget szerzett magának az utóbbi pár évben.


Nemrég írtunk arról, hogy indulatos közleményben fakadt ki Harry herceg a szerinte valótlanságokat állító lapok ellen.

Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia a The Sun című konzervatív, illetve a Daily Mirror című baloldali tömeglap ellen indított pert a londoni felső bíróságon, azon a címen, hogy ezek a lapok törvénysértő módon feltörték és lehallgatták telefonos hangpostáját.

Harry és felesége, Meghan hercegné a Mail on Sunday ellen is pert indított azon a címen, hogy Meghan egyik levelét, amelyet az édesapjának, Thomas Markle-nak írt, a konzervatív vasárnapi bulvárlap tavaly közzétette, megsértve a szerzői jogot és a brit adatvédelmi törvényt. A keresetben szerepel az is, hogy a lap rendszeresen hamis, lejárató történeteket tesz közzé Meghanról.

Meghan Markle-t az elmúlt két év alatt rengeteg támadás érte, részben a brit bulvárlapok miatt. A lapok ugyanis ráéreztek arra, hogy Harry herceg felesége megosztó személyiség, és a közönség örömmel veti rá magát még az apró hírmorzsákra is.

A közvélemény élvezettel csámcsog azokon a találgatásokon is, hogy meddig bírja Harry és Meghan, illetve Harryék és a királyi család kapcsolatával mi a helyzet, de azon is előszeretettel morfondíroznak, hogy a pár elköltözik-e az Egyesült Királyságból.

Meghant az ellene zajló sajtóhadjárat is megviselte, különösen azért, mert közben várandós volt és gyermeket szült, és ebben az érzékeny időszakban sem kímélték.

Egy közelmúltban készült riportsorozatban arról is megkérdezték a hercegi párt, hol képzelik el a jövőjüket. Harry kifejtette, hogy számukra az a legfontosabb, hogy olyan helyet találjanak, ahol senki sem zavarja őket és nyugodtan élhetnek.

Miután kiderült, hogy most hat hetes szabadságot vesznek ki, és kisfiúkkal együtt Amerikába utaznak, hogy Meghan édesanyjánál töltsék a hálaadást,

sokan tudni vélik, hogy végleg odaköltöznek.

És mivel Harry korábban azt mondta, milyen jó hely Fokváros, van, aki készpénznek veszi, hogy esetleg oda "menekülnek" az Egyesült Királyságból.

Sokan nem szeretik ugyanis Meghan Markle-t, és Harry herceggel együtt volt néhány olyan lépésük, amivel maguk ellen fordították a közvéleményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kajdi Csaba Tóth Gabiról: Minek neki az érettségi? Nem elég az az 500 szó, amivel magyaráz?
A hétvégi start után bírálta a Megasztár-zsűri felállását. Azt mondta, inkább a veszekedés és a megalázás dominál a műsorban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Kajdi Csaba 24 óráig látható Instagram-sztorikban reagált a múlt hétvégén elindult Megasztárra, amelynek zsűrijében többek között Tóth Gabi is helyet kapott, vette észre a 24.hu. Úgy fogalmazott, a nézők „biztosan őrjöngtek, hogy Tóth Gabi legyen a zsűritag”.

„Gondolom, nem tudtak már kit berakni, aki narancsos. Csak félanalfabétát találtak erre a szerepre. Anyukám, a hűség kifizetődő. Az egyik asszonyka már számonkérte, hogy nincs érettségije, ő meg mondta, hogy: »És akkor mi van?«. Hát de tényleg: mi van akkor?!

Minek neki az érettségi? Nem elég az az 500 szó, amivel magyaráz? Azzal az 500-zal is ki’úrja azt az illetőt, aki nem énekli ki a magas C-t.”

A műsorról ezt is mondta:

„Most az van, hogy lehet még jobban megalázni valakit, és veszekednek. Összevesznek, és ott van benne a Curtis, ő is szereti a narancsot.”

A Megasztár új évadáról mi is írtunk kritikát, amit itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Margot Robbie egy szál melltartóban érkezett meg új filmje bemutatójára
A premierhez választott, vintage stílusú összeállítása – nude melltartó és ceruzaszoknya – rövid idő alatt komoly online visszhangot kapott.


Szeptember 11-én Londonban mutatták be Margot Robbie új filmjét, amely magyarul a Mágikus, merész, meseszép utazás címet kapta.

A romantikus kalandfilmben a színésznő Colin Farrell oldalán játszik főszerepet.

Margot Robbie a premieren

egy vintage stílusú nude melltartót és ceruzafazonú szoknyát viselt,

vette észre az Index. Megjelenése gyorsan nagy visszhangot váltott ki az interneten.

Colin Farrell és Margot Robbie a premieren (fotó: John Phillips/Getty Images)

A lap megjegyzi, hogy Robbie ebben a szettben a Victoria's Secret bemutatóján is megjelenhetett volna. Érdekesség, hogy a színésznő csaknem egy évvel ezelőtt adott életet első gyermekének, egy kisfiúnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
„Arra mentem be, hogy leállnak a gépek” - Nehéz időszakon van túl Harsányi Levente: szakított élete szerelmével, majd a testvérét is elvesztette
Nem haragszik volt menyasszonyára, a közös időt ajándékként éli meg. Részletesen elmondta testvére kálváriáját: hirtelen hasi vérzés, azonnali műtét, intenzív osztály, majd vasárnap hajnalban infarktus és halál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Harsányi Levente a Palikék Világa – Ilyen az élet adásában beszélt arról, hogy nehéz hónapokon van túl, vette észre a Blikk. A nyáron szakított élete szerelmével, nem sokkal később pedig elvesztette a testvérét.

Elmondta, hogy nem számított a kapcsolat végére, de úgy érzi, párja egy ideje készült a szakításra.

„Ugye, hölgyeknél klasszikus eset: akkor engedik el az egyik ágat, amikor biztosan megfogták a másikat. Tehát én gyanítom, hogy már előtte piackutatást végzett, a reprezentatív felmérés végeredménye volt, hogy ő nem a Harsányi kft.-nél folytatja, hanem egy másik vállalkozásnál, de ez az élet”

– mondta Harsányi.

Hozzátette, nagyon megviselte a párja elvesztése, nem haragszik rá, és úgy érzi, akkor is ajándék az élettől, hogy megtalálta a nagy szerelmét, még ha nem is együtt öregednek meg, ahogy korábban gondolta.

A családi veszteségről is beszélt a műsorban.

„Egy véletlen egészségügyi probléma folytán – szegénynek a hasát elöntötte egy liter vér –gyorsan életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. De úgy, hogy otthon ült, amikor elszakadt egy ér a hasában. Azonnal kórház, ahol megműtötték, ám szegény álmában kapott egy hátsófali infarktust. Tehát ezt valaki fent megrendezte, hogy ennek így kell történni...

Pénteken műtötték, az intenzíven volt, a szombatot túlélte, és vasárnap halt meg szegény. Arra mentem be, hogy – mint a filmekben – hallottam azt az egybefüggő, hosszú sípszót, hogy leállnak a gépek, mert lélegeztetőgépen volt.

Ezt kint hallottam, s mire az intenzív osztályra bementem – ami nem volt hosszú idő, egy-két perc, mert ugye, fel kell venni ruhákat, védőket –. már vették le a gépről, vették le róla a különböző kábeleket. Kvázi csináltak egy új helyet, mert valószínűleg jön még egy újabb valaki az intenzívre. Tehát két perc alatt lép tovább az élet rajta-rajtunk, majd mindenkin. Igazából ez az elmúlt egy hónap ebben edzett engem meg nagyon” – idézte fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat” - Gréczy Zsolt meglátogatta Lerch Istvánt a kórházban
Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja, miközben a beszéde és a mozgása még nem jött teljesen rendbe, a tudata viszont tiszta maradt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Az elmúlt években két agyvérzésen, két életmentő és egy korrekciós koponyaműtéten esett át Lerch István. Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja.

Most Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője látogatta meg, és beszámolt arról, hogyan van a zeneszerző, vette észre a Blikk.

„Meglátogattam Lerch Pistit. Szoktam ilyet máskor is csinálni, tehát nem azért megyek, hogy posztoljak róla. De most megbeszéltük a párjával, Enikővel, hogy megírom, hogy megvan.

Amit ő tesz az ápolásért, arra talán a hősies kifejezés a legpontosabb. Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat.

Ettünk sütit, néztünk régi képeket, még kicsit énekeltünk is. Örültünk egymásnak. Hamarosan születésnapja lesz. A hetvenkettedik. Értesülni fog arról, ha itt felköszöntöd. És hallgasd a dalait: Angyallány, Tűzvarázsló, Jégszív, Hangolj rám, Így legyen, Kötődés, Csillagzene, Az légy aki vagy, Eltévedt lány, Várj míg felkel majd a nap, Szívemben zengő dal, Gyere és szeress, Moziklip, Gyertyák, Nézz az ég felé, Szédült nyár, Jég dupla whiskyvel stb.” - írta közösségi oldalán Gréczy Zsolt a zenészről, aki pár nap múlva, szeptember 16-án ünnepli a 72. születésnapját.

A lap korábban megírta, hogy a zenész 38 hónap kórházi kezelésen van túl. Beszéde és mozgása még nem jött teljesen rendbe, tudata tiszta maradt, és újra tud beszél.

Enikő 2023 őszén arról nyilatkozott, hogy a régi barátok és zenésztársak közül kevesen látogatták a férjét, amikor hosszú ideig magatehetetlenül feküdt. Kivétel volt Horváth Charlie, aki rendszeresen felkereste.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk