UTAZZ
A Rovatból

Hajós: A legendákat őrző kastély és az Európában egyedülálló pincefalu városa

Az 1700-as évek óta szőlőtermő vidék, a legrégebbi még ma is álló pincéje 1840-ben épült.


Baja és Kalocsa között félúton található Hajós, egy sváb település, amely 2008-ban városi rangot kapott. Egyik fő nevezetessége az Európában egyedülálló, egybefüggő pincefaluja.

A pincefalu

A 24 hangulatos, kanyargós utcában 1200 pince áll, szorosan egymás mellett. A meszelt falu épületek a népi építészet remekei. A legtöbb öreg, régi ház, de van néhány új is közöttük. A hely nevezetességei még a löszfalba vájt 20-50 méter hosszú pincealagutak, amelyekben a hajósi borokat érlelik az állandó 10-12 fokos hőmérsékletben. A legöregebb pince 1840 óta áll itt.

A faluba látogatók a pincékben kóstolhatnak, sőt akár több napot eltölthetnek a környék felfedezésével is, hiszen van itt vendégház, ahol a jó italok mellé finom ételeket is kínálnak, és kényelmes szobákban lehet kipihenni a fáradalmakat. Mi a télen-nyáron nyitva tartó Kovács Borházba látogattunk.

digdig

Vendéglátóinktól megtudtuk, hogy az itteni borászatnak már több száz éves hagyománya van. Az 1700-as évekből maradtak fenn olyan dokumentumok, amelyekből kiderült, hogy az itt élő német származású lakosság szőlőtermesztéssel foglalkozott. Ehhez minden adottság megvolt, kiváló talaj, remek éghajlat, és a löszfalba vájható pincék biztosították a jó termést és a szőlő feldolgozását.

A Kovács család az 1970-es évek óta foglalkozik borászattal és ma már a borok készítése mellett kóstolókat, szabadtéri főzést, programokat is szerveznek. Sőt gyűjtőként őrzik a muzeális borokat, és a borkészítés eszközeit is bemutatják.

mdedavdav

A vidék jellegzetes borai Cabernet sauvignon, Kékfrankos, Kadarka, Szürkebarát, Cserszegi fűszeres. Olasz rizling, Fehér burgundi.

A pincefaluban több rendezvényt is tartanak, de a legismertebb és legnépszerűbb a május utolsó hétvégéjén megrendezendő Orbán Napi Borünnep és a szeptemberi szüreti fesztivál.

"Egy falu, ahol csak a bor lakik, de Ön mindig szívesen látott vendég" – írja a Pincefalu a honlapján.

Bővebb információk ITT.

davdavdig

A Hajósi Barokk Kastély

A pincefalutól nem messze található Bács-Kiskun megye legöregebb világi emlékmű épülete, a Hajósi Kastély. Az 1739-ben épült barokk érseki kastélyt gróf Patachich Gábor kalocsai érsek építtette, majd többszöri átépítés után nyerte el mai formáját.

Korábban vadaspark is volt körülötte, és vadászkastélyként, nyári lakként is használták. 1907-ben Haynald Lajos bíboros érsek gyermekotthont alapított a kastélyban, amely később nevelőotthonként működött 1998-ig.

davdav

A felújított épületet 2010-ben adták át, ekkor nyílt meg benne a Hajósi Érseki Kastély Látogatóközpont. A kastélyban több állandó kiállítás látható: az Alföld vadászatáról, a Hajósi szentbúcsúról, a szőlő és borkultúráról, a főúri életformáról. Rendszeresen mutatnak be időszaki kiállításokat is.

A kastélyba belépőt a földszint rózsás Sala terrana terme fogadja, de érdemes megcsodálni a díszlépcsőházat, a barokk kertet is.

davdavdav

A kastély legendája

A kastélyhoz egy legenda is kapcsolódik. Eszerint Mária Terézia részére építette annak idején a kalocsai érsek. Mikor a királynő egyszer azt tervezte, hogy egy nyári napon ellátogat az egyházmegyébe, hogy jól érezze magát, az érsek egy kastélyt épített részére. Sőt, mivel a királyné szánon szeretett volna megérkezni, az ide vezető utat sóval szórták fel. A látogatás elmaradt, de a helyi idősek még sokszor Mária Terézia-kastélyként emlegetik. A kastély kapuja mellett látható szobrokban pedig sokan Mária Teréziát vélik felismerni.

_DSC0657_DxO_DSC0679_DxO_DSC0686_DxO

A titkos alagút legendája

Az épület felújítása közben rátaláltak egy titkos alagútra, amely a melléképület alatti kúthoz vezet, melyben most is van víz. Vélhetően ez korábban az érseki konyhát láthatta el vízzel. Az alagút ma már látogatható.

A legenda szerint azonban van még másik titkos alagút is, amely a kastély pincéjéből vezetett a Nepomuki Szent János-szoborig. A szent alakja alatt négy kőbe vésett arc látható, melyek a négy égtáj felé néznek. Ha valaki tudja, hogy onnan hány lépést kell előre lépni, az megtalálhatja a négy lejáratot. Ám ezek a titkos alagutak még nem kerültek elő.

_DSC0682_DxO_DSC0688_DxO_DSC0694_DxO

Bővebb információk a kastélyról ITT.

További fotók: Okolicsányi Zoltán


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Mostantól bárki elutazhat Észak-Koreába - de csak egyetlen városba
A kínai és orosz határ közelében található Raszon városa újra várja a külföldi turistákat. A Covid után végre újraindulhat a világ egyik legelzártabb országának turizmusa.


Észak-Korea újra megnyitotta Raszon városát a külföldi turisták előtt – számolt be róla az AFP hírügynökség kínai és spanyol utazási irodák információira hivatkozva. Raszon az orosz és a kínai határ közelében található, ám az ország többi része továbbra is zárva marad a turisták számára.

A pekingi Koryo Tours utazási iroda szerint egyelőre nem világos, milyen típusú utazások lesznek elérhetők Raszonban, és az sem ismert, hány turistát engednek majd be. Raszon különleges helyet foglal el Észak-Korea gazdaságában: 1991-ben itt hozták létre az első speciális gazdasági zónát, ahol új gazdasági elképzeléseket tesztelnek.

Észak-Korea 2020 elején, a koronavírus-járvány miatt zárta le határait a külföldiek előtt, hogy megakadályozza a vírus terjedését, különösen a Kínából hazatérő állampolgárok körében. A járvány enyhülése óta a kínai-észak-koreai gazdasági kapcsolatok újra fellendültek, és tavaly az orosz turisták számára is megnyitották az országot.

Már a járvány előtt is korlátozott volt a turizmus Észak-Koreában. A turisták repülővel vagy vonattal, főleg Kínán keresztül érkeztek. Az utazásszervezők adatai szerint a külföldi látogatók többsége kínai volt, és évente mindössze 5 ezer nyugati turista jutott be az országba.

2019 volt a rekordév, amikor körülbelül 300 ezer ember látogatott Észak-Koreába, ami szakértők szerint 90-150 millió dollár bevételt jelentett az országnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
Fedezd fel a tökéletes egyensúlyt: gasztronómia, gyógyvíz és pihenés a Colosseum Hotelben
A szálloda nemcsak a wellness-szolgáltatásaival, hanem a családbarát hangulatával és a gasztronómiájával is lenyűgözi vendégeit.


A Colosseum Hotel Mórahalom szívében található, és mindössze 20 km-re van Szegedtől. Budapestről kényelmesen és gyorsan le lehet érni körülbelül 2 óra alatt, szinte végig az M5-ös autópályán haladva.

Az Accent Hotels Magyarország portfóliójába tartozó szálloda a négycsillagos kategóriába tartozik, és

különösen azok számára ideális, akik a családi kikapcsolódásra, wellness élményekre és a termálfürdők jótékony hatásaira vágynak.

Persze a név sokat sejtet, de élőben jön át igazán, hogy milyen különleges ez hotel. A szálloda külső megjelenésében és belső kialakításában is felfedezhetők azok az ívek, oszlopok és tágas terek, amelyek a római építészetre jellemzőek. Az épület átriumos kialakítása pedig egyfajta belső udvart eredményez, ami miatt a természetes fény minden oldalról beragyogja a központi részt.

Mi azonnal egy kávéval indítottunk a szálloda közepén található Átrium Bárban, és innen már látni lehetett a medencékben pihenő embereket is, szóval a következő italt már közvetlenül a habok között terveztük elfogyasztani.

A szobában gyümölcs bekészítés várt minket. Ezt amúgy mindenkinek kifejezetten ajánlom, hogy még jobb kedvvel induljon a pihenés, főleg akkor, ha például valamilyen évfordulót is ünnepeltek. A bortól a bonbonon át többféle figyelmesség is kérhető a szobába. Az ott-tartózkodás alatt pedig 0-24 szobaszerviz is elérhető.

A Colosseum Hotel 82 kényelmes szobával várja vendégeit, köztük 5 két légterű lakosztállyal, melyek kifejezetten ideálisak a családos pihenéshez. A szobák egyedi elrendezésüknek köszönhetően minden vendég számára különleges kilátást kínálnak, így nemcsak a pihenés, hanem a környezet szépsége is hozzáad az élményhez.

A hotel kiemelt figyelmet fordít a családosok kényelmére: még külön játszószobával is rendelkeznek. Az ünnepi időszakokban pedig gyerekanimációs programokkal is készülnek, így a felnőtteknek is több idejük van a pihenésre.

Wellness és spa élmények

A hotel saját Spa & Wellness részlege privát medencékkel, élménymedencével, pezsgőfürdővel és koktélmedencével várja a vendégeket.

És ahogy az előbb is említettem, ezekben a medencékben tökéletesen lehet a lazulás mellett koktélozni.

Különleges élményt nyújt a szaunapark is, ahol finn- és infra szauna, sókabin és gőzkabin segíti a regenerálódást.

A szaunához trópusi élményzuhany, csobbanó medence és dézsazuhany is tartozik, így teljesen szabályosan lehet végezni a lehűlést is.

A wellness szolgáltatások mellett masszázskezelések széles választéka áll rendelkezésre. A hagyományos bőrápoló masszázsoktól kezdve az aromaolajos kezeléseken át egészen a kifejezetten gyógyító célú masszázsokig mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő kezelést. Mivel egész héten ülőmunkát végzek, én egy "medical masszázsra" neveztem be, ami valóban gyógyír a letapadt izmokra.

Kifejezetten gyerekeknek szóló, levendulás vagy epres illattal kényeztető masszázsok is elérhetők, így a legkisebbek is élvezhetik a wellness élményeket.

A szálloda és a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő között szoros együttműködés van, így a vendégeknek közvetlen és díjmentesen átjárást biztosítanak. Valamint élvezhetik a fürdő által kínált wellness és gyógyászati kezeléseket, köztük a térd- és vállbetegségekre javasolt gyógyvizes kezeléseket is.

Már a szálloda saját wellness részlege is szép nagy és sokféle szolgáltatást kínál, de a gyógyfürdővel együtt a lehetőségek megsokszorozódnak, és még a tavaszi időszakban is könnyedén át lehet sétálni köntös-papucs kombinációban.

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő - a gyógyító víz

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő vize kivételes gyógyhatással bír, mely a Pannon őstenger üledékrétegeiből származó, alkáli-hidrogénkarbonátos összetételű víznek köszönhető. A víz, amely 39,5 °C-ra melegszik, ásványi anyagokban gazdag, és jódos jellegű. 1999-ben kapta meg a gyógyvíz minősítést, de már sok évvel korábban is számos beteg számára hozott megkönnyebbülést. Az itt végzett fürdőkúrák segítenek a kopásos és gyulladásos ízületi, gerincbetegségek, izomreuma, valamint nőgyógyászati problémák kezelésében.

A klinikai vizsgálatok eredményei megerősítik, hogy a Szent Erzsébet gyógyvíz kifejezetten hatékony térd- és vállízületi betegségeknél, ezért a fürdőt gyakran emlegetik a térség "térd- és vállcentrumaként." A meleg víz jótékony hatása a keringésre és az anyagcserére is kiterjed. Segít a tápanyagok gyorsabb felszívódásában és a salakanyagok távozásában, miközben a bőrön keresztül felszívódó ásványi anyagok minden egyes elemének megvan a maga jótékony hatása. A víz felhajtóereje segíti az ízületek gyógyító átmozgatását, így a mozgás könnyebbé válik.

Gasztronómiai kényeztetés minden igényre szabva

A Colosseum Hotel Mórahalom nemcsak a wellness szolgáltatásaival és kényelmes szálláslehetőségeivel nyűgözi le vendégeit, hanem gasztronómiai kínálata is kiemelkedő élményt nyújt:

legyen szó hagyományos magyar ételekről, reformkonyháról vagy nemzetközi specialitásokról.

A félpanziós ellátás egy igazán bőséges büféreggelit és büfévacsorát tartalmaz, amely tényleg minden igényt kielégít. A reggeliknél a helyi termelőktől származó, friss alapanyagok is szerepet kapnak: házi tehénsajtok, homokhátsági kistermelők szezonális zöldségei és gyümölcsei garantálják a minőséget. A kínálatban 2-3 féle tojásétel, meleg fogások, hideg büfé, friss zöldségek, gyümölcsök, házi joghurtok és turmixok is megtalálhatók, valamint egy széles pékáru-választék, amelyből mindenki korlátlanul fogyaszthat.

A büfévacsora hasonlóan pazar választékkal várja a vendégeket. Két hideg büfé pult kínálja az előételeket, salátákat és házi savanyúságokat. A meleg ételek között magyaros és nemzetközi fogások egyaránt helyet kapnak, emellett a séfek folyamatosan frissítik az ételkínálatot, hogy mindig változatos és izgalmas ízélményeket nyújtsanak. A vacsorák méltó lezárásaként naponta legalább 4-5 féle házi készítésű desszert kerül az asztalra, amelyeket a szálloda saját cukrászműhelyében alkotnak meg.

Én nem igazán szeretem a húst, mégis minden este bőségesen tudtam válogatni a zöldségekkel és sajtokkal készült ételek közül, a partnerem pedig ódákat zengett a töltött káposztáról, a marhapörköltről és az étkezés végi süteményekről is.

A szálloda kiemelt figyelmet fordít a különleges étrendet igénylő vendégekre is. A vegetáriánusok, a vegánok, a glutén- vagy laktózérzékenyek, illetve a különböző diétát követők is bőséges választékból válogathatnak. Az ételeknél piktogramos jelölésekkel segítik a vendégeket az allergén anyagok felismerésében.

A félpanzión túl

Bár a félpanziós ellátás „csak” a reggelit és a vacsorát foglalja magában, ebédre is teljes éttermi élmény várja a vendégeket a szálloda Átrium Snack Bárjában.

Mi az egyik nap korábban reggeliztünk, ami miatt dél környékén már éhesek voltunk, így kerestünk egy könnyedebb ebédnekvalót.

Egy gazdag salátával és egy csinos desszerttel végül pont megfelelően tele is lettünk, és kicsit ki is tudtuk tolni a vacsora idejét, hogy tovább élvezhessük a naplementés fürdőzést.

A hotel gasztronómiai kínálatát tovább gazdagítja a minden évben megújuló borkínálat, amelyben a híres magyar borvidékek (Villány, Szekszárd, Eger, Tokaj, Balaton-felvidék) legjobb borai szerepelnek. A könnyű, üde fehérboroktól a karakteres vörösborokig minden megtalálható itt.

A nyári időszakban pedig a Grill terasz is nyitva áll a vendégek előtt. Itt frissen sült ételeket, salátákat, jégkrémeket, frissítő italokat és kávékülönlegességeket lehet fogyasztani egy kellemes, árnyékolt környezetben.

A Colosseum Hotel Mórahalom a pároknak és a családos vendégek számára is tökéletes választás. Mi egy kicsit lelassulni érkeztünk ide, de több gyerekes családdal is találkoztunk, akik láthatóan szintén nagyon élvezték a szálloda szolgáltatásait.

A különleges szobák, a remek ételek, a gazdag wellness kínálat, valamint a gyermekek számára biztosított animációs programok mind hozzájárulnak a felejthetetlen élményhez.

Cím: 6782, Mórahalom, Millenniumi sétány 4-6.

colosseum.accenthotels.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Ryanair: drágulnak a repülőjegyek, már az is megvan, hogy mennyivel
A Ryanair vezére szerint idén 4-6 százalékkal emelkedhetnek a jegyárak, de még így is olcsóbbak maradnak a 2023-as szintnél. A légitársaság Ukrajnába is visszatérne, ha tűzszünet lesz.


Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója kedden Varsóban tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentette, hogy a légitársaság az idei nyári szezonban 4-6 százalékos jegyáremelkedéssel számol. Tavaly nyáron a jegyárak még 10 százalékkal csökkentek, amit részben az online utazási irodákkal folytatott vitával magyarázott. Szerinte ez a helyzet mostanra nagyrészt rendeződött.

A vezérigazgató elmondta, hogy

az idei árak még mindig alacsonyabbak lesznek a 2023-as nyári szinthez képest, de valamivel magasabbak, mint 2024 elején.

O’Leary a Boeing gyártási és szállítási problémáira is kitért. Úgy véli, hogy a repülőgépgyártó 2026 nyarára behozhatja a lemaradását.

A vezérigazgató a Ryanair az ukrajnai járataival kapcsolatban azt mondta: a légitársaság hat héten belül újraindítaná a repülőjáratokat, ha tűzszünet lenne. A cég a lengyel piac bővítését is bejelentette. A Ryanair idén nyáron 24 új járatot indít Lengyelországból.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Barangolj Baján: ha nyugalmas helyre vágysz, akkor irány a folyópart, ahol szinte megáll az idő
A Duna menti város sokféle látnivalót kínál, de ha szeretnél egy kicsit kiszakadni a rohanásból, akkor irány a természet, ami feltölt, kikapcsol.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2025. május 03.



A Duna bal partján fekvő Baja kedves belvárosával és nyugalmas folyópartjával kiváló kirándulóhely tavasszal is. Érdemes felkeresni a Szentháromság teret, a Sugovica folyót, a Városházát és a Szentháromság-szobrot, elsétálni a Kálvária-kápolnához, a Bajai zsinagógához. Vagy megismerkedni a Bunyevác Tájházzal, a Bagolyvár-Miskolczy Ferenc emlékházzal, a városban található szép templomokkal, szobrokkal.

A város határában terül el a híres Gemenci-erdő, amit szintén nem szabad kihagyni, ha erre jársz. De a természetet Baján is élvezheted, a parkokban, a Duna partján, ahol sokféle vízi sportot is úzhetsz, vagy csak egyszerűen sétálhatsz egy nagyot. A folyópartok, a harsogó zöldek és élénk kék ég, a hűset adó árnyak igazán kikapcsolnak, feltöltenek.

Kedvcsinálónak íme néhány fotó a városról.

Képgaléria: (A fotókért kattint a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET: