„Több életre szóló barátunk lett, mint eddig bármikor” – Napi pár száz forintból utazta be Latin-Amerikát a magyar-svéd pár
Sokan álmodoznak arról, hogy mindent maguk mögött hagyva bejárják a világot, addig viszont jóval kevesebben jutnak el, hogy meg is valósítsák ezt.
Az út végén részletesen kikérdeztük őket élményeikről, valamint arról, hogyan készüljön fel és mire számítson az, aki a nyomukba eredne.
– Hogyan ismerkedtetek meg, mikor és hová utaztatok először együtt?
– Tobi Svédországban született, élt és dolgozott a 20-as évei közepéig, amikor egyszer csak úgy döntött, ideje országot váltani. Megpörgetett egy asztali földgömböt, és Magyarországon landolt az ujja, így összepakolt és vonattal elindult Budapestre. Itt utcazenészként kezdte a pályafutását, ahonnan aztán átszegődött egy hostelbe (később az IT világban kötött ki, de ez részletkérdés). A hostelen keresztül megismerkedett egy olasz fiatalemberrel, aki szintén zenész, létrehoztak egy duót Fjord néven. Marcello (az olasz muzsikus) felesége egy fondorlatos orosz nő, és éppenséggel Andi egyik legjobb barátnője. Az ő finom közreműködésével találkoztunk több mint 6 évvel ezelőtt Budapesten, “a többi pedig már történelem…”. Ezután 2 évig távkapcsolatban éltünk: Andi Londonban, Tobi pedig Andi szülővárosában, Budapesten. Ez idő alatt havonta egyszer különböző európai városokban találkoztunk, úgyhogy az utazás a kezdetek óta része a közös kalandjainknak.
– Ki vagy mi inspirált benneteket a hosszú távú utazásra, és miért a hátizsákos, low-budget formát választottátok?
– Az inspiráció először is Andi apukája volt, aki fiatal korában rengeteg helyen járt, és ha most a 30-as éveiben lenne, valószínüleg jött is volna velünk a nagy utazásra! Mi ketten a megismerkedésünk óta beszéltünk már arról, hogy egyszer, mielőtt belevágunk az úgynevezett “felnőtt életbe”, egy évre világgá megyünk kalandozni, de ennek részleteit csak az utazás előtt nem sokkal kezdtük pedzegetni.
Például dolgoztunk egy bolíviai hostelben recepciós-pénzügyesként és bartenderként 130 Ft-os órabéren, amiből egyébként sikerült is megélnünk… Krumplit és banánt ettünk napi háromszor ugyan, miután azokat a helyi piacon a cholitákkal (helyi fiatal nőkkel) lealkudtuk, de túléltük! Emellett beneveztünk utazós fotópályázatokra, és nyertünk is néhány díjat, aminek volt pénzbeli jutalma is.
View this post on Instagram
Inspiráció szempontjából szintén meg kell említenünk Andi egyik kedves gimnáziumi barátnőjét, Asbóth Fannit és az ő ma már férjét, Agócs Tomit, akik évekig hátizsakoltak a pandémia előtt, és az ő jótanácsaiknak köszönhetően vált a mi utazásunk is csodálatossá! Fanni és Tomi továbbra is oszt meg hasznos infókat a fenntartható életmódról és low-budget utazásról, ők az @ontheway_hungarians Instagram-fiókon találhatóak meg.
– Miben különbözik a felkészülés egy ilyen útra ahhoz képest, ha csak pár napra vagy hétre utaztok el?
– Először is teljesen meg kellett változtatnunk a gondolkodásmódunkat, elfogadva a tényt, hogy egy ideig távol leszünk a megszokott mindennapoktól, a barátoktól és a családtól. Ami a gyakorlati részt illeti, igyekeztünk minden lehetséges helyzetre felkészülni. Például mi történik akkor, ha elakadunk a semmi közepén? Minden évszaknak és időjárási körülménynek megfelelő ruhákra volt szükségünk, saját mini patikára az összes gyakori betegség gyógyszerével, sátorra, jó hálózsákokra, tűzhelyre a reggeli kávéhoz (ez különösen fontos! :D), stb.
Ezen kívül jobb, ha nem viszel semmilyen értékes tárgyat, mert nagy az esélye, hogy elvesznek, megsérülnek vagy ellopják őket. Így az erre való felkészülés több tervezést és időt igényel. Nyitottnak kell lenned arra is, hogy elengedd a nem feltétlenül szükséges dolgokat, hiszen mindent a hátadon cipelsz. Mi néhány hónap után rájöttünk, hogy mindent felhasználtunk a nálunk lévő dolgok közül – ezért külön köszönet a fent említett Fanninak és Tominak, nagyon jól felkészítettek bennünket!
Ezen kívül nagyon fontos a megfelelő védőoltások és vízumok megszerzése. Mivel nem tudtuk pontosan, melyik országokat látogatjuk meg, inkább beszereztük az összes oltást, amelyre Latin-Amerikában szükség lehet (szerencsére a legtöbb helyen ezek nagyon hasonlóak). Aztán persze, mivel akkor kezdtük, amikor a Covid még mindenhol jelen volt, sokat kellett kutakodnunk a szabályokért és előírásokért, és fel kellett készülnünk arra, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan azt várnánk. Rá kellett jönnünk, melyik szárazföldi határok vannak lezárva, milyen oltások szükségesek, hol korlátozzák a mozgást, és mindez folyamatosan változott... Ehhez készítettünk jó néhány Google-táblázatot.
View this post on Instagram
– Miért Dél-Amerikát választottátok?
– Eleinte három kontinensben gondolkodtunk. Ezek név szerint Dél-Amerika, Ázsia és Afrika, mivel ezeken a területeken nem nagyon jártunk még, a repülőjegyet leszámítva általában kevésbé költségesek, sokat lehet itt segíteni önkénteskedéssel a helyieknek és sokszor hálásak is érte, és a sokféle kultúra is kifejezetten érdekelt bennünket, amelyek meglehetősen különböznek az általunk ismert európai szokásoktól.
Azért kezdtünk Dél-Amerikával, mert már tapasztalt utazóktól kaptunk sok tanácsot ezzel a területtel kapcsolatban, illetve Andi beszélt spanyolul (ma már Tobi is), ami a legtöbb itteni országban beszélt nyelv, így bemelegítésnek ez a kontinens logikusnak tűnt. De utazás közben rájöttünk, hogy a távolságok hatalmasak, és ha meg is szeretnénk ismerni bizonyos helyeket és valóban kb. napi 1 dolláros költségvetésen utazunk, akkor a kevesebb több… Így végül Latin-Amerikában maradtunk, ami egyébként magába foglalja Dél- és Közép-Amerikát, illetve Mexikóval Észak-Amerika egy részét is.
– Konkrét útitervvel indultatok el, vagy menet közben, spontán alakult az útvonal?
– Kicsit mindkettő, ami szépen illusztrálja a kettőnk közötti különbségeket, amikor tervezésről van szó. Andi nagyon szeret mindent megtervezni és általában van B, C, D és E terve is, ha az A-terv nem működőképes, míg Tobi szeret a mának élni. Alapvetően a nyárban akartunk maradni egész évben, mert úgy könnyebb volt kivitelezni a vadkempingezést (fagyfok alatt sokkal komolyabb felszerelésre lett volna szükségünk), illetve a Covid időkben Chile volt a legszigorúbb a korlátozások tekintetében, úgyhogy ott kezdtük az utazást januárban (amikor Chilében nyár van), mert arra könnyebb volt otthonról felkészülni. Plusz minden országban kb. egy hónapot terveztünk eltölteni, hogy egy év alatt sikerüljön teljes Latin-Amerikát bejárni.
A pontos helyszíneket viszont útközben találtuk ki vagy a véletlenül keveredtünk bizonyos helyekre. Az utazás formája miatt beleszoktunk és beleszerettünk abba, hogy néhány helyre ugyan nem juthattunk el, ahova szerettünk volna, mert éppen senki nem vett fel minket egy irányban, de olyan csodálatos helyeken is jártunk, amiknek a létezéséről sem tudtunk előtte néhány perccel. Angolul létezik a “serendipity” kifejezés, ami a pozitív véletlenre való hagyatkozásról szól. Ezt a képességet mára tökéletesítettük!
Az egy év alatt bejárt teljes útvonal térképen:
– Mi volt a legpozitívabb vagy legváratlanabb stoppolós élményetek?
– Ezekből rengeteg van! Kettőt is kiemelünk, ha lehet. Az első történet Argentínában játszódik, ahol egyébként az emberek általánosan a legnagylelkűbbek voltak velünk minden egyes alkalommal… Az utazás alatt általában kerültük a nagyvárosokat, mert összességében nehezebb stoppolni, vadkempingezni és low-budget módon utazni.
Viszont Buenos Airesről remek történeteket hallottunk, ezért úgy döntöttünk, hogy ha valaki, aki felvesz minket Mendozában, éppen arra tart, akkor megyünk mi is (különben rögtön Brazília felé vettük volna az irányt)! Mendozához közel egy kamionsofőr, Carlos vett fel minket, aki Buenos Aires felé tartott (1045 km ~ 11 óra autóval), és azt mondta, hogy hajnali 2-re meg is érkezünk, majd reggelig aludhatunk a kamionjában. Sajnos azonban a sebességváltója este 10-kor meghibásodott, 4 óra távolságra Buenos Aires-től, így mindannyian a kamion utazó részében aludtunk másnap reggelig. Délelőtt 10-kor elbúcsúztunk Carlostól, mert még mindig nem tudtuk, mikor érkezik meg a szerelő, hogy megjavítsa a sebváltót.
Mialatt itt tartózkodtunk, le is betegedtünk, de úgy vigyáztak ránk, mintha a családtagjaik lennénk, pedig csak néhány napja ismertük egymást. Végül 4 napig maradtunk a gyönyörű Buenos Aires-i házukban, és életre szóló barátokat ismertünk meg ebben a két fantasztikus emberben. Még vitorlázni is elvittek minket a saját kis jachtjukon, és egy csodaszép napot töltöttünk el együtt San Fernandóban, nem messze Buenos Airestől. Köszönetképpen készítettünk nekik svéd húsgombócot krumplipürével (Tobi ugyebár svéd) az utolsó esténken. Azóta is tartjuk velük a kapcsolatot, és remélhetőleg nemsokára jönnek minket meglátogatni, bárhol is kötünk ki a nagyvilágban.
View this post on Instagram
Egy másik szerencsés stoppos élményünk Tarapoto és Chincha Alta között esett Peruban, köszönhetően Elmernek, a legvidámabb kamionsofőrnek, akivel valaha találkoztunk!
Elmer Tarapotóból egészen a következő úticélunkig, Chincha Alta-ig vitt minket teherautójával, ahol együtt ültünk, aludtunk, perui cumbiát hallgattunk és rengeteget nevettünk 5 napon át. Sokat tanultunk abból, ahogy Elmer bárkivel bánik az utcán, bőséges optimizmusából, segítőkészségéből és nagylelkűségéből, és az ő személyében ismét egy életre szóló barátra tettünk szert!
View this post on Instagram
– Hol ment a legjobban és hol a legrosszabbul a stoppolás? Mi volt a legtöbb idő, amit várakoznotok kellett?
– Érdekes, hogy minden országban és bizonyos régiókban is különbözik a stoppos kultúra. Emberek régiónként hasonlóan reagálnak a stoppolásra. Általában szerencsénk volt a stoppolással, átlagosan nem kellett fél óra/óránál többet várakoznunk.
Egyszer Argentína patagóniai részén azonban több mint 10 órát töltöttünk el egy helyen várakozva. Akkor jól is jött a pakli francia kártya, amit unalmas órákra tartogattunk magunknál. A pandémia hatására bizonyos helyek teljesen kihalttá váltak, mert előtte főként a turizmus tartotta fent őket, és egy ilyen útszakaszon be is ragadtunk. Egész nap, ami alatt ezen a ponton várakoztunk El Calafate felé (ami a gyönyörű gleccsereiről híres) Gobernor Gregores mellett, összesen 5 autó tartott az általunk kitűzött irányba, és mind tele is volt utasokkal.
Így aztán több mint 10 óra várakozás után, Tobi javaslatára ismét a véletlenre hagyatkoztunk, és mindkét irányba kezdtünk el stoppolni. Néhány perccel később az első autó, amelyik az ellenkező irányba tartott, mint terveztünk volna haladni, meg is állt, és az úriember 1500 km-t vitt minket északra 2 nap alatt. Utazásunk alatt ő volt az első vezető, akinek az autójában aludtunk együtt, hogy aztán reggel folytassuk közösen az utat. A gleccserekig végül ugyan sajnos nem jutottunk el, de cserébe hamarabb kezdhettünk el önkénteskedni a következő úticélunkon, és ismét egy új barátra tettünk szert.
View this post on Instagram
– Okozott-e bárhol gondot a Covid-para, vagy már ott is túl vannak rajta?
– Valójában rosszabbra számítottunk... Chilében, ahonnan 2022 januárjában elindultunk, nagyon szigorúak voltak a szabályok, sok dokumentumra volt szükség az egyszerű mozgáshoz is, de ezen és néhány trükkös határátkelőhelyen kívül, ahol nehezen beszerezhető PCR-teszteket kértek, a Covid nem volt túl nagy probléma.
– Kerültetek-e valahol bajba?
– Igazi bajba sosem kerültünk, többek között azért, mert az őrült utazási stílusunkhoz képest mindig óvatosan közlekedtünk. Csak olyan helyeken vadkempingeztünk, ahol tudtuk, hogy nincsenek életveszélyes vadállatok, és többnyire a lakott területektől távol, így senki sem láthatott bennünket felverni a sátrat. Nagyvárosokban mindig helyiekkel közlekedtünk, többnyire a Couchsurfing applikáció segítségével. A sofőrökkel persze szerencsénk is volt, de ha valaki nem tűnt megbízhatónak vagy beszámíthatónak, akkor udvariasan visszautasítottuk a lehetőséget, plusz mi ketten mindig együtt utaztunk (annak ellenére, hogy néha csak egyikünket akartak felvenni…)
Egyszer Peruban véletlenül kokainföldekre tévedtünk, mert a Google Maps szerint az azokon keresztül vezető út gyorsabban vitt minket a következő úticélunkhoz Cuscóból Huancayóba. Persze a térkép azt nem jelezte, hogy közben veszélyes földeket szelünk majd át. Egyszercsak gyanúsnak tűnt, hogy minden fiatalnak fegyver van a kezében az utcákon a dzsungel kellős közepén, ahol nem nagyon vannak már lakóépületek… És amikor már kellően a sűrűjében voltunk, az egyik vezető felvilágosított minket, hogy nem erre kellett volna jönnünk az említettek miatt, és hogy ez a környék nem éppen biztonságos, de akkor már legalább annyi idő lett volna visszafordulni, mint továbbmenni, hogy kijussunk ebből a szakaszból, úgyhogy folytattuk a megkezdett irányt. Azon a 3 estén, amíg ezt a szakaszt átszeltük, volt egy kis görcs a gyomrunkban látva a rengeteg fegyvert, de egy-egy helyi minden este befogadott minket a háza területére, ahol lesátrazhattunk, és így végül a hajunk szála sem görbült.
Nagy tanulság viszont, hogy a Google Maps helyett érdemes vidéki területeken a helyieket megkérdezni, ha lehet, többet is egy helyen, és az ő iránymutatásukra hagyatkozni. Azért is, mert a helyiek általában mindent megtesznek azért, hogy a külföldiek biztonságban érezzék magukat, amolyan küldetéstudat-szerűen.
View this post on Instagram
– Milyen munkákat vállaltatok útközben, mennyit kellett dolgozni és mire volt ez elég? Félre is tudtatok tenni, vagy inkább önkénteskedés volt, szállásért és ellátásért?
– Az eredeti tervünk az volt, hogy leginkább az önkéntességre koncentrálunk (amit előre le tudtunk szervezni a Workaway alkalmazáson keresztül), majd megpróbálunk keresni néhány fizetett lehetőséget is, amikor már ott vagyunk. Mindketten kíváncsi természetűek vagyunk, szeretjük a kísérletezést és az új dolgok kipróbálását, ezért mindig erre törekedtünk.
Házakat építettünk fából és agyagból, bútorokat bambuszból, takarító-kertészeti munkákat végeztünk, arattunk, kávét szedtünk és dolgoztunk fel, majd mindenféle állatot gondoztunk, illetve angolt, zenét és programozást tanítottunk gyerekeknek közösségi iskolákban. Tobi hangmérnöki munkákat is végzett, Andi Photoshopot tanított egy 85 éves bácsinak, közben pedig digitális marketinget, videózást és fotózást is vállaltunk néhány kisvállalkozásnak.
View this post on Instagram
Somotóban, Nicaraguában kifizettünk egy éjszakát egy hostelben, de szerettünk volna tovább maradni. Ezért megállapodtunk a tulajdonossal, hogy készítünk egy promóciós videót a szálló számára, valamint megszervezzük hirdetéseiket a Booking.com-on és az Airbnb-n. Ezért ingyenes szállást kaptunk egy kétágyas szobában, napi 3 étkezést az igazán szép éttermükben, és ismét egy új barátot szereztünk! Ahogy haladtunk előre, mindig kerestük az új lehetőségeket, így egy argentin étteremben dolgozhattunk pár napig pénzért, és mint korábban említettük, Bolíviában is dolgoztunk egy hostelben, kb. 100 Ft-ért óránként...
View this post on Instagram
– Mekkora megtakarítás szükséges ahhoz, ha valaki hasonlóba fogna, mint ti? Mennyi idő alatt lehet minimum önfenntartóvá válni utazóként?
Ez főként az ember kényelemküszöbétől függ, illetve attól, milyen élményekben szeretne részt venni. A repülőjegyeket leszámítva – amelyeket szintén olcsón szereztünk meg, mert december 31-én utaztunk egy szinte üres gépen –, kb. napi 1-2 dollárból is tudtunk utazni minden nehézség nélkül.
Ellenben a véletlenre való hagyatkozásunk miatt rengeteg váratlan csodálatos élményben volt részünk, és fantasztikus emberekkel találkoztunk.
View this post on Instagram
Az önfenntartás szintén személyre szabott kérdés, nincs hozzá varázsrecept, de ez pedig attól függ, hogy az ember mennyire leleményes és nyitott a kapcsolatteremtésre, illetve bármilyen munka elvállalására. Ahogy már említettük, mi dolgoztunk Bolíviában kb. 100 Ft-os órabéren, és ez a kaland szempontjából egy kifejezetten érdekes élmény volt, de hamar rájöttünk, hogy ezáltal nehezen válunk önfenntartóvá, ha folyamatosan úton is leszünk közben.
Érdekes felfedezés, hogy az ember sokkal kevesebbet költ, ha úton van, mintha egy helyben stabilan. Ha hátizsákkal utazol egy olyan országban, mint Mexikó, és nem félsz a street foodtól (bevállalva azt is, hogy időnként hasmenésed lesz, amit persze eleve nehéz elkerülni egy ilyen életmóddal), nagyon finom dolgokat találhatsz szinte minden sarkon, fillérekért.
View this post on Instagram
– Átlagosan mennyit maradtatok egy helyen? Volt-e példa arra, hogy valahonnan nehezetekre esett elindulni, vagy épp annyira nem jött be, hogy idő előtt továbbmentetek?
– Az utazásunk első felét az önkénteskedési lehetőségek határozták meg. Ehhez a már említett Workaway appot javasoljuk, mert az a legsokoldalúbb a versenytársai között. Általában 5-7 napot preferáltunk eltölteni egy helyen önkénteskedéssel, mert az az idő számunkra elég volt arra, hogy megismerjük a szállásadóinkat és új potenciális barátokra tegyünk szert, tanuljunk valami újat és minőségi segítséget is tudjunk nyújtani, de nem gátolt meg minket abban, hogy lássunk is valamit az 1 ország - 1 hónap felosztásban.
Amikor úton voltunk, általában nem pihentünk meg több napra, kivéve amikor valakivel nagyon összebarátkoztunk, és szívesen maradtunk egy kicsit a társaságában. Az egyhuzamban stoppolásokat pedig igyekeztünk maximum 3-4 napra lerövidíteni, mert számunkra az volt már a határ, hogy mennyi ideig lógunk szívesen a levegőben. Ezalatt értjük azt, hogy ezeken a napokon nem tudtuk, ki vesz majd fel (mennyire lesz szórakoztató vagy fárasztó), meddig jutunk el, tudunk-e enni. Ha igen, mikor és mit (Tobi allergiás a gluténra, úgyhogy az még egy plusz kihívást jelentett olykor), valamint hol, milyen formában alszunk.
Egyszer fordult csak elő, hogy idő előtt távoztunk, de azt is tudtuk már nagyjából az elején. Bolíviában a hostelben, ahol lényegében éhbérért dolgoztunk, legalább 2 hétig akartak minket foglalkoztatni, és nem voltak nyitottak az 1 hetes, rövidebb időtartamra. Sajnos azonban amellett, hogy nehézkesen jöttünk ki az összegből, amit kaptunk, a tulajdonos borzasztóan is bánt velünk. Lekezelt minket, a vendégek előtt becsmérelt, és sosem köszönte meg a munkánkat, pedig mindketten lelkesen dolgoztunk, és a vendégektől rengeteg pozitív visszajelzést is kaptunk. Volt ott egy másik önkéntes pár is, akik 1 nap után el is tűntek, mert nem voltak kíváncsiak ezekre a munkakörülményekre. Így aztán a mi eredetileg javasolt 1 hetünk letelte után szedtük a sátorfát, elbúcsúztunk, és útra is keltünk. A tulajdonos még utánunk eresztett valami káromkodást a végén a biztonság kedvéért, csakhogy ne hazudtolja meg önmagát.
View this post on Instagram
– A kapcsolatotokat mennyire tette próbára, hogy folyamatosan együtt voltatok, ráadásul csupa új, ismeretlen helyen? Voltak hullámvölgyek?
– Őszintén szólva, a karantén alatt hónapokig ugyanabban a lakásban ragadni Londonban, ahol az utazás megkezdése előtt együtt laktunk, sokkal nagyobb kihívást jelentett. Valószínűleg az a tény, hogy folyamatosan új helyeken jártunk együtt, életben tartotta a kaland érzését és izgalmassá tette az utat. Mivel mindketten nagyon megszoktuk – és élvezzük is – az egyedüllétet, persze volt néhány alkalom, amikor elegünk lett. De amikor ennyi időt töltesz együtt valakivel útközben, tudatosabbá válik a dinamikátok, így könnyebben tudtunk teret adni a másiknak, ha arra volt szükség.
Összességében közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha, határozottan jobb barátok és csapatjátékosok lettünk. Ez a fajta utazás tényleg lebontja a határaidat és minden olyan tabut, ami korábban megvolt a kapcsolatodban, mert néha nagyon nyers kihívásokkal kell szembenézned, amikor csak túl akarsz élni egy szituációt.
– Nem volt megterhelő egy idő után, hogy nincs egy biztos pont, ahová hazamehettek, hanem folyamatosan változik az aktuális otthonotok?
– Egyértelműen! Főleg Tobinak, aki kicsit jobban rabja a rutinjainak.
Ez persze valamennyire várható volt: amikor hosszabb ideig utazol, anélkül hogy tudnád, mikor mész haza, valószínűleg olyan helyzetekbe kerülsz, ahol megkérdőjelezed a motívációidat, sőt akár a létezésedet is. Van egy varázsa annak, hogy soha nem tudhatod, mi van a sarkon, ugyanakkor rendkívül fárasztó is, főleg egy 5 napos folyamatos stoppolás után. Többek között ezért döntöttünk úgy, hogy egy időre abbahagyjuk ezt a fajta életformát. Ennek ellenére 2022-ben egyetlen dolgot sem bántunk meg!
– Január elején posztoltatok arról, hogy egy időre ennyi volt. Hogyan tovább innentől, folytatjátok-e később, mik a terveitek addig?
– Egészen pontosan egy évig voltunk úton: 2021. december 31-én hagytuk el Budapestet, és Andi 2022. december 31-én indult el a dél-amerikai kontinensről, Tobi pedig január elsején, hiszen a repjegyek ugyebár akkor a legolcsóbbak. Andi most éppen Ázsiában, majd Afrikában folytatja az önkénteskedést, specifikusan szexuális visszaéléssel foglalkozó non-profit szervezeteknek segít stratégiai tanácsadással és mentális jóléttel (mental health) kapcsolatos workshopokkal. Tobi pedig visszatért Svédországba, ahol tovább építi karrierjét a zeneiparban, mint label manager (PR & marketing), hangmérnök és zeneszerző. Néhány hónap múlva pedig ismét egy városban szeretnénk majd élni Európában, de még nem tudjuk pontosan, hogy hol.
Annyit megtanított nekünk ez a véletlenre hagyatkozó életforma, hogy érdemes tervezni ugyan, de aggódni a jövő miatt felesleges, mert “valahogy úgyis lesz”, és általában, ha az ember jószándékú, akkor az események a nap végén jól is alakulnak!
