prcikk: Érezd magad várkirálynőnek vagy várúrnak! Várszállások (nem csak) történelem-rajongóknak | szmo.hu
UTAZZ
A Rovatból

Érezd magad várkirálynőnek vagy várúrnak! Várszállások (nem csak) történelem-rajongóknak



Magyarországon – tartárjárás vagy török uralom ide vagy oda - szerencsére jónéhány középkori vár maradt meg olyan állapotban, hogy turisták által látogathatóak legyenek! Van pár olyan is, ahol akár ott is alhatsz, ha szeretnéd átérezni azt, hogy milyen is lehetett az élet ezekben az építményekben!

Pipó vára, Ozora

A Fejér-megyei település nevét leginkább az itt rendezett évenkénti psytrance fesztiválról ismerhetjük, pedig Pipó vára miatt is mindenképpen érdemes erre kirándulni! A hely történetéről röviden: egy firenzei kereskedőcsaládból származó férfi, bizonyos Filippo Scolari építette, akit az akkori Magyarországon csak az „Ozorai Pipo” néven emlegettek. Az épületet 1416-ban kezdték el felhúzni, gótikus, kívülről meglehetősen puritán stílusban. A korabeli várak közül kitűnt azzal, hogy alaprajza szinte szabályos négyzet alakú, de mégis lakályos. A felújított reneszánsz várkastélyban különféle programokat, kiállításokat tartanak. A belső udvar és az emeleti termek is bejárhatóak.

Pipo hitvesének hálószobája, a díszes trónterem, a reneszánsz ebédlő, valamint a vár felszentelt kápolnája is látogatható. A várkastélyban nincs sok szálláshely – csupán 5 szoba, szóval érdeklődjünk előre, hogy van-e szabad hely! A vendégszobák történelmi bútorokkal berendezettek, reneszánsz hangulatúak. A szállóvendégek külön belépőjegy váltása nélkül látogathatják a várkastély kiállításait. További információk ezen a linken!

Budai vár, Budapest

Az egyik legfontosabb és legszebb történelmi helyszínünk falain belül megszállni még annak is különleges élmény lehet, aki egyébként Budapesten él és dolgozik. A Vár kapuin belül is lehet találni nívós szállodákat, igaz ezek nem a legolcsóbbak, de a különleges helyszín miatt ez azért érthető is. A várfalakon kívül, de még bőven az első kerületben szétnézve azért már lehet megfizethető kisebb szállásokat, panziókat is találni, melyek tényleg csak néhány lépésre vannak a legfontosabb látnivalóktól. Szóval merjünk néha turisták lenni a saját fővárosunkban is! Bővebb információ ezen a linken!

Pécsváradi vár, Pécsvárad

A Pécstől kb. negyedórás autózással megközelíthető Kelet-Mecsekben fekvő Pécsvárad vára már az államalapítás idejében is fontos hely volt! A várat bencések lakták, és az itteni kápolnában bizony még maga Szent István királyunk is megfordult. Naná, mivel ő alapította 998-ban! Bár várnak nevezzük, valójában hadiszempontból sohasem volt igazán az, inkább egyfajta erődített kolostor, komoly ostromot szerencsére sohasem kellett állnia. A várban a szent korona pontos másolata is megtekinthető, de elidőzhetünk abban a kápolnában is, ahol István király is részt vett a miséken. Egyedi élmény látni azokat az eredeti freskókat, melyek már az ő idejében is a falakon voltak. A váron belül egy szállás és egy étterem is található, szóval több napot is eltölthet itt az ember! Bővebb információ: https://www.pecsvaradivar.hu/

Házassági évforduló a várban

Ferencz Péter „Peet” zenész-producer, a funkyban és smooth jazzben utazó Peet Project zenekar alapító frontembere 5 éve él boldog házasságban Alexandrával, akivel ugyan már tinédzserkoruk óta ismerik egymást, mégis csak felnőttként szövődött közöttük szerelem. Ahhoz, hogy közös útjuk végül az oltár elé vezessen Peet tette meg az első lépést, amikor is az egyik közösségi oldalon üzenetet küldött egykori gimnáziumi osztálytársának. Az üzenetre válasz érkezett, amiből aztán egyre hosszabb csevegések alakultak ki, majd randizás és végül házasságkötés.

Ez utóbbit ünnepelték meg egy kisebb utazással, melyre AZ ÉV HOTELE stábja is elkísérte őket. Peet és Alexandra voltak ugyanis szállodaverseny legutóbbi epizódjának tesztelői.

Ha lemaradtál volna AZ ÉV HOTELE legutóbbi adásáról vagy szeretnéd újra megnézni, hogy mi történt a házaspárral a szállodák tesztelése során, akkor az RTL+ -on megteheted ezt!

Alexandra és Péter a dél-dunántúli régió két szálláshelyét próbálhatta ki.

A háromnapos kalandot Hosszúhetényben, egy igazán különleges hangulatú szálláshelyen kezdték.

Almalomb, Hosszúhetény

A Kelet-Mecsekben található festői fekvésű Hosszúhetény legkülönlegesebb szálláshelye az Almalomb, amit tulajdonosa előszeretettel hív „kulturális kitérő és találkozóhelynek”. És valóban, ez a hely más, mint egy hagyományos vidéki szálláshely! Az Almalomb több épületből áll, melyek közül az egyik egy hat különleges hangulatú szobát kínáló apartmanház. A reggelivel kínált szobák berendezésében a régi és az új találkozik, felidézve a régi parasztházak hangulatát, de ötvözve azt a skandináv dizájnnal. A szálláshelytől Pécs belvárosa 20 perc autóútra található, de kiváló kiindulópontja lehet a Mecsekbe tervezett kirándulásoknak is. Az Almalomb része egy régi malom is, melyet az elmúlt évek során nagy műgonddal újítottak fel. A szálláshely egyik épületében időnként koncerteket és egyéb előadásokat is rendeznek. További információ: https://almalomb.hu/

A második szálláshely, amit Alexandra és Péter az utazás során kipróbálhatott Pécsváradon található.

István Király Szálló, Pécsvárad

Ez az egyedi szálláshely Pécsváradon, a vár belső udvarán került kialakításra.

A szállodát is magában foglaló épület a XVIII. században, a birtok gazdasági irodái számára épült. A 1980-as évek végén a korábbi irodák helyén éttermet, afölött pedig szállást alakítottak ki. Az István Király Szálló földszintjéhez két emeletet is csatoltak – így épült ki a mai formájában is ismert szálloda. 2020-ban a szállót felújították: az alsó szinten 9 darab 2 ágyas, 4 darab 3 ágyas szoba, továbbá 3 apartman áll az utazók rendelkezésére. A szállás része egy úgynevezett „ispotály”, melyben só- és illatkamra és infraszauna található, de különféle masszázsokat is kérhetnek a vendégek. A szálló étterme több helyisége rendezvények megrendezésére is alkalmas. Ha az időjárás lehetővé teszi, akkor a várudvaron található éttermi teraszon is elfogyaszthatjuk vacsoránkat. További információ ezen a linken!

Szavazz és nyerj szállodai utalványt minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére vasárnap délelőtt 11 óráig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy szállodai ajándékutalványt oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben!

Jövő héten vasárnap folytatódik AZ ÉV HOTELE idei évada! Abban az adásban szintén két dél-dunántúli szálláshelyet tesztel majd Urbán Orsi énekesnő és férje Kollman Gábor dzsesszzenész.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
„Turisták, menjetek haza!” – már az autókat sem kímélik a dühös helyiek Mallorcán
A spanyol szigeten fekvő Artàban ismeretlenek több kölcsönzőautó kerekét is kiszúrták. A vandalizmus mellett a falakra is festettek, az önkormányzat pedig elfogadhatatlannak nevezte az esetet.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 02.



„Turisták, menjetek haza!” – Mallorcán már nemcsak a falakon üzennek a helyiek az elviselhetetlennek tartott tömegturizmus miatt.

A múlt héten a sziget északkeleti részén fekvő Artàban tiltakozók több kölcsönzőcég autójának kerekét is kiszúrták, a településen és a Palmába vezető út mentén pedig több turistaellenes feliratot festettek a falakra.

Az önkormányzat és a rendőrség eljárást indított, a nyárra pedig újabb feszültségek körvonalazódnak.

Manolo Galán polgármester sajnálatát és felháborodását fejezte ki a vandalizmus miatt, hangsúlyozva, hogy az véleménytől függetlenül elfogadhatatlan.

Artà önkormányzata közleményben ítélte el az incidenst. „Az ilyen jellegű cselekedetek elfogadhatatlanok, ártanak az együttélésnek, Artà imázsának és a közös terek iránti tiszteletnek” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy „bármilyen társadalmi nézeteltérést vagy aggodalmat mindig a tolerancia jegyében kell kifejezni”.

A városvezetés jelenleg vizsgálja, milyen önkormányzati lépéseket tehetnek a helyzet kezelésére.

A feszültség a pandémia után éleződött ki igazán, miután a mintegy 978 ezer lakosú szigetre tavaly nyáron két hónap alatt közel 22,3 millió nemzetközi turista érkezett.

A helyiek szerint ez már elviselhetetlen terhet jelent.

Az egyik legnagyobb problémát a turisztikai apartmanok, például az Airbnb elterjedése okozza, ami nemcsak felhajtja az albérletek és ingatlanok árait, de a helyieket is kiszorítja a városokból.

Sok ilyen szálláshely ráadásul feketén működik, ezért a hatóságok korábban már betiltották az új, turisztikai célú apartmanok és hostelek létesítését. Ehelyett a tulajdonosokat arra ösztönzik, hogy hivatalos szállodává vagy lakóingatlanná alakítsák át az ingatlanjaikat.

Bár a mostanihoz hasonló vandalizmusra ritkán kerül sor, a helyiek elégedetlensége nem új keletű.

Az elmúlt években többször is tízezres tüntetéseket tartottak a tömegturizmus ellen, és előfordultak performatív akciók is, például amikor aktivisták vízipisztolyokkal zavarták a turistákat. A mostani események alapján a nyári csúcsszezonban is számítani lehet hasonló megmozdulásokra, bár előre bejelentett akcióról egyelőre nincs információ.

Via Drive.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
A marokkói kék város, amiért megőrül az Instagram népe
Chefchaouen Marokkó egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A látogatóknak azonban szigorú helyi szabályokkal, például a drónok teljes tilalmával kell számolniuk.


A Rif-hegység oldalába kapaszkodó Chefchaouen úgy ragyog a kék több tucat árnyalatában, mintha valaki az égre festette volna a medinát – és mégis nagyon is valóságos: sétálóutcák, hegyi forrás, spanyol mecset-rom, andalúz kézművesek várják az utazót.

Marokkó északi részének ikonikus „Kék Gyöngye” egy bejárható csoda, amely egy-három nap alatt is mély élményt nyújt.

A tökéletes utazás időzítése kulcsfontosságú, Chefchaouen ugyanis a fények városa. Az ideális időablak a tavaszi és őszi hónapokra, azaz március és június, valamint szeptember és november közé esik.

A nyár meleg, a tél pedig hűvösebb és csapadékosabb. Érdemes figyelembe venni a helyi ünnepeket is: a Ramadán és az azt lezáró Eid al-Fitr idején a nappali nyitvatartások rövidülhetnek, az esti órák viszont az iftár után pezsgő élettel telnek meg.

A város szíve a Plaza Uta el-Hammam, a nyüzsgő főtér, amely mellett a 15. századi Kasbah áll.

Az erőd falain belül etnográfiai múzeum, gondozott kert és egy torony található, ahonnan remek kilátás nyílik a városra; a belépő jellemzően 65 dirham (kb. 2.340 forint) körül van. A téren áll a város Nagymecsete is, amelynek belső tere a marokkói gyakorlat szerint nem muszlimok számára nem látogatható, de kívülről is lenyűgöző látványt nyújt.

A medina keleti kapujától rövid sétára található a Ras El Maa vízesés, egy hűs patakpart teázókkal, ahonnan a spanyol mecsethez (Jemaa Bouzafar) vezető ösvény indul. A 20-30 perces kaptatóért cserébe a jutalom egy páratlan panoráma, különösen naplementekor.

Felmerül a kérdés: miért kék minden? A város legfőbb rejtélyére több, egymást kiegészítő magyarázat létezik.

Az egyik elmélet szerint a hagyomány a 15. században al-Andalúszból menekült zsidó közösséghez kötődik, akik számára a kék szín az eget és Isten közelségét szimbolizálta.

Mások a mediterrán hőség enyhítését és a rovarok távoltartását említik praktikus okként. Ma már a városi identitás és a tudatosan épített turisztikai arculat is hozzájárul a hagyomány fenntartásához; a falak rendszeres újrafestése ma is közösségi gyakorlat.

A kék falak mögött több évszázadnyi történelem sűrűsödik össze.

A várost 1471-ben alapította Moulay Ali ibn Rashid erődvárosként, hogy feltartóztassa a portugál előrenyomulást. Az 1492-es spanyol reconquista után muszlim és zsidó menekültek hullámai érkeztek, magukkal hozva andalúz kézműves és építészeti hagyományaikat. A 20. század elején a város a spanyol protektorátus része lett, ennek emléke a hegyoldalban álló spanyol mecset romja is.

Via Moroccan National Tourist Office


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Velencébe utazol? Ezt a súlyos hibát ne kövesd el, ha nem akarsz pluszban fizetni
Velence városa idén is belépődíjat szed a csúcsidőszakban érkező egynapos látogatóktól a túlturizmus visszaszorítása érdekében. Azoknak, akik nem foglalnak legalább négy nappal előre, a szokásos 5 euró helyett 10 eurós díjat kell fizetniük.
Sz.E. Pexels - szmo.hu
2026. április 01.



Velence idén is belépődíjjal szűri a tömeget, mert az ott lakók számára olyan zavaró a tömeg.

A tavaszi–nyári hétvégéken a történelmi belvárosba érkező egynapos látogatóknak fizetniük kell.

A városvezetés szerint a belépődíjjal a turistaforgalmat szabályozzák, hogy jobb egyensúlyt teremtsenek a látogatók és a helyiek között. Michele Zuin tanácsos szerint az intézkedés úttörőnek számít.

„Ez hasznos eszköz a turistaforgalom szabályozására, és már nemzetközi érdeklődést váltott ki. Velence az első város a világon, amely ezt a módszert alkalmazza” – mondta.

Velence régóta küzd a tömegturizmussal a helyzetet pedig tavaly a Bezos-esküvő is súlyosbította, mert a többnapos esemény még több látogatót vonzott a városba.

A díj ellenére a napközbeni látogatók száma 2025-ben csak kismértékben csökkent: napi átlagban 13 046-an fizettek, míg 2024-ben 16 676-an. A tavalyi legforgalmasabb napon, május 2-án, pénteken 24 951 látogató fizetett a napijegyért, ami a város lakosságának több mint a fele.

Az egynapos látogatóknak 5 eurós díjat kell fizetniük, de aki nem foglal legalább négy nappal előre, annak 10 eurójába kerül a belépés.

A helyi lakosok, a Velencében születettek, a diákok, a munkavállalók, valamint a szállással rendelkező turisták mentesülnek a díjfizetés alól. A szállodai foglalással rendelkezőknek a szállás adatait kell megadniuk, ami alapján egy QR-kódot kapnak. Ezt kell felmutatniuk az ellenőrzőpontokon, például a Santa Lucia pályaudvarnál, de fizetniük nem kell, mivel a szállásdíj már tartalmazza a belépést.

Az egy napra érkezőknek áprilisban, májusban, júniusban és júliusban, jellemzően péntektől vasárnapig kell fizetniük a csúcsidőszakban, reggel 8:30 és délután 16:00 között. Ezen az időszakon kívül a belépés ingyenes.

A fizetős napok a következők:

Április: 3, 4, 5, 6, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30

Május: 1, 2, 3, 8, 9, 10, 15, 16, 17, 22, 23, 24, 29, 30, 31

Június: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 12, 13, 14, 19, 20, 21, 26, 27, 28

Július: 3, 4, 5, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26.

A tömegturizmus Európa számos más városában is komoly gondot okoz, főleg a történelmi belvárosokban.

A rengeteg látogató túlterheli az infrastruktúrát, elviselhetetlenül zsúfolttá teszi a köztereket, és növeli a zaj- és légszennyezést. Az érdeklődés emellett felveri az ingatlan- és szolgáltatási árakat, ami a helyieknek a legrosszabb.

Mint az megírtuk, Capri is drasztikus lépésre szánta el magát az overtourism miatt.

Via Euronews


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Ezt az egy hibát sokan elkövetik a hotelben, pedig rémálom lehet a vége
Az utazók gyakran a földre vagy az ágyra teszik a csomagjukat érkezéskor, pedig ezzel komoly kockázatot vállalnak. Az ágyi poloska a puha, textillel borított felületekről könnyen átmászik a bőröndre.


Elég egy rossz mozdulat, és máris potyautasokkal térhetsz haza egy utazásból.

Sokan érkezés után automatikusan ledobják a bőröndjüket a hotelszoba padlójára, pedig a gyakorlott utazók szerint ezzel nemcsak a port és a koszt viszik közelebb a holmijukhoz, hanem olyan kártevőket is, amelyeket senki sem akar hazacipelni.

Az ágyi poloska a vendégek és a csomagjaik segítségével utazik egyik helyről a másikra. A puha, textillel borított felületeket kedveli, így a hotelszoba szőnyege, kárpitozott fotelja vagy akár az ágy is ideális búvóhely a számára, ahonnan könnyen átmászhat a földre letett bőröndre. Ezért nem jó ötlet a csomagot sem a padlóra, sem az ágyra, sem a kárpitozott bútorokra tenni, ahogy arra az amerikai Környezetvédelmi Hivatal is figyelmeztet. Sőt, még a csomagtartó állványt is érdemes használat előtt átnézni, nem csak rutinból kihajtani.

A legbiztonságosabb hely a bőrönd számára érkezéskor meglepő módon a fürdőszoba. A csempés, kemény felületeken jóval kevesebb a búvóhely, így kisebb az esélye, hogy kártevő kerüljön a csomagra. Ha a fürdőszoba padlója nem ideális, a kád vagy a zuhanytálca is jobb megoldás, mint a szoba szőnyeges része.

Jó választás lehet egy magasabb polc a szekrényben is, a lényeg, hogy a bőrönd ne kerüljön puha, textilközeli felületre, amíg át nem vizsgáltuk a szobát.

Érdemes öt percet szánni a szoba ellenőrzésére: egy telefon zseblámpájával vizsgáljuk át a matrac varrásait, a fejtámlát, az ágykeretet és a közeli bútorok réseit. Fekete pöttyök, apró, levedlett bőrdarabkák vagy élő rovarok gyanúra adhatnak okot. Ha ilyet találunk, azonnal kérjünk egy másik szobát, de ne a szomszédosat vagy az alatta-fölötte lévőt.

A hazaérkezés után is érdemes óvatosnak lenni. A bőröndöt ne a hálószobában pakoljuk ki. Először töröljük le a kerekeit és a külső felületét, majd egy zseblámpával ellenőrizzük a varrásokat, a sarkokat és a zsebeket. A ruhákat tegyük egyből a mosógépbe, és mossuk ki a lehető legmagasabb hőfokon. Ezzel a néhány egyszerű lépéssel jelentősen csökkenthetjük az esélyét, hogy kéretlen potyautasokat vigyünk haza.

Via nlc.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk