Kandalló, dézsafürdő és wellness: szálláshelyek Magyarországon, ahová érdemes elutazni télen
Elbújnátok a világ elől kettesben? Egy dézsában melegítenétek fel magatokat? Felfedeznétek a téli erdőt? Hoztunk nektek pár olyan belföldi szálláshelyet, ahol ez az időszak igazi felüdülés.
Míg nyáron vízpartra vágyunk, ősszel pedig élvezzük a városi nyüzsgést, télen jólesik kicsit lelassulni, elvonulni.
Egy erdei séta után a forró jakuzzi, majd a kandalló mellett töltött este egyszerre segít felmelegedni és feltöltődni.
Natura Hill Zebegény
Budapesttől csupán egy órára van, mégis olyan, mintha egy másik világba csöppennénk.
Zebegény volt szőlőhegyén, a Duna fölött, a Börzsöny kapujában helyezkedik el az ökológiai szemléletű, két hektáros Natura Hill birtok, aminek minden pontja lélegzetelállító panorámával bír.
Jelenleg 11db négycsillagos butik szobájuk, 35 fős Michelin ajánlásos éttermük, 25 fős rendezvénytermük, és két wellness részlegünk van.
Az egyediség mellett az egész birtok a fenntarthatóság jegyében működik. 2022-ben az év fenntartható étterme díjat is bezsebelték. A Michelin ajánlást pedig 2022 után 2023-ban is sikerült megtartaniuk.
Az étterem koncepciója Magyarországon még abszolút nem szokványos, ugyanis klasszikus étlappal nem rendelkeznek.
A Slow Food szellemében alkotó séf, Szilvási Mihály a foglalások alapján, friss és szezonális alapanyagokból alkot délben és este is.
Télen többféle tematikus programmal várják a látogatókat, amiben természetesen erősen megjelenik a gasztronómia is.
Lesz fermentálás workshop, sör - pálinka - disznótoros hétvége, ehető ajándék készítő workshop, bor kaszinó - borkóstoló - borvacsora, titkos összetevős vacsoraest. A száraz november alkalmából megrendezik az alkoholmentes juice párok éjszakáját. És a karácsonyi családi, valamint céges összejövetelekre külön termekkel és karácsonyi menüvel is készülnek.
A birtokon még hűvösebb időben is érdemes egy nagy sétát tenni, majd felmelegedés gyanánt a wellness felé vehetjük az irányt. A dunai panorámás jakuzzik és szaunák mellett pedig a masszázs kezelések is hozzájárulhatnak a teljes feltöltődéshez.
naturahill.hu



Castellum Hotel Hollókő
Hollókő Magyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján, így vita nélkül kihagyhatatlan úti cél.
Miután felfedeztük a hagyományos parasztházakat, és a Hollókői Várat, a Castellum Hotelben megadhatjuk a módját a pihenésnek is.
A panorámás szobákból fantasztikus kilátás nyílik a környékre, amit egy jakuzziban ülve is élvezhetünk.
De akár egész nap lazulhatunk a wellnessben is, ahol medencék, masszázs, finn és aromaterápiás szauna is adott a pihenéshez és a feltöltődéshez.
A hotel éttermének nevét Mikszáth Kálmán ihlette, és az étlap a palócföldi ízeken alapul.
Bár a hagyományos ízeket megőrizték, az ételeket a mai kornak megfelelő köntösben, kicsit megújítva tálalják.
A séf, Oláh Zoltán szakmai tudását és elhivatottságát tükrözi à la carte étlap minden egyes fogása, a svédasztalos reggelik és vacsorák kínálata is. Kubinyi Dániel cukrászmester pedig az elragadó desszertkülönlegességekért felel.
Kihasználva a környék adottságait, egy túrázással töltött nap után a szálloda szakértő sommelier-je vezetésével minőségi bor- és pálinkakóstolóban is részesülhetünk, ahol a helyi nedűk ízeit és aromáit fedezhetjük fel.
hotelholloko.hu



Avar Hotel - Mátrafüred
A Mátra adottságai télen meg jobban felértékelődnek.
Ha valahol, hát itt van esély rá, hogy havas tájra ébredjünk.
A több mint 40 éves múltra visszatekintő szálloda a Mátra hegység déli oldalán, Budapesttől mindössze 85 kilométerre, Gyöngyös-Mátrafüred festői településén terül el. Az Avar Hotel 2020-ban született újjá, és immáron belső design elemeivel is szépen idomul az őt körülvevő tájhoz.
A négycsillagos hotelben összesen 98 szoba van, azon belül pedig 5 különböző szobatípusából választhatunk.
Az étteremben klasszikus svédasztalos ellátás vár minket, a wellness- és spa oázis pedig több mint 1000 négyzetméteren terül el. Ezek mellett borbár, kétpályás bowling pálya, valamint fitness terem is található a hotelben.
Az Avarban lesz Mikuláshoz kötödő program, de lehet itt karácsonyozni és szilveszterezni is.
És az biztos, hogy bármelyik időszakban is érkezünk, a környék mellett a hotel minősége is el fog bűvölni minket.
avarhotel.hu



Jákó Ház - Bakonyjákó
Mindenképpen szerettünk volna olyan szállást is ajánlani, ami árban és hangulatban is eltér a luxushotelektől. Egy olyan helyet, ahol szó szerint otthon érezheti magát az ember.
A Jákó Ház a Bakony szívében található, sváb hangulatú, falusi jellegű vendégház.
3 szobájával, és összesen 12 férőhelyével kisgyermekes családoknak, és baráti társaságoknak is ideális helyszín. Itt senki sem fog zavarni minket, és mi sem zavarunk majd senkit. A közösségi terekben ücsöröghetünk a kandalló előtt, vagy akár kemencében is süthetünk valamit.
A fával fűthető, szabadtéri dézsa pedig egész nap a rendelkezésünkre áll.
Ez a program ősszel és tavasszal is kellemes, de nagy hidegben vagy hóesésben egyenesen feledhetetlen élmény.
A környék pedig télen is kirándulásra hív. Több túraútvonal és Pisztrángos-tó is található a környéken, és a vadak megfigyelésére is alkalmasak az erdők.
jakohaz.hu



Kastélyhotel Sasvár Resort
Kastély az erdő közepén. Van ennél romantikusabb kép?
Az Ybl Miklós tervezte kastély volt már főúri rezidencia, gyerektábor és lepusztult, elhagyatott rom is. De feltámadt, és 1996 óta szállodaként üzemel.
A Mátra szívében található kastélyszálló 53 szobával, 5 lakosztállyal, 1 apartmannal várja a látogatókat.
A wellness részleg egésznapos programnak is beillik, hiszen többféle medence, pezsgőfödő, gőzfürdő és szauna áll a szállóvendég rendelkezésére.
A hagyományos finn szauna és infraszauna mellett található itt széna szauna is. Ez a maga 40-70 fok közötti hőmérsékletével immunerősítő és stresszoldó, továbbá jó hatással van a légutakra.
De szintén ritkaságszámba megy a sörös szauna is, amit kellemes maláta- és árpaillat leng be, és ahol a kitágult pórusokon keresztül B-vitamin és egyéb ásványi anyagok kerülnek a szervezetünkbe.
khs.hu



Treehouses - Noszvaj és Kapolcs
Magyarországon elsőként, 2017-ben Noszvajon épültek meg ezek a csinos lombházak.
Belül egy négycsillagos szálloda lakosztályának felszereltségével rendelkeznek, mégis jóval elszigeteltebb, érintetlenebb környezetben.
A házak direkt két személy részére lettek tervezve. Így család-, gyerek-, és kisállatmentesek. Minden a párokra és a csendre van optimalizálva. Minden háznak privát, saját használatú jakuzzija van, így ha nem programoznánk a környéken, akkor is lesz mivel (vagy inkább miben) elütni az időt.
A Treehouses Noszvajnál minden foglalás automatikusan tartalmazza a reggelit. Ebéd és vacsora pedig a közelben lévő, éttermekben érhető el.
A Lombházak sikerén felbuzdulva 2022 februárjában a Balaton-felvidéken, Kapolcs határában egy új helyszínen is hoztak létre nyaralóházakat.
Itt ugyan nem a lombok között pihen az ember, de a környék itt is varázslatos, és a "Sziklák" privát jakuzzival és panoráma infraszaunával vannak felszerelve, így elvonulásra ugyancsak tökéletesen alkalmasak.
treehouses.hu



Excalibur miniHotel - Eger
Az egri Excalibur Középkori Lovagi Étterem élménye a miniHotelel együtt akár többnapos kikapcsolódás színhelye is lehet.
Bár a középkori tematika az alap, a hotel különböző szobái, filmes utalásokkal egészülnek ki.
Így egy picit a Trónok harca, a Harry Potter és A Gyűrűk Ura világába is csöppenhetünk, ha nálunk foglalunk helyet.
Az étterem nagyon populáris, így a szoba mellett ide is érdemes mindenképpen asztalt foglalni, hiszen valami hasonlóban lehet részünk:
"Te vándor, ki erre jársz, ülj le asztalunkhoz. Rendelj hát egy kupa vajsört, melléje egy igazi ropogós sertés csülköt, ha maradt még helye a desszertnek, válaszd túró gömböcünk, és hajtsd le szállásunkon fejedet."
excaliburetterem.hu

