UTAZZ
A Rovatból

Ágyúcsövek szemeznek az átutazókkal egy Veszprém vármegyei faluban

Nem sok helyen lehet testközelből szemügyre venni a legendás, több mint 40 évig gyártott MiG–21-es vadászrepülőgép-típus egy példányát, de a magyargencsi hadiparkban igen – egy letűnt kor több más klasszikus harcászati masinája mellett.

Link másolása

Húsz darab, főként a második világháború utántól egészen az ezredfordulóig használt harci gép van kiállítva a magyargencsi Széll-kastély udvarán. Némelyik a Veszprém vármegyei kis falun átvezető útról is jól látható, persze a tankok és légvédelmi lövegek impozáns mérete miatt nehéz is lenne rejtegetni ezeket.

Márpedig rejtegetésről szó sincs, sőt,

a cél a közelmúltban a magyar hadseregnél használt tüzérségi és légvédelmi harci eszközök egy meghatározó részének bemutatása az érdeklődők számára.

Ezért kötött együttműködést a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Múzeuma a magyargencsi önkormányzattal a hadipark létrehozására a mintegy 600 fős településen – tudtuk meg Boros Tamás polgármestertől. Mint mondta, a Széll-kastély udvarán kialakított nem mindennapi kiállítás 2009 nyarán nyílt meg, nyáron és ősszel különösen népszerű. Rendszeresen érkeznek iskoláscsoportok a helyszínre, de a hadipark természetesen bárki által megtekinthető.

Néznivaló pedig bőven akad. Egyrészt

nem találkozni minden sarkon 50-60 éves harci gépekkel, például páncéltörő és légvédelmi ágyúkkal, tankokkal, katonai teherautókkal,

másrészt még az itt kiállított darabok között is vannak igazán különlegesek. Ilyen a T–55A harckocsi, a 2SZ3 Akácija önjáró tarack és a MiG–21bisz vadászrepülőgép.

A szovjet fejlesztésű T–55-ös tank (elődjével, a T–54-essel együtt) máig a legnagyobb példányszámban gyártott harckocsi, közel 100 ezer darab készült belőle. A T–55A modellt fejlett nukleáris védelemmel és erős páncélzattal építették, könnyen kezelhetőnek és mozgékonynak számított.

T–55A harckocsi

A T–54-est 1947-ben kezdték gyártani, a végső továbbfejlesztésének számító T–55A-ból az utolsó darab 1962-ben gördült le a gyártósorról. Érdekesség, hogy a T–54-est harci körülmények között az 1956-os magyar forradalom vérbe fojtása során próbálták ki először, ahol kiderült, hogy a Molotov-koktélra igencsak érzékeny. Számos, a Szovjetunióval szövetséges országban, így Magyarországon is nagyszámú állományt alakítottak ki belőle, és a hidegháború idejének legtöbb regionális konfliktusában bevetették. Hazánkban a rendszerváltás után vonták ki a forgalomból a külsőre szinte teljesen megegyező T–54-eseket és T–55-ösöket.

A 2SZ3 Akácija nevű, szovjet gyártmányú önjáró tarackból mindössze tizennyolc darab állt szolgálatban a magyar honvédségnél.

2SZ3 Akácija önjáró tarack

Ezt a páncélozott harci eszközt 1971-ben rendszeresítették a szovjet haderőnél, elsősorban a harckocsik távolról való tűztámogatására fejlesztették ki. Teljes körű atom-, biológiai és vegyi védelemmel rendelkezett, miközben harcászati atomlőszer kilövésére is alkalmas volt. A 2SZ3 Akacija népszerű fegyvernek számított, több országba is exportálták, a Magyar Néphadseregben az 1980-as évek elején állították hadrendbe. Magyarországon 1993-ban vonták ki a szolgálatból ezeket a 152 milliméteres önjáró lövegeket.

Az ugyancsak szovjet fejlesztésű MiG–21-es vadászrepülőgépet 1959-től 2002-től gyártották. A típus sok módosításon, fejlesztésen ment keresztül, mialatt kora egyik legendás, a Varsói Szerződés tagállamainak elsődleges vadászrepülőgépévé fejlődött.

A 4025-ös oldalszámú MiG–21bisz

A katonai repülés egyik meghatározó mérföldkövének számító MiG–21-es 1961-ben jelent meg Magyarországon, összesen 261 darab érkezett a Szovjetunióból, és 2000 nyarán történt kivonásukig szolgálták a magyar légtér védelmét. A MiG–21-es a legnagyobb darabszámban gyártott gázturbinás sugárhajtóműves vadászrepülőgép a repülés történetében. Magyargencsen a 4025-ös oldalszámú MiG–21bisz van kiállítva. A típus bisz-változatai átalakíthatók voltak nukleáris atombombázó feladatkör betöltésére.

Páncéltörő ágyúk
Katonai teherautók

A magyargencsi hadiparkban kiállított gépek hatástalanítottak, mindenben megfelelnek a vonatkozó törvényi előírásoknak, egy részük pedig belülről is szemügyre vehető. Boros Tamás elmondása szerint állapotukat évente ellenőrzik a Hadtörténeti Múzeuma illetékesei.

ZSZU–57–2 önjáró légvédelmi gépágyú

A Széll-kastély belső tereiben egyébként egy, az 1848–49-es szabadságharchoz, a huszárokhoz, továbbá az első és a második világháborúhoz kapcsolódó tárlatot, valamint egy helytörténeti kiállítást is kialakítottak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


UTAZZ
Virágzik a lótusz, csodás látvány vár a vácrátóti Botanikus Kertben
Az ősz eleje is tartogat meglepően szép virágokat és érdekes növényeket, amikért érdemes elindulni egy felfedezőútra.
Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2023. szeptember 02.


Link másolása

Ha valami egészen káprázatos dolgot szeretnétek látni, akkor még pár napig ti is élvezhetitek a természet csodáját, ha ellátogattok a vácrátóti botanikus kertbe, ahol virágzik a lótuszvirág.

A keleti kultúrák spirituális, szent virága pompázatos, tényleg nincs rá jobb szó.

A halvány rózsaszíntől a vadítóan pinkig ezernyi árnyalatban láthatók.

Meg bimbósan, kinyílva, vagy már teljesen feltárulkozva, amikor megmutatja a belsejében megbújó zuhanyrózsa-szerű képződményt, amiben a bibék bújnak meg. És a hatalmas zöld levelek, amelyek bevonata lepergeti a vizet. As mindez akkora mennyiségben pompázik most, hogy a tó teljes vízfelületét lefedik, így szó szerint egy virágtenger fogad a fák gyűrűjében. Megkapó látvány, amitől nehéz elszakadni. Mi is körbejártuk és fotóztuk mindenhonnan, mert nem lehetett nem ezt tenni.

Az indiai lótusz a hindu és a buddhista mitológia legszentebb növénye. A születés és a teremtés jelképe, Buddha egyik kedvenc virága, a spirituális ébredés jelképe.

A növény a sekély tavakban, csendes holtágakban érzi jól magát. A vízi életmódhoz jól alkalmazkodott. Az iszapban gyökeredzik, hosszú vastag levélnyelében, virágkocsányában is légzőjáratok húzódnak, melyek a szárak levegőellátását biztosítják. Levelei viaszosak, nem marad meg rajtuk a vízcsepp sem. Nyáron virágzik és magjai igen sokáig megmaradnak.

A növényt étkezésre és a gyógyászatban is használják. Sütik, főzik, de nyersen is fogyasztják. A leveléből nyert kivonatot gyomorpanaszra, a virágból készült szirupot köhögésre használják. A magokkal leprát, sömört és más bőrbetegséget gyógyítanak.

A kertben még sok érdekesség is vár:

Micsoda tobzódása a színeknek, formáknak, illatoknak, ennyi sokféle virág, bokor, fa, ennyi minden természeti csoda egy helyen. Ugye hogy nem meglepő, ha annyira kedvelt hely a vácrátóti botanikus kertet? Mindig más, mindig tartogat meglepetést.

Érdemes letölteni a hónap növényei között kalauzoló kis brosúrát vagy követni a bibliai növények útját.

Bővebb információk ITT.

Ha pedig egy érdekes programot keresel, akkor irány a kert Bambusz és lótusz élménysétája.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
Elképesztő rovarfelhőt fotóztak a Bakony keleti részén
Több helyen szinte füstölt az erdő a rengeteg szárnyas hangya miatt. A természetvédő szerint a környéken várható a hangyák tömeges megjelenése ezután.

Link másolása

Megdöbbentő fotókat posztolt egy rovarfelhőről Dr. Tarsoly Péter egyetemi adjunktus, írja a Sokszínű vidék. A természetbarát korábban is látott már ilyen csoportos rajzást, de ekkora tömeget még nem tapasztalt. Elmondása szerint több helyen

szinte füstölt az erdő a rengeteg szárnyas hangyától.

„Csór és Iszkaszentgyörgy település között, a piros túristajelzésen fekszik ez a terület. A Leányvágónak nevezett részen kerültem a rovarfelhőbe. Hamarosan errefelé lesz egyetemi terepgyakorlatunk, ehhez helyszíneltem. Megkérdeztem a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársait, mi lehet a jelenség hátterében, és azt az információt kaptam, hogy a szárnyas hangyák rajzása egyszerre több helyen történik” – mesélte a lapnak a környéken gyakran túrázó geoinformatikai szakmérnök.

A természetvédő szerint ahol ennyi hangya rajzik, ott várható a rovarok nagyszámú megjelenése is. Az ehhez hasonló tömeges rajzás egyáltalán nem ritka a természetben, elég csak a tiszavirágzásra, vagy újabban a dunavirágzásra gondolni.

„A hímek és a nőstények kirepülnek, új bolyt akarnak alapítani. A rövid nászt követően a hím elpusztul, a nőstény pedig a szárnyait levedli és a föld alá bújik. Ott petézik, majd később kikel az új nemzedék. Egyfajta honfoglalás ez a részükről”

– mondta Dr. Tarsoly Péter, akinek a fotóit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Kiakadtak a turisták miatt a meseszép osztrák városka lakói, korlátoznák a látogatók számát
A mindössze 700 fős Hallstattba a főszezonban naponta tízezren látogatnak el. A helyiek korábban egy falat húztak az egyik szelfizőhelyre tiltakozásképpen.
Címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2023. augusztus 28.


Link másolása

Megint áll a bál a turisták miatt az ausztriai Hallstattban. A festői szépségű alpesi település lakói azért tüntettek, mert szeretnék korlátozni a turisták számát.

A felső-ausztriai településen

mindössze 780-an élnek, azonban a főszezonban naponta akár 10 ezer turistát is fogadnak.

A tóparti, csipkés hegycsúcsok által ölelt városka 2006-ben feltűnt egy dél-koreai romantikus drámában, ami jelentősen megdobta Hallstatt népszerűségét. Olyannyira, hogy hat évvel később Kínában felépült a városka másolata is.

A turizmus nyilván jót tett a térség gazdaságának, de úgy tűnik, a helyiek kezdenek ettől besokalni. A legfőbb probléma az egynapos kirándulókkal van, őket ugyanis buszokkal szállítják a településre. Idén májusban a helyiek már léptek egy merészet tiltakozásképpen, és

egy fából készült fallal takarták ki a hátteret az egyik népszerű szelfiző helyen.

Ezt akkor a tiltakozások hatására végül elbontották, a város polgármestere azonban azt mondta: harmadával akarja csökkenteni a Hallstatton áthaladó buszok számát.

Most a lakók tiltakozást szerveztek.

Azt követelik, hogy napi szinten korlátozzák a városba látogató turisták számát, illetve, hogy turistabuszok helyi idő szerint 17 óra után már ne hajthassanak be Hallstattba.

(Forrás: Telex, BBC)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Száraz lábbal a kőbányai víztározóban: ilyen az 1870 óta működő föld alatti katedrális
Elképesztő méretű a közel 150 éve hibátlanul működő, olasz mesterek által, tatai téglából épült tározó.
Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2023. szeptember 17.


Link másolása

Egy évben egyszer száraz lábbal lehet végigsétálni Budapest egyik ikonikus föld alatti létesítményében. A Fővárosi Vízművek legrégebbi és leglátványosabb létesítménye, a Kőbányai medence ugyanis - a víz leeresztése után - megnyitja kapuit a látogatók előtt. A tározó 1869 és 1871 között az első pesti vízmű részeként épült, és a mai napig működik.

A hatalmas oszlopok között sétálva az az érzése az embernek, mintha egy különleges katedrálisban járna.

Az ásványi anyagoktól megfeketedett íves téglafalak, és a terem két végében található tölcsérszerű vízbeeresztő csövek mind úgy lettek kialakítva, hogy a 11 ezer köbméternyi vizet folyamatosan mozgásban tartsák, ezzel megelőzve a víz beposhadását. A falakon látható elszíneződés is mutatja, hogy a hatalmas méretű tározóban kb. nyolc méter magasságban áll a víz az év többi napján. Korábban - amíg napi szinten innen adták az ivóvizet - naponta ürült és töltődött a hatalmas tározó. Éjjel - olcsóbb árammal töltődött - nappal pedig csöveken szállította el a Dunából nyert, természetes kavicságyon át megszűrt, tiszta vizet a város alatt húzódó 5000 kilométernyi vízhálózatba.

A tározó építőanyaga a kétszer égetett tégla a tatai uradalmi téglagyárból került ide és olasz mesterek rakták belőle a falakat, oszlopokat. A vízmű tervezője, William Lindley volt. Ő javasolta az elhelyzését a magasan fekvő Kőbánya Ó-hegyre. Így épült meg itt a két, egyenként 10.800 m³-es medence 1869–71 között. A falak fél méter vastagok és kívülről több méter vastag agyaggal burkolták. Ez a mai napig remek vízzáró. A boltíves mennyezetes, 38 oszlopos medencéhez 80 lépcsőfokon lehet lejutni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: