News here
hirdetés

UTAZZ

A tündéri nevű Ajnácskő vára

Az egykori tulajdonosok között találhatunk erkölcstelen bárót és intrikus királynét is.

Link másolása

hirdetés

Fülektől mintegy tizenöt kilométerre terül el a kis Ajnácskő település, mely egy magas, meredek oldalú, kúp formájú sziklacsúcsot ölel körül. E sziklacsúcs tetején állt egykor Ajnácskő vára. A kis faluban, megkerülve a hegyet, találtunk rá a várhoz vezető útra. Egy szép székelykapu jelenti a belépést a várhegy területére.

Innen egy rövid, nem túl meredek út vezet fel a sziklákhoz. Szándékosan nem várat írtam, hisz hogy itt vár állna, az bizony erős túlzás lenne. A meredek sziklákon már csak itt-ott lehet felfedezni némi faltöredéket. Sajnos, mint sok más sorstársa, Ajnácskő is a környéken építkező falusiak martalékaként végezte. Köveinek legnagyobb részét elhordták, házaik építéséhez.

ajnacsko2

ajnacsko3

hirdetés

ajnacsko4

Itt állt valahol a kaputorony, amelyen át az alsó várba érkezett a belépő. Az alsó várban valószínűleg fa épületek álltak. Különböző gazdasági épületek, istállók kaptak itt helyet.

A falak legtöbbje az alapok szintjéig el lett hordva, csak egy alapos feltárás tudná kideríteni pontos helyüket. Bizony figyelmesen körül kell néznünk, hogy emberi kezek munkájának nyomaira bukkanjunk.

A felső várba vezető sziklába vájt lépcső végre egy kézzel fogható bizonyíték a valamikori vár létezésére. Ez a lépcső egy keskeny sziklapárkányra vezet. Egyes elképzelések szerint, itt még egy kis palota épület is állt.

ajnacsko5

ajnacsko7

ajnacsko8

Denevér, a Várblogger

A blog célja: a történelmi Magyarország várainak bemutatása fényképek, rajzok, alaprajzok, térképek, várkapitányok életrajza, a történelemben játszott szerepük és rajongói fotók alapján. Denevér szerint, aki várainkra csak mint ódon épületekre tekint, súlyos hibát követ el. Nem egyszerű épületekről van itt szó. Emberi sorsok, életek, hőstettek kötődnek a romos falakhoz. Híres, és névtelen hősök vére áztatta köveiket. Minden egyes várunk egy kis darabja történelmünknek, ezért ő sem tud érzelmek nélkül nézni egyetlen várunkra sem.

A magyarországi várakat a Várblogger segítségével mutatjuk be portálunkon.

ajnacsko9

ajnacsko11

ajnacsko12

Ha épület nyomait nem is, de találtam egy kis sziklába vájt helyiséget. Talán valamilyen raktár lehetett ez, amiben élelmet, vagy lőszert tároltak. Mindenesetre odafigyeltek a komfortra, hisz még ablakot is faragtak a sziklában.

Tovább kapaszkodtam felfelé, hogy újabb maradványokra leljek. Bevallom most erősen elgondolkodtam, hogy képesek a zergék kéz nélkül mozogni a meredek sziklákon. De fáradozásom nem teljesen hiábavaló volt.

A sziklába vésett kis párkány talán fontos szerepet kapott egykor, bár nem sikerült kitalálnom, pontosan mi lehetett az. Talán csak a fantáziám játéka, de feljebb egy gerenda számára kivésett üreget véltem felismerni.

ajnacsko13

ajnacsko14

ajnacsko15

ajnacsko16

Ebből a magasságból már gyönyörű kilátás nyílt a kis településre. Már majdnem a csúcsig kapaszkodtam, mikor végre találtam egy kis megmaradt falszakaszt, benne boltíves ablakkal. Őszintén szólva, nem is értem, hogyan sikerült túlélnie az elmúlt évszázadokban zajló alapos bontási munkákat. Félő, hogy az idő vasfoga fogja hamarosan elpusztítani, ha továbbra sem tesz érte

senki, semmit.

Valamikor ilyen szép kilátás nyílt ebből az ablakból, a vár alatt elterülő tájra. Amit már én sem tudtam megközelíteni: a szikla tetején egy épület falainak maradványai küszködnek az idővel. Elképzelésem sincs, hogyan jutottak fel oda, talán fából készült lépcsőn. Minden esetre, a gyakorlatilag függőleges sziklafalon, számomra esélytelen volt. Pedig a panorámáért szívesen felmásztam volna. Valószínűleg ez lehetett a vár magjának számító kör, vagy ovális formájú lakótorony.

Mivel felfelé már nem volt út tovább, kénytelenek voltunk elindulni lefelé a várból. Ha valakinek kedve támadna ide látogatni, nem árt tudnia, ez a vár nem kisgyerekeknek való hely. Ha vannak is itt - ott korlátok, nem kapaszkodnék beléjük nyugodt szívvel.

Még egy búcsúpillantás a sziklákra, amik valamikor egy vár szerves részei lehettek. Ha nincs is sok látnivaló, azért én minden várakat szerető embernek ajánlok egy kirándulást ide! De még jobban örülnék, ha a szakemberek is rátalálnának Ajnácskőre, egy kis feltárás, és állagmegóvás céljával.

ajnacsko17

ajnacsko18

ajnacsko19

Íme, így fest a várhegy a magasból.

Ajnácskő várának története

A XIII. századi okiratokból ismert, hogy ezen a vidéken nagyobb területet birtokoltak a beckói várjobbágyok. Az első, napjainkig fennmaradt forrás szerint 1247-ben Árpád-házi IV. Béla király a Zólyomi Detre fia Mikó előkelőnek adományozta oda az itteni „Tika” földjét, hogy arra alkalmas hegyen várat építtessen. Ő emeltethette Ajnácskő korai vármagját, ami a kicsiny, szinte megközelíthetetlen sziklacsúcson létesült.

A várurak jöttek-mentek az évszázadok során, míg végül 1411-ben Salgói Miklós lett az örökös. De Luxemburgi Zsigmond király a bárót engedetlensége és erkölcstelen életmódja miatt - mivel együtt élt Garai János feleségével, Hedvig mazóviai hercegnővel -, megfosztotta minden birtokától, úgymint a nógrádi Salgótól, Ajnácskőtől, valamint a Hont vármegyei Salgóvártól és a Mátra hegységben lévő Benevártól.

Végül a vár alaprajza: a vastag vonalak, a még látható falmaradványokat jelölik

ajnacsko20

Az elkobzott várbirtokot a király rövidesen feleségének Cillei Borbálának adományozta oda. Azonban Zsigmond a halála előtti napokban elfogatta az intrikáló feleségét, mert az ellenezte, hogy Habsburg Albert osztrák herceg legyen a magyar uralkodó. Az úrnő minden birtokát elkobozták, így Ajnácskőt is.

A csatározások tovább folytak országon belül és Ajnácskő vára gyakorlatilag kézről-kézre járt: hol zálogba adták, hol váltságdíjul, hol pedig ország egyik hírhedt rablólovagja kaparintotta meg. Később a törökök, majd a kurucok is harcoltak a Ajnácskőért és Ajnácskő ellen is. Ennyi viszontagság után a Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári békekötés után, 1711-ben megmenekült hányattatott sorsa elől: ismeretlen indokok alapján ezt az erődítményt nem rombolták le, mint oly sok magyarországi társát.

Ilyen lehetett fénykorában...

ajnacsko21

Erre bizonyíték, hogy 1744-ben - a vár eladásakor - részletes leltár készült. Ekkor történt Ajnácskő utolsó említése, közelebbről ismeretlen időpontban elhagyták lakói, a gondozás nélkül maradt várfalakat és épületeket az időjárás vasfoga tépázta meg. A maradványainak eltűnését csak fokozta, hogy a környékbeli lakosság erőteljesen bontotta, építőanyagul nyerve a várrom köveit.

A vár izgalmas és részletes történetét teljes egészében és még több régi képet ITT TALÁLTOK.

Nyomj egy lájkot, ha szívesen megnéznéd Ajnácskő várát!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
UTAZZ
Egy kis lakókocsiban él a négytagú család, így járják a világot
Bár elég nagy szabadságot kínál, sok gyerekes családot elriaszt a lakókocsis utazástól a túl szűk hely - ez a család nem tartozik közéjük.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2022. július 19.


Link másolása

hirdetés

Tágas otthonukból egy apró lakókocsiba költözött a kétgyermekes család. Korábban farmjuk és 11 hektáros földjük volt, most övék az egész világ – számolt be a nem mindennapi történetről a The Sun.

Sokaknak nem lenne komfortos négy keréken és egy szűk dobozban lakni, de Jen és Kirt pótkocsijában minden benne van, amire szüksége lehet egy családnak.

A szülők két hónapon keresztül renoválták a lakókocsit, mielőtt csapot-papot otthagyva feladták volna korábbi életüket, hogy lakóautóval járják a világot.

A különleges életmódot folytató család a YouTube-on futó Tiny House Giant Journey sorozatban mesélte el, hogy körülbelül másfél éve vannak úton. Utazásuk első évében egy furgonban éltek, de muszáj volt váltaniuk, ahogy fiaik idősebbek lettek. Végül úgy döntöttek, hogy eladják a furgont, a következő két hónapot pedig új otthonuk felújításával töltötték.

Sokat kellett dolgozni, hogy a „dobozt” otthonossá tegyék, végül azonban sikerült alaposan felszerelni: a tetőn még egy 1850 wattos napelem is helyet kapott.

Habár a lakrész kicsi, a belseje lenyűgözően néz ki. Van benne egy teljesen felszerelt konyha is, amiben minden megtalálható, amire szüksége lehet a családnak: a felfüggesztett kosarakban például fűszereket és a friss gyümölcsöket tárolnak.

A fürdőszoba egy függöny mögött van, vécé és zuhanyfej is található benne.

hirdetés
A család szó szerint egymás hegyén-hátán alszik: Kirt és Jean alul egy hatalmas ágyon, a fiúk pedig fölöttük, emeletes ágyakon.

Az apuka és a két gyerek egy-egy kis szekrényben tárolják a ruháikat, Jen azonban két gardróbot is megkaparintott. A konyhával szemben található egy kis nappali párnázott paddal, összecsukható asztallal és légkondival.

A miniházak és a lakóautók egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években. Bár muszáj kompromisszumokat kell kötnie annak, aki ilyen életmódra adja a fejét, sokan semmire nem cserélnék el a szabadságot, amit ez az életforma nyújt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
UTAZZ
A Rovatból
hirdetés
5 varázslatos látnivaló az ország legészakibb csücskéből: irány a Zemplén!
A természet szinte az ölünkbe pottyan, lábunk alatt gyógynövények, tőlünk simogatható távolságra mókusok és a múlt-jelen tapintható egybefonódása. Mutatjuk a kedvenc látnivalóinkat.

Link másolása

hirdetés

Barangoljuk be együtt a Zemplént és Abaúj térségét együtt! Olyan élményeket kapunk cserébe, amelyekre talán nem is számítottunk. Itt van például rögtön egyfajta megfoghatatlan nyugalom érzet, amely észrevétlenül kúszik a bőrünk alá és majdhogynem kényszerít bennünket arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapok fásultságából. A természet szinte az ölünkbe pottyan, lábunk alatt gyógynövények, tőlünk simogatható távolságra mókusok és a múlt-jelen tapintható egybefonódása.

Májusban volt szerencsénk óriásit kirándulni ebben a felfedezésre váró régióban, megmutatjuk a kedvenc látnivalóinkat.

Boldogkő vára

1280-ra datálják a vár keletkezését, a környék akkortájt épp a tatárjárást követően eszmél. Még sehol sincsenek törökök, labancok, de a vár felépül egy sziklaszirten, hogy még több, mint 700 évvel később is megálljt parancsoljon az arra járóknak. Szapolyai, Péchy, Rákóczi, Zichy - csak egy pár család, amely birtokolta a várat. 1701-ben a császáriak szinte porig rombolták. Elmondható, hogy a teljes magyar történelem lenyomata olvasható a vár históriájában. amely immár állami tulajdonban van. Mai, felújított állapota a 2009-ben történt helyreállításnak köszönhető.

Ezek a tények, a többi viszont már az érzelmek hada, amely szinte megtámadja az embert, amint először megpillantja Boldogkő várát. Mert annyira aranyos jelenség, miközben tekintélyt parancsoló és azt súgja: itt vagyok, figyelek. Számtalan középkori várral a hátam mögött elmondhatom, hogy talán Boldogkő vára a kedvenc, amelyet mindenkinek látnia kell. A képek önmagukért beszélnek.

hirdetés

Gönc, Huszita-ház

A rejtélyek tájháza Magyarország legészakibb városában, Göncön az úgynevezett Huszita-ház. Soha nem bizonyított legenda szerint az épületet közel 600 éve a husziták építették és lakták, de a hivatalosan elfogadott álláspont azt mondja, a Huszita-ház legfeljebb 300 éves.

Az erődszerű lakóházban paraszt-polgári lakásbelsőt alakítottak ki, amely három egységből áll. Az úgynevezett "tiszta szoba" az utcafrontra néz, nagy becsben és tisztaságban tartott helyiség, ahová a háziak nagyon ritkán léptek be. Az élet ugyanis az aprócska konyhában és a kisszobában zajlott.

Ne hagyd ki a ház alatt húzódó pincét, ha elég bátor vagy! Csak egy kicsit kísérteties, ugyanis a pincejáratok egészen a telek végéig elvezetnek, elágazásokkal a szomszédos pincékbe.

Vizsolyi Biblia Látogatóközpont

Csak úgy cikáznak körülötted az évszázadok Vizsolyon. Amikor belépsz a 13. század elején épült református templom közel kétméteres falvastagságú ajtaján és azt számolgatod, hogy annak már idestova tényleg 800 éve, hogy itt templom épült, óhatatlanul arra gondolsz, mi mindent éltek meg a néma falak. Majd meglátod a Károli Gáspár által készített Bibliát, amely 1590-ben készült el. 2412 lap, közel 6 kilogramm súlyú. A bibliát nézve már átrobogtunk pár évszázadot, amikor a helyi idegenvezető átirányítja a turistákat a Vizsolyi Biblia Látogatóközpontba és a Mantskovits Bálint Nyomtatástörténeti Múzeumba. A modernizált múzeum ugyanis maga a 21. század.

Interaktív üvegpadlóval, érintőképernyős számítógépen lapozgatható bibliával máris a jelenben érzi magát az ember, de csak egy rövid ideig. Védősapka és kötény kerül a látogatóra, hogy kipróbálhassa a tizenhatodik századi könyvnyomtatást. Óriási élmény, ráadásul a művedet magaddal is viheted!

Vizsoly, Mézmúzeum

Maradjunk Vizsolyban - a falu szélén ugyanis az ország első mézmúzeumát látogathatod meg. Mézes Gergő, avagy Molnár Gergely méhész mindenki számára érthetővé teszi a méhek világát. Rádöbbenhetünk, hogy a méhészet az a tevékenység, amelyet évszázadok alatt megkomponáltan, ugyanúgy végez az ember - miközben itt a méhek a kollégák és a főnökök.

A múzeum mellett apiterápiás (apiterápia a méhek által előállított anyagok ősi, gyógyító célú felhasználása) központ is található a szorgos népség lakta telken. A legizgalmasabb épület az úgynevezett Zümi-ház, amelynek talapzatában egymillió dolgos méhecske zümmög. Te pedig jól megtisztítod a tüdődet, ráadásul a zümmögéstől kidobálhatsz mindent, ami stresszfaktort jelent a számodra.

Regéci vár

Regéc és Mogyoróska között 639 méteres magaslaton húzódik a 13. században épült regéci vár. I. Lipót császár ezt a várat sem kímélte, ahogyan tette azt Boldogkő várával is. A regéci várat a császári csapatok 1686-ban rombolták szét, ezt követően évszázadokon át csak a romok álltak a magaslaton.

Az elmúlt több, mint harminc évben Regéc község önkormányzata úgy határozott, ezt a műemléket történelmi és kulturális örökségünk részeként kell megmutatni az utókornak. Több lépcsőben zajlik a vár rekonstrukciója és mára elmondható: itt már vár áll, nem csupán kőhalom.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
UTAZZ
5 tipp, hogy miért látogass el Tiszakécskére
Cölöpsétány a Holt-Tiszánál, kilátó, kisvasút, gyógy- és élményfürdő - mutatunk pár látnivalót!

Link másolása

hirdetés

A dél-alföldi régió és a Tisza-part valamennyi évszakban csalogató kirándulási opciókat rejt. A Kecskemét tőszomszédságában található Tiszakécske, a Tisza magyarországi szakaszának legnagyobb kanyarulatában helyezkedik el, csendes és aktív pihenést kedvelőknek egyaránt tökéletes úti cél. Összegyűjtöttük, mi mindent érdemes megnézni azoknak, akik a napfény és a vizek városába látogatnának.

1. Tisza-parti Kisvasút

1971. augusztus 20-án indult első útjára a Tiszakécskei Úttörővasút. A keskenyvágányú szerelvény kisebb-nagyobb megszakításokkal 2009-ig üzemelt. Több mint egy évtizedes szünet után, 2021 őszén indult újra, hogy a látogatók a Tisza legnagyobb kanyarulatát immár vasúton is bejárhassák.

Az újrainduló kisvasút pályájához a korábbi Gyermekvasút útvonalából megmaradt 600 méteres szakaszt újították fel, de az egyre bővülő látnivalók miatt még további 1000 métert építettek hozzá, így a Tisza legnagyobb teljes kanyarulatát bejárja. A kisvasút a Tisza-parti megállótól a Találkozások Házig közlekedik; útközben megáll a Játszótér megállónál, a 14 méter magas kilátónál és a Sportcentrumnál. További újdonság, hogy már nemcsak a nyári szezonban, hanem egész évben üzemel. További információk ezen a linken!

2. Barack Gyógy- és Élményfürdő

A Tisza kanyarulatában található, családi vállalkozásként működő Barack Gyógy- és Élményfürdő nyújt felüdülési lehetőséget, immár 38 éve az odalátogatóknak. A tulajdonosok évről évre szépítettették és bővítették a komplexumot, így modern gyógyászati részleg, medencék, csúszdapark, szaunavilág, családbarát fejlesztések követték egymást, később pedig mindez szálláshelyekkel is kiegészült: kempinggel, apartmanokkal és 50 szobás, négycsillagos szállodával gazdagodott a kínálat. Tehát itt minden megvan ahhoz, hogy egy igazán emlékezetes és pihentető utazást tegyünk a környéken.

hirdetés

A fürdő gyógyvize 1344 méter mélyről 52 fokosan tör fel a felszínre. A nátrium-hidrogénkarbonátos, metakovasavat és fluoridot tartlamazó termálvíz főként reumatikus, ízületi, mozgásszervi megbetegedésekre, műtétek utáni rehabilitációra és nőgyógyászati problémák kezelésére ajánlott.

A fürdő egész területén tíz medence áll a vendégek rendelkezésére, két kültéri gyógyvizes medence, élménymedence, kaland medence, strand medence és baby pancsoló is megtalálható. Beltéren úszómedence, jacuzzi, gyermek medence és merülő medence került kialakításra. Impozáns szaunavilága pedig elvarázsolja a pihenni vágyókat, akik választhatnak finn szauna, infraszauna, rózsabarack aromaszauna, stollen szauna közül.

A hely érdekessége, hogy a névválasztással tisztelegnek a múlt előtt, ugyanis a környék híres baracktermő vidék. Mitöbb, a fürdő területén is található egy öreg barackfa, melynek gyümölcséből éveken át lekvár készül.

3. Csúszdapark

Ma már egy medence, néhány kis csobogó, vízi pisztoly és vödör önmagában kevés a mai gyerekeknek, fiataloknak ettől sokkal több impulzusra, élményre van szükségük. A Barack Gyógy- és Élményfürdő csúszdaparkját a fürdőbe lépés pillanatától máris megcsodálhatják vendégek. A torony és a csúszdák színe is hívogató. Csúszdáik között 6 éves kórtól a kortalan idősekig, mindenki kedvére válogathat a szelídebb lejtésű vagy az igazi adrenalinbombaként berobbanó kamikáze közül.

Az anaconda csúszda egy szelídebb lejtésű, közkedvelt típus, amelyet a kezdő csúszdázók is bátran használhatnak. A kétpályás családi csúszda (vagy versenycsúszda) nyitott szerkezetű, izgalmas gyorsasági versenyek rendezésére ad lehetőséget, mivel időmérő funkcióval is rendelkezik. A kamikaze csúszda a száguldás és az adrenalin szerelmeseinek lesz a kedvence. Szinte szabadesés-élményt nyújt és akár 60-70 km/h óra lecsúszási sebesség is elérhető rajta. A negyedik, rafting és inga csúszda pedig két kedvelt típus egyedi ötvözete, Magyarországon egyedülálló élményelem, amely csúszógumival (raft) vehető igénybe.

4. Nádirigó tanösvény

A Nádirigó tanösvény a Holt-Tisza mentén húzódik végig, ahol egy rendkívül látványos cölöp sétányon vezet végig az utunk 2,5 km hosszan. A tündérmesébe illő séta nem csak a Holt-Tisza élőhelyeit és gazdag állatvilágát mutatja be, hanem az emberek tájátalakító tevékenyégének mozzanatai is felfedezhetőek. Útközben találkozhatunk rovarhotellel és madárodúkkal is, melyeket interkatívan és játékosan mutatnak be.

A séta nagyon családbarát, akár babakocsival is könnyen bejárható. Több padot is kihelyzetek, így ha útközben elfáradunk, csodaszép környezetben tudunk megpihenni. A gyerekeket egy szuper játszótér várja, ahol biztos nem fognak unatkozni. A tanösvény nem egy körtúra, így ha az egyik végén hagyjuk a kocsit, akkor számolni kell a visszaúttal is.

A 10 állomásos kirándulás több témát is feldolgoz, melyek Tiszakécske múltjához vagy a holtág élőhelyéhez kötődnek. Utunk során, olyan elemekkel is találkozhatunk, mint például: gyógy- és fűszernövény kert, rovarhotel vagy mesterséges odútelep. Az információs táblákon kézzel mozgatható, interaktív játszóelemek is szórakoztatnak. A cölöpösvényen elhelyezett halmérő segítségével például megismerhetők és összehasonlíthatók a halfajok valós méretei. A tanösvény végén ki lehet próbálni egy mezítlábas pályát is, különböző járófelületekkel (kő, kavics, faháncs, homok, stb.) A cölöpösvény végén egy nagyobb méretű madárles ékeskedik, ahonnan a nádasok madárvilágának képviselői figyelhetők meg.

5. tiszakécskei Tisza-parti Szabadstrand

A Tiszakécskei szabadstrand több, mint háromszáz méter hosszú homokos parttal, strandröplabda pályával, játszótérrel, képkiállítással és nyári büfékkel várja a strandolni vágyókat. A szabadstrand igen ritkaságnak számít hazánkban, ugyanis a Tisza mentén mindössze három, hivatalosan működő, homokos tengerpartra emlékeztető strandja van. Minden nyári szezonban turisták sokasága látogatja meg és töltenek itt egy felejthetetlen napot. Trópusi hangulatú gyékény napernyők díszítik a 300 méter hosszú homokos partot, emellett nyugágyak, felújított vizesblokkok és öltözők várják az úszni, lehűlni vágyókat. A fürdőzők biztonságáról minden nyáron fürdőmesteri szolgálat gondoskodik. A parton a nyári szezonban strandröplabda bajnokság, homokvárépítő verseny és sok más érdekes program kínál kikapcsolódási lehetőséget.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
UTAZZ
Európában található a világ legjobb városa egy felmérés szerint
A lista olyan dolgok alapján készült el, hogy mennyire barátságosak az adott városban, vagy hogy mennyire stresszes ott élni. Magyar város nem került fel rá.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2022. augusztus 01.


Link másolása

hirdetés

Minden évben megjelenik a Time Out Index, ami felsorolja a világ legjobb városait. A lista felállításához több ezer embert kérdeznek a saját városukról, és idén úgy alakult, hogy Edinburgh lett az első, kiemelkedő pontszámokkal. A megkérdezettek

  • 93 százaléka szerint könnyű gyalog közlekedni a városban,
  • 95 százalék szerint szép,
  • 91 százalék szerint "nem bunkó",
  • 96 százalék szerint nem unalmas,
  • 89 százalék szerint nem stresszes.

A második helyezett az amerikai Chicago lett, a harmadik pedig a kolumbiai Medellín, a negyedik helyre viszont egy másik skót város, Glasgow futott be. Skócia első minisztere, Nicola Sturgeon meg is említette a Twitteren, hogy két városuk is előkelő helyen szerepel a listán.

A Time Out Indexen idén 53 ország szerepelt, de Budapest nem kapott rajta helyet, ahogy más magyar város sem. Közép-Európából egyedül Prága fért fel rá, a hatodik helyre.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: