UTAZZ
A Rovatból

5 eldugott, romantikus tó Magyarországon

Szeretnél a pároddal eldugott, de romantikus helyen andalogni? Itt az idő, mi pedig mutatunk hozzá 5 tökéletes helyszínt!

Link másolása

Magyarország a tavak országa is. Sokan nem is sejtik, mennyi pici, hangulatos tó létezik idehaza. Pedig érdemes ezeket végiglátogatni, hiszen pazar környezetben pihenhettek, romantikázhattok vagy sportolhattok, szórakozhattok, sőt akár fesztiválozhattok is. Néhány kevéssé ismert tavat mutatunk most be nektek.

AngolkertSchiffer3

Cseke-tó Tatán

Az Angolkert vagy Angolpark Tata tóvárosi részében, az Öreg-tóhoz közel található. A kertet 1783-ban Böhm Ferenc mérnök építette. A természet, az épületek és a Cseke-tó csodás környezetet biztosítanak egy romantikus andalgáshoz.

A hely Kazinczy Ferencnek is nagyon megtetszett, 1803-ban járt itt először, majd 1831-ben újból visszatért, hogy gyönyörködhessen a szép platánsorban. A látogatás emlékére 1964-ben állították fel a Kazinczy padot a Cseke-tó partján.

A vízparton lévő műromok csábítanak a romantikázásra. A romokat Charles Moreau francia építész építette 1803-ban. Ehhez a 12. század elején épült, előbb a bencések, majd a domonkos-rendiek által használt Vértesszentkereszti apátság maradványait használta fel. Ezeket az Esterházyak hozatták Tatára. Az egyik fülkében és a kerítés oldalában a Látó-hegyről előkerült domborműves III. századi római-kori sírkövet helyeztek el.

A parkban álló Török mecset a kert romantikus és szentimentális jellegének hangsúlyozására épült 1840 körül. A kastélyt, a copf stílusú kerti lakot 1784-ben Grossmann József építette, az Esterházy család nyaranta ide költözött.

AngolkertSchiffer1

AngolkertSchiffer2Fotók: Scheffer János

Bánki-tó Nógrád megyében

A 7 hektáros, 4 méter mély apró tó Bánkon található. Fenékforrások táplálják, felesleges vize a Bánki-patakba ömlik. Első írásos feljegyzés 1820-ban említi: „Van itt a' falu mellett egy álmélkodásra méltó tó, melyet a' köznép Tenger Szemének nevez”. Az itt élők azt tartották, hogy a tó összeköttetésben van a tengerrel a föld alatt, mert a tó mélységét nem sikerült megmérni, a tó a nagy esőzésekkor sem áradt meg, és ha nagy volt a szárazság akkor sem apadt ki.

A tó egy rehabilitációnak köszönhetően fürdésre és horgászatra is alkalmas. A víz hőmérséklete nyáron a Balatonéhoz hasonló. Ha kedveseddel szeretitek az aktív pihenést, akkor itt mindent megtaláltok hozzá, kalandpark, mászópálya, tenisz, tollaslabda és kosárlabda pálya, óriás sakk is van a tónál.

2009 óta itt rendezik a Bánki-tó Fesztivált a vízi színpadon, ahol zenei koncerteket, színi előadásokat, nyári hétvégeken szabadtéri mozi vetítést is tartanak.

bakitiFesztival1

Bankito1

bankitofesztival3

Deseda-tó Kaposvár mellett

A tó Magyarország leghosszabb mesterséges tava, 8 km hosszú, 26 km kerületű. A tavat 1974-ben duzzasztották fel egy völgyzáró gáttal a Deseda-patak vízéből. Ha szeretsz kirándulni, horgászni, bringázni vagy szívesen sportolsz, akkor ide hozd el a párodat.

A kaposváriak egyik kedvenc helye, nyáron strandolni, télen korcsolyázni is lehet itt. A vízmélysége változatos, van ahol csak 1 méteres, de akad 3 méter mély rész is benne. A horgászok körében is népszerű, hiszen magyarországi őshonos halfajok találhatók a vízben.

A vízparton az arborétum nyúlik be a tóba. 1978-ban kezdték el a növények gyűjtését és mára szinte minden hazai fafajtát megtalálhatsz itt.

A tavat túraútvonalakon és kerékpárúton is körbejárhatod. A nyugati oldalon lévő kilátóból érdemes szétnézni.

Deseda MolnarCsilla

DesedaKondakorrMarianna

DesedaKondakorrMarianna2

Szálkai tó Tolna megyében

Szálka a szekszárdi dombvidéken található, dombok, völgyek, sűrű erdők között. A tavat a a szekszárdi dombvidék leghosszabb völgyének elzárásával alakították ki.

Az erdő és a tó kitűnő mikroklímát biztosít a falunak. A mellette lévő erdőkben sokféle vad él, főleg a szarvasállománya híres. Itt lőtték 1891-ben azt a szarvasbikát, mely 14,5 kg-os agancsával hosszú ideig világrekord volt.

SzalkaCzakoBalazs1

SzalkaCzakoBalazs3

SzalkaCzakoBalazs4

Fotók: Czakó Balázs

Vadása-tó az Őrségben

Szelíd dombok között bújik meg ez a páratlan természeti környezetben lévő, csendes kis tó. A tavat 1968-ban kezdtek kialakítani a patak vizének felduzzasztásával, de 12 forrás is táplálja. A neve is érdekes: a környéken sok róka élt, akik a patak mellett lyukakat ástak. Ezért kapta a vad-ásta, Vadása-patak, majd a tó ezt az elnevezést.

Két mesterséges tó található itt. A kisebbik a horgászat szerelmeseit várja, gazdag halállománnyal. A vízből rengeteg tuskó áll ki, a partján sűrű erdő van. A nagyobbik tó partja a nyaralóké, strandolóké.

Ha inkább túrázni, kerékpározni szeretsz, vagy lovagolnál, ezeket is megteheted itt. Ha a történelem vagy a kultúra vonz inkább, akkor nézd meg a pityerszeri skanzent vagy a Bagoly-házat.

vadasa4

vadasa12

Fotók: vasihorgasz

Ha te is szívesen elmennél ezekre a helyekre, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Jelentősen megnőtt a Velencei-tó vízszintje, majdnem háromszorosa a két évvel korábbinak
Volt ok az aggodalomra, mert a tó annyira leapadt korábban, hogy már csak 53 centiméternyi víz volt benne. Megmutatjuk milyen volt.

Link másolása

Csütörtök reggel Agárdnál 145 centimétert mutatott a vízmérce - írja az Időkép.

Már február elején újra a régi fényében pompázott a Velencei-tó, a 2022-es kritikusan alacsony vízállást követően ugyanis ekkorra 75 centiméterrel emelkedett a vízszint.

Az elmúlt időszakban ez az emelkedés tovább folytatódott, csütörtök reggel már 145 centimétert mutatott a vízmérce Agárdnál, vagyis az 53 centiméteres rekordalacsony vízállás óta mára közel egy méterrel (92 cm) emelkedett a Velencei-tó vízszintje.

Ez az érték már meghaladja a 140 centiméteres alsó szabályozási szintet, így a tó újra a régi fényében pompázik.

Ilyen állapotok volttak 2022-ben:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
Itt a lista Európa legélhetőbb városairól – egy magyar is bekerült a száz legjobb közé
Élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek mentén írták össze Európa legjobb városait.

Link másolása

Megjelent a Resonance Consultancy legfrissebb listája Európa 100 legjobb városairól. 2024 első tíz helye így alakult:

1. London

2. Párizs

3. Berlin

4. Róma

5. Madrid

6. Prága

7. Barcelona

8. Amszetrdam

9. Isztanbul

10. Milánó.

A három fő szempontjuk az élhetőség, a szerethetőség és a gazdasági lehetőségek voltak. Ezek alapján mindössze egy magyar város, Budapest került be a száz legjobb közé. A magyar főváros a 20. helyet szerezte meg.

A teljes listát itt lehet böngészni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
Lezárták az egyik legnépszerűbb magyar kirándulóhelyet – balesetveszélyes a Rám-szakadék
2024. április 24-től kezdődően további tájékoztatásig nem látogatható. Az ok a klímaváltozás, ami ronthatja a kőfalak állékonyságát.

Link másolása

A Telex írta meg a Pilisi Parkerdő felszólítására hivatkozva, hogy a klímaváltozás hatásai miatt a Rám-szakadék jelenlegi állapotában veszélyes.

A klímaváltozás miatti hosszú, aszályos időszakok és rendkívül nagy mennyiségű csapadékkal járó esőzések váltakozása a Rám-szakadék kőfalainak állékonyságára is negatívan hat, ezért a Pilisi Parkerdő a látogatók biztonsága érdekében a helyszínt a teljes körű geológiai és statikai vizsgálatok elvégzéséig és kiértékelésééig ideiglenesen teljes egészében lezárja

– olvasható a közleményben.

A túrázni vágyók így a Rám-szakadék elkerülő útvonalaként a Lukács-árokban futó sárga sávú jelzést tudják használni.

A Rám-szakadék természeti adottságai miatt hazánk egyik legnehezebben járható jelzett turista útvonala, ahol még kőgurulás vagy sziklaomlás is előfordulhat. A szakadékot emiatt csak saját felelősségére látogathatják az érdeklődők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
5+1 élmény, amivel kiegészítheted a túrázást a Dunakanyarban
Pazar Dunakanyar-élményre vágysz? Mutatjuk a legjobb helyeket!

Link másolása

A Dunakanyar ideális célpont akár egy egynapos kiránduláshoz, de többnapos pihenéshez is. Mindkét oldalon tudunk tuti helyeket, izgalmas élményeket a kedvenceinket most összegyűjtöttük nektek.

1. Történelmi séta, Esztergomban

Esztergom nevével sokszor találkoztunk a történelemkönyvekben: uralkodók székhelye volt, majd a katolikus egyház hazai központjaként funkcionált. Az esztergomi várhegy szépségét azonban egy fotó sem adja vissza – itt az idő, hogy saját szemeddel is megcsodáld a festői városrészt. A várhegyen áll a királyi vár, mellette a bazilika magasodik. Hazánk legnagyobb templomáról beszélünk, melynek nagyságát még inkább kiemeli Duna-parti elhelyezkedése.

A Dunakanyar látnivalók egyik különlegességét a Kupolakilátó adja, amelynek tetejét 400 lépcső megtételével érheted el. Minden fáradságot megér a lépcsők megmászása, ugyanis a Dunakanyar látnivalók egyik legszebbje tárul a szemeink elé: a templom tetejéről megcsodálhatjuk az alattunk kék szalagként hullámzó Duna látképét, a lenyűgöző Esztergom városával együtt.

Fotó: Unsplash.com / Meszárcsek Gergely

2. Ha Dunakanyar, akkor hajózás!

Nem ismered elég jól a Dunakanyart, ha nem hajózol Esztergom, Visegrád, vagy akár Szentendre legszebb dunai szakaszán. A hajókirándulás számos érdekességet tartogat, akár a szárnyashajó, akár a kirándulóhajó járatokat választod.

Kisebb gyerekekkel érdemes a szárnyashajós élményt kipróbálni, mert ezek a járatok gyorsan haladnak Budapest és Esztergom között, közben pedig Vácon és Visegrádon is kiszállhatsz. A hosszabb utakhoz a Nagy Duna-ág és a Szentendre-Leányfalu-Visegrád-Nagymaros vonal is remek döntés, nem fogsz mellényúlni a választással.

3. Homoksziget, Göd

A nyár aszályosabb részében trópusi tájakat meghazudtoló strandokkal is vár a Dunakanyar. Az egyik kedvelt homokos part a kisoroszi szigetcsúcsnál található, a másik pedig a homoksziget Gödön. Mindkét helyszín egész jól megközelíthető bringával is, a kiadós tekerés után pedig különösen jól fog esni egy kis lazulás a homokos parton. A szigetek látogatása jól kombinálható városnézéssel és különböző túrákkal is, ha Gödöt választjuk, ne hagyjuk ki a Huzella Kertet sem.

Ismét megnyitott Göd ikonikus szállodája, a Hotel Golden Palace****

Szerencsés vagy ha megszereted a Dunakanyart, mert soha nem érsz az élmények végére, akár a túrákat, akár a városnézést, vagy gasztro finomságokat kedveled. Egy biztos: a térségre nagyon kevés egy nap!

Ha szívesen felfedeznéd magadnak, tervezz több napra és szállj meg Göd ikonikus szállodájában, a Hotel Golden Palace****-ban. A szálloda a festői Dunakanyar közelében, Budapesttől mindössze 30 km-re, csupán egy rövid sétára a Duna-parttól fogadja vendégeit.

A szálloda épületét egy 8 hektáros park veszi körül, így megőrizve a hagyományos gyógyfürdő hangulatot, amit felújításnak köszönhetően a modern kényelem egészít ki. Korhű stílusú luxusszobák, kiadós félpanziós ellátás és a medencékkel valamint szaunákkal felszerelt csodás wellnessrészleg várja a vendégeket. A modern wellnessrészlegben a nyári szezonban napozóágyakon és egy kültéri medencében kapcsolódhatunk ki, ahol kültéri tűzrakóhelyet is kialakítottak, ha sütögetni támadna kedvünk. A masszázselemekkel ellátott beltéri élménymedence és a pezsgőfürdő egész évben rendelkezésére áll. Mindezt a finn és az infraszauna, a gőzfürdő és a merülőmedence egészíti ki.

A szálloda parkjában található tóban horgászási lehetőség is van, ahol szép kort megélt fák nyújtanak árnyékot a kellemes pihenéshez.

4. Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó, Szob

Az énekesként ismert Freddie által megálmodott, tavaly nyáron Szobon megnyitott Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó egyértelműen a minőséget képviseli. Fazekas Ádám világbajnok fagylaltkészítő mester fagylaltcsodái és a folyamatosan változó kávékínálat tökéletesen beleillik a Dunakanyar festői tájába. Ez a Dunától 30 méterre található kis ékszerdoboz Freddie nagymamájának állít emléket. Ősszel helyben sütött almás pitével, pogácsával, bejglikkel, rétesekkel, forró csokoládékkal és teakülönlegességekkel várják a vendégeket, valamint a Rádai kulturális programokkal is igyekszik napról napra izgalmasabbá tenni a Luczenbacher sétányt.

5. Nemdebárka, Szigetmonostor

Aki jártas a fővárosi éjszakai életben, az valószínűleg jó néhányszor megfordult már a kultikus Nemdebár nevű helyen a Széll Kálmán téren. Kevesen tudják, de ennek a helyek meglepő módon van egy kistestvére a szigetmonostori Duna-parton. Amit már csak a varázslatos helyszín miatt is érdemes felkeresni. Ha nem jártatok még a Szentendrei-szigeten, akkor idén nyáron legyen ez az egyik célpont, hiszen tele van mesebeli kis falvakkal és vonzó strandokkal. Egy egészen más világ nyílik ki itt az ember előtt.

A Nemdebárka itt is főleg esti hely, délután négykor nyitnak és tízig lehet náluk lazulni, na és csodás pizzákat enni! Nemcsak embereknek, de a kutyáknak is egy paradicsom.

Link másolása
KÖVESS MINKET: