UTAZZ
A Rovatból

20 varázslatos és hihetetlen magyar hely, amit egyszer neked is látnod kell

Sokféle bakancslista létezik. Mi összeállítottuk a Szeretlek Magyarországét. Te mivel bővítenéd?


Bakancslistát kihagyhatatlan dolgokból készít az ember. Olyasmikből, amiket még feltétlenül meg akar tenni, vagy amiket még feltétlenül látnia kell.

Magyarországon számtalan olyan hely van, amit vétek lenne nem megnézni. Íme néhány példa, szerintünk.

1. Boldogkő vára

A boldogkői vár a Bodókő nevű sziklán áll

A várat a tatárjárás után emelte Árpád-házi IV. Béla király ösztönzésére a környező vidéken élő Tomaj nemzetségből származó Jaak fia Tyba ispán, vagy családjának egyik tagja. A falu is a boldogkői várról kapta nevét, mely a Bodókő nevű sziklán áll. Itt látható többek között Közép-Európa legnagyobb ólomkatona kiállítása.

Nemcsak maga a vár, a környék is gyönyörű: nézzétek!

2. Aggteleki Nemzeti Park

A területén 273 barlangot találtok, melyek közül 23 fokozottan védett. Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjait az UNESCO Világörökség Bizottsága 1995-ben a Világörökség részévé nyilvánította.

A Nemzeti Park két barlangja is világrekorder: a Szlovákiába is átnyúló, zömmel Magyarország területén elhelyezkedő, 25 kilométeres kiterjedésű Baradla–Domica-barlangrendszer a mérsékelt égöv leghosszabb aktív patakos barlangja, az 503 méteres tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő Szilicei-jégbarlang pedig a világ legalacsonyabban fekvő jégbarlangja. A Meteor-barlangban található Magyarország egyik legnagyobb föld alatti terme, a Titánok csarnoka, mely nevét a közepén található hatalmas méretű cseppkövekről kapta.

3. A Bory-Vár

A székesfehérvári Bory-vár egy egyedülálló, romantikus hangulatú épületegyüttes, amelyet Bory Jenő szobrász-építész saját tervei alapján, évtizedeken át épített, és ma múzeumként, valamint népszerű kirándulóhelyként is működik

A vár története 1912-ben kezdődött, amikor Bory Jenő a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben megvásárolta azt az egyholdnyi területet, ahol eleinte csak egy kis présház állt.

Az építész, szobrász néhány egyszerű munkással 1923-tól haláláig építette, bővítette, díszítette saját várát. Ő volt a tervező, az építésvezető, a pallér, a kőműves is. Hét torony díszíti, a kazamatától a kilátótoronyig 30 méter a magassága. A vár százoszlopos udvarának körbefutó folyosóin a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok sorakoznak Álmos ősvezértől Tinódi Lantos Sebestyénig.

4. A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház

Fertőrákosi kőfejtő látképe: a jellegzetes, világos mészkőfalak és a tágas, teraszosan kialakított bányatér a Fertő-táj különleges természeti- és ipartörténeti emlékhelyén.

A Püspöki Kőfejtőként emlegetett egykori mészkőbánya évről évre turisták tízezreit vonzza Fertőrákosra. 1948-ban szűnt meg itt a lajtamészkő bányászata. Az évszázadokon át tartó bányaművelés után hatalmas katlan és a felszín alatt gigantikus termek labirintusa maradt vissza.

A Kőfejtő évtizedek óta kulturális események színhelye. A remek akusztikát kihasználva nyaranta koncertek, színházi és operaelőadások, valamint fesztiválok várnak itt benneteket. A közelben a Püspöki Kastély is gyönyörű.

5. Holdvilág-árok

Sashegyi Sándor régészkutató szerint a Holdvilág-árok fejedelmi temetkezési hely volt, és itt kell keresni Árpád fejedelem sírját. Bár ezt eddig nem sikerült bizonyítani, ma is kedvelt kirándulóhely a Visegrádi-hegységben.

Az 1999-es nyári árvizek után sajnos az idős bükkfák egy része kidőlt, de a szurdokvölgy így is megkapóan szép.

6. A somogyvámosi Krisna-völgy

A somogyvámosi Krisna-völgy egy békés, ökológiai szemléletű spirituális közösség és látogatóközpont, ahol templom, botanikus kert, farm és vegetáriánus konyha is várja az érdeklődőket.

Krisna-völgy egy békés sziget a rohanó hétköznapok tengerén, a Balatontól csupán 30 kilométerre, Kaposvár irányában. Kétszázhatvan hektáros területén dísztavai, ligetei, és arborétuma több száz növény- és állatfajnak adnak otthont. Tehenészete, biokertészete, valamint az iskola épülete szintén látogatható.

De az igazi különlegesség talán nem is a gyönyörű táj és a fantasztikus ételek, amiket az étteremben kóstolhattok, hanem az ott lakó 150 hívőből áradó őszinteség, harmónia, és lelki béke. Nem csak kulturális értelemben tárul fel egy másik világ az idelátogatók előtt, de a szívüket, lelküket is megérinti valami kimondhatatlan "sugárzás". Akik voltak már, tapasztalhatták, hogy néhány óra alatt mennyire fel lehet töltődni ezeknek a szelíd embereknek a társaságában, az ő csendes, szerény, mindennapi boldogságukban sütkérezve. Ám ha inkább egy "pörgősebb", eseménydúsabb, színes programra vágytok, akkor a Krisna-völgyi Búcsú idején utazzatok oda. A színes fesztivál kavalkádjában garantáltan nem fogtok unatkozni!

7. Jakab-hegy

A nyugati Mecsek legmagasabb, 602 méteres csúcsa. A hegy tetején találhatjátok az István-kilátót, attól délre, 540 méter magasságban pedig egy másik kilátót, ahonnét káprázatos kilátás nyílik az előtte elterülő medencére.

A víz és a szél munkája különleges szirteket, kőtornyokat formált: a Babás-szerköveket és a Zsongor-követ, melyekhez a néphagyomány több mondát kapcsolt. Itt található a Remete-barlang is, amit a közhiedelem szerint a Jakab-hegyi pálos kolostor egyik szerzetese épített.

8. Szigetköz

A Szigetköz a Duna és mellékágai által formált, különleges élővilágú szigetvidék Északnyugat-Magyarországon, amely a vízitúrák, horgászat és természetjárás kedvelt célpontja.

Magyarország legnagyobb szigete a természet szerelmeseinek paradicsoma. Évezredekkel ezelőtt ezen a területen beltenger vize hullámzott. A Duna később itt rakta le hegyvidékről görgetett kavicsot, amely több száz méter vastag réteggé állt össze. A folyó Magyarországra érve ágakra szakadt és szigetek sokaságát hozta létre, így alakult ki ez az egyedülálló vízi birodalom. Sokan azt is mondják rá: a "Duna ajándéka".

Ma láperdők, mocsárrétek, ligeterdők borítják. Állat- és növényvilága páratlan. A nedves környezetben rengetegféle kétéltű, hal, lepke és madár talált itt otthonra. A vadregényes táj nem csak a vízitúrázóknak kihagyhatatlan.

9. A Rám-szakadék

A Rám-szakadék a Visegrádi-hegység egyik legizgalmasabb, vadregényes szurdokvölgye, ahol létrákon és kapaszkodókon haladva, patakmeder mentén lehet végigjárni a látványos sziklafalak között.

A Rám-hegy tömbjébe vágódó Három-forrás-völgy különösen szép, egyik leglátogatottabb és vadregényes része. A Rám-szakadék Dobogókő és Dömös között, mintegy 1 kilométer hosszan húzódik.

A szurdokban, a szűk falak között összességében 112 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük a felfelé mászó túrázóknak. Ahogy szűkül a völgy, elénk tárulnak a Rám-szakadék egyedülálló, vízmosta sziklafalai és csodálatos vízesései. Fölfelé haladva önkéntelenül magával ragad a szurdokvölgy páratlan hangulata.

10. Egerszalók sódombjai

Az egerszalóki sódomb Magyarország egyik látványos természeti képződménye, ahol a termálvízből kiváló fehér mésztufa-teraszok lépcsőzetesen épülnek fel, különleges „sóhegy” hangulatot teremtve.

Fotó: Major Frigyes

Egerszalók a Mátra és a Bükk között terül el, Egertől 6 kilométerre, a Laskó-patak völgyében. A településhez tartozó hévforrást 1961-ben fedezték fel amikor kőolaj után kutattak. A 410 méter mélyből feltörő víz 65-68 °C -os.

A Sódomb a mélyből feltörő termálvíznek köszönheti létét. A feltörő gyógyvíz ugyanis lehűlésekor kevesebb oldott anyagot tud megtartani, ez kicsapódva pedig úgynevezett sódombot hoz létre. Hasonló csak Pamukkaléban (Törökország), és a Yellowstone Nemzeti Parkban (USA) található. További fotókat itt láthatsz a sódombokról.

11. Balaton-felvidéki tanúhegyek

Aki már járt valaha a Balaton-felvidéken, az sosem felejti el a Tapolcai-medence szépséges hegyeit. A Balatonnal a háttérben tökéletes ez a táj. A Badacsony, a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács, a Tóti-hegy, a Haláp, valamint a Balatontól messzebbre eső Somló-hegy, a Kis-Somló és a Ság-hegy alkotják a tanúhegyeket. Évmilliókkal ezelőtt, a Pannon-tenger mélyén heves vulkanikus tevékenység zajlott, ennek emlékét őrzik.

12. Tapolcai-tavasbarlang

Tapolcai Tavasbarlang: a föld alatti tó smaragdzöld vizén csónakok siklanak a megvilágított, szűk barlangjáratok között.

Magyarországon nincs még egy olyan barlang, amit csónakkal járhattok be. A Tapolcai-tavasbarlang vizén evezve 300 méteren át gyönyörködhettek a feltörő meleg víz alkotta járatokban.

13. Tihanyi levendulás

Mintha csak egy mesében járnánk, olyan valószínűtlen a lilába öltözött tihanyi táj. A tihanyi levendulás ma már az egész félsziget szimbóluma. Az itt aratott levendula illóolaj-tartalma magasabb, mint a franciáé, ahonnan az első tövek származtak. És persze fényképezkedni sem utolsó dolog errefelé.

A tihanyi apátsági levendulás nem csak hasznos, látványnak sem utolsó.

14. Szalajka-völgy

A Bükk hegység és az ország egyik legszebb magashegységi jellegű völgye a Szalajka-völgy

A Bükk hegység és az ország egyik legszebb magashegységi jellegű völgye. Feltétlenül meg kell néznetek a Szalajka-patakot, a Sziklaforrást, a Fátyol-vízesést és a vidék ipari történetét megidéző Szabadtéri Erdészeti Múzeumot. A Fátyol-vízesés hazánk egyik természeti ajándéka. A karsztforrásokból eredő patakok vizéből lerakódott mésztufa lépcsőszerű képződményt hozott létre, a rajta fátyolosan lezúduló tiszta víz csodálatos látványt nyújt.

15. Hegyestű

A Hegyestű (vagy Hegyes-tű) egy tanúhegy a Balaton-felvidéken, a Káli-medence keleti peremén

A Hegyestű (vagy Hegyes-tű) egy tanúhegy a Balaton-felvidéken, a Káli-medence keleti peremén. Egy vulkán egykori kráterében jött létre ez az Európában is ritkaságszámba menő, csodás képződmény. A magma megrekedt, és hűlése során öt- és hatszögletű, 20–40 cm átmérőjű bazaltoszlopokká szilárdult, melyek orgonasípszerűen, szorosan egymás mellett állva a hegycsúcs irányában összehajlanak.

16. Megyer-hegyi tengerszem

A Sárospatak fölötti Megyer-hegyen lévő tengerszemnél a sziklafalak helyenként 70 méterre magasodnak a víztükör fölé

A Sárospatak fölötti Megyer-hegyen lévő tengerszemnél a sziklafalak helyenként 70 méterre magasodnak a víztükör fölé. A tájat emberkéz formálta, a 15. századtól bánya működött itt, majd a bányaudvart esővíz töltötte fel.

17. A Gaja-szurdok és a római fürdő

Bakonynána a Zirci kistérségben található. Leghíresebb része a csodálatos Gaja szurdokvölgy. A völgy váratlanul összeszűkül és a patak a két függőleges sziklafal alkotta szurdokba ömlik. A szurdokhoz kora tavasszal érdemes kirándulnotok, miután elolvad a hó. A Gaja-patak ilyenkor látványosan, bővizűen zuhog bele a sziklákkal körbefogott tavacskába.

18. Hollókő

Magyarország világszerte ismert palóc faluja, kontyolt nyeregtetős parasztházakkal, áttört faragással díszített, faoszlopos tornácokkal. Ha erre jártok, az Ófalu mellett a Falumúzeumot, a Postamúzeumot, a Hollókői Tájházat, a Babamúzeumot, a Szövőházakat, valamint Kelemen Ferenc fafaragó kiállítását és házát, a katolikus templomot és a Hollókői várat is nézzétek meg!

19. Tisza-tavi Ökocentrum és Vízi Sétány

A Vízi Sétányt Poroszló mellett a tó belső területén találjátok. A víz fölött cölöpökre épített 1500 méteres palló-úton kényelmes sétával fedezhetitek fel a Tisza-tó természeti értékeit. A Vízi Sétány menetrend szerint közlekedő 20 személyes kishajóval közelíthető meg. A Tisza-tavi Ökocentrum a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit mutatja be. Az édesvízi akvárium egyedülálló élmény.

20. A Nádasdy-kastély

Igazi mesevilág, ez az egyetlen, Tudor-stílusban épült romantikus magyar kastély. A Nádasdy-kastély falai egy örök szerelemnek állítanak emléket Nádasladányban. Gróf Zichy Ilona mindössze 24 éves volt, amikor meghalt, de a kastélyt építtető férje, Nádasdy Ferenc minden szobát úgy rendeztetett be, mintha még mindig élne imádott felesége.

A te bakancslistádra még mi kerülne fel?

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Új szabályok az olasz strandokon: erre figyeljen, aki idén nyáron odautazik
A magyarok által is kedvelt Bibionéban és Jesolóban a zsúfoltság csökkentése a cél, ezért megnövelték a napernyők közötti távolságot. A változásokkal párhuzamosan az árak is emelkedtek: egy heti bérlet egy napernyővel és két nyugággyal átlagosan 225 euróba kerül.


Több tenger, kevesebb napernyő: Olaszország északkeleti tengerpartjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, ezzel több teret biztosítva a strandolóknak. Veneto tartományban a korábbi háromszor két méteres helyett már négyszer négy méteres területet biztosítanak napernyőnként – jelentette a La Repubblica című napilap kedden, az MTI híre alapján.

A változás Jesolóban a leglátványosabb, ahol a helyi sajtó szerint jelenleg nagyjából 45 ezer napernyő van a parton, de a cél a 30 ezres szám elérése, amint a 4×4 méteres helykiosztás általánossá válik.

A magyar turisták által szintén látogatott Bibionéban az idei jelszó: „kevesebb napernyő, több szolgáltatás”.

Nemcsak északon, hanem Szardínia délkeleti csücskében, a Punta Molentis strandján is korlátozásokat vezettek be. Itt kizárólag gyerekek és hatvanöt év felettiek számára lehet napernyőt kinyitni, és tilos az árnyékoló kendők kifeszítése is. A belépést fizetőssé tették, fejenként tíz eurót kell fizetni. A természetes oázisnak minősített területen – ahol 2025 júliusában tűzvész pusztított – október végéig egyszerre csak 150 személy tartózkodhat a parton.

A közeli parkolóba hetven járművet engednek be. Ha a strandolók hajóval érkeznek, közülük is csak száz főt engednek partra, fejenként legfeljebb egy órára. A jegyek beszedését és a forgalom ellenőrzését az önkormányzat külön cégre bízta.

A drágulás ellen a Genova melletti Chiavariban próbálnak tenni, ahol a városvezetés napi öt euróban szabta meg a nyugágyak, napernyők és strandszékek darabonkénti napi díját, ennél többet nem kérhetnek el értük. Erre szükség is lehet, mivel az Altroconsumo fogyasztóvédő egyesület felmérése szerint az utóbbi öt évben 24 százalékkal drágultak az olaszországi strandok. Tavaly nyárhoz képest hat százalékkal, de van, ahol a 2025-ös árakhoz képest a tizenhat százalékot is elérte az emelés.

Egy hét strandolás, egy napernyővel és két napággyal számolva, átlagosan 225 euróba, vagyis mai árfolyamon 80 ezer forintba kerül.

A fogyasztóvédők szerint Alassio a legdrágábbak között van, míg a magyarok körében is népszerű Lignano Sabbiadoro a legolcsóbbak közé tartozik.

Veneto partjain a 4×4 méteres „helypálcák” bevezetése nem a semmiből érkezett: a helyi lapok tavasz végétől írtak az átállásról. A cél a zsúfoltság mérséklése és a minőségi élmény erősítése a legkeresettebb szakaszokon. A kevesebb napernyő és a több hely egyúttal a szolgáltatások díjainak emelkedését is magával hozta több településen.

A természetvédelmi és közrendészeti megfontolások ugyancsak erősödnek. Szardínián a 2025-ös tűzvész után a Punta Molentis környékén idén nyárra belépődíjjal és szigorú létszámkorlátokkal próbálják óvni a sérülékeny partszakaszt. Liguriában ezzel párhuzamosan a chiavari ársapka a drágulás társadalmi hatásait tompítaná. Az Altroconsumo mérései pedig jelzik, hogy az elmúlt fél évtized tartós áremelkedése után is további drágulás jöhet – mindez együtt magyarázza, miért vált idén kulcskérdéssé a férőhely, az ár és a minőség egyensúlya az olasz tengerpartokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk