UTAZZ
A Rovatból

15 ország már jelezte, hogy milyen feltételekkel fogadja újra a turistákat

Hol lesz szükség védettségi igazolásra, hol elég a PCR teszt, és hol nem kérnek semmit a turistáktól?

Link másolása

Miközben Magyarország a járványügyi szabályok óvatos lazítására készül, addig az Egyesült Királyságban már május 17-ét várja mindenki: ekkortól lehet ugyanis rekreációs céllal is elhagyni az országot. Az azonban nagy kérdés, hogy aki már az első napokon szabadságra akar menni a lassan fél éve teljesen lezárt országból, merre indulhat. A kontinensen ugyanis tombol a koronavírus-járvány harmadik hulláma, ahogy a világ számos kedvelt turistaparadicsoma sem biztonságos a pandémia miatt.

A Mirror összegyűjtötte, hogy aki már most azon gondolkozik, merre érdemes indulni a tavasz végén egy kis kikapcsolódásra, hova indulhat a védettséget igazoló okmány birtokában.

Észtország

Február 1-től már nem kötelező a koronavírusteszt és a 10 napos karantén azok számára, akik igazolni tudják, hogy fél éven belül átestek a fertőzésen, vagy hat hónapnál nem régebben kapták meg a Covid-19 elleni védőoltást. Az észt külügyminisztérium tájékoztatása szerint egy másik országban kibocsátott oltási igazolást is elfogadnak.

Románia

Azon Romániába utazóknak, akik nem tudják igazolni, hogy beoltották őket a koronavírus ellen, az országba lépést megelőző 72 órában készült negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük.

Grúzia

Bizonyos országok állampolgárai - köztük a britek - szigorú feltételek mellett légi úton beléphetnek Grúziába. Függetlenül attól, hogy mely országból érkezik, mindenki beléphet, akinek van oltási igazolása.

Horvátország

Április 1-től szabad az út mindenki előtt, aki Horvátországba akar menni. Itt is kérik azonban az oltási igazolást (a második injekción legalább 14 nappal a beutazás előtt át kellett esni), vagy 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt is elég lehet a belépéshez.

Lengyelország

A Lengyelországba érkezőkre automatikusan 10 napos karantén vár. Kivételt jelent ez alól, ha a beutazó igazolni tudja, hogy fél éven belül átesett a fertőzésen vagy teljeskörű védettséget szerzett az oltás miatt.

Libanon

A oltási igazolvánnyal érkezők mentesülnek az országba lépést követő kötelező karantén alól.

Seychelles-szigetek

Március 25. óta bárki beléphet az afrikai szigetállamba, oltási státuszától függetlenül. Mindössze egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt kell a beutazáshoz, és előzetesen jóváhagyott szálláshellyel kell rendelkezni. Ez alól csak a Dél-Afrikából érkezők jelentenek kivételt.

Izland

Április 6-tól mindenki beléphet az országba, aki tudja igazolni oltottságát vagy azt, hogy korábban már átesett a fertőzésen.

Montenegró

Bármely ország beoltott állampolgárait szívesen látják Montenegróban is. Kétkomponensű oltás esetén a második injekción legalább 7 nappal a beutazás előtt át kell esni. Ha nincs oltási igazolás, 72 óránál nem régebbi PCR-teszt itt is megteszi.

Belize

Az első karibi ország, mely engedélyezte a belépést a beoltott turistáknak. Arra kell csak figyelni, hogy a második oltáson legalább két héttel az érkezés előtt túl kell esni.

Ciprus

Május 1-től szívesen látják a beoltott brit turistákat - jelentette be néhány hete a turisztikai miniszterhelyettes. Ugyanakkor április 1-től minden olyan utazó - állampolgárságtól függetlenül -, aki valamely EMA (Európai Gyógyszerügynökség) által jóváhagyott védőoltást felvette, karantén és kötelező tesztelés nélkül léphet a szigetországba.

Görögország

Az Independent cikke szerint május 14-től fogadják azokat a turistákat, akik igazolni tudják teljeskörű védettségüket, vagy negatív teszteredményt tudnak felmutatni. Emellett a reptereken és a határátkelőhelyeken véletlenszerűen is kiválasztanak majd olyanokat, akiken gyorstesztet végeznek el. A turizmusban dolgozókat pedig soron kívül beoltják, hogy védettek legyenek, mire elkezdődik a szezon.

Spanyolország

A spanyol idegenforgalmi miniszter a közelmúltban bejelentette, hogy úttörők kívánnak lenni a vakcinaútlevelek bevezetésében. A részletekre nem rét ki, de kormányközeli források szerint május közepén indulhat a program.

Portugália

A portugál határok május első napján nyílnak a brit turisták előtt. A belépéshez oltási igazolásra vagy negatív koronavírustesztre lesz szükség.

Izrael

A koronavírus elleni védőoltások terén világelső országba érkezők mentesülhetnek a kötelező karantén alól, ha tudják igazolni a fertőzéssel szembeni védettségüket.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Jelentősen megnőtt a Velencei-tó vízszintje, majdnem háromszorosa a két évvel korábbinak
Volt ok az aggodalomra, mert a tó annyira leapadt korábban, hogy már csak 53 centiméternyi víz volt benne. Megmutatjuk milyen volt.

Link másolása

Csütörtök reggel Agárdnál 145 centimétert mutatott a vízmérce - írja az Időkép.

Már február elején újra a régi fényében pompázott a Velencei-tó, a 2022-es kritikusan alacsony vízállást követően ugyanis ekkorra 75 centiméterrel emelkedett a vízszint.

Az elmúlt időszakban ez az emelkedés tovább folytatódott, csütörtök reggel már 145 centimétert mutatott a vízmérce Agárdnál, vagyis az 53 centiméteres rekordalacsony vízállás óta mára közel egy méterrel (92 cm) emelkedett a Velencei-tó vízszintje.

Ez az érték már meghaladja a 140 centiméteres alsó szabályozási szintet, így a tó újra a régi fényében pompázik.

Ilyen állapotok volttak 2022-ben:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
Itt a lista Európa legélhetőbb városairól – egy magyar is bekerült a száz legjobb közé
Élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek mentén írták össze Európa legjobb városait.

Link másolása

Megjelent a Resonance Consultancy legfrissebb listája Európa 100 legjobb városairól. 2024 első tíz helye így alakult:

1. London

2. Párizs

3. Berlin

4. Róma

5. Madrid

6. Prága

7. Barcelona

8. Amszetrdam

9. Isztanbul

10. Milánó.

A három fő szempontjuk az élhetőség, a szerethetőség és a gazdasági lehetőségek voltak. Ezek alapján mindössze egy magyar város, Budapest került be a száz legjobb közé. A magyar főváros a 20. helyet szerezte meg.

A teljes listát itt lehet böngészni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
Lezárták az egyik legnépszerűbb magyar kirándulóhelyet – balesetveszélyes a Rám-szakadék
2024. április 24-től kezdődően további tájékoztatásig nem látogatható. Az ok a klímaváltozás, ami ronthatja a kőfalak állékonyságát.

Link másolása

A Telex írta meg a Pilisi Parkerdő felszólítására hivatkozva, hogy a klímaváltozás hatásai miatt a Rám-szakadék jelenlegi állapotában veszélyes.

A klímaváltozás miatti hosszú, aszályos időszakok és rendkívül nagy mennyiségű csapadékkal járó esőzések váltakozása a Rám-szakadék kőfalainak állékonyságára is negatívan hat, ezért a Pilisi Parkerdő a látogatók biztonsága érdekében a helyszínt a teljes körű geológiai és statikai vizsgálatok elvégzéséig és kiértékelésééig ideiglenesen teljes egészében lezárja

– olvasható a közleményben.

A túrázni vágyók így a Rám-szakadék elkerülő útvonalaként a Lukács-árokban futó sárga sávú jelzést tudják használni.

A Rám-szakadék természeti adottságai miatt hazánk egyik legnehezebben járható jelzett turista útvonala, ahol még kőgurulás vagy sziklaomlás is előfordulhat. A szakadékot emiatt csak saját felelősségére látogathatják az érdeklődők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
5+1 élmény, amivel kiegészítheted a túrázást a Dunakanyarban
Pazar Dunakanyar-élményre vágysz? Mutatjuk a legjobb helyeket!

Link másolása

A Dunakanyar ideális célpont akár egy egynapos kiránduláshoz, de többnapos pihenéshez is. Mindkét oldalon tudunk tuti helyeket, izgalmas élményeket a kedvenceinket most összegyűjtöttük nektek.

1. Történelmi séta, Esztergomban

Esztergom nevével sokszor találkoztunk a történelemkönyvekben: uralkodók székhelye volt, majd a katolikus egyház hazai központjaként funkcionált. Az esztergomi várhegy szépségét azonban egy fotó sem adja vissza – itt az idő, hogy saját szemeddel is megcsodáld a festői városrészt. A várhegyen áll a királyi vár, mellette a bazilika magasodik. Hazánk legnagyobb templomáról beszélünk, melynek nagyságát még inkább kiemeli Duna-parti elhelyezkedése.

A Dunakanyar látnivalók egyik különlegességét a Kupolakilátó adja, amelynek tetejét 400 lépcső megtételével érheted el. Minden fáradságot megér a lépcsők megmászása, ugyanis a Dunakanyar látnivalók egyik legszebbje tárul a szemeink elé: a templom tetejéről megcsodálhatjuk az alattunk kék szalagként hullámzó Duna látképét, a lenyűgöző Esztergom városával együtt.

Fotó: Unsplash.com / Meszárcsek Gergely

2. Ha Dunakanyar, akkor hajózás!

Nem ismered elég jól a Dunakanyart, ha nem hajózol Esztergom, Visegrád, vagy akár Szentendre legszebb dunai szakaszán. A hajókirándulás számos érdekességet tartogat, akár a szárnyashajó, akár a kirándulóhajó járatokat választod.

Kisebb gyerekekkel érdemes a szárnyashajós élményt kipróbálni, mert ezek a járatok gyorsan haladnak Budapest és Esztergom között, közben pedig Vácon és Visegrádon is kiszállhatsz. A hosszabb utakhoz a Nagy Duna-ág és a Szentendre-Leányfalu-Visegrád-Nagymaros vonal is remek döntés, nem fogsz mellényúlni a választással.

3. Homoksziget, Göd

A nyár aszályosabb részében trópusi tájakat meghazudtoló strandokkal is vár a Dunakanyar. Az egyik kedvelt homokos part a kisoroszi szigetcsúcsnál található, a másik pedig a homoksziget Gödön. Mindkét helyszín egész jól megközelíthető bringával is, a kiadós tekerés után pedig különösen jól fog esni egy kis lazulás a homokos parton. A szigetek látogatása jól kombinálható városnézéssel és különböző túrákkal is, ha Gödöt választjuk, ne hagyjuk ki a Huzella Kertet sem.

Ismét megnyitott Göd ikonikus szállodája, a Hotel Golden Palace****

Szerencsés vagy ha megszereted a Dunakanyart, mert soha nem érsz az élmények végére, akár a túrákat, akár a városnézést, vagy gasztro finomságokat kedveled. Egy biztos: a térségre nagyon kevés egy nap!

Ha szívesen felfedeznéd magadnak, tervezz több napra és szállj meg Göd ikonikus szállodájában, a Hotel Golden Palace****-ban. A szálloda a festői Dunakanyar közelében, Budapesttől mindössze 30 km-re, csupán egy rövid sétára a Duna-parttól fogadja vendégeit.

A szálloda épületét egy 8 hektáros park veszi körül, így megőrizve a hagyományos gyógyfürdő hangulatot, amit felújításnak köszönhetően a modern kényelem egészít ki. Korhű stílusú luxusszobák, kiadós félpanziós ellátás és a medencékkel valamint szaunákkal felszerelt csodás wellnessrészleg várja a vendégeket. A modern wellnessrészlegben a nyári szezonban napozóágyakon és egy kültéri medencében kapcsolódhatunk ki, ahol kültéri tűzrakóhelyet is kialakítottak, ha sütögetni támadna kedvünk. A masszázselemekkel ellátott beltéri élménymedence és a pezsgőfürdő egész évben rendelkezésére áll. Mindezt a finn és az infraszauna, a gőzfürdő és a merülőmedence egészíti ki.

A szálloda parkjában található tóban horgászási lehetőség is van, ahol szép kort megélt fák nyújtanak árnyékot a kellemes pihenéshez.

4. Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó, Szob

Az énekesként ismert Freddie által megálmodott, tavaly nyáron Szobon megnyitott Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó egyértelműen a minőséget képviseli. Fazekas Ádám világbajnok fagylaltkészítő mester fagylaltcsodái és a folyamatosan változó kávékínálat tökéletesen beleillik a Dunakanyar festői tájába. Ez a Dunától 30 méterre található kis ékszerdoboz Freddie nagymamájának állít emléket. Ősszel helyben sütött almás pitével, pogácsával, bejglikkel, rétesekkel, forró csokoládékkal és teakülönlegességekkel várják a vendégeket, valamint a Rádai kulturális programokkal is igyekszik napról napra izgalmasabbá tenni a Luczenbacher sétányt.

5. Nemdebárka, Szigetmonostor

Aki jártas a fővárosi éjszakai életben, az valószínűleg jó néhányszor megfordult már a kultikus Nemdebár nevű helyen a Széll Kálmán téren. Kevesen tudják, de ennek a helyek meglepő módon van egy kistestvére a szigetmonostori Duna-parton. Amit már csak a varázslatos helyszín miatt is érdemes felkeresni. Ha nem jártatok még a Szentendrei-szigeten, akkor idén nyáron legyen ez az egyik célpont, hiszen tele van mesebeli kis falvakkal és vonzó strandokkal. Egy egészen más világ nyílik ki itt az ember előtt.

A Nemdebárka itt is főleg esti hely, délután négykor nyitnak és tízig lehet náluk lazulni, na és csodás pizzákat enni! Nemcsak embereknek, de a kutyáknak is egy paradicsom.

Link másolása
KÖVESS MINKET: