UTAZZ
A Rovatból

10 izgalmas hely Londonban, amit vétek kihagyni

A kötelező városnéző túrák közé iktassatok be néhány olyan látványosságot, ahol kicsit pihenhettek, elábrándozhattok.


London sokszínű, nyüzsgő, lüktető világváros, ahol soha nem áll meg az élet, mindig történik valami. Az idelátogató turistáknak bizony komoly fejtörést okoz, hogy a megszámlálhatatlan érdekesség, látnivaló közül melyiket tervezzék bele mindenképpen a programjukba. Most 10 olyan helyet ajánlunk nektek, ahol egy kicsit megpihenhettek, szusszanhattok, ahol érdemes leülni, ábrándozni, vagy csak egyszerűen kikapcsolódni és átadni magatokat a helyből áradó különleges hangulatnak.

esti

Shri Swaminarayan Mandir, Hindu templom

A Shri Swaminarayan Mandir az első tradicionális hindu templom Európában. Spirituális és kulturális központ is. Az épületben láthattok egy kiállítást is, amely bevezet a hindu vallás világába, és a Mandir építésének történetét is bemutatja.

A templomot kívül és belül is csodás csipkés fehér márvány és mészkő faragások díszítik. A fa bejárat is dúsan faragott. Az épületbe csak szigorú ellenőrzés után, cipő nélkül lehet belépni. Az épületen belül nem lehet fotózni, szerencsés esetben kívül lehet pár kockát készíteni.

Itt nyugodtan meditálhattok, szellemileg feltöltődhettek.

BAPS Shri Swaminarayan Mandir

BAPS Shri Swaminarayan Mandir2

BAPS Shri Swaminarayan Mandir3

Emirates Air Line

A libegő, azaz az Emirates Air Line a Temze felett közlekedve visz át az O2 és az ExCeL London között. A különleges szerkezetet az olimpia megnyitása előtt egy hónappal adták át, 2012. júniusában. Az építése 65 millió fontba került.

A 10 fős gondolák 15 másodpercenként indulnak, a sebességük 5m/sec. A 3 fő tartóoszlop 90 méter magas. Tíz perc a menetidő, így van lehetőség alaposan szétnézni és gyönyörködni a páratlan látványban, sőt ha oda-vissza jegyet vesztek, akkor dupla lehet az élvezet. Arra vigyázzatok, hogy hétköznap a reggeli és délutáni csúcsidőkben gyorsított ütemben közlekednek, olyankor kb. 5 perc alatt teszi meg a távot.

Fentről minden kicsit más, érdemes ezt a különös hangulatot kiélvezni.

Emirates Air Line Greenwich (cable car) és Canary Wharf

emirates2

Greenwich

A Temze déli partján található a csillagvizsgálójáról, a brit Királyi Obszervatóriumról híressé vált terület, amely az egész világon ismert, hiszen ennek közepén halad át a "greenwichi délkör", a 0° hosszúsági kör, ami hagyományosan a zónaidő számítás alapja.

A greenwichi délkört 1884-ben a washingtoni Nemzetközi Meridián Konferencia határozta meg. Ez az egyetlen egységes kezdő hosszúsági kör. Ehhez kötötték viszonyítási alapnak a greenwichi középidőt. Használata a 20. században az egész világon általánossá vált. A délkör elnevezés azt jelzi, hogy e hosszúsági kör mentén mindenhol egyszerre van dél.

Jelölésére sokáig egy sárgaréz csíkot használtak a csillagvizsgáló udvarán. Majd egy tíz centiméter széles rozsdamentes acélszalag jelezte a helyet. 1999. december 16. óta a 0. hosszúsági kört egy észak felé irányuló erős, zöld lézersugár is jelzi.

És egy érdekesség még: magyar vonatkozása is van Greenwichnek. A Temzétől nem messze van egy kis zsákutca, amelyet 1899. október 17-én Kossuth Lajosról neveztek el.

Ezen a helyen biztos megérzitek az idő és a tér végtelenségét.

Greenwich foot tunnel

Greenwich (University of Greenwich és Canary Wharf)

O2 Aréna

Az O2 Aréna Greenwich kerületben található. Európa egyik legnagyobb arénájába 23 ezren férnek be. Megnyitása után hamar átvette “A világ legtöbb rendezvényének helyt adó aréna" címet.

Külön érdekesek az épület adatai is: az aréna az év heteinek száma szerint 52 méter magas, az év napjainak száma szerint átmérője 366 méter, és az év hónapjainak száma szerint 12 tartóoszlopa van. A teteje 1 milliméter vastag erős műanyag, amely ellenáll az időjárásnak és a tartókábelek feszítésének. Építésekor a ponyvatetőt a földön rakták össze, majd utólag emelték a magasba. Bár ideiglenes arénának készült, de anyaga 50 évet bír ki, így megmaradhatott. 2012 óta a tetejére is fel lehet menni.

Ha ide sikerül eljutnotok, akkor biztos fergeteges élményben lesz részetek.

O2 Arena és a Emirates Air Line Greenwich (cable car)

O2 Arena

Hyde Park

A Szónokok Sarkáról híressé vált park London középső részén található. A város egyik legnagyobb zöld területe a királyi parkok egyike.

A területét a Serpentine tó osztja ketté. Nyugati oldalán található a 1,1 négyzetkilométeres Kensington Gardens, amely a hiedelmekkel ellentétben nem része a 1,4 négyzetkilométeres Hyde Parknak. A két park összterülete igazán impozáns, együtt nagyobbak mint a Monacói Hercegség. A Kensington Gardens alkonyatkor bezár, ám a Hyde Park egész évben hajnali 5-kor nyit és éjfélig nyitva van.

A bátraknak egy különleges éjszakai sétát, a többieknek pedig egy kis mókuslest ajánlunk.

Hyde Park, Serpentine Bridge

Hyde Park, Wellington Arch

Trafalgar Square

A Trafalgar tér az egyik legnevezetesebb tere Londonnak. Közepén állították fel az 52 méter magas Nelson-emlékoszlopot, Nelson admirális emlékére, aki 1805-ben a trafalgári ütközetben legyőzte Napóleon flottáját. A tér az ütközet emlékére kapta a nevét.

A teret határoló épületek közül a legszebbek a klasszicista stílusú Nemzeti Galéria és a barokk tornyú, neoklasszicista homlokzatú St. Martin-in-the-Fields templom. A tér jellegzetes hangulatához tartoznak még a szökőkutak és a szobrok is.

A tér története is különleges. A 18. század második felében a jelenlegi szökőkutak helyén álltak a királyi istállók, a Nemzeti Arcképtár helyén pedig Cherringe falu temetőkertje volt. John Nash ötlete volt a tér kialakítása. A királyi istállókat átköltöztette a Buckingham Palota oldalába. Terve szerint itt egy egyenes főutat építettek volna és bár ez nem valósult meg életében, a teret kikövezték.

Az akkori Cherringe falut két oldalról két külön világ vette körül. Az egyik oldalán előbb a Szent James Palota, majd a Buckingham Palota határolta, mellettük az előkelőek kisebb palotái, sétányai, parkjai voltak. A másik oldalon szűk utcák és a szórakoztató negyed volt. A mai Charing Cross pályaudvar helyén piactér állt. A tér fokozatosan alakult át.

A téren adjátok át magatokat a történelmi hangulatnak.

Trafalgar Square (2)

Trafalgar Square, The National Gallery

Trafalgar Square

Trafalgar Square-i Nelsons Column-s egyik oroszl

Temze-gát

A Thames Barrier a világ második legnagyobb mozgatható gátja, a Temze folyón épült árvíz elleni védelemnek. Feladata, hogy megvédje a várost, ha egy különösen magas hullám érkezne a tenger felől. Az 1974 és 1984 között Woolwich Reach-nél épült védmű első éles használata 1983-ban volt.

A gát 9 kapuja és további 2 pillére a folyó egy 523 méter széles szakaszán épült. A kapuk között hajózható ágak vannak. Az acélból készült, belül üreges íves kapukat védekezéskor elforgatják, ezzel zárják el a víz útját. Amikor leeresztik őket, megtelnek vízzel, ha pedig felemelik, akkor levegővel. A középső négy kapu a legnagyobb: 3500 tonnásak, 67 méter hosszúak és 11 méter magasak.

A természet ereje és a modern technika különös találkozása némi elmélkedésre serkent ezen a helyen.

temzegat1

temzegat3

temzegat4

Camden Market

A különleges piacon kézműves termékeket, ruhákat, csecsebecséket árusítanak, de aki megéhezik, az is talál magának gyorséttermet. A látványos hely sokakat vonz, hétvégeken akár százezer ember is megfordul itt.

Kis helyi élelmiszerpiacként indult pályafutása, majd 1974-től heti kirakodóvásár volt, innen fejlődött tovább a mai nagy komplexummá. A kezdetben csak vasárnap nyitva tartó árusok nemsokára szombatonként is kinyitottak. Ma már hét közben is érdemes ellátogatni ide, igaz a legnagyobb tömeg továbbra is hétvégén van.

Ha kikapcsol benneteket a vásárlás vagy szeretitek a piacok hangulatát, akkor itt tuti elvarázsolódtok.

Camden Market

Camden Market3

Camden Town

Kínai negyed

Az egyedi hangulatú negyed a Shaftesbury Avenue-tól délre található. Jellegzetes illata, színes világa, a lampionok, csemegeboltok, áruházak, éttermek sok látogatót csábítanak ide. Itt gyógyfű, és természetgyógyászati dolog megtalálható, ahogy mindenféle keleti, egzotikus étel, ital, ruha vagy berendezés is.

A Chinatown-ba február elején a kínai holdújév alkalmával különösen érdemes ellátogatni. Ilyenkor maszkos, jelmezes emberek lepik el az utcákat.

Sokan a kínai negyedet a Soho részeként emlegetik. Ám ez a terület csak szomszédos London egyik legpezsgőbb, legizgalmasabb részével.

A fárasztó városnéző túra után jól fog esni itt egy kis étteremben megebédelni.

soho

soho2

soho3

soho4

Temze-part

Londonban a folyópart kihagyhatatlan. Hiszen számos látványosság a vízparton, vagy annak közelében található. Ám a néha fárasztó városnézésbe érdemes beiktatni egy Temze-parti sétát, mert a látvány lenyűgöző mind a két oldalon.

A Temze Kemble-nél ered és az Északi-tengerbe ömlik. Az Egyesült Királyság egyik legfontosabb vízi útja kilenc angol grófságon folyik át. Húsz mellékfolyója van és 134 híd vezet át felette.

Élővilága a 19. század közepéig igen gazdag volt: homárt, angolnát és a tengeri pisztrángot is halászhattak itt. Az ipari forradalom miatt azonban a vízszennyezés egy évszázadra kipusztította az élőlényeket belőle. A 20. század közepén sikerült környezetvédelmi intézkedésekkel fokozatosan újra visszaállítani vizében az élővilágot.

Érdekesség, hogy a középkorban a folyó rendszeresen befagyott. Ilyenkor jegén vásárokat, népünnepélyeket, sportrendezvényeket tartottak. Utoljára 1814-ben fagyott be teljesen. A folyószabályozás miatt áramlása felgyorsult, így a jég nem tudott beállni, a felmelegedés miatt pedig már a hőmérsékletek sem kedveznek a jég kialakulásának.

Ha már minden múzeumot, templomot és palotát végigjártatok, akkor különösen értékelni fogjátok a folyóparti andalgást, vagy egy padra leülve az elétek táruló látványt.

Blackfriars Bridge

london1

london2

london3

Shard, City Hall

Temze setany

Ha érdekes volt az összeállítás, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Hatalmas elismerés: ez a magyar csoda a világ legszebb helyei között szerepel!
A Time Out utazási magazin beválasztotta Miskolc-Lillafüredet a világ 51 leggyönyörűbb helyszínét tartalmazó idei listájára.


Nem akármilyen elismerést kapott Magyarország egyik gyöngyszeme.

Miskolc-Lillafüred a világ legszebb helyeit rangsoroló nemzetközi toplista 19. helyére került.

A mesebeli üdülőhely olyan illusztris társaságba került, amelyben a világ leghíresebb és leglátványosabb úti céljai szerepelnek. Most megmutatjuk, mivel érdemelte ki a figyelmet, és hogyan érdemes felfedezni.

A neves utazási magazin, a Time Out minden évben közzéteszi 51-es válogatását, amelyet utazási szakértők állítanak össze személyes tapasztalataik alapján.

Céljuk, hogy a mindenki által ismert ikonikus helyek mellett a kevésbé reflektorfényben lévő, de lenyűgöző desztinációkra is felhívják a figyelmet.

A Bükk Nemzeti Park kapujában fekvő Lillafüredről a lap úgy ír, mint egy „mesébe illő üdülőhely”, ahol az erdőket vaddisznók, farkasok és olykor medvék uralják.

A cikk kiemeli a Hámori-tavat, amely télen látványosan befagy, nyáron pedig zöldellő környezetével és a ringatózó csónakokkal vonzza a látogatókat.

A tóra néző, évszázados Palotaszállót barlangok, függőkertek és vízesések veszik körül, így a túrázók, a romantikára vágyók és a barlangászat szerelmesei egyaránt találnak itt programot.

Aki a környéken jár, annak érdemes bejárnia a Palotaszálló alatti függőkerteket, amelyek Magyarország legmagasabb vízeséséhez vezetnek. A Hámori-tavon a melegebb hónapokban csónakázni és kajakozni is lehet. A hegy gyomra két híres barlangot is rejt: a közvetlenül a vízesés mellett található, különleges mésztufa képződményeiről ismert Anna-barlangot, valamint a gyógyhatású mikroklímájú Szent István-barlangot. A völgyre nyíló lenyűgöző panorámáért pedig a Zsófia-kilátóhoz érdemes felsétálni.

A Time Out külön tippel is szolgál: senki ne hagyja ki az erdei kisvasutat, ami pöfögve halad a Bükk bükkfái között, a tó és a Palotaszálló mellett. A kisvonat egész évben közlekedik, bár a menetrendje évszakonként változik.

Lillafüred megközelítése egyszerű. Budapestről Miskolcig nagyjából kétórás út vezet InterCity vonattal, onnan pedig helyi buszjáratokkal vagy akár a már említett erdei vasúttal is könnyen elérhető a célállomás.

A helyszín minden évszakban más arcát mutatja. Télen a befagyott tó és a hófödte sziklák teremtenek varázslatos hangulatot, míg tavasszal és nyáron a zöldbe borult hegyoldalak és a hosszú nappalok csábítanak kirándulásra. Ősszel a Bükk ezerszínű lombkoronája nyújt felejthetetlen látványt. A szálláslehetőségek közül a legkézenfekvőbb a négycsillagos Palotaszálló, amely saját fürdővel és étteremmel várja a vendégeket, de Miskolcon is számos alternatíva található.

Via Timeout


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk