TUDOMÁNY

Visszatérünk a Holdra, most már biztos, indul az Artemis-program

Bár a küldetést péntekre halasztották, érdemes megismerkedni a programmal egy kicsit. Szeptember másodikán Orion űrhajó még csak megkerüli a Holdat, egyelőre személyzet nélkül, azonban hamarosan leszáll az első nő és az első színesbőrű asztronauta is. Mindezt nemzetközi együttműködéssel. De ki Helga és Zohar?

Link másolása

A bolygón élő emberek több mint fele még sosem láthatott élő adásban embert sétálni a Holdon. Bizony, bár odamentünk, és hat alkalommal le is szálltunk, a legutóbbi ilyen küldetésnek is decemberben ünnepeljük az ötvenedik évfordulóját. Az első ember, aki kilépett a Hold felszínére, már nem is él, ahogy kortársai jelentős része sem. Az Apolló-program már a történelem része. Könyvek, filmek születtek róla, jók, rosszak. Helyet kapott az emberiség nagy közös mitológiájában, s persze ennek részei az örök szkeptikusok, akik hol a vírusokat, hol a Föld gömb alakját, hol meg a technika történetének legnagyobb eseményét tagadják, az emberes holdutazást.

Az első vállalkozás, az Apollo bizony koraszülött volt, sok tekintetben. A hatalmas technológiai diadal mellett, mai szemmel nézve a korabeli eszközöket sokszor jut eszünkbe, hogy vakmerőek voltak, akik az akkori szerkezetekkel elmerészkedtek a Holdig és vissza.

A hidegháború sajátos terméke volt az Apollo-program. Kennedy akkor jelölte ki az amerikai űrkutatás céljaként a Holdat, amikor még egyetlen egyszer sem kerülte meg amerikai űrhajós a Földet sem. Pár perces űrugrás, ez volt minden tapasztalatuk. De az évtized vége előtt eljutottak a Holdra, amit a hidegháború nélkül akkor még nem tettek volna meg. De győzni kellett, és ők győztek.

Óriási tudományos eredménye volt mégis a programnak.

Tisztázta a Hold keletkezésének eredetét, a kőzetminták segítségével. Megállapították ugyanis, hogy a Hold anyaga szinte megegyezik a Földével, így az az elmélet nyert igazolást, miszerint a Hold és a Föld egykoron egyazon égitest voltak.

Amit most már minden művelt iskolás tud, miszerint a korai Föld egy vele azonos pályán haladó Mars-méretű bolygóval ütközött, s ennek a kozmikus karambolnak a mellékterméke a Hold, azt annak a tizenkét asztronautának köszönhetjük, akik a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a Holdon dolgoztak.

Azt is tudjuk most már, hogy a Hold távolodik tőlünk. Nem gyorsan, csupán kb. három centimétert évente.

Azt, hogy centiméter pontossággal meg tudjuk mérni az égitest távolságát azok a lézertükrök teszik lehetővé, melyeket a Hold felszínére telepítettek.

Csillagászok százai célozzák meg ezeket a tükröket minden évben.

Miért kell visszamennünk a Holdra?

Az, hogy visszatérünk a Holdra, sosem volt kérdés. A sok ok közül a kettő legfontosabb: a Hold önmagában is kiváló nyersanyagforrás, továbbá kaput jelenthet elsősorban a Mars felé. Vegyük sorra. Miért kell nekünk a Holdon nyersanyagokat bányászni? Elsősorban a második ok miatt, tehát, hogy a további missziókhoz szükséges anyagszükséglet minél nagyobb részét helyben teremtsük elő. Ez sokkal olcsóbbá teszi az űrkutatást, hiszen nem kell mindent a Föld hatszoros gravitációs teréből kijuttatni.

Amit elsősorban keresünk most, az nem más, mint a vízjég. Az abból kinyerhető hidrogént a rakéták üzemanyagaként tudjuk majd felhasználni.

De további ásványok kitermelését is remélhetjük a továbbiakban.

Az, hogy miért megyünk tovább a Marsra, az már egy sokkal nagyobb léptékű tervnek a része. Nemcsak Elon Musk fejében fordult meg az, hogy az emberiségnek más bolygókon is meg kell vetnie a lábát és állandó, lakott településeket kell létrehoznia. Stephen Hawkingról igazán nem mondhatjuk, hogy egy fantaszta üzletember lett volna, amivel esetleg Muskot illetik időnként. Nos, Hawking többször és határozottan kiállt amellett, hogy minél hamarabb le kell telepednünk a Marson. És nem azért, mert nem férünk el a Földön. Hanem azért, mert például azt tudjuk, hogy a Föld rendszeresen ismétlődő kihalási eseményi közül néhányat bizonyíthatóan aszteroidabecsapódás okozott. Nem nehéz belátni, hogy amennyiben az emberiség több bolygón létezik, sokkal kisebb az esély arra, hogy kihaljon egy kozmikus katasztrófa következményeként. Michael D. Griffin volt NASA-adminisztrátor szavaival élve:

„A cél nem csak a tudományos kutatás.... hanem az is, hogy az emberi élőhelyek tartományát kiterjesszük a Földről a Naprendszerre, ahogy haladunk előre. Hosszú távon egy egybolygós faj nem fog túlélni. Ha mi, emberek több százezer vagy millió évig akarunk túlélni, akkor végül más bolygókat kell benépesítenünk, kolonizálnunk kell a Naprendszert és egy nap túllépni.”

Mindebből következik az is, hogy nem elég néhány pár napos expedíciót tenni, hanem folyamatos jelenlétet, a későbbiekben nyilván kutató és ipari bázist kell létrehozni kísérőbolygónkon.

De most nézzük meg, mi is ez az Artemis-program?

A fenti célokat figyelembe véve indult el az új holdprogram tervezése. 2004 és 2009 között futott a Constellation program, amelyben szerepelt egy új űrhajó és egy új holdkomp építése, továbbá megfelelő rakéták megépítése is. Az űrhajót Orionnak, a holdkompot Altairnak nevezték el. A programot végül is törölték, illetve az Orion űrhajó fejlesztését folytatták, amit aztán a 2019-ben induló Artemis programba illesztettek. Természetesen, az Apollo-programmal ellentétben ne úgy képzeljük el, hogy 2019-ig nem történt semmi, és hirtelen, három év alatt eljutottunk az első indításig. Egyes elemek tervezése, koncepciójának kidolgozása az tízes évek folyamán folyamatosan történt.

Na de miért Artemis? Az ókori görög mitológiában Artemis a Hold istennője volt, Apollón ikertestvére. Mivel a program a fél évszázaddal korábbi Apollo program nyomdokain halad, és az első női, továbbá az első színesbőrű asztronautát juttatja majd el a Hold felszínére, így érthető a névválasztás.

Az első misszió során igazából két fő elemét láthatjuk a programnak: ez az SLS (Space Launch System) indító rakéta, illetve a korábban említett Orion űrhajó.

A holdraszálláshoz szükség lesz a SpaceX által fejlesztett HLS (Human Landing System) rendszerre, ami magában foglal több Starship űrhajót is. Ezek közül egy, amit a személyzet is használ és több tankoló teherűrhajót, melyek alacsony Föld körüli pályát megtankolják a Holdra szálló egységet. A későbbiekben kiépül a Hold körül egy moduláris űrállomás, ami az egyszerű Gateway (átjáró) nevet kapta, továbbá többféle teherszállító automatikus űrhajó és terveznek egy, a Hold felszínén mozgó járművet, melyben a személyzet akár két hétig is képes lesz élni és dolgozni.

Most azonban foglalkozzunk az Artemis-1-es küldetéssel.

Az SLS

Az Apollo űrhajókat Wernher von Braun Saturn V-ös rakétája juttatta hold irányú pályára, ami mind a mai napig a legnagyobb ember alkotta rakéta. A SLS bár kisebb, azonban a startnál nagyobb tolóerővel indul: a korábbi 33 000 kN tolóerővel szemben az SLS tolóereje közel 40 000 kN. Mindezek ellenére az SLS csupán 27 tonna hasznos terhet tud eljuttatni a Holdig, szemben az Apollo-korszak rakétájával, ami 50 tonnát volt képes.

Fotó: NASA/Joel Kowsky

Ha megnézzük a rakétát, feltűnő és jellegzetes lesz számunkra a két szilárd hajtóanyagú rakéta, nem véletlen a déjà vu érzés.

A rakéták ugyanazok, melyeket az egykori Space Shuttle indításkor láthattunk.

És itt nincs vége az egyezéseknek. A fő hajtómű, a négy darab RS-25 rakétahajtómű, pontosan ugyanolyan konfigurációban, mint egykor az űrrepülőgépeknél volt. És az a nagy narancssárga tartály is ismerős lehet, ugyanis az első fokozatot, bizony azt is az űrsikló programból vették át. Csupán úgy alakították át a konstrukciót, hogy további fokozatokat építettek rá, ezért nem olyan zömök, mint a Space Shuttle korszakban megszoktuk.

Az Orion űrhajó

Ellentétben a mostanában használt űrhajókkal (Szojuz, Space Shuttle, Sencsou, Dragon), az Orion mélyűri űrhajónak épül. Négyfős személyzetet tud kiszolgálni, maximum 21 napos időtartamban. Két fő része van, a kabin, ahol az asztronauták utaznak és dolgoznak, illetve a szervizmodul. Erről azért érdemesebb többet tudni, mert ezt

Európában gyártják, az Európai Űrügynökség és a NASA szerződése szerint.

A 15 tonnás ESM (European Service Module) felel az Orion űrhajó meghajtásáért, energiaellátásáért és hőszabályozásáért, valamint a személyzet számára elengedhetetlen oxigént és vizet is itt tárolják.

Foto: NASA/Kelly Sands

A meghajtásért egy AJ-10 főhajtómű végzi (ezt típust már az Apollo űrhajó szervizmodulján is használták, továbbá az űrrepülőgépek OMS rendszerében, illetve a Delta-II rakéta második fokozatán is) és persze 32 további kisebb hajtómű, amelyek a pozícionáláshoz és a finommanőverekhez szükségesek.

Személyzet nélkül – magyar közreműködéssel

Ahogy szó volt róla, az első repülés személyzet nélkül történik. A cél nyilvánvalóan a berendezések kipróbálása, tesztelése, hogy amikor emberek foglalják el helyüket az űrhajóban, bizonyosak lehessünk, hogy minden kifogástalanul működik majd. Ugyanennyire fontos az is, hogy biztos tudásuk legyen arról, milyen mechanikus és sugárzó hatások érhetik az asztronautákat. Így hát a kabinban két, a női test tulajdonságainak megfelelő bábu „utazik”, Helga és Zohar, melyek anyagsűsűségben is úgy lettek kialakítva, hogy tökéletesen megfeleljenek az emberi test paramétereinek. Ezekben a bábukban rengeteg szenzor van, melyek legsűrűbben a létfontosságú szervek körül helyezkednek el. A szenzorok többek között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpontjának (EK) fejlesztései is.

A magyar tudósok ugyanis meghívást kaptak ebbe a programba, ami nem is csoda, hiszen a magyar sugárzásmérő berendezések minden űrhajóban megtalálhatóak, és az ISS fedélzetén is a magyar PILLE műszerekkel mérik és értékelik ki a sugárzást.

(Ilyen berendezést először Farkas Bertalan vitt magával a Szojuz 36 fedélzetére.)

Foto: NASA/Frank Michaux

A program a MARE (MATROSHKA AstroRad Radiation Experiment) nevet kapta. És miért két bábu van? Azért, mert az egyiken egy izraeli fejlesztésű sugárvédelmi mellény lesz, a másik csak „sima” ruhát kap, így lehetőség nyílik a mellény tesztelésére is, kiderül, szükséges-e ilyen védőeszközt vinni a későbbi küldetések során.

Start augusztus 29-én

Az SLS, rajta az Orion űrhajóval, benne Helgával és Zoharral már az amerikai űrhivatal legendás 39B indítóállásán várja, hogy megkezdje 42 napos útját. A küldetés fejleményeiről itt is, folyamatosan beszámolunk.

Frissítés: A startot az augusztus 29-i, eredetileg tervezett időpontban technikai problémák miatt elhalasztották. A következő indítási ablak szombaton 19:17-től kezdődik.

Itt követheti nyomon a szombati (második) indítási kísérletet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
Ismeretlen lényt találtak egy elhagyatott bányában, 480 foga volt
A 155 millió éves fosszília rendkívül jó állapotban maradt fenn Németországban.

Link másolása

Különös csőre és több száz fog a van annak az eddig ismeretlen fajnak, amelyet nemrég fedeztek fel egy elhagyatott németországi bányában — írta meg a Live Science. A nagyjából 155 millió éves, a pteroszauruszok rendjébe tartozó faj fosszíliája rendkívül jó állapotban maradt fenn, a szinte hiánytalan csontvázon még az ínszalagok is megtalálhatóak.

Talán a mai kanalasgémekéhez hasonlítható a csőre, amely 480 darab, 2-11 milliméter hosszú fogat tartalmaz.

Soha nem láttak ehhez hasonló fogakat egy pteroszaurusznál sem - mondta David Martill, a Portsmouth-i Egyetem paleobiológusa. A kutatók úgy vélik, az őslény a flamingókhoz hasonlóan garnélákkal táplálkozhatott, és kampó alakú fogai szűrték ki az apró rákokat.

A leletet véletlenül tárták fel egy elhagyott bányában Bajorországban. A kutatók krokodilcsontokat kerestek, amikor belebotlottak az új példányba.

A lény a Balaenognathus maeuseri tudományos nevet kapta, ezzel állítottak emléket az állatról készült tanulmány írása közben elhunyt Matthias Mäusernek. A fosszília Németországban, a Bambergi Természettudományi Múzeumban található.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
Megállt a Föld belső magja egy ponton, majd irányt váltott
Keveset tudunk a Föld legmélyebb rétegéről, de friss kutatások szerint úgy tűnik, ez az irányváltás bizonyos időközönként megismétlődik.

Link másolása

Egy új tanulmány szerint

a Föld belső magja egy ponton megállhatott, és még most is az előző évtizedekkel ellentétes irányban foroghat

- írja IFL Science.

A pekingi egyetem két kutatója földrengések szeizmikus hullámait vizsgálták meg, az 1960-as évektől kezdve egészen 2021-ig. A szeizmikus hullámok révén ugyanis a bolygó olyan mély rétegeiről is információkat szerezhettek, amelyekhez más eszközök révén nem.

Az adatok alapján arra jutottak, hogy a mag egy részében változást jelző hullámok hirtelen csak minimális változást jeleztek 2009 környékén. Szerintük ez azt jelenti, hogy abban az időben a belső mag forgása megállt. Az 1970-es években is észleltek változást a hullámokban, szóval az is lehet, hogy a föld belső magjának forgása bizonyos időközönként változik meg.

A belső magot a folyékony külső mag választja el a szilárd Föld többi részétől, ezért lehetséges, hogy a Föld felszínétől eltérő irányban forogjon.

Az IFL Science szerint egy tavalyi tanulmány is hasonló eredményre jutott a belső mag mozgásának irányával kapcsolatban. Az a kutatás is az 1970-es években észlelt változást a vizsgált adatokban.

Bár távolinak tűnik, a bolygó belső magja nagy hatással van a felszínre is, például a Föld mágneses mezejét is befolyásolja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
Szenzációs magyar felfedezés: egy idegpálya az agy soha nem látott kapcsolatait fedi fel
A kutatók korábban nem gondolták, hogy létezhet még ismeretlen főelem ebben a rendszerben, hiszen az agykéreg és a talamusz kapcsolata viszonylag régóta kutatott.

Link másolása

A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) munkatársai egy eddig ismeretlen idegpályát fedeztek fel az agykéreg és az információk feldolgozásában legnagyobb szerepet játszó kéreg alatti agyi régió, a talamusz között. Minthogy az e területek közötti kapcsolat már sok évtizede az agytudomány egyik legkutatottabb témája,

egy soha nem látott kommunikációs csatorna felfedezése valóságos szenzáció.

Nem csoda, hogy az eredményeket a világ legfontosabb idegtudományi folyóirata, a Nature Neuroscience közölte. A tanulmány első szerzőjével, Hádinger Nórával, illetve a kutatócsoport vezetőjével, Acsády Lászlóval az MTA Kommunikációs Főosztálya beszélgetett.

Miért olyan jelentős ez a felfedezés?

Hádinger Nóra: Találtunk az agykéreg és egyik fő kommunikációs partnere, a talamusz között egy új kommunikációs útvonalat. Korábban nem gondoltuk volna, hogy létezhet még ismeretlen főelem ebben a rendszerben, hiszen az agykéreg és a talamusz kapcsolata viszonylag régóta kutatott. E kapcsolat nem jellemző az egész agykéregre, csak a frontális kéreg áll ilyen típusú kapcsolatban a talamusszal, közelebbről a frontális kéreg ötödik rétegi piramissejtjei vesznek benne részt. Ezekről a sejtekről tudni kell, hogy az agykéreg fő kimeneti csatornáját képezik, tehát nem csupán a talamuszba, hanem számos kéreg alatti területre, illetve a viselkedést közvetlenül befolyásoló központokba is küldenek információt.

A talamusz oldaláról a gátlómag vagy retikuláris mag (TRN) vesz részt ebben az újonnan felfedezett pályában. A TRN-ben van a talamusz gátlósejtjeinek nagy része, így nagyon fontos szerepet játszik annak szabályozásában, hogy milyen információ haladhat át a talamuszon, illetve hogy milyen lesz ennek az információnak az időzítése, milyen időablakokban tud továbbhaladni az agykéreg felé. Ez azért fontos, mert az agykéreg rengeteg különféle feladatot lát el, és ezen belül a frontális agykéreg egészen felsőbb szintű kognitív feldolgozást végez. Viszont nagyon keveset tudunk arról, hogy ezek az agykérgi területek különbözőképpen kommunikálnak-e a talamusszal.

Ezért ez egy úttörő kutatás abból a szempontból, hogy sikerült strukturális különbséget felfedeznünk az agykéreg egy speciális területe és a talamusz közötti kapcsolatban más kérgi területek kapcsolataihoz képest.

Acsády László: A kutatás jelentőségét az adja, hogy a frontális kéreg az emberben nagyon fejlett, és nagyon összetett működést tesz lehetővé. Így a legtöbb, rengeteg embert érintő neurológiai betegség, például a Parkinson-kór, a skizofrénia vagy az Alzheimer-kór elsődlegesen a homloklebenyt érinti. Minthogy a kéreg ötödik rétege az egész agykéreg legfontosabb kommunikációs kimenete, az itt lévő sejtek feltehetően fontos szerepet játszanak e betegségek kialakulásában is. Sőt, az sem kizárható, hogy konkrétan ez az újonnan felfedezett kapcsolat is befolyásolhatja, hogy a különböző neurológiai betegségek milyen módon jelennek meg.

Ahogy említették, sokan kutatják a talamusz és a kéreg kapcsolatát. Hogyan lehetséges, hogy mégsem vették észre eddig ezt a pályát?

H. N.: Ennek egyrészt történeti oka van. Mindig is a szenzoros (érzékszervi) rendszerek voltak a legkönnyebben vizsgálhatók, mert ezeknél konkrétan meghatározható az információ jellege, és könnyen ingerelhetők a kísérleti állatok például hang- vagy fénystimulussal. Vagyis itt egyértelmű, kívülről meghatározott ingerre adott reakciót mérhetünk az agyban. Ezért nagyon sokáig a legtöbb kutató e szenzoros folyamatokra koncentrált, és az érzékelési rendszerekben felismert alapelveket általános érvényűnek tekintették az agykéreg és a talamusz összes kapcsolatára vonatkozóan. Ugyanakkor ez az új kapcsolat különbözik az eddig ismert pályáktól, így könnyű volt szem elől téveszteni. De a kapcsolat megtalálásához a vizsgálótechnikák fejlődése is kellett: nemrég váltak elérhetővé azok az eljárások, amelyek segítségével nagyon specifikusan csak az ötödik rétegi piramissejteket tudjuk jelölni. Korábban ez nem igazán volt lehetséges, mert a kéreg jelölésekor egyszerre sokféle sejttípus kapott jelölést, és így nehéz volt megmondani, hogy mi a különböző sejtcsoportok funkciója. Ma már van egy vírusalapú jelölőmódszer, amellyel specifikusan e sejttípust lehet jelölni, így e konkrét kapcsolatok is láthatóvá válnak.

A. L.: E felfedezésben döntő jelentősége van annak, hogy a KOKI a Szentágothai János által alapított tudományos iskola szellemi örököse. A KOKI korábbi igazgatójának, Freund Tamásnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, aki Szentágothai közvetlen tanítványa volt, nagy szerepe volt abban, hogy a KOKI még az MTA kutatóintézeteként az egyik legfontosabb európai idegtudományi intézetté vált. Szentágothai fényes felismerése volt, hogy az agykéreg modulárisan szerveződik. Ez azt jelenti, hogy ha felfedezzük az agy egy kis részletét, és feltárjuk, hogy ott milyen összeköttetésben állnak egymással a sejtek, melyek a ki- és bemeneteik, akkor e modulokból felépíthetjük az egész agykérget. A kérgi területek különbözőségét az adja, hogy mely más területekről, például a talamusz mely régióiból kapnak bemenetet.

Amikor tehát vagy húsz éve feltárták, hogy az agykéreg többi, elsősorban szenzoros régiójában lévő ötödik rétegi piramissejtek ugyan kapcsolatban állnak a talamusszal, de ezzel a TRN gátlórégióval nem, akkor mindenki magától értetődőnek vette, hogy ez az egész kéregre is igaz. Ezért nem is folytak specifikus vizsgálatok ebben az irányban. Mi sem azért kezdtük el ezeket a kutatásokat, hogy felfedezzünk egy nem ismert pályát, hanem másfajta összeköttetéseket vizsgáltunk a homloklebeny és a talamusz között, és eközben fedeztük fel ezt az új kapcsolatot. Nóra észrevette, hogy az összes többi agykérgi területtel ellentétben, ha a frontális kortex ötödik rétegi sejtjeit megjelöljük, akkor kiderül, hogy ezek kifejezetten erős és fontos funkcióval rendelkező kimenettel bírnak a talamusz fő gátlómagja felé.

Amikor rátalált erre az új agypályára a kísérletek közben, elhitte, amit lát?

H. N.: A kísérletet tehát nem azért végeztük, hogy új agypályát keressünk. Azt lehetett tudni, hogy a frontális kéreg ötödik rétege kapcsolatban áll a talamusszal, de ahogy László is említette, korábban úgy tudtuk, hogy főként a talamusz serkentőmagjai a partnerei. Ezt a kapcsolatot vizsgáltuk mikroszkóposan, és e célból jelöltem meg e piramissejteket. Ettől az összes nyúlványuk fluoreszcens fényt bocsátott ki, én pedig a mikroszkópban azt vizsgáltam, hogy ezek hogyan kapcsolódnak a talamusz serkentőmagjaihoz. De ha már ott voltam, szétnéztem a talamusz egyéb részeiben is, és akkor láttam, hogy a tankönyvi adatokkal szemben a frontális kéregből induló idegeknek a talamusz gátlómagjában is vannak szinaptikus végződéseik.

Az első gondolata az embernek ilyenkor nem az, hogy felfedezett egy új pályát, hanem az, hogy valami hiba történt, például rossz sejteket jelöltem meg, vagy más sikerült félre. Így ezután még számos kísérletet kellett végeznünk ahhoz, hogy teljes mértékben megbizonyodhassunk afelől, hogy valóban egy eddig nem látott kapcsolatot fedeztünk fel. Amikor végül bizonyságot nyert az új pálya léte, akkor kezdtük el jellemezni és a funkcióit kutatni.

Hogyan illeszkedik ez a felfedezés a KOKI talamuszkutatásaiba?

A. L.: A KOKI talamuszkutató csoportja húsz éve alakult, és ezen agyterület összeköttetéseit vizsgálja. Én öt évvel ezelőtt az Európai Tudományos Tanácstól (ERC) éppen a talamusz és az ötödik agykérgi réteg tanulmányozására nyertem el Advanced Grant pályázati támogatást. Ez a munka, amelynek az eredményeit most publikáltuk, szinte a pályázat kezdete óta, öt éve folyik, és Nóra áldozatos és kitartó munkája kellett a sikerhez. Az eredményei messze túlmutatnak a pálya egyszerű leírásán, hiszen mélyreható funkcionális kísérleteket is végzett, amelyek révén kimutatta például, hogy e pálya rendkívüli módon alkalmas arra, hogy a talamusz TRN-sejtjei precízen érezzék és dekódolják az agykéreg történéseit. Vagyis e pálya funkciója az agykérgi szinkronitás detektálása lehet. Hihetetlenül izgalmas kérdés, hogy ez a gátló kapcsolat miért csak a homloklebennyel köti össze a talamuszt, és a többi kérgi területtel miért nincs meg. Ez a jövő kutatásainak egyik iránya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
Rejtélyes spirál jelent meg az égen Hawaii felett
Már meg is van a magyarázat a szokatlan égi jelenségre.

Link másolása

Január 18-án éjszaka valami szokatlant vetek észre az égen Hawaii felett a Maunakea-ben található csillagvizsgálóból - írja a New York Post.

A spirállá alakuló, fényes gömbről a Subaru teleszkóp készített felvételt, amit az interneten is megosztották:

Azonban a furcsa jelenség

nem egy földönkívüli lényt vagy egy űrhajót takar a hírek szerint, hanem a SpaceX egyik műholdját.

A Subaru teleszkóp figyelői szerint a műhold keringési repülést hajtott végre, ezért emlékeztetett spirálra a pályája a Földről nézve.


Link másolása
KÖVESS MINKET: