prcikk: Úgy tűnik, nem kaphat oltást az, aki nem regisztrál a kormány oldalán | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Úgy tűnik, nem kaphat oltást az, aki nem regisztrál a kormány oldalán

Azt írta a fővárosi tisztifőorvos helyettese, hogy aki nem regisztrál, az önmagát zárja ki az oltandók köréből, mivel nem tudhatnak róla, hogy be akarja oltatni magát.


Amióta lehet a kormány oldalán regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra, azóta próbálják az emberek megérteni, hogy aki nem regisztrál, az kaphat-e oltást. Egymásnak ellentmondó válaszok keringenek a kérdéssel kapcsolatban, ám most a 444.hu birtokába jutott hivatalos levélből úgy tűnik, kiderült az igazság.

December közepén Rogán Antal egy tévéműsorban még azt mondta, hogy aki nem regisztrál, az „hátrébb kerül a sorban”. Ezzel úgy tűnt, a kérdésre megvan a válasz: ha valaki nem regisztrál, az is kaphat vakcinát, csak később, mint az, aki jelentkezett rá a kormány oldalán. A regisztrációt egyébként a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezi, ők szerepelnek a Vakcinainfó nevű oldal impresszumában, így valószínűsíthető volt, hogy Rogán jól informált az ügyben.

Pár nappal később, december 16-án a járvány elleni védekezés sikereiről tartott sajtótájékoztatón Simicskó István kijelentette, hogy „nem kötelező regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu-n ahhoz, hogy az ember oltást kapjon”. Ez már teljesen egyértelmű válasznak tűnt. Megnyugtatott sok olyan embert, aki adatvédelmi aggályok miatt nem akart regisztrálni, mivel ugyanazon a Fidesz-közeli cégen futnak át ezek az adatok, ami üzemelteti a választási rendszer szoftverét is.

A fent említett két kijelentés azonban január 9-én érvényét vesztette, ugyanis egy levélből az derült ki, hogy aki nem regisztrál, az nem kap oltást.

A 444.hu egyik olvasója addig írogatott kérdéseket hivataltól hivatalig, míg végül a fővárosi tisztifőorvos helyettesétől, Dr. Kelemen Erzsébettől választ nem kapott.

„A COVID-19 elleni védőoltást igénylők kétféle módon jelezhetik igényüket:

1., Az Ön által is megkapott regisztrációs lap kitöltésével, visszaküldésével, (az olvasó 60 év feletti nyugdíjas, és ők nemcsak online regisztrálhatnak, hanem postai úton kaptak űrlapot is)

2., online regisztrációval.

Az állam felé ezek a regisztrációk jelzik, mennyi oltóanyagot szükséges beszerezni, mivel az oltás ÖNKÉNTES.

Aki nem regisztrál, az önmagát zárja ki az oltandók köréből, mivel nem jelzi oltási igényét, így a népegészségügynek nem juthat tudomására ilyen irányú igénye. Oltásra időpontot azok kaphatnak, akik kérik ezt.

Hivatalosan senkit nem értesítenek, mivel az oltás, ismételten mondom: ÖNKÉNTES.

Amennyiben szeretne oltást kapni, kérem, regisztráljon.”

- írta a levélben a fővárosi tisztifőorvos helyettese.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bőröndben érkezett félmilliárd forint Moszkvából az MSZP 2006-os kampányára - állítja Panyi Szabolcs egyik forrása
Az oknyomozó újságíró megosztotta az első részletet orosz befolyásról szóló könyvéből. A pénz állítólag a moszkvai KERKI-épület botrányos eladásának „jutaléka” volt, amelyet a háttérben egy FSZB-tábornok menedzselt, aki később titokban a Fidesszel is felvette a kapcsolatot. A forrás szerint szerint a moszkvai pénz nélkül nem tudták volna legyőzni Orbán Viktort és a Fideszt.


„Ne haragudjatok, ki kell mennem a reptérre, mert érkezik a pénz Moszkvából” – Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró Substack-oldalán megjelent könyvrészlete szerint ezek a szavak egy MSZP-s kampányegyeztetésen hangzottak el a Parlamentben, néhány héttel Vlagyimir Putyin 2006. február 28-i budapesti látogatása előtt.

A megbeszélés egyik, név nélkül nyilatkozó résztvevőjének állítása szerint 500-600 millió forintnak megfelelő amerikai dollár érkezését várták készpénzben, bőröndökben. A pénz a moszkvai magyar Kereskedelmi Kirendeltség, a KERKI épületének eladásáért kapott „jutalékként” érkezett. Mindeközben a háttérben Vlagyimir Putyin egy FSZB-vezérőrnagyot, Vjacseszlav Usakovot nevezte ki Magyarország informális „helytartójának”.

„Az volt magam számára az erkölcsi felmentés, hogy ha ez kell a győzelemhez, hát akkor ez kell” – idézte fel a megbeszélés résztvevője.

A könyvrészlet szerint az MSZP kampányára szánt pénzért az MFB egyik „intézőembere” ment ki a reptérre. A pénz további sorsáról a forrás már nem tudott beszámolni, de azt elmondta, a készpénzes módszerre kipróbált gyakorlatként hivatkoztak. Az ügyről Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt tudatosan nem tájékoztatták, mert a többiek attól tartottak, leállítaná az akciót. A forrás szerint a moszkvai pénz nélkül nem tudták volna legyőzni Orbán Viktort és a Fideszt.

Az ügylet középpontjában álló Vjacseszlav Usakov az FSZB azon részlegének volt a kulcsfigurája, amelyet a „közel-külföld”, vagyis a volt szovjet tagállamok befolyásolására hoztak létre. Ő lett a magyar-orosz kapcsolatok legfontosabb intézőembere, aki a hivatalos protokollon kívül működött. Veres János, a Gyurcsány-kormány későbbi pénzügyminisztere arról számolt be, hogy Putyin külpolitikai főtanácsadója, Szergej Prihogyko irányította őt Usakovhoz, mondván, a tábornok „egészen az elnökig el tud érni”.

A KERKI-ingatlan eladásából az évtized egyik legnagyobb botránya kerekedett. A magyar állam egy luxemburgi offshore cégnek adta el a leromlott állapotú épületet 23,7 millió dollárért, a vevő pedig rövid időn belül közel ötszörös áron, 109 millió dollárért értékesítette tovább egy orosz minisztériumnak. Az ügylet miatt a sajtó és az ellenzék is hűtlen kezelést gyanított.

Székely Árpád, akit 2005 nyarán neveztek ki moszkvai nagykövetnek, a könyvben elmondta, hogy a vevő offshore háttere miatt gyanút fogott, ezért Kiss Péter kancelláriaminiszterhez fordult. A miniszter megszervezett egy találkozót Moszkvában, ahol jelezte, hogy orosz részről Usakov lesz a fő kapcsolat.

A 2005 novemberi, FSZB-irodában tartott megbeszélésen Usakov és helyettese, Viktor Komogorov mellett a vevő, Viktor Vekszelberg oligarcha cégcsoportjának képviselői vettek részt. Székely határozottan tagadta, hogy a találkozón pénzről vagy jutalékról esett volna szó. „Semmi ilyesmi fel sem merült. Egyébként is, először találkoztunk, ilyen helyzetben pedig ez nem is lett volna életszerű” – tette hozzá.

„Olyan érzés volt, mintha egy polip akarna körbefonni a csápjaival” – idézte fel Gyurcsány egyik akkori munkatársa a találkozást Usakovval.

Usakov annyira rejtve mozgott, hogy a kormány több tagja sem volt tisztában a valódi szerepével. Gyurcsány egyik akkori munkatársa egy „sunyi tekintetű oroszként” emlékezett rá, aki a budapesti orosz nagykövetség munkatársának adta ki magát, és tolakodóan próbált vele kapcsolatot kiépíteni.

A 2010-es kormányváltást követően több, az ügyletben érintett személy ellen büntetőeljárás indult, amely a 2010-es évek közepén az összes vádlott jogerős felmentésével zárult. A Gyurcsány-kormány  tagadta, hogy az ügyletből bármilyen előleg érkezett volna, noha a sajtóban egy 2,5 millió dolláros – akkori árfolyamon mintegy 530 millió forintos – tétel is felmerült, ami összegében közel áll a kampányegyeztetésen említett 500-600 millióhoz.

A könyvrészlet szerint miközben a szocialisták azt hitték, bizalmi viszonyt ápolnak vele, az FSZB főigazgató-helyettese idővel felvette a kapcsolatot legfőbb politikai riválisukkal, a Fidesszel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump tűzszünetet kötött Iránnal, de Izrael máris jelezte, hogy nem mindenhol tartja be
Donald Trump elnök két hétre szóló tűzszünetet jelentett be Iránnal, de Izrael azonnal jelezte, hogy a megállapodás nem terjed ki a libanoni frontra. A közvetítő Pakisztán ezzel szemben azt állította, hogy a megegyezés mindenhol, így Libanonban is érvényes.


Két hétre szóló tűzszünetben állapodott meg az Egyesült Államok és Irán kedden, kevesebb mint két órával azelőtt, hogy lejárt volna Donald Trump amerikai elnök határideje egy „egész civilizáció” elpusztítására. A bejelentés ellenére szerda hajnalban a Perzsa-öböl több országában és Izraelben is rakétariadók voltak, miközben a felek ellentmondásos nyilatkozatokat tettek a tűzszünet részleteiről - adja hírül a CNN.

A megállapodás feltétele, hogy Irán azonnal, teljes körűen és biztonságosan nyissa meg a létfontosságú Hormuzi-szorost. Donald Trump a Truth Social oldalán jelentette be a megegyezést, amelyet pakisztáni közvetítéssel hoztak tető alá.

Irán is megerősítette a tűzszünetet, de győzelemként kommunikálta. „Örömhírrel szolgálunk Irán nagy nemzetének: a háború célkitűzéseinek csaknem mindegyike teljesült, és bátor fiaitok történelmi tehetetlenség és tartós vereség állapotába taszították az ellenséget” – közölte az ország Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsa.

Figyelmeztettek ugyanakkor: „Kezünk továbbra is a ravaszon van, és ha az ellenség a legkisebb hibát is elköveti, teljes erővel válaszolunk”.

A testület szerint a tárgyalások alapját egy tízpontos iráni javaslat adja, amely többek között az amerikai erők kivonását, a szankciók feloldását és egy kötelező érvényű ENSZ-határozatot is tartalmaz.

A megállapodás részletei azonban azonnal ködössé váltak.

Izrael szerint ugyanis a tűzszünet nem terjed ki Libanonra, miközben a közvetítő pakisztáni miniszterelnök ennek az ellenkezőjét állította.

Sehbáz Saríf azt mondta, a megegyezés „mindenhol, Libanont is beleértve” azonnal hatályos.

A bejelentést követő órákban a Perzsa-öböl több országában és Izraelben is megszólaltak a szirénák bejövő rakéta- és drónfenyegetések miatt. Az izraeli hadsereg közölte, hogy továbbra is hajt végre csapásokat iráni célpontok ellen.

A megállapodás kulcsa a Hormuzi-szoros, a világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonala, amelynek blokkolása súlyos hatással lenne a globális energiapiacra. Donald Trump korábban úgy nyilatkozott, hogy a szoros védelme nem az Egyesült Államok dolga, hanem a térség országaié.

A mostani tűzszünetet egyre keményebb fenyegetések előzték meg. Trump közvetlenül a határidő előtt egy egész civilizáció elpusztításával fenyegetett, húsvétkor pedig egy 48 órás ultimátumot intézett Teheránhoz, amit az irániak akkor ostobaságnak neveztek. Az elnök korábban felvetette azt is, hogy az amerikai hadsereg elfoglalhatná Irán legfontosabb olajexport-központját, a Kharg-szigetet.

A felek a tervek szerint pénteken Iszlámábádban ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy a pakisztáni közvetítéssel kidolgozott keretek alapján egyeztessenek a részletekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán a kézmozdulatáról: semelyik jelölt nem mondhatja azt, hogy a választás le van futva
Orbán Viktor az Ultrahang műsorában beszélt arról a gesztusáról, amit a J. D. Vance-szel közös sajtótájékoztatón tett. A miniszterelnök a mozdulatot azzal indokolta, hogy a győzelmet nem lehet előre kijelenteni, az kizárólag a választók döntésén múlik.


Orbán Viktor az Ultrahang műsorában magyarázta azt a kézmozdulatát, amit a JD Vance amerikai alelnökkel közös sajtótájékoztatón tett kedden. A miniszterelnök szerint a mozdulat azt jelentette, hogy a küzdelem nyílt.

„Azt mondani, hogy egy választás le van futva, az egy megbocsáthatatlan tiszteletlenség az emberekkel szemben.”

Hangsúlyozta, hogy bár a győzelem a céljuk, az csak az emberek döntéseként jöhet létre, azt nem lehet magabiztosan előre bemondani, mert az gőgösség. Úgy vélte, a helyzetük könnyebb, mint egy-három hónapja volt, és március 15-e óta a Fidesz lendületbe jött.

A gesztust az váltotta ki, hogy a közös sajtótájékoztatón JD Vance egy újságírói kérdésre kijelentette, „természetesen együtt fognak működni azzal, aki megnyeri a magyar választást”, majd a Telex tudósítása szerint hozzátette, hogy „Orbán Viktor meg fogja nyerni a következő magyar választást”. A miniszterelnök erre tett egy olyan kézmozdulatot, ami nagyjából azt jelenti, „nem biztos”. A miniszterelnök mozdulatát sajtóhírek szerint a kormányzati közvetítésben nem lehetett látni.

Az interjúban Orbán kitért a rendszerről az utóbbi időben kitálaló Szabó Bencére és Pálinkás Szilveszterre is. Szerinte ezek az ügyek a Fidesznek dolgoznak.

„Az államigazgatás különböző szervezeteinek – a rendőrségnek, a titkosszolgálatoknak, a katonaságnak – megvan a maga belső rendje, lojalitása és viselkedési kódexe. Aki ezt megsérti, az szembefordul magával az egyenruhás állománnyal. Szerintem ez termeli a Fidesz szavazókat.”

A kormányfő úgy fogalmazott, így nem a kormánnyal, hanem a bajtársakkal szemben nem lehet viselkedni.

Vance látogatása egy budapesti nagygyűléssel folytatódott, ahol az amerikai alelnök az telefonon felhívta Donald Trumpot, aki a vonalban méltatta a magyar kormányfőt. A miniszterelnök a rendezvényen egy európai „visszafoglalási mozgalomról”, vagyis rekonkvisztáról beszélt, a magyar–amerikai kapcsolatokat pedig „aranykornak” nevezte.

Via 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gundalf a fiataloknak üzent Magyar Péter váci fórumán: Most van itt a cselekvés órája! Most van az a pillanat, amikor tehetünk a hazánkért!
Hrabóczki Dániel, a Tisza Párt egykori informatikusa, Magyar Péter váci országjárásán lépett a közönség elé. A titkosszolgálati botrány főszereplője a fiatalokhoz szólt, és cselekvésre buzdított.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 07.



Öt nappal a választás előtt a Tisza Párt körüli kémkedési ügy egyik főszereplője, a Gundalf néven ismert Hrabóczki Dániel is színpadra lépett Magyar Péter váci országjárásán. A párt egykori informatikusa a fiatalokhoz szólt: „Most van itt a cselekvés órája. Most van az a pillanat, amikor tehetünk a hazánkért. Már csak öt nap és véget ér a politikai komisszárok kora és ezzel véget ér a rémuralom is.”

Magyar Péter azzal konferálta fel, hogy Gundalf „félkézzel lenyomta ezt az aljas, hazug, politikailag motivált rogáni propagandát és titkosszolgálatot”.

„Most van itt a cselekvés órája. Most van az a pillanat, amikor tehetünk a hazánkért.”

A Tisza Párt elnöke később a rendőrökhöz és a polgármesterekhez is szólt, kérve őket, segítsenek biztosítani a választás tisztaságát.

A pártelnök J. D. Vance amerikai alelnök budapesti látogatására utalva jelezte, minden külföldi vezető tartózkodjon a magyar választásokba való beleszólástól. Szerinte öt nap múlva nem külpolitikai kérdésekről, hanem „erről az aljas, korrupt, embertelen rendszerről lesz egy népszavazás”.

„Akinek nem inge, az nem veszi magára. Ne vegyenek részt a választási csalásban.”

A kiélezett politikai hangulatot a közvélemény-kutatási adatok is tükrözik. A Republikon Intézet egyik friss felmérése szerint a választók 41 százaléka Magyar Pétert, míg 38 százaléka Orbán Viktort tartja alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra, a bizonytalanok körében pedig a Tisza Párt vezetőjének előnye még nagyobb.


Link másolása
KÖVESS MINKET: