SZEMPONT
A Rovatból

„Oltás nélkül innen senki el nem megy!” – így kaptam meg véletlenül a Pfizert

Történet két elszánt oltási asszisztensről, a magyar egészségügy hepe-hupáiról, profizmusról, döccenőkről és arról, hogy a nyomulás mindig bejön.
jh - szmo.hu
2021. március 31.



Nyolc órával ezelőtt történt meg a kis tűszúrás, amit ugyan észre se vettem, olyan finoman adták be, mégis az életemet mentheti meg. Elképesztően felszabadító érzés, még a madarak is máshogy csiripelnek odakinn. Egy év nyomasztó, öngyi-depi érzelmi hullámvasút után végre egy fény – sőt, egy hatalmas villanás – az alagút végén. És azt sem bánom, hogy mindezt másfél hét brusztolás, levelezgetés, ma reggel pedig egy óra tökéletes zűrzavar után sikerült elérnem. Plusz besegített a vakszerencse, vagy inkább egy utolsó pillanatban korrigált, kapitális baki.

Azt, hogy az egész család két hónapja regisztrált a központi oltási rendszerbe, természetesen a helyén kezeltük. Lesz, ha majd lesz, valamilyen oltás a hetven éves, asztmás anyámnak, nekem, negyneves, egészséges nőként, és testvéremnek, szintén egészséges, harmincas férfiként ez még kábé őszig csupán egy kósza álom (az öcsémnek a kalkulátor októbert jelölte meg a legközelebbi időpontként).

Azután a testvérem megoldotta "okosba": covidos lett. Mivel vidéken él, és három hete találkoztunk vele utoljára, legalább a kontakt miatt nem kellett aggódnunk, minden másért viszont igen. Akinek volt már covidos a családjában – főként azok, akiknél súlyos, vagy akár tragikus véget ért a dolog, értük a szívem szakad meg –, azok tudják, milyen ez.

A közösségi oldalakon, a YouTube-videókon meg a tévében ide-oda repkedő, modern-kori dögvész az elvont adatok, hangosan szájaló fészbuk-virológusok és kommentszekciós fröcsögések világából egyszer csak bekopogtat az ajtódon: jöttem egy szerettedért. Borzalmas.

Két napig, amíg magas lázzal, komoly izom- és hátfájdalmakkal, szaglásvesztéssel feküdt a lakásában tehetetlenül, és meg se látogathattuk, aludni se bírtam az aggodalomtól. Szerencsére nagyon gyors ellátást kapott: azonnali beutaló a háziorvostól a legközelebbi tesztpontra, a pozitív teszt után rögtön fellőtték neki a felhőbe a Favipiravirt. Biztos vagyok benne, hogy a gyors segítség és a gyógyszer miatt (is) végül viszonylag enyhén ment át rajta a kórság. Ez még így is három hetet jelent, egy teáért is nehezére esett kimenni a konyhába két hétig, és még mindig nem érez szagokat.

Az aggodalom kellős közepébe csapott be hozzám villámként egy e-mail: a legközelebbi oltóponton van lehetőség Szputnyikra, két-három napon belül. Regisztrálás (anyámnak is, magamnak is), körtelefon az orvos barátaimnak, az egyértelmű vélemény: a Szputnyik jó. Idézem: "Olyan, mint az Astra, csak jobb." Majd két nap csend.

És akkor elkezdtem nyomulni. Túl régóta élek már ebben az országban ahhoz, hogy tudjam: ez többnyire beválik.

Telefon a háziorvosnak. Naponta e-mailek. Összebarátkozás az amúgy is nagyon segítőkész oltásszervező asszisztenssel. Szputnyik-listán rajta vagyok, de csúszik az oltás, ők se tudják miért, állandóan hívják a központot. A negyedik levelem után az asszisztens annyira vérszemet kapott (azt mondta, egy kicsit az én hatásomra is), hogy hivatalos panaszt tett a rendelő nevében a központnál. És csodák-csodája: befutott az e-mail (sőt telefon is), hogy anya is, én is március 31-én kapjuk a Pfizert.

Hogy ez hogy jött ki, fogalmam sincs, de nem is érdekelt. Ma reggel megjelentünk a kórház előtt. Akkor már vagy húszan álldogálltunk kint, töltögettük az oltás előtti nyilatkozatot. Pontban 8-kor a bejáratot őrző, katonaegyenruhás férfi sorjában elkezdett minket beengedni a regisztrációs ablakokhoz. És itt jött a gubanc. Rögtön tizenkét emberről kiderült, hogy nincsenek benne a központi rendszerben. Mi sem.

Az egyik oltási asszisztens begyűjtötte a papírjainkat, kétségbeesetten nézett ránk: "Melyik háziorvosoktól jöttek, tudja valaki gyorsan a számukat? Felhívom őket." Lett egy kis zűrzavar, egy maszkos néni riadtan nézett körbe: "De hát a fiam is ide van rendelve fél tízre." "Az én lányom délután kettőre. "Intézzék ezt el, oltás nélkül innen senki el nem megy!"

Persze volt düh is, de azt kell mondjam, hogy a kórházi személyzet hozzáállása egyértelműen az volt: nem hagynak cserben, mindenképp találnak megoldást. A kis asszisztens rohangálásba meg telefonálgatásba kezdett, egy "jól informált" hölgy odasúgta nekem: "Azt mondja, a központban átkeveredtek a Szputnyikosok ide. Vagy csak az egyik rendelőből...nem tudom."

Hát nem volt a szervezettség csúcsa. De amikor az asszisztens megjelent a kapuban, és kikiáltott: "Jöhetnek mindannyian!", onnantól az egész olyan olajozott profizmusba váltott át, hogy arról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.

Bent, az ablakoknál a regisztrálás pikk-pakk ment, folyamatosan irányítottak át a folyosókon az oltó-rendelőkig. Ott két fiatal hölgy kiállította a papírunkat a második oltásra (május 5-én lesz), aztán behívtak a rendelőbe. Két védőruhás doktornő fogadott, az egyik kikérdezett (krónikus betegségek, szed-e gyógyszert, volt-e lázas betegsége a közelmúltban stb.), majd leültettek egy székre, és mire észbe kaptam, már be is voltam oltva. Aztán kimentem az előtérbe, ahol kérték, hogy húsz percet várjak, és ha bármi rendelleneset érzek, azonnal szóljak. Húsz perc után mehettem is. Azóta fél nap telt el, a felkaromat érzem egy kicsit, amúgy semmi bajom.

Hát így történt, hogy – ezek szerint véletlenül – megkaptam az első Pfizert. Anyu is. Nem tudom, egyébként hogy alakult volna (szerintem a Szputnyik előbb-utóbb így is meglett volna), de nem mondom, hogy nem örülök neki. Az oltó-orvos szerint két hétig még nem vagyok védett, utána viszont már szinte biztos, hogy a komoly covidot megúszom. Elkaphatom, de legalább halálfélelemben nem kell élnem.

A második oltás után egy héttel pedig már – idézem – "egy-két nap nátha" a legvalószínűbb, ami történhet, már ha egyáltalán.

Nem azért írtam meg ezt a történetet, hogy károgjak a magyar egészségügyre meg az oltási szervezettségre. Biztos vagyok benne, hogy minden országban vannak bakik, túlterheltség, hepe-hupák. Nem is dicsekvésnek szánom, hogy "bezzeg én addig nyomultam, amíg elintéztem". De tény, hogy a nyomulás bejött. Nem hittem senkinek, csak az orvos barátaimnak, nem hallgattam, olvastam mást, csakis szakembereket, és igen, nyomultam az oltásért, mert hiszek benne, hogy a legrosszabbtól igenis ez véd meg.

Az öcsém, aki átesett a betegségen, még ha enyhén is, azt mondta: "Figyelj, gondolkodás nélkül oltasd be magad. Ez NEM influenza, ez valami sokkal rosszabb."

Mondjuk egy hibát elkövettem. Tegnap egy rövid időre kiírtam a Facebookra, hogy megyek oltatni. Ám amikor megjött egy-két "barátomtól" a "Világ-legnagyobb-átverése"; "Meghalsz-az-oltástól"; "Nelégybirka" kamucikk- és videóözön, gyorsan kitöröltem. A barátaimat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk