HÍREK
A Rovatból

Mostantól nem kell indulás előtt tesztelnie magát annak, aki Angliába utazik

Elég lesz egy gyorsteszt elvégzése az érkezés utáni második nap végéig.


Megszűnt pénteken a külföldről Angliába utazók indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés utáni teszt eredményét sem kell elkülönítésben megvárni.

Az új szabályozás pénteken, brit idő szerint hajnali 4 órától - közép-európai idő szerint 5 órától - lépett érvénybe.

A brit kormány két lépésben enyhíti az utazáshoz kötődő tesztelési előírásokat. Vasárnap hajnaltól ugyanis már az angliai érkezés utáni PCR-teszt elvégzése sem kötelező. Helyette elegendő egy gyorsteszt (lateral flow test), amit az érkezés utáni második nap végéig kell elvégezni.

Mindezt Boris Johnson brit miniszterelnök és Grant Shapps közlekedési miniszter jelentette be a héten.

Az előírások enyhítése a koronavírus ellen teljes körűen beoltott felnőtt beutazókra, illetve - oltási státustól függetlenül - a 18 éven aluliakra vonatkozik.

Az intézkedés hatálya Angliára terjed ki, mivel az Egyesült Királyság többi országában - Skóciában, Walesben és Észak-Írországban - a helyi kormányok hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy követik-e a brit kormány által bejelentett módosításokat.

A szabályozás értelmében az angliai érkezés utáni gyorsteszt elvégzéséhez nem használható a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ingyenes tesztelési szolgáltatása, vagyis a gyorsteszteket egészségügyi magánszolgáltatóktól kell megrendelni.

Ha az angliai érkezés utáni gyorsteszt eredménye pozitív, az érintettnek elkülönítésbe kell vonulnia és PCR-tesztet kell elvégeztetnie, ehhez viszont már használható az NHS ingyenes tesztelési szolgáltatása.

A közlekedési miniszter bejelentette azt is, hogy a brit kormány még január vége előtt teljes körűen felülvizsgálja az utazásra vonatkozó intézkedéseket, és stabil szabályozási rendszert léptet életbe 2022 egészére. Ennek részleteit Grant Shapps egyelőre nem ismertette.

Az eddigi szabályozás alapján az Angliába beutazóknak az indulás előtt legfeljebb 48 órával PCR- vagy gyorstesztet kellett elvégeztetniük, és az érkezés után ugyancsak kötelező PCR-teszt eredményét elkülönítésben kellett megvárniuk.

Ezek közül péntek hajnaltól az indulás előtti tesztelési kötelezettség szűnt meg, és az érkezés utáni újabb teszt eredményének megérkezéséig sem kell már karanténban maradni.

Azoknak azonban, akik vasárnap előtt utaznak Angliába, még PCR-szűrésnek kell alávetniük magukat, és csak vasárnap hajnaltól lesz elégséges a néhány perc alatt eredményt mutató, jóval olcsóbb gyorsteszt.

A gyorsteszt időpontját is le kell foglalni még az indulás előtt.

A brit kormány a gyorsan terjedő omikron koronavírus-variáns behurcolásának megfékezése érdekében rendelte el tavaly a külföldről beutazók tesztelési kötelezettségének szigorítását.

Boris Johnson az enyhítéseket bejelentő szerda esti alsóházi tájékoztatóján elmondta: az omikron felbukkanása utáni időszakban még helyénvaló intézkedés volt e szigorítások elrendelése a vírusvariáns nagy-britanniai elterjedésének lassítása végett.

Azóta azonban ez a vírusváltozat olyan mértékben elterjedt Nagy-Britanniában, hogy az utazási tesztkötelezettségek már csak korlátozott hatást gyakorolnak a fertőződési esetszámok növekedésére, a turisztikai szektort viszont jelentős pótlólagos költségekkel terhelik - mondta a brit kormányfő.

Hozzátette: a szigorú tesztelési kötelezettségek az Angliából külföldre utazókat is elbizonytalanították, mivel sokan tartottak attól, hogy a visszaindulás előtti teszt esetleges pozitív eredménye miatt külföldön ragadnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.

Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.

Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.

Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.

A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy

a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.

Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,

ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.

A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lemondott Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke a szállodaszövetségben betöltött pozíciójáról
Forsthoffer 2023 óta látta el a feladatot, az utódlásról később döntenek. Szállodája korábban a TV2 stábjait is vendégül látta, miközben egy állami cég egy több száz fős eseményt lemondott technikai okra hivatkozva.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.

A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:

„a feladatkör átadásáról az MSZÉSZ megfelelő időben tájékoztatást fog adni”.

Forsthoffer, a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa nemrég a Facebookon azt írta, hogy miután kiállt Magyar Péter mellett, a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban visszamondott egy több száz főt érintő foglalást, alig egy nappal azután, hogy felszólalt a Tisza kötcsei rendezvényén. A cég a Telexnek azt mondta, hogy technikai okokból maradt el a rendezvény.

A 24.hu megjegyezte, hogy a kormánymédia már készít lejárató anyagokat Forsthofferről. A TV2 korábban több kitelepülést tartott a szállodában: éveken át a Mokka nyári stábját, nemrég pedig a Hal a tortán stábját látták vendégül.

Minderről a Tisza Párt új alelnöke az RTL Híradónak is beszélt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ennyire durva támadásokra nem számított, ezt mondta az RTL-nek Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke
A hoteljükben 16 órával a kezdés előtt a Magyar Posta lemondott egy 100 fős rendezvényt, indoklás nélkül. Szerinte lejárató cikkek jelentek meg, és ha kár éri a vállalkozását, jogi lépést tesz.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt új alelnöke és a balatonfüredi Margaréta Hotel ügyvezetője. Az elnökség javaslatára szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke lesz, vasárnap Kötcsén taps fogadta a színpadon.

Forsthoffer az RTL Híradónak számolt be arról, hogy politikai szerepvállalása után nem sokkal a Magyar Posta 16 órával a kezdés előtt lemondta a szállodába szervezett, 100 fős rendezvény foglalását. „Indoklást nem kaptunk erre, egy telefonban hangzott el, hogy felsőbb utasításra történt a lemondás. Nem tudjuk az okát továbbra sem, és nem állnak velünk kapcsolatban jelenleg sem levélben, sem telefonon.”

A Magyar Posta a hírműsornak azt írta, a közvetítővel kötött szerződés alapján bármikor elállhat a megállapodástól. Szerintük a vállalkozást nem érte kár, mert a Lounge Event Kft. a szolgáltató felé vállalt feltételeknek most is eleget tesz.

Forsthoffer szerint a kinevezése óta támadások érik.

„Mivel ebben az országban élek, teljes mértékben számítottam erre. A mértékére, azért nem ennyire durvára számítottam, de igen, tisztában voltam azzal, hogy mit vállalok, hogy a bőrünket viszem a vásárra.”

A kormánypárti sajtó koszos szobákat, romlott ételeket és rejtett költségeket emleget. A Tisza alelnöke olyan bejegyzéseket mutatott, amelyekben a most őt bíráló médium dolgozói korábban dicsérték a hotelt.

„Ez a szálloda 43 éve itt áll, és ez után is itt fog állni, és dolgozunk tovább, és felelősséget vállalunk a 30 munkavállalóért, aki itt dolgozik, mert nagyon fontosak ők a számunkra. Mindent megteszünk, hogy őket ez a legkevésbé terhelje. Jelenleg sok a terhelés emiatt, ők is kapják a bántásokat.”

Forsthoffer azt mondta, ha a lejárató kampány kárt okoz, jogi lépéseket tesz.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Németh Szilárd büszkén jelentette be, hogy Románia felé még itthon tankolta tele a birkózók kisbuszát - pedig a határ túloldalán olcsóbb lett volna
Útban Székelyföld felé 639 Ft/l áron tankolta meg a birkózószövetség kisbuszát, és ezt posztban is megosztotta. Közben a romániai dízel 580–600 Ft.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Németh Szilárd egy posztban számolt be arról, hogy éppen Székelyföldre tartanak, és mennyiért tankolnak útközben, vette észre a 444.

„Székelyföldre igyekszünk, itt az utolsó lehetőség, hogy megtankoljunk. (...) Most 639 forintért tudunk egy liter gázolajat tankolni az autóba. Közben azon gondolkodom, hogy ha sikeres lett volna az ukrán támadás a Barátság kőolaj-vezeték ellen, akkor ma ennek gyakorlatilag a dupláját fizetnénk”

- mondta a videóban.

A fideszes politikus a Birkózó Szövetség kisbuszát

639 forintért tankolta literenként. Ez drágább, mintha Romániában tankolt volna.

A holtankoljak.hu szerint Romániában átlagosan 598 forint a dízel literje, a peco-online.ro adatai alapján 580–600 forint között mozog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk