HÍREK
A Rovatból

Michel: Gyorsítja az EU a vakcinák gyártását, és javítja a tagországok közötti elosztásukat

Ursula von der Leyen szerint sokkal gyorsabban lehetne oltani, ha a vakcinagyártók teljesítették volna kötelezettségüket.


Az Európai Unió a legfontosabb feladatának tekinti, hogy gyorsítsa a koronavírus elleni vakcinák gyártását Európában, és javítsa az oltóanyagok tagországok közötti elosztását - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben, az EU-tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapja utáni sajtótájékoztatóján.

Charles Michel közölte:

a következő hetekben döntés születhet arról, hogy az unió milyen feltételek mellett vezesse be a koronavírus elleni oltást bizonyító EU-igazolványt.

Az oltási igazolvány bevezetése nélkülözhetetlen a "normális élethez való visszatéréshez", és közös európai terv alapján, nemzetközi partnerek bevonásával kell történnie - mondta. Az Európai Tanács elnöke kiemelte: a tagállamok vezetői rendhagyó módon megbeszélést folytattak a transzatlanti kapcsolatokról is Joe Biden amerikai elnök részvételével. A csúcstalálkozó videokapcsolaton keresztül folyik.

"Azt látjuk, hogy a demokráciák alapértékeit ismét támadások érik, ezért az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak közös erővel kell megvédeniük a stabilitást jelentő globális biztonságot, a demokráciát és a jogállamiságot." A felek egyetértettek abban: az Európai Unió és az Egyesült Államok minden eddiginél nagyobb felelősséggel tartozik azért, hogy globális stabilitást, jólétet, békét és gyarapodást hagyjanak a jövő generációira - mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében Törökországnak a földgázkitermeléssel kapcsolatban feszült lett a viszonya Görögországgal és Ciprussal, azt mondta: a térség stabilitása és békéje kulcsfontosságú úgy a régió, mint az EU számára. Kifejezte abbéli reményét, hogy Ankara előremutató lépéseket tesz a konfliktus rendezésére, így az EU kapcsolata javulhat és kiszámíthatóvá válhat vele. Az EU ugyanakkor óvatos marad a javuló viszonyt illetően, ugyanis ennek megőrzéséhez Ankarának tartania kell magát a közelmúltban gyakorolt "mérsékeltebb magatartásához" - mondta. Elképzelhető, hogy a jövő hónapban Törökországba látogat - jegyezte meg.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón azt hangoztatta: a koronavírus elleni tömeges oltás sokkal gyorsabban menne, ha a vakcinagyártó vállalatok betartották volna az unióval kötött beszerzési keretszerződéseiket.

Emlékeztetett, hogy a brit-svéd érdekeltségű AstraZeneca gyógyszergyár eddig 17 millió adag vakcinát szállított az Európai Unió országaiba a szerződésekben foglalt 180 millió helyett. Az elnök felhívta a vállalat figyelmét arra, hogy teljesítenie kell szerződésbéli kötelezettségét, mielőtt az oltóanyagot exportra kínálná. Ezzel kapcsolatban elmondta: az Európai Bizottság szerdán megszigorította az oltóanyagok exportjára vonatkozó szabályozását, további feltételekhez kötötte a kivitel engedélyezését.

Tájékoztatása szerint eddig az unióval szerződésben álló cégek 88 millió adag vakcinát szállítottak a tagországoknak, amelyek ebből 62 milliót használtak fel. Az unióban ez idáig 18,2 millió ember kapta meg az oltás mindkét dózisát, 26 millióan pedig még csak az elsőt

- közölte.

Von der Leyen kitért arra is, hogy Joe Biden amerikai elnökkel folytatott egyeztetésük során az együttműködés fontosságát hangsúlyozták a koronavírus-járvány elleni küzdelem és a gazdasági helyreállítás terén. Az EU Törökországgal fennálló kapcsolatáról úgy nyilatkozott, hogy az EU nyitott a párbeszéd folytatására, viszont az ankarai vezetésnek tartózkodnia kell az egyoldalú fellépésektől és mindenfajta provokációtól.

Az uniós vezetők kétnapos konferenciájának középpontjában a koronavírus-járvány aktuális helyzetének áttekintése, a transzatlanti kapcsolatok, továbbá az egységes piac, a digitális átállás, a Földközi-tenger keleti térségében kialakult helyzet, az EU és Oroszország közötti kapcsolat, valamint az euró nemzetközi szerepe állnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter fórumán biztatta a többi sportolót a volt válogatott focista, hogy bátran álljanak át a Tiszához
Az egykori válogatott focista azt kérdezte Magyartól, hogy szerinte hogyan lehet majd átalakítani a magyar labdarúgást, mert „ami most megy, az pénzmosoda”.


Váczi Zoltán volt válogatott labdarúgó is megjelent Magyar Péter fórumán Vecsésen – szúrta ki a Telex.

„Azért jöttem el, mert van több válogatott labdarúgó, meg válogatott sportoló, aki át akar állni a Tiszához, hogy jöjjenek bátran”

– kezdte a mikrofon elé lépve Váczi, majd azt kérdezte Magyartól, hogy szerinte hogyan lehet majd átalakítani a magyar labdarúgást, mert „ami most megy, az pénzmosoda”.

„Sokan, akik ma a fociban, a sport környékén dolgoznak, attól félnek, hogyha jön a Tisza, akkor a sportnak majd rosszabb lesz...erre én azt tudom mondani, hogy nem”

– kezdte válaszát Magyar.

A politikus aztán elmondta, hogy a Tiszának három fontos célja van:

• nagyobb hangsúlyt kell fektetni az amatőr sportra, tömegsportokra, de ne a profi sport kárára, legyen minden településen legalább egy sportpálya,

• át kell alakítani az utánpótlás támogatási rendszerét, ki kell nyitni a többi sportág számára,

• a politika elfoglalta a magyar sportot, ezt meg fogják szüntetni, lesznek nemzeti nyomozóhatóságok, amik nem fogják magára hagyni a sportot.

Magyar Péter azt is hozzátette, hogy a kormányra kerülésük esetén nem szólnának bele sem abba, ki legyen az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, sem abba, hogy ki kerüljön be a válogatottba.

Ugyanezen a vecsési fórumon vitatkozott össze Magyar a közmédia egyik riporterével, Császár Attilával is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nincs megállás: Bayer Zsoltot is feljelentették, mert Krúbi elleni erőszakra buzdította az olvasóit
Krúbit már feljelentették az Orbán Viktor akasztására vonatkozó sorai miatt. A publicista sem úszta meg a Mit is kellene lenyomni Krúbi torkán? című cikke miatt.


Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, feljelentették Krúbit, aki pénteki koncertjén Orbán Viktor akasztásáról rappelt. Az előadó az Orbán, verd ki a Ferinek című számának végét aktualizálta, benne azzal az Orbánra vonatkozó mondattal: „Összeszorul a szívem, megsajnálom a kis ducit. Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit”. (Nem sokkal ezelőtt Gyurcsány Ferenc "elmenetelén" gúnyolódott.)

Tényi István ügyvéd és gyakorlott feljelentő „emberölésre irányuló előkészület gyanúja miatt” tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI).

Most az Index írta meg, hogy egy dunaújvárosi férfi két héttel ezelőtt a helyi ügyészségen tett feljelentést Bayer Zsolt publicista ellen. Az ok a Mit is kellene lenyomni Krúbi torkán? című írás, ami 2025. augusztus 25-én jelent meg a Magyar Nemzetben. A feljelentő az Alapvető Jogok Biztosának korábbi állásfoglalására hivatkozik, és három bűncselekmény miatt kéri az eljárást:

internetes agresszió, emberölés előkészülete és garázdaság.

A férfi szerint Bayer írása fenyegető kijelentéseket tartalmaz Krúbira nézve, például „csoportosan elkövetett megölésére felszólító, azt kifejezetten kívánó” sorokat. A többes számú megfogalmazás értelmezése szerint csoportos cselekmény előkészítésére utal.

A szövegben Bayer Krúbi édesanyjára is tett szexuális erőszakra vonatkozó utalásokat. A publicistát különösen az a mondat dühítette fel: „szavazni csak azért megyek, hogy Viktornak jövőre legyen egy szar napja”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter ellenkampányt indít Orbán Viktor nemzeti konzultációjával szemben
A kötcsei pikniken megígért Tisza-alkalmazást is bemutatta kedden Magyar Péter. Hamarosan több helyen felbukkannak majd a Tisza pultjai, ahol az adócsökkentési programjukat népszerűsítik majd.
Fotó: SZMO/Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Magyar Péter kedden egy sajtótájékoztatón jelentette be a kötcsei pikniken megígért Tisza-alkalmazást. Elmondta, tavaly ősszel először látták be, hogy szükségük van egy online rendszerre, mert annyian vannak, hogy az analóg kapcsolattartás már nem működik.

Arról is beszélt, hogy

az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett új nemzeti konzultációval párhuzamosan a Tisza több tízezer önkéntessel újabb pultozós kampányt indít, amellyel az adócsökkentési programjukat népszerűsítik.

A pártelnök szerint mivel Orbánék sok tízmilliárd forintért újabb nemzeti konzultációt indítanak „egy hazug dokumentumra hivatkozva”, a hétvégétől a Tisza önkéntesei kint lesznek a településeken.

„Nyolcszáz pulttal igyekszünk az ország minden településére eljutni és elvinni a Tisza adócsökkentési terveit, a valóságot”

– fogalmazott Magyar.

„Elvisszük annak a hírét is, hogy az Orbán-kormány 2010 óta mintegy hatvan darab adónemet vezetett be vagy emelt meg vagy törölt el adókedvezményeket vagy olyan kedvezményes adókat, mint a KATA-t”

– mondta, és hozzátette: ezt a kampányt már az új Tisza-applikáció segíti.

Újságírói kérdésre azt mondta: a kampány legalább október 23-ig tart.

A Tisza-applikációról Radnai Márk beszélt. Azt mondta, immár 2200 Tisza-sziget működik, de az elmúlt húsz évben a demokrácia annyira nem volt jelen, hogy a helyi kiskirályok, a propaganda és az információhiány megnehezíti a működésüket. Szerinte a választások után is szükség lesz az aktivistákra, ehhez is segítséget nyújthat majd az alkalmazás. Az applikáció fő funkciói a feladatkiosztás, az információáramlás, a visszacsatolás és az elismerés.

Magyar Péter hangsúlyozta, hogy továbbra is „hús-vér emberekkel” fognak dolgozni, az applikáció csak egy eszköz. A friss inflációs adatokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy továbbra is „elképesztően magas a drágulás”, és az árrésstopok ellenére a kormány nem tudta megfékezni az inflációt. A helyzetet veszélyesnek nevezte.

Orbán Viktor a múlt hétvégén, a kötcsei pikniken jelentette be az újabb nemzeti konzultációt, ezúttal arról, amit a Fidesz és a médiagépezete Tisza-adónak nevez. Ennek alapja, hogy az Index nemrég egy dokumentumra hivatkozva arról írt, hogy a Tisza kormányváltás esetén adóemelésre készül. A dokumentum hitelességét az ellenzéki párt tagadja, és erre válaszul adócsökkentési programmal kezdett kampányolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter bejelentette, hogy nyugatról is veszünk földgázt, de azt egyelőre nem árulta el, pontosan honnan
Szijjártó a hosszú távú energiabiztonságot hangsúlyozta, miközben titokban maradt, kitől érkezik a gáz. Az orosz importtól való függetlenedés továbbra is vitás kérdés.


Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

A tárcavezető a budapesti repülőtérről, indulás előtt közzétett posztjában úgy fogalmazott: nem vitás, hogy a földgáz hosszú távon Magyarország energiaellátásának fontos forrása lesz, minél több útvonalon, minél több gázt tudunk beszerezni, annál nagyobb biztonságban vagyunk.

„Úgyhogy ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk”

– közölte.

„Magyarország mindig is komoly erőfeszítéseket tett a diverzifikáció irányába, minél több útvonalon, minél több gázt vásárolunk, az annál jobb” – zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

A bejelentés érdekessége, hogy a miniszter azt nem árulta el, melyik országtól vesz Magyarország fölgázt a jövőben. Az elmúlt időszakban több konfliktust okozott, hogy Ukrajna rakétával lőtte a Barátság kőolajvezetéket, amin Magyarország az ellátás jelentős részét kapja. A kormányt több bírálat is érte már, amiért az orosz-ukrán háború 2022-es kezdete óta nem tett lépeseket afelé, hogy az ország legalább részben leváljon az orosz energiaforrásokról.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: