HÍREK
A Rovatból

Már majdnem 2000 halálos áldozata van a földrengésnek Haitin

A túlélők utáni kutatást egy trópusi vihar is nehezíti.


Mint arról beszámoltunk, 7,2-es erősségű földrengés rázta meg Haitit helyi idő szerint szombaton kora reggel. A rengés épületeket, köztük több templomot döntött romba, rengetegen kényszerültek elhagyni otthonaikat.

A 10 kilométer mélyről kiinduló földrengés jelentős kárt tett az infrastruktúrában, az utakban és az otthonokban, ahogyan azt a Vöröskereszt szóvivője, Katie Wilkes is megerősítette.

A BBC azt írja, a halálos áldozatok száma mostanra a 2000-et is megközelítette (1941-nél jár a hivatalos adatok szerint), közel tízezren megsérültek, eltűntként pedig szintén sok embert keresnek a hatóságok.

A bajt tetézi, hogy két nappal a földrengés után a Grace nevű trópusi vihar is lesújtott az országra, ami tovább nehezíti a túlélők utáni kutatást.

A katasztrófát követően Joe Biden is bejelentette, hogy az Egyesült Államok azonnali segítséget küld a bajbajutott országnak, egyúttal együttérzését fejezte ki az érintettek felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: a nemzeti konzultáció a Fidesz egyik legnagyobb ajándéka TISZA Pártnak
A politológus szerint az újabb konzultáció azt is mutathatja, hogy a kormánypárt elképzelhetőnek tartja az ellenzéki párt kormányra kerülését.


Orbán Viktor a kötcsei beszédében jelentette be, hogy újabb nemzeti konzultációt indítanak, ezúttal a TISZA Párt adóterveiről. A beszéd végén azt mondta: „Nemzeti konzultációt indítunk a kiszivárgott tiszás adóemeléssel kapcsolatban.”

A hírre Magyar Péter is reagált: a TISZA Párt az új nemzeti konzultációval párhuzamosan több tízezer önkéntessel újabb pultozós kampányt indít, amellyel az adócsökkentési programjukat népszerűsítik majd – közölte.

A kormánypárt konzultációs elképzelését Török Gábor a közösségi oldalán elemezte.

A politológus azt írta:

„Vajon jó ötlet-e egy kormánypárttól, hogy a politikai kommunikációjának középpontjába a kihívójának programját helyezi?

Utoljára talán Horn Gyula és az MSZP stratégiája volt ez az 1998-as kampányban, amikor folyamatosan a Fidesz akkori programját (7 százalékos gazdasági növekedés, adócsökkentés stb.) próbálta meg hitelteleníteni. Az emlékezetes Horn-Orbán vitán is ezzel próbálkozott az akkori miniszterelnök, folyamatosan kétségbe vonva az ellenzéki párt ígéreteinek realitását, megalapozottságát” – emlékezetteett Török.

Szerinte a Fidesz most másképp csinálja, mert nem a megvalósíthatóságról beszél, „hanem a Tisza által cáfolt állítólagos adóemelési terveket ("Tisza-adó") erősíti fel minden lehetséges fórumán. Ugyanakkor a mechanizmus mégis hasonló: az ellenzéki párt programjáról szóló beszéd – miközben az adóemelés vádja természetesen veszélyes és ártalmas a Tisza számára –, még ebben a formában is segítséget nyújt Magyar Péter pártjának” – véli a szakértő.

Török Gábor szerint a Fidesz konzultációja lehetőséget ad a TISZA Pártnak arra, hogy

„nagyobb figyelem mellett mondhassa el saját programját, másrészt indirekt módon a Fidesz is azt üzeni az ellenzéki párt programjáról való beszéddel (és különösen azzal, hogy csodafegyverét, a konzultációt is erre használja), hogy elképzelhetőnek tartja a kormányra kerülésüket, márpedig ez minden "kormányszűz" pártnak az egyik legnagyobb ajándék”.

A politológus úgy véli, hogy nem volt véletlen, hogy a kormánypárt korábban nem az akkori ellenzék programjával kampányol, hanem például a rezsicsökkentéssel, majd a migrációval, legutóbb pedig a háborúval. „Ha tehát tartalmilag nem is, de ennyiben megállhat az 1998-as párhuzam” – teszi hozzá Török Gábor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
A luxusban élő politikusok ellen tüntetők felgyújtották a miniszterelnök házát, aki lemondott – videó Nepálból
A kormányzati negyed, ahol a miniszterelnöki hivatal, a parlament és több minisztérium is található, szintén kigyulladt. Hiába rendeltek el előzőleg kijárási tilalmat, a fiatalok az utcákra vonultak.


Kedden felgyújtották Nepál volt kormányfőjének házát, a rendőrség pedig nem tudott közbelépni – írja a Reuters.

Mint írják, tovább fokozódik a feszültség Nepálban: kedden

a kormányellenes tüntetők felgyújtották a leköszönő miniszterelnök, K.P. Sharma Oli magánrezidenciáját. A demonstrálók előbb betörtek az épületbe, összetörték a bútorokat, kifosztották a házat, majd lángba borították azt.

A hatóságok képtelenek voltak megfékezni a helyzetet. A helyszínen tartózkodó biztonsági erők létszámban alulmaradtak, így nem tudtak közbelépni, miközben az épület teljesen leégett.

A dühös tömeg más politikusokat is célba vett. Megtámadták Sher Bahadur Deuba volt miniszterelnököt és feleségét, Arzu Ranát is, aki a külügyminiszteri posztot töltötte be Oli kormányában. Szemtanúk szerint több más miniszter háza is lángra kapott, egyeseket katonai helikopterrel kellett kimenekíteni.

A Singha Durbar nevű kormányzati negyed, ahol a miniszterelnöki hivatal, a parlament és több minisztérium is található, szintén kigyulladt.

A tüntetések mögött az egyre erősebb kormányellenes és korrupcióellenes hangulat áll.

A demonstrációk közvetlen kiváltó oka K.P. Sharma Oli vitatott döntése volt, amellyel betiltotta a közösségi médiát.

A tüntetéssorozatot a fiatal nepáliak szervezték. A megmozdulásokra a „Z generációs felkelés” elnevezést használták, és elsősorban a korrupció, az egyenlőtlenség és a lehetőségek hiánya elleni tiltakozásként jellemezték. Többen kiemelték, hogy a mindennapi nehézségeik éles ellentétben állnak a politikusok és családjaik „fényűző életmódjával”, amely gyakran téma volt a közösségi médiában a tiltás előtt is.

Hétfőn már súlyos összecsapásokra is sor került:

tizenkilenc ember életét vesztette, több mint százan pedig megsérültek, amikor a rendőrség könnygázzal és gumilövedékekkel próbálta megfékezni a parlamentet ostromló tömeget.

A tiltás a kritikusok szerint épp az ellenkező hatást váltotta ki: a közösségi média korlátozása olyan erőteljes elégedetlenségi hullámot indított el, amely évtizedek óta nem látott zavargásokat hozott az országban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Börtönkosztot kapnak a gyerekek a Balmazújvárosban, mert még mindig nem tudtak megegyezni a politikusok
A börtönkonyháról érkező étel állítólag friss és változatos, húslevestől a tejberizsig minden került az asztalokra. A kicsik napi háromszor-négyszer kapnak ételt.


A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet biztosítja átmenetileg a napi étkezést Balmazújváros 11 közintézményében: három általános iskolában, öt óvodában és két bölcsődében - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel kedden.

Makula György ezredes, a BvOP kommunikációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta:

a következő időszakban a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézet gondoskodik arról, hogy a Balmazújvárosban található bölcsődékbe, óvodákba és iskolákba járó közel 1400 kisgyermek mindennap tápláló és finom ételt kapjon.

Hozzátette: az intézeti konyha napi háromszori, illetve néhány intézményben napi négyszeri étkezést biztosít a gyerekeknek, amelyből az előírásoknak megfelelően egy meleg étel.

Hétfőn reggelire, tízóraira és uzsonnára friss pékáru és gyümölcs került az asztalokra, míg ebédre többek között húslevest, sárgaborsó főzeléket, sertés pörköltet, tejberizst vagy éppen natúr csirkeszeletet fogyaszthattak a kicsik. A menük elkészítése szabályos és ellenőrzött környezetben történik, kollégáink maximális odafigyeléssel gondoskodnak arról, hogy az ételérzékenységgel élő gyerekek is igényeiknek megfelelő ételeket ehessenek – emelte ki.

Emlékeztetett rá: a hazai büntetés-végrehajtás élelmiszer-ellátottsága nagyrészt önellátó. A fogvatartottak munkáltatásával működő büntetés-végrehajtási kft.-k, mezőgazdasági és ipari egységek (állattenyésztés, növénytermesztés, pékségek, tésztagyár, vágóhíd) biztosítják az alapanyagok döntő részét. A büntetés-végrehajtás gazdasági társaságai évente 250-300 tonna csirkehúst és 650-700 tonna sertéshúst dolgoznak fel, valamint mintegy 550 tonna pékárut és 250 tonna tésztát állítanak elő, így a hazai börtönkonyhák működése egyszerre felel meg a szigorú élelmiszer-biztonsági előírásoknak és a költséghatékonysági elvárásoknak.

Korábban komoly botrány volt abból, hogy a városban a politikai csatározások miatt nem tudtak megállapodni az iskolai étkeztetésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
24.hu: Négy terabájtnyi intim, bosszúpornós fotót és videót halmozott fel több ezer magyar férfi egy internetes csoportban
A felhasználók közül sokan ex-barátnőjükről vagy jelenlegi párjukról töltöttek fel tartalmakat, de gyakorlatilag bárki áldozattá válhatott. Az ügyben a rendőrség eljárást indított.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. szeptember 09.



A 24.hu-hoz eljutott információk szerint az elmúlt másfél évben a Telegramon és a Discordon virágzott egy magyar férfiakból álló, többezres közösség, amely nagyüzemben cserélgetett egymás között magyar nőkről készült intim fotókat és videókat – az érintettek tudta és beleegyezése nélkül.

A lap szerint a közösség kisebb megszakításokkal nagyjából másfél éve működött: júniusban az adminok azt írták, hogy a húszezresre nőtt discordos csoportot végleg törölték, a nyár második felére pedig a telegramos gyűjtőoldal is elérhetetlenné vált.

Ezen az oldalon állítólag mintegy 4 terabájtnyi intim fotó és videó halmozódott fel, amihez előfizetés után hozzá lehetett férni.

A felhasználók közül sokan ex-barátnőjükről vagy jelenlegi párjukról töltöttek fel tartalmakat, de gyakorlatilag bárki áldozattá válhatott: kerültek fel képek mit sem sejtő anyákról is, akik játszótérre vitték le a gyereküket, de volt, akiről tinikori fotóiból deepfake-kel kreáltak intim tartalmakat.

De a 24.hu szerint

az is előfordult, hogy valakiről a tinédzserkori képeiből készítettek deepfake intim anyagokat.

A képeket a legkülönfélébb módszerekkel szerezték be – ám gyaníthatóan szinte kivétel nélkül a fotókon szereplők tudta és beleegyezése nélkül.

A közösségen belül tematikus alcsatornák működtek: külön gyűjtötték például a terhes nőkről és a roma nőkről készült tartalmakat, és vármegyék szerint felosztott csoportok is voltak.

Az áldozatok egy része nem mer a hatóságokhoz fordulni, akik mégis megtették, keserű tapasztalatokról számoltak be.

Az áldozatok közül, akik feljelentést tettek, többen azt mondták, hogy a rendőrség azzal utasította el az ügyüket, hogy a lesifotókon nem látszik az érintett arca.

A 24.hu megkereste a rendőrséget: először azt a választ kapták, hogy az érintetteknek kell feljelentést tenniük, majd újabb kérdésre kiderült, hogy a weboldallal kapcsolatban büntetőeljárás van folyamatban, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közöltek több részletet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: