TUDOMÁNY
A Rovatból

Karikó Katalinék felfedezése áttételesen a HIV vakcina elkészítését is elősegítheti

A messenger RNS technológiát felhasználnák ahhoz, hogy a HIV vírussal szembeni ellenanyagot termeltessenek.

Link másolása

A közelmúltban több olyan tudományos publikáció is megjelent, ami a HIV vírus ellen alkalmazott technikához teljesen új irányt mutat. Többek között a Science Daily tudományos oldal beszámolt egy új, lehetséges vakcináról, amely nemcsak megelőzi, hanem már a fertőzés szakaszában is jó eséllyel veszi fel a harcot a HIV vírus ellen. Az oltóanyag egészen új területet nyit meg a vírus elleni vakcinakutatásban.

"A jelenlegi járvány ezt a folyamatot felgyorsította, talán 4-5 évvel. Most már a gyakorlatban is bizonyította a messenger RNS technika, hogy lehet ilyen alapon vakcinát készíteni. Tehát Karikó Katalinnak ez a felfedezése áttételesen a HIV vakcinát is elősegíti"

- mondta Dr. Nagy Károly, a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének egyetemi tanára a Szeretlek Magyarországnak.

A világon körülbelül 36 millió ember halt meg AIDS-ben, és 38 millió HIV fertőzöttről tudunk. A vírust 1984-ben azonosították, és ma már több mint 30 gyógyszerrel rendelkezünk a fertőzés ellen. A fejlett országokban a fertőzötteket viszonylag stabil állapotban tartják, vagyis nem romlik az állapotuk, kezelésre azonban életük végéig rászorulnak. Óriási az igény HIV vakcinára, még a fejlett országokban is, ahol hozzájutnak a fertőzöttek a gyógyszerekhez.

"Egyedüli megoldás - már negyven év óta tudjuk ezt - a vakcina. Viszont nem tudjuk pontosan, hogy hogyan kell megcsinálni" - mondja Dr. Nagy Károly, aki több mint 35 éve folytat HIV kutatásokat. Az ő laboratóriuma igazolta 1985-ben az első magyar HIV fertőzöttet.

Jelenlegi gyógyszerek

A HIV egy úgynevezett RNS retrovírus, amely egy speciális enzimet, RT-t (reverz transzkriptáz) használ. Ennek felfedezéséért orvosi Nobel-díjat kaptak amerikai kutatók, ugyanis megváltoztatta a genetikai információ addig ismert útját. Addig a DNS-RNS-fehérje terjedési vonalat ismerték. A HIV vírus tanulmányozása közben viszont felfedezték, hogy létezik egy másik út is, vagyis amikor az információ nem DNS-ben, hanem RNS-ben tárolódik, és az enzim ezeket a genomiális RNS-eket formálja át DNS-sé, és csak utána indul el a DNS-RNS-fehérje út.

A HIV vírus ellen használt jelenlegi gyógyszerek a vírus szaporodásához szükséges enzimeket gátolják. A vírus három lényeges enzimmel rendelkezik, amelyek részt vesznek a szaporodásában.

A reverz transzkriptáz enzim a vírus RNS genomot DNS-sé alakítja át, és ez a DNS beépül a gazdasejt DNS-ébe, mint egy gén, és ott is marad.

"A probléma az, hogy a vírusgenomok az immunológiai védekezés szempontjából rendkívűl fontos T-limfocitákba épülnek be. Ha ezeket mind elpusztítjuk, akkor ugyanott vagyunk, nincs védettség, nincs immunrendszerünk."

A másik, a proteáz enzim, a vírusfertőzés és a vírusszaporodási ciklus utolsó fázisában az addig elkészült vírusfehérjéket a megfelelő, rövidebb méretűre vágja, és ettől válik a vírus fertőzővé. Ráadásul a fertőzés korai ciklusában is aktív.

Valamint a harmadik, az integráz enzim, amelyik szabályozza és felelős azért, hogy a DNS-sé átalakított vírus genom a sejt DNS-be mint egy gén, beépüljön. Ezen enzimek működését akadályozzák meg a ma használatban lévő gyógyszerek. Egy probléma van velük, mindegyik rendkívül toxikus, mérgező.

"A jelenlegi kutatások egy része ennek a toxicitásnak a tompítására irányul, de sok próbálkozás történik azzal kapcsolatban is, hogy valahogyan meg tudjuk akadályozni a vírus belépését a sejtbe, ugyanis a jelenleg használatos gyógyszerek csak akkor hatnak, amikor a vírus már megfertőzte a sejtet."

Vírusok ellen számtalan vakcinát lehet készíteni teoretikus alapon. "Körülbelül 70 féle HIV vakcinakísérlet van. Az a baj velük, hogy amíg beoltottak 30-40 embert, addig működött, amikor 1000 embert, akkor nem. Nem tudtuk, mi az oka. Egészen mostanáig. Eddig ugyanis csak a T-limfocitákra koncentráltunk, amelyek az emberi immunrendszernek a végrehajtó sejtjei, ez a vírus ezeket pusztítja el tömegével. Ezt nem lehet reprodukálni. Egy-két esetben tudtak csak speciális csontvelőátültetéssel gyógyulást elérni, illetve a vakcinák nem általános ellenanyag termelést váltottak ki."

A HIV vírus hihetetlenül gyorsan képes változni. A szaporodási ciklusa 24 óra, vagyis a bejutás után egy nappal már kész vírusok vannak a szervezetben. Sok vírusnak több napig tart ugyanez a ciklus. Olyan gyorsan szaporodik, hogy ezt a szervezetben az ellenanyag termelés nem tudja követni.

"Az új kutatás alapját az adja, hogy a kutatók vizsgálták a fertőződésen átesett betegeket. Több milliót. Azt akarták tudni, hogy milyen jellegű ellenanyag termelődik bennük.

Nagyon ritkán, kevesebb, mint egy az egymillió fertőződés közül találtak olyan ellenanyagot, amelyik mindenfajta HIV vírus ellen semlegesítő, úgynevezett neutralizáló hatású volt. Ezeket nevezik széles spektrumú ellenanyagnak.

Ez azt jelenti, hogy létezik ilyen, mivel a természet ilyet elő tudott állítani. Rájöttek, hogy az ellenanyagokat a vérben lévő speciális B-limfociták termelik. Az amerikaiak azt mondják, hogy egymillió B sejtből egy ilyen van, amelyik képes erre."

Áttörés

"Már tavaly ősszel hallani lehetett olyan eljárásról, amivel megtalálják ezeket a ritka B sejteket, és stimulálni is lehet őket, hogy több ellenanyagot termeljenek. Ezen most több egyetem, biotechnológiai cég dolgozik. Ennek a kutatási eredménynek most az a jelentősége, hogy elkezdték embereken is kipróbálni."

William Schief, a Scripps Research professzora és immunológusa, valamint a IAVI (Nemzetközi AIDS Oltási Kezdeményezés) Neutralizáló Antitest Központ vakcinavezetési igazgatója, akinek a laboratóriuma kifejleszette az oltást, bejelentette, hogy a ritka immunsejtek termelésének stimulálásában, amelyek szükségesek a gyorsan változó vírus elleni antitestek előállításának folyamatához, a 48 egészséges felnőtt önkéntesből a vakcinát kapó résztvevők 97 százalékánál észlelték a kívánt választ. A kutatás széleskörű együttműködésnek köszönhető, a klinikai vizsgálat két helyszínen zajlott: a washingtoni George Washington Egyetemen (GWU) és a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központban. A résztvevők placebót vagy két adag vakcinavegyületet kaptak.

"Ki tudták mutatni ezeket a széles spektrumú ellenanyagokat. Ez egy óriási dolog. Meg tudták állapítani, hogy a HIV vírusnak melyek azok a konzervatív régiói, amelyek nem változnak, amik alapvetően szükségesek ahhoz, hogy épségben, adott szerkezetben meglegyen a vírusban, hogy az fertőző legyen. Megtalálták azt a módszert, amivel ki tudják választani ezeket a ritka B sejteket a szervezetben, amelyek ezek ellen ellenanyagot termelnek. Az összes vírusmutánsban azonosak ezek az egységek."

Következő lépésként a Scripps Reseach az IAVI a Moderna biotechnológiai céggel együttműködve - akik a messenger RNS vakcinát állítják elő a Covid ellen is -, most azon dolgoznak, hogy ugyanolyan messenger RNS technikával bizonyos mértékig szelektíven stimulálni lehessen ezeket a nagyon ritka B sejteket, hogy még több ilyen, széles körben neutralizáló ellenanyagot termeljenek.

Ez egyelőre egy elméleti elképzelés, még nem tartanak az állatkísérletnél. Ha ez működik, akkor az influenza, a zika, valamint a hepatitis vírus elleni vakcina kifejlesztésére is fel lehetne használni. Sőt, még malária elleni vakcinához is.

Léteznek preventív, vagyis megelőző vakcinák, és terápiás vakcinák, amelyeket a már megfertőződött embereknek adnak. A preventív vakcinák a tapasztalatok szerint hatékonyabbnak bizonyulnak. "Ez az újfajta vakcinakísérlet úgy tűnik, mind a kettőre jó."

Magyar kísérletek

Kísérletek itthon is folynak. "Amazóniai különböző növényekből, cserjékből, fákból előállított tisztított hatóanyagokat vizsgálnánk. Ezeknek a nagy része flavonoid (citrus féle, gyümölcsökben lévő gyűrűs, nagy molekulájú vegyületek). Egy japán kooperációban készül mindez. Ők egyféle flavonoidot vizsgáltak, és kimutatták, hogy sejtszaporodás-gátló hatása van. Kimutatták, hogy bizonyos enzimet is gátol. Mi egy korábbi munkánkban kimutattuk, hogy az általunk használt vegyület is ugyanezt az enzimet gátolja. Felmerült bennem a gondolat, hogy akkor bizonyos flavonoidok a HIV ellen is jók. Elkezdtük a japánok által elküldött flavonoid vizsgálatát."

A vizsgált flavonoidnak kimutathatóan nincs magas toxicitása, valamint a HIV elleni hatása is eredményes lett.

A kutatás még folyamatban van, de a magyar szakemberek azt remélik, hogy az Amazonas vidékén teljesen újonnan kivont növényi anyagok vizsgálatával folytathatják a kísérleteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Érdemes lesz az esti eget lesni április 10-én, mert ritka égi jelenséget láthatsz, a következőre 71 évet kell várni
Több érdekességet is megfigyelhetsz majd. Van amit szabad szemmel is tudsz követni, de egy másik látványossághoz egy jobb távcső is szükséges lesz.

Link másolása

Április 10-én különleges együttállásban lesz megfigyelhető a Jupiter és a kétnapos holdsarló, egy kézitávcső segítségével pedig szintén látható lesz az Uránusz és az év üstököse, a 12P/Pons-Brooks is - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Április 10-én szabad szemmel is jól megfigyelhető lesz a kora tavaszi estéket még mindig beragyogó

Jupiter és tőle jobbra, mindössze 3,5 fokra az 5 százalékos fázisú, 2 napos, cérnavékony holdsarló. 20 óra 20 perckor a páros még 15 fokos magasságban jár a nyugati ég alján. Szabad szemmel is könnyedén megpillanthatók lesznek az égitestek,

ha a nyugati látóhatár tiszta és tereptárgyaktól mentes.

Szintén felbukkan az égbolton a kékeszöld Uránusz bolygó - mely alig két fokkal jár a Jupiter fölött -, valamint az év egyik legszebb üstököse, a 12P/Pons-Brooks, mely a holdsarló alatt 3 fokkal látható.

A szabad szemmel nem látható, halványabb Uránusz és az üstökös megtekintéséhez érdemes megvárni az égbolt teljes besötétedését. 20 óra 50 perc körül már mindkét égitest az éjszakai égbolton figyelhető meg, de addigra a Jupiter-Hold páros 10 fokos, az üstökös pedig mindössze 7 fokos magasságba süllyed. Megpillantásukhoz így tiszta égbolt és egy nagyobb kézitávcső szükséges.

A láthatósága végén járó Jupiter 2023 májusában tért vissza a hajnali égboltra, a Naphoz közeledve azonban lassan eltűnik az esti szürkület fényében. Szintén ez alkalommal nyílik utolsó lehetőség az Uránusz megtekintésére.

A 12P/Pons-Brooks üstökös április 21-én ér perihéliumba, vagyis pályájának a Naphoz legközelebbi pontjára, de ekkor már nem lesz látható. Legközelebb 71 év múlva ér újra a Föld közelségébe. A Jupiterhez és az Uránuszhoz hasonlóan a 12P/Pons-Brooks láthatóságának is az egyik utolsó alkalma lesz az este.

Az 5 százalékos megvilágítottságú, majdnem pontosan 2 napos holdsarló továbbra is megfigyelhető lesz. A Hold megvilágítatlan oldalának derengése, a hamuszürke fény szabad szemmel is jól látszik majd - olvasható a közleményben.

Április 11. és 13. között az egyre növekvő tavaszi holdsarló krátereit a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is megfigyelhetik az érdeklődők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Történelmi felvételek: először láttak két hímnemű bálnát szexuális aktus közben – „egyedülálló és figyelemre méltó esemény”
A tengeri emlősszakértők a felvételek megtekintése után azt mondták, hogy mindkét résztvevő hím és megerősítették, hogy az azonos neműek szexuális viselkedése széles körben elterjedt az állatok körében. 

Link másolása

A szakemberek szerint a bálnáknak bőven van helyük elrejtőzni, ha nem akarják, hogy az emberek kémkedjenek a magánéletük után. Vagyis annak ellenére, hogy a púpos bálna az egyik legtöbbet tanulmányozott bálnafaj, egészen mostanáig nem volt feljegyzés a párosodásuk körülményeiről.

A két púpos bálnát két fotós kapta lencsevégre egy Maui melletti szabadidős kiránduláson.

„Annak ellenére, hogy évtizedek óta tanulmányozták, a púpos bálnák szexuális viselkedése eddig többnyire rejtély maradt. Ez a felfedezés megkérdőjelezi a púpos bálnák viselkedésével kapcsolatos előzetes elképzeléseinket. Ezeknek a hihetetlen lényeknek a bonyolult társadalmi struktúrái,

két hím bálna párosításának első alkalommal való megfigyelése egyedülálló és figyelemre méltó esemény”

tájékoztatott Stephanie Stack doktorandusz, a Pacific Whale Foundation munkatársa az IFLScience-nek elküldött közleményében.

A kutatók nem titkolják: szívesen bővítenék a megfigyelések körét, beleértve azt is, hogy milyen gyakori az azonos neműek „találkozása” a párkapcsolatok arányában. Nagy kérdés, hogy a felvételek egy „véletlen” aktust örökítettek meg, vagy az ilyen találkozások gyakoriak a bálnák között. A biológusok mindenesetre nem elégednek meg azzal a válasszal, hogy az állatok „jól érzik magukat”, inkább evolúciós magyarázatokat keresnek.

„A nem reproduktív együttlét célja változatos; ezek közé tartozik a reproduktív viselkedés tanulása vagy gyakorlása, a dominancia-kapcsolatok kialakítása vagy megerősítése, a társadalmi szövetségek kialakítása és a feszültség csökkentése”

– áll a közleményben.

Az azonos nemű állatok szexuális tevékenységéről és más, „deviánsnak" tartott viselkedésekről szóló beszámolókat a tudósok nem tárták a közvélemény elé, mert féltek a következményektől. Most már javult a helyzet ezen a téren. A púpos bálnákról szóló anyag megtalálható a Marine Mammal Science folyóiratban.

Egy kis biológia:

A púpos bálna, más néven hosszúszárnyú bálna a nagyobb testű bálna-félék közé tartozik. Hossza általában 13–14 méter, testtömege 25-30 tonna. Különleges alakú a teste, feltűnően hosszú mellúszókkal, innen ered a magyar neve is. Ez a bálnafaj a többi bálnához képest elég gyakran kiugrik a vízből. A hímek hangja bonyolult „énekekből” áll, melyek 6-35 percig tartanak és 30 kilométer távolságra is elhallatszanak. Az éneklés szerepe még nem ismert pontosan, de a párkeresésben lehet jelentősége. A púpos bálna évente 25 ezer kilométert is képes megtenni. Csak nyáron, a sarki vizekben táplálkozik, télen a szubtrópusi és trópusi tengerekbe vándorol, hogy párosodjon – írja a Wikipédia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
2028-ra feltámadhatnak a gyapjas mamutok, és később több más kihalt faj is visszatérhet
Az őssejtkutatás új eredményei alapján a szakemberek bíznak abban, hogy akár a dodót vagy a tasmán tigriseket is sikerülhet újra életre kelteni.

Link másolása

Hamarosan feltámaszthatják a gyapjas mamutokat - állítja egy amerikai startup, amely a közelmúltban komoly eredményeket ért el az átprogramozott elefánt-őssejtek létrehozásában. A Business Insider cikke idézi Ben Lamm-et, a Colossal Biosciences társalapítóját és vezérigazgatóját, aki szerint az új eredmény számos kutatási terület előtt nyithat utat. Bíznak benne, hogy ennek segítségével több kihalt fajt is újra visszahozhatnak. Úgy vélik, hogy ezzel segitenek a kipusztulás szélén álló fajoknak és kedveznek a biológiai sokféleségnek is.

Terveik között szerepel a dodók és a tasmán tigriseket feltámasztása is. „Minden egyes lépés közelebb visz minket hosszú távú céljainkhoz, hogy visszahozzuk ezeket az ikonikus fajokat” – mondta Lamm.

A cég szerint 2028-ra mesterséges megtermékenyítés segítségével létrehozhatnak majd egy mamutszerű, génszerkesztett élőlényt.

Az őssejtekkel kísérleteznek, mert azok szinte bármilyen sejttípussá képesek átalakulni. Mára pedig már azt is tudják, hogyan lehet visszaalakítani ezeket. Az újfakta "keverék" komoly biológiai áttörés, és több fajnál, például az emeberknél is hatékony. De eddig az elefántoknál nem működött. Most azonban ez is sikerült, és ennek segítségével próbálják kideríteni, hogyan lehet mamutot is létrehozni.

„Leginkább azt várjuk, hogy az általunk kifejlesztett sejteket arra használjuk, hogy elefánt ivarsejteket növesszünk edényben” – mondta Evan Appleton, a csapat vezetője, aki bízik benne, hogy ezzel megnyílna az út a mesterséges megtermékenyítés előtt.

Forrás: 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Először kapott sertésvesét egy ember, akit már haza is engedtek a kórházból
Richard Slayman új veséje többször is genetikai módosításokon esett át, mire a férfi testébe ültették. Slayman korábban már kapott egy vesét, ami lassan felmondta a szolgálatot.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

Hazaengedték a kórházból azt a 62 éves férfit, akibe

a történelem során először sikeresen ültettek genetikailag módosított sertésvesét,

írja a BBC. Richard Slayman még március végén esett át a tudományos mérföldkőnek számító négyórás műtéten a Massachusetts-i Általános Kórházban (MGH).

A kórház szerdai közleményéből kiderül, hogy a férfi végstádiumú vesebetegséggel küzdött, ezért volt szüksége a szervátültetésre. Az orvosok szerint Slayman új veséje tökéletesen működik, ezért nincs szüksége a továbbiakban dialízisre, ami éveken keresztül megkeserítette a napjait. A férfi azt mondta, élete „egyik legboldogabb pillanata” volt, hogy egészségesen hagyhatta el a kórházat.

Slayman 2018-ban már kapott egyszer új vesét, ami tavaly egyre rosszabb állapotba került. Ekkor merült fel a sertésvese beültetésének lehetősége.

„Nemcsak azt láttam ebben, hogy ezzel segíthetek magamon, hanem azt is, hogy reményt adhatok annak a több ezer embernek, akiknek a túléléshez transzplantációra van szükségük” – mondta a férfi. Becslések szerint csak az Egyesült Államokban naponta 17 új szervre váró ember hal meg. A transzplantációra várók legnagyobb része veseátültetésre vár.

Slayman új veséjét a cambridge-i székhelyű eGenesis gyógyszergyártó cég módosította. A művelet során eltávolítottak belőle bizonyos sertésgéneket, miközben emberi géneket adtak a szervhez.

A történelmi műtétről a kórház a közösségi oldalán is beszámolt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: