Hatodik alkalommal adták át a Nők a Tudományban Kiválósági Díjakat az Akadémián, idén a biológia, kémia és műszaki tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó női kutatókat ismertek el. A statisztikák szerint átlagosan Magyarországon a legalacsonyabb az arányuk, így a díjazottak egy igencsak férfias pályán nyújtottak kiemelkedő teljesítményt.
Hiszen nem azért vannak ilyen kevesen, mert a nők ennyire alkalmatlanok, hanem mert a tudományos karrierjüket félbevágja a gyerekvállalás.
A díj egyik alapítójával és két díjazott kisgyerekes kutatóval arról beszélgettünk, hogyan taktikázták ki, hogy velük ez ne történjen meg.
A Nők a Tudományban Kiválósági Díjakat hatodik alkalommal adták át a Magyar Tudományos Akadémia épületében. Évről évre egyre többen pályáznak, idén a kutatók biológia, kémia és műszaki tudományok területén nevezhettek. A díjat a Nők a Tudományban Egyesület ítélte oda azoknak a fiatal kutatóknak, akik kiemelkedő teljesítményt értek el a szakterületükön. Biológiatudományok kategóriában Dr. Bókony Veronika, kémiatudományok kategóriában Dr. Bálint Erika, műszaki tudományok kategóriában pedig Dr. Cséfalvay Edit vehette át az elismerést. A díjjal szeretnék felhívni a figyelmet a nők tudományos teljesítményére, hiszen a női tudósok a világon mindenütt háttérbe szorulnak a férfiakkal szemben. Egy ilyen díjra pedig különösen nagy szükség van hazánkban, mivel az Eurostat legutóbbi felmérése szerint a női kutatók aránya a tudományos és mérnöki pályán az Európai Unión belül hazánkban a legalacsonyabb, mindössze 25 százalék. A társadalomban sokszor ez úgy csapódik le, hogy a nők egyszerűen nem elég okosak ahhoz, hogy kutatók legyenek, és a férfiak egyébként is jobban ellátják ezeket a munkákat.
Miközben nem szabad elfeledkezni arról, hogy a nők az egyetemi oktatás során még többségben vannak, még a doktorinál is közel egyenlő az arányuk, majd haladva felfelé a ranglétrán, az adjunktusok, docensek és professzorok közt egyre nagyobb a férfiak aránya, utóbbiaknál már majdnem nyolcvan százalék. Az egyesület vezetőjét és két kisgyerekes díjazottat kérdeztünk meg arról, hogy kutatóként nekik milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük ezen az igencsak elférfiasodott pályán.
A rájuk háruló gyereknevelés az, ami a leginkább veszélyezteti a nők kutatói karrierjét, miközben a férfi kollégák megszakítás nélkül építhetik a karrierjüket. De szerepet játszik az is, hogy a nőknek gyakrabban kérdőjelezik meg a kompetenciájukat, egy női vezetőt kevésbé fogadnak el a munkatársak is, az otthoni kötelezettségek mellett a külföldi konferenciákon való részvételük sem egyszerű. Pedig a kutatói munka viszonylag rugalmas, így megfelelő támogatások mellett ideális női karrier lehetne.
Hatodik alkalommal adták át a Nők a Tudományban Kiválósági Díjakat az Akadémián, idén a biológia, kémia és műszaki tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó női kutatókat ismertek el. A statisztikák szerint átlagosan Magyarországon a legalacsonyabb az arányuk, így a díjazottak egy igencsak férfias pályán nyújtottak kiemelkedő teljesítményt.
Hiszen nem azért vannak ilyen kevesen, mert a nők ennyire alkalmatlanok, hanem mert a tudományos karrierjüket félbevágja a gyerekvállalás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.
„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.
A biztonságpolitikai szakértő szerint
„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.
Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.
„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”
- írta, majd hozzátette:
„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”
A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.
„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”
„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.
A biztonságpolitikai szakértő szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.
Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.
Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég
félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.
A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.
Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.
Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.
Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.
Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.
Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.
Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.
Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.
Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.
„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.
De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?
A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.
Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.
A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.
A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.
Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.
Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.
Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.
Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.
Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.
Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.
Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.
Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.
Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.
Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.
A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.
De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.
Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.
„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.
De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megjelentek a Nemzeti Gárda katonái Washington utcáin - Trump döntését autoriter lépésnek nevezte a polgármester
A Nemzeti Gárda katonái és páncélozott járművei jelentek meg a Washington-emlékműnél, miután a bűnözésre hivatkozva Donald Trump úgy döntött, beveti őket, átveszi a rendőrség irányítását és több száz szövetségi ügynököt küld az amerikai fővárosba.
Szokatlan látvány az amerikai fővárosban: körülbelül egy tucatnyi nemzeti gárdista jelent meg öt páncélozott Humveevel a Washington-emlékművel szemben - számolt be róla a New York Times. Nem voltak hajlandók válaszolni a kérdésekre a küldetésükkel vagy az itt-tartózkodásuk időtartamával kapcsolatban. Egyikük csak annyit mondott a lapnak, hogy megtiltották neki, hogy bármit is mondjon
A hadsereg kedden este azt közölte, hogy 800 katonát vezényeltek Washingtonba, akik nem vesznek részt a bűnüldözésben, hanem támogató szerepet töltenek be. Állításuk szerint egyszerre 100-150 katona lesz kint az utcákon. A Nemzeti Gárda tagjait először a nemzeti emlékművek közelébe, valamint a délkelet-washingtoni Anacostia városrészben található amerikai parkőrség bázisához küldték. A hadsereg szerint a katonák továbbra is folyamatosan érkeznek a fővárosba, hogy felkészüljenek a bevetésre, amit Trump rendelt el.
A végrehajtási utasítás alapján a 800 nemzeti gárdista mellett félezer szövetségi ügynök is Washingtonba érkezik. Emellett Trump 30 napra átveszi az irányítást a városi rendőrség felett, amit ezalatt Terry Cole, a DEA igazgatója felügyel majd.
Az amerikai elnök arra hivatkozott, hogy a városban ugrásszerűen megnőtt a bűnözés. Azt állította, hogy Washington kevésbé biztonságos, mint sok harmadik világbeli főváros. Azt állította, az a célja, hogy megmentse a várost „a bűnözéstől, a vérontástól, a káosztól, a mocsoktól, és még rosszabbaktól.”
Az amerikai sajtó szerint azonban Trump eltorzította, illetve félreértelmezte az adatokat. Ezek ugyanis épp azt mutatják, hogy az elmúlt két évben a városban csökkent a bűnözés.
Trump a hétvégén arról is posztolt, hogy „a hajléktalanoknak AZONNAL ki kell költözniük.” Azt nem közölte, hogy hová kellene menniük. A Fehér Ház megerősítette, hogy az akció keretében felszámolják a hajléktalantáborokat.
Washington demokrata polgármestere, Muriel Bowser kezdetben békülékeny hangot ütött meg, de kedd este már élesen bírálta az elnök döntését, amit „autoriter” lépésnek nevezett, ami szerinte megsérti a „a város autonómiáját”. A polgármester felszólította a lakókat, hogy lépjenek fel a történtek ellen.
„Védjük meg a városunkat, védjük meg az önállóságunkat, védjük meg a helyi önkormányzati jogainkat, és jussunk túl ezen a fickón! Biztosítsuk, hogy demokrata többségű képviselőházat válasszunk, ami gátat szabhat ezeknek az auturiter törekvéseknek” - fogalmazott.
Bowser visszautasította Trump fővárosról tett állításait, mondván, hogy amikor az elnök hajléktalantáborokat lát, „valami bekapcsol benne, ami miatt elhiszi, hogy a mi gyönyörű városunk koszos, pedig nem az”.
„Nem vagyunk hétszázezer szemétláda és csirkefogó” – mondta a polgármester. Ezzel a washingtoni szövetségi ügyész és korábbi Fox News műsorvezető, Jeanine Pirro kijelentésére reagált, aki megígérte, hogy lecsapnak a „fiatal csirkefogókra” és más bűnözőkre Washingtonban. Az ügyész bírálta a helyi törvényeket, amik szerint akadályozzák, hogy keményebbek lépjenek fel az erőszakos bűncselekményeket elköbető tinédzserekkel szemben.
Bowser arra kérte a szülőket, hogy figyeljenek rá, gyermekeik ne gyűljenek össze nagy csoportokban az utcán. „Ez az a fajta dolog, ami jól mutatna a tévében” – mondta a polgármester. „Őszintén szólva szerintem ez is a cél: hogy hatásos felvételek szülessenek és letartóztatások kezdődjenek Washingtonban.”
A Fehér Ház szerint hétfő éjjel 23 embert már le is tartóztattak a városban. Az akciókban az FBI is részt vett. A BBC szerint a letartóztatások indoka között volt gyilkosság, fegyveres bűncselekmény, kábítószer-kereskedelem, obszcén cselekmény, zaklatás, felelőtlen vezetés és más bűncselekmény is.
„Ez csak a kezdet” – jelentette ki a Fehér Ház szóvivője.
Karoline Leavitt szerint „a következő hónapban a Trump-adminisztráció könyörtelenül üldöz és letartóztat minden erőszakos bűnözőt a városban, aki megszegi a törvényt, aláássa a közbiztonságot és veszélyezteti a törvénytisztelő amerikaiakat.”
A Washington Post ugyanakkor arról ír, a washingtoni rendőrségen belül nagy a bizonytalanság, mi jön most. Még abban sincs egyetértés, ki irányít valójában. A Fehér Ház szerint a parancsnoki lánc egyértelmű, és annak az élén maga az elnök áll. A polgármester azonban azt mondta, az igazságügyi miniszter csak rajta keresztül kérhet különböző dolgokat a rendőrségtől.
A rendőrszakszervezet hétfőn kiadott közleményében mindenesetre kiállt Trump lépése mellett, mondván, hogy „a bűnözés kicsúszik az irányítás alól”, aminek az oka szerintük a „krónikusan rossz vezetés”, a „radikális politikák” és „személyzeti hiány”.
A demokraták szerint Trump Washington megszállásával próbálja elterelni a figyelmet az Epstein-botrányról, amiben a saját tábora is megosztottá vált.
Ugyanis közülük is sokan követelik, hogy hozzák nyilvánosságra a szexkereskedelem miatt elítélt és később öngyilkosságot elkövető milliárdos ügyének eddig „eltitkolt” aktáit, amelyekben az elnök neve is több helyen feltűnik.
A Nemzeti Gárda és a szövetségi ügynökök utcákra vezénylését a demokraták közül sokan egyszerre tartják színjátéknak, és veszélyes, autokrácia irányába tett lépésnek, ami könnyen puskaporos hordóvá válhat. 2020-ban, amikor Trump a faji megmozdulásokra válaszul legutóbb rendfenntartókat vezényelt a városba, erőszakos összecsapások alakultak ki a tüntetők és a szövetségi ügymökök között. Akkor katonai helikoptereket is kiküldtek, hogy alacsony magassában végrehajtott manőverekkel ijesszék el a demonstrálókat, akik kirakatokat törtek be és több ingatlant is megrongáltak.
A MAGA jobboldali mozgalom több szószólója, mint például Charlie Kirk közben már más amerikai nagyvárosok „teljes katonai megszállását” is követelik.
Ezek kivétel nélkül olyan települések, amiket demokraták irányítanak.