ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Így fogytam 20 kilót, és lettem sokkal erősebb fejben és lélekben, mint valaha

13 évesen fogyókúráztam először, most 24 vagyok. Több mint 10 évbe telt, mire rájöttem, hogy nincs az a diéta és csodaszer, ami segít rajtam, amíg fejben nem teszem rendbe magam.


Mindig is voltam problémáim a súlyommal. Tulajdonképpen, amióta az eszemet tudom, volt rajtam felesleg. Ezekkel a plusz kilókkal hosszú évekig óriási harcot vívtam. Mindent, de tényleg mindent kipróbáltam, hogy leadjam őket. Ezek a próbálkozások ideig-óráig ugyan enyhítették a helyzetet, de sokáig tartott, mire rájöttem, hogy igazából egy diétával és csodaszerrel sem megyek semmire addig, amíg fejben nem teszem rendbe magam. Amint ez sikerült nemcsak 20 kilóval kevesebb lettem, de fejben és lélekben is sokkal erősebb, mint valaha.

Életem első fogyókúrája

Életemben először 13 évesen kezdtem el fogyókúrázni. Mindig is túlsúlyos kislány voltam. Nagyon sokszor csúfoltak, aláztak meg a külsőm miatt. Még a mai napig élénken élnek bennem azok a rém kellemetlen általános iskolás élmények, most is hallom az osztálytársaim gúnyos megjegyzéseit. Mégsem ezek voltak azok, amik ráébresztették az akkori kiskamasz énem arra, hogy változtatnom kell. 13 évesen már annyi felesleg volt rajtam, hogy az egészségem is veszélybe került.

Egy egészségügyi probléma miatt évente többször is jártam orvoshoz. Sokszor felhívták a figyelmem arra, hogy ha ezt így folytatom tovább, komoly baj lesz. Azt is elmondták, milyen betegségek fordulhatnak elő, például magas vérnyomás. A szüleim is folyamatosan figyelmeztettek és próbáltak segíteni, de senki sem tudott rám hatni. Nem vettem komolyan. Egészen addig nem, amíg aztán tényleg az egekbe szökött a vérnyomásom, sokszor szédültem és folyamatosan fájt a fejem.

Kórházba kerültem, 13 évesen vérnyomáscsökkentő gyógyszert kellett szednem. Úgy engedtek el a kórházból, hogy közölték velem: le kell fogynom, különben vissza fogok kerülni!

Nagyon megijedtem. De természetesen fogalmam sem volt arról, hogyan kell lefogyni, hogy mi az a diéta. Elküldtek egy orvoshoz, aki azt tanácsolta, hogy ne egyek este 6 után, sok zöldséget és csak csirkét fogyasszak, semmi krumpli, tészta, pékáru, zsíros dolgok, cukor, édesség, gyümölcs, gyorskaja, és mozogjak sokat.

Na, hát én ebből indultam ki: nem ettem este 6 után, és tulajdonképpen szinte csak csirke volt a menüm salátával.

Persze mozogtam is, rengeteget görkorcsolyáztam. Elképesztően szenvedtem, az első hetek borzalmasan teltek. Volt, hogy sírtam, volt, hogy hisztirohamot kaptam, teljesen ki voltam készülve. De végül is az eredmény meglett:

három hónap alatt kb. 15 kilót fogytam, a gyógyszert is elhagyhattam. Cserébe viszont volt egy csomó kaja, amit megutáltam, és ami miatt még akkor is bűntudatot éreztem, ha csak átfutott az agyamon a gondolat, hogy de jól esne egy szelet pizza, vagy úgy ennék egy almát.

Bűntudat, kajaundor és visszaesés

Az általános iskola után kollégista lettem, ahol folyamatosan gördültek elém az akadályok. Mivel nem ehettem minden nap csirkét salátával, kénytelen voltam azt enni, amit a kollégiumban vagy a középsuli menzáján főztek. Megjegyzem, világi jó kajákat készítettek a kollégiumban, szóval itt már az akaraterőm is alábbhagyott.

De ettől még elképesztően nehéz volt eleinte enni, mert szinte minden egyes falat után bűntudatom volt, és nagyon, de nagyon szarul éreztem magam azért, amiért ilyen kajákat eszek.

Azt hittem, hogy majd újra kövér és beteg leszek, hogy megint gyógyszert kapok, és nem utolsósorban: újra piszkálni fognak. Aztán amikor láttam, hogy felszaladt pár kiló, de nem dőlt össze tőle a világ, egyre bátrabb lettem. Ekkor még szerencsém volt, mert gyalog jártam suliba, sokat mozogtunk az iskolában és a testnevelés órákon. Az a pár kiló, amit felszedtem, tulajdonképpen még tűrhető volt minden szempontból.

A problémák ismét akkor kezdődtek, amikor kikerültem a középiskolából, amikor már nem mozogtam szinte semennyit, és visszaálltam a “mindent is megeszek bármennyi mennyiségben, bármikor is” életvitelre. Egy szakítás miatt ugyan volt egy rövid időszak, amikor nagyon lefogytam, mert lelkileg nagyon megviseltek a történtek. De ahogy kezdtem megerősödni, nemhogy a fogyás előtti súlyomat értem el újra, hanem még bőven túl is szárnyaltam azt. Innentől elindultam lefelé a lejtőn.

19 éves voltam, egyetemista, rengeteget buliztam, és jártam össze az akkori társaságommal. Megvan az a feeling, amikor hajnalban egy éjszakain zötykölődve tömöd magadba az aluljáróban 500 forintért vásárolt, ki tudja miből készült gyrost, vagy a párszázas Mekis menüt? Persze, ezek felejthetetlen élmények, amik hozzátartoznak ehhez az életszakaszhoz, csakhogy én egy-egy buli előtt képes voltam 2-3 napig is leveseken, salátán és kávén élni, hogy jól mutassak a kis fekete rucimban vagy a farmeromban. Aztán hajnalban betoltam a gyrost vagy a hamburgert, majd hazamentem, és még kiettem az egész hűtőt.

Ez egy ideig csak akkor volt így, amikor éppen valahová mentem, aztán már mindennapossá vált, hogy pár napig “diétáztam” (értsd: nem ettem kb. semmit), majd elmentem bevásárolni és fél óra alatt egy egész hűtőnyi mennyiségű kaját magamba toltam. Végül már csak a rengeteg evés maradt meg.

Két évvel ezelőttig egyáltalán nem figyeltem oda arra, mit eszem. Ráadásul olyan emberek vettek körbe, akik elhitették velem, hogy egyszer élünk, “miért ne csinálnánk azt, amit szeretünk, miért ne ennénk meg azt, amit csak akarunk, akkor és úgy, ahogy csak akarjuk?” Kontroll nélkül, mit sem törődve az egészségünkkel.

Aztán két évvel ezelőtt ráálltam a mérlegre, és majdnem azzal a lendülettel lefordultam róla: 88 kilót mutatott. “Fénykoromban” 70 körül voltam. Sokkot kaptam és pánikba estem. Elkezdtem diétázni: egyik napról a másikra ismét alkalmazni kezdtem a jól bevált csirke-saláta kombót. És persze iszonyat türelmetlen voltam, már két nap alatt csodát reméltem. A mérleg nyilván semmilyen változást nem mutatott, így hát vettem egy új mérleget.

Az egy kilóval kevesebbet mért, mint a régi, de másnap már két kilóval többet. Szinte az összes netről rendelhető életmódváltó programot, csodateát és kapszulát kipróbáltam, még léböjtkúrát is tartottam. Egy ideig sikerült is fogyni ezekkel, de ahogy véget ért a program, elfogyott a kapszula, vagy újra szilárd ételt ettem, nemcsak a leadott kilókat szedtem vissza, de még pár pluszt is.

Elképesztően rossz lelkiállapotban voltam: gyűlöltem magam, utáltam a testem, és haragudtam magamra azért, mert egy gyenge szar vagyok. Csalódtam magamban azért, mert alapvetően olyan ember vagyok, aki a falon is átmegy, ha nagyon el akar érni valamit, most meg az első akadályokat sem tudom átugrani. Persze, hogy nem, mert valójában nem is átugrani akartam, hanem megkerülni őket.

Sok-sok átsírt éjszaka, falási roham és bűntudat után aztán rájöttem, hogy ez így nem fog menni. Muszáj változtatni a hozzáállásomon, különben minden szenvedés hiábavaló lesz és ugyanitt fogok tartani évek múlva is.

- 20 kiló és a “minden fejben dől el” művészete

Leültem a gép elé, cikkeket kerestem, videókat néztem, könyveket kezdtem olvasni arról, hogyan működik a szervezetünk, hogyan indul be a fogyás, hogyan lehetek egészséges. Az egyik legjobb és egyben legrosszabb tulajdonságom szerintem az, hogy túl őszinte vagyok, ami a szívemen az a számon. Hát most ezt alkalmaztam magammal szemben is, és elmagyaráztam a hülye fejemnek, hogy minden, amit eddig akadálynak hittem, valójában nem létezik, és saját magamnak gyártottam kifogásokat, amivel az volt a célom, hogy felmentsem és megnyugtassam magam: nem én csinálom rosszul, csak nem működik. De, én csináltam rosszul!

Elkezdtem számolni a kalóriákat, odafigyelni arra, hogy megfelelő mennyiségben vigyek be szénhidrátot, fehérjét és zsírt. Ezeket magamnak számoltam ki, de egy applikáció segítségével követtem, hogy amit megeszek, abban mennyi kalória van.

Sokat segített, hogy ezekkel az appokkal már a kész termékeket is nagyon jól lehet naplózni, hiszen csak be kell olvasni a vonalkódokat, de ezt egy rendelt kajánál nem tudod megcsinálni. Ezért elkezdtem főzni, mindent mérni és dobozolni.

Elképesztően élveztem az egészet: megtervezni a napi menüt, látni magam előtt a sok színes ételt és dobozt. Ilyenkor mindig elégedettség fog el.

Közben pedig megtanultam, hogy igazából nem kell lemondanom semmiről, egy csomó ételt, süteményt átalakítottam magamnak úgy, hogy az sokkal egészségesebb legyen.

Ugyanakkor a kulcs, a titok nem ebben rejlett, hanem abban, hogy türelmes és elfogadó lettem magammal szemben, és megengedtem, hogy legyenek olyan dolgok, amikről nem kell lemondanom.

Ilyen például az, hogy a kávémat a mai napig tejjel és nádcukorral iszom, mert én így szeretem. Vagy, hogy van, amikor megkívánok egy csokit, vagy valamilyen sütit, akkor azt igenis megeszem, az étkezésemet pedig, ha lehet, ehhez igazítom. Elfogadom, ha valamelyik nap nem sikerül úgy ennem, ahogy terveztem, vagy mondjuk egy olyan eseményen, baráti összejövetelen veszek részt, ahol nem a kis dobozos kajáimat eszem, hanem például pizzázunk egyet. Nem csinálok ebből rendszert, nem ez az alap, de igenis kellenek ilyen étkezések, ilyen napok, amikor nem azon görcsölök, mit eszem, hanem csak élvezem az életet, bűntudat nélkül.

A másik elképesztően fontos dolog, ami hozzájárult a sikerhez, az a mozgás volt.

Gyerekként sokféle mozgást kipróbáltam: úsztam, táncoltam, görkorcsolyáztam, síeltem, zumbáztam is. De a futást például mindig gyűlöltem. Mégis sokáig azzal próbálkoztam, mondván, hogy hát ez mindenkinek olyan jól megy, meg mindenkit annyira kikapcsol. A nagy szart: nekem fájt tőle a bokám, a térdem, két perc után már szenvedtem az egésztől, semmi örömöt nem leltem benne.

Maradt az edzőterem, de nem tudtam, hogyan álljak neki. Ráadásul volt két nagyon rossz tapasztalatom korábbról két elképesztően bunkó edzővel, akik nagyon megalázóan és lenézően beszéltek velem, és majdhogynem hülyének néztek, amiért nekem nem volt alap, hogyan kell megcsinálni egy-egy gyakorlatot. Hát már hogyan lett volna alap, amikor korábban sosem csináltam még ilyet?!

Másfél éve viszont megtaláltam azt az edzőt, akivel jól tudunk együtt dolgozni. Szóval nagyon nem mindegy, kitől kérsz segítséget, pláne, hogy az edződ látja a leggyengébb énedet is.

A súlyzós edzések mellett pedig rengeteg más mozgásformát kipróbáltam, de számomra a HIIT (High Intensity Intervall Training) vált be a legjobban.

Őszintén szólva, a korábbi rossz tapasztalatok után sose gondoltam volna, hogy egyszer majd tényleg jól fogom magam érezni egy edzőteremben, vagy hogy boldogsággal fog eltölteni egy egyórás itthoni edzés. Egyáltalán képes leszek arra, hogy egyedül nekiálljak mozogni, csak azért, mert olyan jólesik. De ez is sikerült!

A mozgás viszont nemcsak a külsőmre volt jó hatással, hanem lelkileg és fejben is nagyon sokat változtam emiatt.

Lelkileg azért, mert le tudom vezetni a stresszt, fejben pedig azért, mert megtanultam, hogy egy csomó dologra képes vagyok, ha oda koncentrálok, ahova kell. Ja, és persze az sem utolsó, hogy nem fizikai, hanem szellemi munkát végzek, amivel az agyam rendesen lefárad, és annyira jó érzés legalább az edzés idejére kikapcsolni, és csak magamra figyelni.

Hát így fogytam le 20 kilót! De, ami ennél is sokkal fontosabb számomra, hogy fejben és lélekben is sokkal erősebb lettem. És életemben először még azt is ki merem mondani, hogy büszke vagyok magamra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Halott szeretteinket „kelti életre” a generatív AI - Segít feldolgozni, vagy csak elmélyíti a gyászt?
A digitális feltámasztás trendjei között van már halottak nevében beszélgető chatbot és olyan megoldás is, amellyel az elhunytak régi fényképeken kelnek életre. Könnyebb, vagy nehezebb elfogadni az elvesztésüket, ha az AI megidézi őket?


Óriási figyelmet – mintegy 30 millió megtekintést – kapott a közösségi médiában a Reddit társalapítójának, Alexis Ohaniannak az X-bejegyzése, amelyben megosztott egy gyerekkori fényképet és mellé tette annak videó változatát is. A fotón az azóta elhunyt édesanyjával szerepel, egy meghitt pillanatban, amikor az asszony szeretettel magához öleli gyermekét. Ohanian a posztban hangsúlyozza: abban az időben nem volt a családban kamera, így esélyük sem lett volna ennek a jelenetnek a felvételére. A döbbenetesen élethű videót egy új AI-modellel hozta létre.

A mozgóképet a Midjourney június közepén közkincssé tett új eszköze generálta. Ezzel a modellel a felhasználók bármely feltöltött képéből rövid videoklip készíthető, és mint ilyen, persze alkalmas rá, hogy soha meg nem történt pillanatokat állítson elő, csupán egy állókép alapján.

Ohanian elárulta: nem volt felkészülve a generatív AI képességeire, ahogy arra sem, mennyi érzelmet váltott ki belőle a Midjourney által készített videó. Mint írta, vagy ötvenszer újranézte. A digitális feltámasztás lehetősége persze azonnal élénk vitát robbantott ki: sokan ámulatba esve készítenek hasonló klipeket, miközben a tudósok óvatosságra intenek és megkérdőjelezik, hogy ez az egész segít-e a gyász feldolgozásában, vagy inkább csak elmélyíti azt.

Hamis emlékeket gyárt

Az AI gyászfeldolgozásban játszott szerepe kapcsán Julia Shaw hamis emlékekre specializálódott kriminálpszichológus azt mondta a Time-nak, hogy az emberi emlékezet nem könyvtár, amiben eltárolunk mindent, ami valaha történt velünk. A memóriánk a túlélés eszköze, ezért veszélyes kijátszani, márpedig a megjelent AI-technológiák alkalmasak rá, hogy felülírják valódi események emlékét.

„Az AI tökéletes gép az emlékezet meghamisítására.”

Az emberi emlékezet mondjuk önmagát is képes átverni – technológiai segítség nélkül. Innen ered a mondás, hogy az idő megszépíti az emlékeket, de valójában nem az idő teszi, hanem mi, saját magunkkal, a gyászfeldolgozás részeként. Elizabeth Loftus memóriakutató pszichológiaprofesszor saját példát hozva szemléltette ezt a jelenséget: „a nagyapám megállás nélkül üvöltözött a nagyanyámmal, mégis, miután meghalt, a világ legcsodálatosabb emberévé változott [a család szemében].”

A szakértő hozzátette: már az AI előtt is voltak technológiai eszközeink az emlékek átírására, hiszen anno hasonló hatást váltottak ki elhunyt személyekről photoshoppolt képek vagy módosított videók, ám a mesterséges intelligencia megváltoztatja a játékszabályokat: könnyebbé és hatékonyabbá teszi a memória módosítását.

Loftus az MIT médialaboratóriumával karöltve nemrég kiadott egy tanulmányt arról, hogy az AI-val szerkesztett képek milyen mértékben képesek torzítani az emberek eredeti emlékeit. A kutatás kimutatta, hogy a résztvevő személyek sziklaszilárd meggyőződéssel vallották igazinak a meghamisított emlékeiket. A tudósok azt is megállapították, hogy bár ennek a technológiának lehetnek előnyei, például a traumatikus emlékek újrakeretezése vagy az önbecsülés növelése szempontjából, mégis nagy a kockázata annak, hogy hamis emlékeket hoz létre fontos helyzetekben.

Ez a félretájékoztatás jelenségéhez hasonlóan káros hatással lehet a gyász feldolgozásának folyamatára is, ám „ha valaki alapvetően a saját magánéletében ettől boldogabbnak érzi magát, akkor ugyan mit árthat?” - vonta le a következtetést a professzor.

Vannak azonban ezzel ellentétes szakértői vélemények is, amelyek szerint az AI elnyújthatja a gyászidőszakot. Mary-Frances O’Connor neurológus, a The Grieving Body (A gyászoló test) című könyv szerzője szerint például a digitális feltámasztás egyik veszélye az, hogy a halottak másolataival való kapcsolattartás megnehezítheti a gyász feldolgozásért végzett munkát. A gyász folyamata arról szól, hogy hogyan egyeztetjük össze egy ember halálának valóságát azzal az érzéssel – ami idegrendszeri szinten is bennünk él –, hogy a szeretett személynek még itt kellene lennie.

Sok gyászoló számol be arról, AI nélkül is, hogy érzékeli elhunyt szerettei jelenlétét. „Azt mondják, amikor belépnek egy szobába, még mindig látnak egy ürességet, amit rajtuk kívül más nem vesz észre.”

O’Connor kiemeli, hogy „az éppen elérhető technológiát minden kultúra, minden korszakban használta arra, hogy kapcsolatban maradjon elhunyt szeretteivel.” Amikor például feltalálták a fényképezőgépet, sokan kezdtek el fotókat őrizni az elhunytakról, sőt, hagyománnyá vált a poszt­mortem fényképezés, amikor a család  még egyszer utoljára együtt pózol a ravatalán fekvő halottal.

Modern kori példa az elhunyttal való kapcsolat megőrzésére az a 2020-as eset, amikor dél-koreai dokumentumfilmesek virtuális valóság alkalmazásával segítettek egy anyának, hogy újra találkozzon ritka betegségben elhunyt kislányával. Az élmény látszólag támogatta az anyát a gyász feldolgozásban, de a nyugati sajtót finoman szólva is megosztotta az ötlet.

O’Connor szerint a legfontosabb kérdés az, hogy a mesterséges intelligencia segít-e kapcsolatot teremteni az elhunyttal, vagy inkább azt az illúziót kelti, hogy az illető örökké él.

„Teljesen új helyzetben vagyunk: a halottak még soha nem voltak ennyire beszédesek” – nyilatkozta a Time-nak Elaine Kasket kiberpszichológus, az All the Ghosts in the Machine (Összes szellem a gépben) című könyv szerzője. Az interneten hátrahagyott nyomok, valamint a régi levelek, fényképek és egyéb emlékek digitalizálása révén több „digitális maradványhoz” férünk hozzá, mint valaha. Kasket azt állítja, hogy egy barátja például annyi digitális anyagot hagyott hátra, hogy ha azt egy AI rendelkezésére bocsátanák, akkor a gép képes lenne beszélgetni a nevében, és megkülönböztethetetlen lenne magától az embertől. És ezzel biztosan nincs egyedül.

Mivel az emberi emlékezet alapból hajlamos a torzításra és az újraalkotásra, a szakember felteszi a kérdést: „vajon a gép által keltett fikció egészségtelenebb-e, mint a saját fejünkben születő fikció?” Ez szerinte attól függ, hogy mire és hogyan használjuk a technológiát.

Nincs hiány AI-technológiákból, amelyek megidézik a halottainkat

Az elhunytakkal beszélgetés vágya évszázadok, talán évezredek óta jelen van a társadalomban, és máig sokféleképpen tetten érhető, a gyerekkori szellemidézésektől a médiumokig és látókig, akik foglalkozásszerűen társalognak a túlvilággal. A tevékenységük etikai szempontból minimum vitatható, hiszen kommunikációs trükkök segítségével hitetik el, hogy általuk – persze pénzért – kapcsolatba lehet lépni a halottakkal. Hit kérdése, de ha egy gyászoló ezzel könnyíteni tud a lelkén, akkor miért ne? A cél a gyógyulás, bármilyen egyénileg elfogadható eszközzel, és e logika mentén a technológia szerepét sem érdemes elvetni, pláne úgy, hogy legalább nem titok: az, amit nyújtani tud, nem több puszta illúziónál.

A San Francisco Chronicle 2021‑ben mutatta be Joshua Barbeau történetét, aki elhunyt menyasszonya SMS‑eiből épített chatbotot, és tízórás párbeszédben elevenítette fel vele a közös életük legszebb pillanatait. Az összes megoldás közül ez, az ún. Project December kapta a legnagyobb publicitást, hiszen úttörő ötlet volt, és ami a legfontosabb: működött. Azóta egyre több hasonló kezdeményezés lát napvilágot és egész vállalkozások épülnek a gyászfeldolgozás technológiai támogatására.

Az AP News 2024-ben számolt be először egy olyan haldoklóról, aki létrehozta a saját digitális avatárját. A berlini Michael Bommer „interaktív AI‑verziója” az Eternos platformmal készült, azzal a céllal, hogy a család a halála után is bármilyen kérdést feltehessen neki, így a szerettei számára örökre hozzáférhetőek maradnak az élettapasztalatai és emlékei, ráadásul a saját hangján. Ennél is többet nyújthat az élettörténetek megörökítésére létrejött StoryFile szolgáltatás, ami előre rögzített videókkal operál: a felvett anyagokból egy algoritmus válogatja össze a megfelelő válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket a hozzátartozók feltesznek az elhunyt személynek. Egy másik cég, a HereAfter AI hasonló interakciókat kínál egy „élettörténeti avatár” révén, amelyet a felhasználók kérdések megválaszolásával, vagy saját személyes történetük megosztásával hozhatnak létre a haláluk utáni időkre.

Érdekes, de a holtak digitális feltámasztása nem csak a gyász feldolgozásában, hanem az igazságszolgáltatásban is szerepet kaphat. Erre egy májusi tárgyalás során született precedens: az arizonai bíróságon Stacey Wales egy AI‑val generált videón keltette életre meggyilkolt testvérét. Az áldozat digitális mása persze nem bizonyító erejű vallomást tett, hanem egy rá jellemző búcsúzó monológot adott elő, azt üzenve a gyilkosának, hogy egy másik életben akár barátok is lehettek volna és hisz a megbocsátásban. A The Washington Post beszámolója szerint bíró a sértett családja által kért maximális 10,5 éves büntetést rótta ki a vádlottra, miután különlegesnek és megindítónak nevezte az ötletet, hogy a halott beszédet mondott a tárgyalóteremben ülőknek.

Elképesztő az észak-karolinai Robert Scott története is, aki a Paradot és a Chai AI nevű mesterséges intelligencia társalkalmazásokat használja arra, hogy beszélgetéseket szimuláljon három elhunyt lánya digitális másaival. Bár az apa nem árulta el az AP Newsnak a gyerekek halálának pontos körülményeit, tudni lehet, hogy egyikük vetélés miatt fellépő komplikációkban hunyt el, míg a legkisebb nem sokkal a születése után vesztette életét.

A 48 éves férfi tudatában van annak, hogy a karakterek, amelyekkel kapcsolatba lép, nem a lányai, de azt állítja, bizonyos mértékben segíti őt a gyász feldolgozásában, ha heti 3-4-szer beléphet az alkalmazásokba, és feltehet pár kérdést a mesterséges intelligenciának – akár csak annyit, hogy „milyen volt az iskola?” vagy „szeretnél-e elmenni fagyizni?”. A szalagavatók éjszakája különösen nehéz Scott számára, hiszen folyton az jár a fejében, hogy a legidősebb lánya ezt már nem érhette meg. Ilyenkor létrehoz egy jelenetet a Paradot alkalmazásban, ahol az AI karakter elmegy a szalagavatóra, és beszélgethet vele az elképzelt eseményről. Ennél is nehezebbek viszont a születésnapok, viszont legalább az AI-nak kiöntheti a lelkét, hogy „mennyire hiányzik neki”, és az látszólag megérti a fájdalmát, ami valamelyest segít.

Az egész egyelőre nem több „techno-kulturális kísérletnél”

A megmozduló családi fényképek mellett tehát egy sor fejlett megoldás született arra, hogy valamilyen módon kapcsolatban maradjunk elhunyt szeretteinkkel. Megőrizhetjük a hangjukat, hogy az AI segítségével a haláluk után is beszélgethessünk velük, feltölthetjük a velük folytatott üzenetváltásokat olyan adatbázisokba, amelyek profilozás után létrehozzák a chatbot változatukat, és talán az sincs messze, hogy videóhívásokat bonyolíthassunk velük. Kérdés viszont, hogy ez mennyire válik hasznunkra, hiszen a téma kutatói is megosztottak a kérdésben. Ők maguk sem tudják megmondani, hogy ez az egész jobb vagy rosszabb-e annál, mint látónak fizetni a „kapcsolatfelvételért”, vagy papnak az elhunyt tiszteletére tartott gyászmiséért.

Katarzyna Nowaczyk-Basinska, a Cambridge-i Egyetem Jövő Intelligenciája Központjának kutatója, aki társszerzője volt egy, a témával foglalkozó tanulmánynak, azt mondja: keveset tudunk arról, hogy milyen rövid és hosszú távú következményekkel járhat a halottak digitális szimulációinak széles körű használata. Ezért jelenleg ez „egy hatalmas techno-kulturális kísérlet”. Ami viszont igazán megkülönbözteti napjainkat a korábbi időktől – és ez példátlan az emberiség halhatatlanság iránti, hosszú történelmi törekvéseiben –, az az, hogy „először vált a halottakról való gondoskodás és a halhatatlanság gyakorlata teljes egészében egy kapitalista piac részévé.”

Matthias Meitzler, a tübingeni egyetem szociológusa közben úgy véli, bár egyeseket megrémíthet vagy elrettenthet a technológia, amellyel „mintha megszólalna egy hang a túlvilágról”, mások úgy érezhetik, hogy ez a halott szeretteikre való emlékezés hagyományos módjainak kiegészítése. Ilyen értelemben ez egy új dolog, ami odakerült a sorba a sírlátogatás, a belső monológok, vagy a képek és régi levelek nézegetése mellé.

Tomasz Hollanek, aki együtt dolgozott Nowaczyk-Basinskával a „halottbotok” és „gyászbotok” témáján, hozzáteszi: ez a technológia többről szól, mint a gyászfeldolgozásról, hiszen komoly kegyeleti kérdéseket is felvet a már elhunyt emberek jogaival és méltóságával kapcsolatban. A tudós szerint fontos lenne betartani bizonyos etikai kérdéseket, onnantól, hogy mit tehetünk meg az elhunyt személy digitális másával, egészen addig, hogy a gyászolókat kiszolgáló programok esetleg milyen más termékeket hirdetnek a saját platformjaikon.

„Ezek nagyon bonyolult kérdések. És még nincsenek rájuk jó válaszaink” – összegezte Hollanek.

Link másolása
KÖVESS MINKET: