HÍREK
A Rovatból

444: Robbanás és mérgező szivárgás is történt a gödi Samsung-gyárban egy belső feljegyzés szerint

A lap egy volt középvezető távozása után írt feljegyzése alapján arról számolt be, hogy már az akkugyár működésének első évében robbanás volt a magzatkárosító hatású oldószer kritikus szintű koncentrációja miatt. A cikk szerint a dokumentum a porszint száz-kétszázszoros határérték-túllépését és a mérési trükköket is említi.


Újabb súlyos állítások jelentek meg a gödi Samsung-gyárról egy belső feljegyzés alapján, amelyet a cég egy korábbi középvezetője írt távozása után a 444.hu szerint. A lap azt állítja, az általuk megszerzett dokumentum hitelességét két, egymástól független forrás is megerősítette. A cikkben bemutatott feljegyzés a 2017 és 2023 közötti időszak visszásságait foglalja össze, köztük egy robbanást, ami állítólag már a gyár működésének első évében megtörtént.

Az akkugyár 2016-os felépítése után 2017 tavaszán helyezték üzembe az 1-1-es kódjelű katódgyártó sort, ahol a feljegyzés szerint 2017 második felében vagy 2018 első felében robbanás történt.

Az NMP nevű, magzatkárosító hatású oldószer koncentrációja kritikus szintet ért el, majd egy azonosítatlan eredetű szikra miatt belobbant. A balesetben a dokumentum szerint „csodával határos módon” senki nem sérült meg, a robbanást követő tűzben viszont két szinten is beszakadt a mennyezet. Egy volt dolgozó szerint ez a robbanás látható azon a felvételen, amelyet Magyar Péter hozott nyilvánosságra.

A vizsgálat később kiderítette, hogy a megelőző napokban a biztonsági szenzor többször is riasztott a magas NMP-koncentráció miatt. A termelési hatékonyságra hivatkozva egy koreai karbantartásvezető utasítására azonban megemelték a riasztási határértéket, így a robbanás napján a rendszer már nem állította le a folyamatot.

A feljegyzés szerint a gyárban rendszeresen került a csatornahálózatba is a veszélyes anyagból. A fém katódszűrőket olyan mosószobában tisztítják, amelynek lefolyói a normál csatornarendszerbe vannak bekötve, „így a Samsung víztisztító rendszerébe, majd a Vác/Dunakeszi szennyvíztisztítóba folyik be az itt kimosott NMP”. A cikkben azt írják,

emellett dolgozói hibából többször is előfordult, hogy több száz liter, NMP-t tartalmazó folyadék ömlött a csatornába, ám a feljegyzés szerint „ezen esetekben is normál folyamat szerint engedték tovább a szennyvizet a váci/dunakeszi szennyvíztelepre”.

2024-ben a Greenpeace egy dugulás miatt kiömlő szennyvízből jelentős, 200 mikrogramm/liter mennyiségű NMP-t mutatott ki, amelyről egy adatigénylés nyomán kiderült, hogy a Samsung gyárából származik.

A dokumentum szerint a gyárban a nikkel és más fémvegyületek is komoly szennyezést okoztak. A katódgyártás területén dolgozók vizsgálatai során

a porszint „szinte minden alkalommal a határérték több tízszeresét, vagy száz-kétszázszorosát mutatta”.

A feljegyzés szerint a nikkelpor azért is távozhatott a gyártási területről, mert az ott használt „ipari porleválasztó (dust collector) nem alkalmas a nikkelpor megszűrésére”. Amikor a gyár tetején por jelent meg, a Samsung azt állította, az egyszerű grafitpor, egy forrás szerint viszont ez nem lehetett igaz, mert a grafitot már a nikkellel és kobalttal keverve használják.

A feljegyzés kitér arra is, hogy a cég trükközhetett a hatósági mérésekkel. Előfordult, hogy az NMP-méréskor nyers, bevonat nélküli fóliát égettek a kemencében, így a kibocsátási érték tökéletes lett.

Egy forrás szerint a gyárban előre tudtak az ellenőrzésekről, mert a kaputól a gyártóterületig eljutni legalább két órát vesz igénybe.

A Pest Vármegyei Kormányhivatal a zajmérésekkel kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: „Értesülése téves, a zajmérések időpontjairól a jogszabályoknak megfelelően a gyár üzemeltetőjének nincsen előzetes információja. 2025-ben, a gödi gyár környezetében 12 alkalommal elvégzett akkreditált zajszintmérés határérték-túllépést nem állapított meg.”

A gyár egyébként rendre kapott büntetéseket, tavaly júliusban például azért, mert 66 munkavállalónál nem végeztette el a rákkeltő nehézfémek kötelező biológiai monitorvizsgálatát. A Telex februári oknyomozó riportja szerint a cég annyira titkolta a valós szennyezési adatokat, hogy Rogán Antal a titkosszolgálatokat is rájuk küldte, és egy kormányülésen felmerült a gyár bezárása is, de ezt végül leszavazták. Az ügyben megszólaló kormánytagok következetesen tagadtak.

A feljegyzés két másik súlyos balesetet is említ.

2018-ban nitrogén védőgáz-mérgezés történhetett, amikor több dolgozó fejfájásra panaszkodott, de a koreai munkavezetők további munkára kötelezték őket.

„Kicsit később mindannyian rosszul lettek, mentőt kellett hívni hozzájuk, kórházba is szállították őket” – áll a dokumentumban, amely szerint az esetről óriási hírzárlat volt.

A legsúlyosabb eset 2021. november 3-án történt, amikor egy gép összezúzta az egyik dolgozó fejét, aki pár nappal később belehalt sérüléseibe. Az eset hivatalosan dolgozói hiba miatt történt.

A feljegyzés szerint a gyárvezetés a rendőrségi helyszínelés után, hajnali 3-4 óra körül utasította a karbantartókat a gép megjavítására. Egy forrás szerint bár a koreai vezetés nem adott konkrét utasítást a gép védőplexijének leszerelésére, a darabszám miatti nyomás nagy volt. Tudomása szerint a dolgozó a gép leállítása után hajolt be, a baleset mégis megtörtént. Magyar Péter ezzel kapcsolatban azt a kérdést tette fel, igaz-e, hogy a baleset után az érintett gyártósor szoftverét a hatóságok tudta nélkül módosították. A kérdésre azóta sem érkezett válasz.

A Tisza Párt elnöke hétfőn egy interjúban azt ígérte, minden eddiginél súlyosabb információkat fognak hamarosan nyilvánosságra hozni a gödi akkugyárról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagy tapasztalatú ügyvéd, Magyar Péter sógora – Kicsoda az új igazságügyi miniszter
Magyar Péter a Tisza Párt jogi igazgatóját, Melléthei-Barna Márton ügyvédet jelöli az igazságügyi tárca élére. A leendő miniszter feladata lesz a jogállamiság helyreállítása és azoknak a jogszabályi kereteknek a megteremtése, amelyek a befagyasztott forrásokhoz vezetnek.


Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére. Igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is.

Az igazságügyi tárca szerepe azért is kulcsfontosságú a TISZA terveiben, mert a jogállamisági eljárások lezárása és az uniós források megszerzése a párt gazdasági programjának egyik alapfeltétele. Magyar Péter szerint a cél a jogalkotás minőségének helyreállítása, az átláthatóság biztosítása, valamint a megfelelő szakmai és társadalmi egyeztetések lefolytatása lesz.

Magyar Péter szerint az új tárcavezetőnek kell „gondoskodnia a magyar embereknek járó uniós források hazahozatalát lehetővé tevő jogszabályi keretek kialakításáról”.

Melléthei-Barna Márton egyetemista kora óta ismeri Magyar Pétert, évfolyamtársak voltak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán, ahol 2004-ben végzett. Pályafutását egy Washington D.C. környéki civil jogvédő szervezetnél kezdte, majd a Freshfields Bruckhaus Deringernél, később pedig az Oppenheim Ügyvédi Irodánál dolgozott, mielőtt 2020 elején saját irodát alapított.

Már a párt indulásakor csatlakozott Magyar Péterhez, az első tíz belépő tag egyike volt, és a 2024-es pénzügyi beszámoló szerint kétmillió forinttal támogatta a szervezetet. A sajtó már korábban is a legesélyesebb jelöltként tartotta számon a posztra.

Az ügyvédet a kormányközeli média korábban a Freshfields irodánál végzett munkája alapján támadta. Azt próbálták kimutatni róla, hogy „komoly nemzetközi jogász hálózat rajzolódik ki a Tisza Párt mögött, amelynek szálai egészen az ukrán kormányzatig és Soros Györgyig érnek”. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy a támadás visszafelé sült el, mivel korábban volt felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter is ennél a nemzetközi ügyvédi irodánál dolgozott, és Melléthei-Barna éppen Varga helyét vette át.

Melléthei-Barna ügyvédként több esetben képviselte Magyar Pétert és a Tisza Pártot a kormányközeli médiumok ellen indított perekben. Az irodája képviselte a pártot a Magyar Nemzet és a Ripost ellen is, miután a lapok azt állították, hogy a Tisza adóemelésre készül. A bíróság helyreigazításra kötelezte őket, a Magyar Nemzetnek pedig egy másik ügyben bocsánatot kellett kérnie, amiért kiirtandó poloskának nevezték Magyar Pétert.

A 444.hu a jelölés kapcsán megjegyzi, hogy Melléthei-Barna 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora. Böjthe Péter, a Fővárosi Közgyűlés fideszes tagja a közösségi oldalán azt írta: "Magyar Péter ma bejelentette, hogy a sógora lesz az igazságügyi miniszter. Ugyanis dr. Melléthei-Barna Márton – aki Magyar Péter barátja az egyetem óta – 2025. őszén megházasodott a TISZA párt elnökének húgával, Magyar Anna Ilonával".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Csak most kezdődik az igazi sógor-koma világ” – Németh Balázs reagált Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszteri jelölésére
A fideszes politikus szerint „abszolút kabaré”, hogy Magyar Péter a sógorát kérte fel az új TISZA kormány Igazságügyi Minisztériumának vezetésére.


Németh Balázs a közösségi oldalán reagált Magyar Péter bejelentésére. A TISZA kormány leendő miniszterelnöke csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére.

A fideszes képviselő a hírre azt írta:

"Az álhírekkel ellentétben, csak most kezdődik az igazi sógor-koma világ. Magyar Péter haverjai (Ruszin, Tarr, Tanács, Pósfai…) után a saját SÓGORA is miniszteri posztot kapott. ABSZOLÚT KABARÉ"

A 444.hu is korábban megírta, hogy Melléthei-Barna 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter bejelentette, hogy ki lesz az új belügyminiszter és igazságügyi miniszter
Két új miniszter nevét közölte a leendő kormányfő. Pósfai Gábort a Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel.


Magyar Péter leendő miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy két újabb minisztere is lesz a május elején megalakuló új kormánynak.

A 16 tagú Tisza-kormányban Pósfai Gábor, a Tisza Párt operatív vezetője lesz a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetője, míg az igazságügyi miniszternek Melléthei-Barna Márton ügyvédet, a Tisza Párt jogi vezetőjét kérte fel.

A TISZA elnöke szerint Pósfai Gábor kinevezése a garancia arra, hogy a rendvédelemben lezáruljon az a korszak, amelyben a politikai utasítások felülírták a szakmai szempontokat. A rendvédelmi dolgozók felé elvárásként fogalmazta meg a hatékony szakmai munkát és a jogszabályok betartását, hozzátéve, hogy a TISZA-kormány alatt nem lesznek érinthetetlen emberek és felülről leállított nyomozások. „A rendvédelmi munkatársak felé az elvárásaink: hatékony szakmai munka, a jogszabályok betartása és betartatása, valamint hogy soha ne felejtsék el, hogy a hazánkra esküdtek fel, nem egy pártra. Kizárólag a magyar embereket kell szolgálniuk, nem pártutasításokat” – közölte a Tisza párt vezetője. A Belügyminisztérium a tervek szerint a rendvédelem mellett a sportot is felügyelné – írta Magyar Péter a közösségi oldalán.

Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is. "Az elkövetkező időszakban az igazságügyi miniszter fő feladata lesz jogszabályokkal biztosítani azt, hogy a magyar emberek ismét egyenlőek legyenek a törvény előtt, hogy megszűnjön a korrupció és helyreálljon a független ellenőrző intézmények, hatóságok szakmaisága és azok működése politikamentes legyen.

Feladata lesz továbbá a jogalkotás minőségének helyreállítása, a szükséges átláthatóság biztosítása és a megfelelő szintű szakmai és társadalmi egyeztetés lefolytatása" - áll a bejegyzésben.

A mostani bejelentéssel lezárult az új kormány miniszterjelöltjeinek bemutatása.

A leendő Tisza-kormány miniszterei:

• Belügyminiszter: Pósfai Gábor

• Igazságügyi miniszter: Melléthei-Barna Márton

• Miniszterelnökséget vezető miniszter: Ruff Bálint

• Külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes: Orbán Anita

• Pénzügyminiszter: Kármán András

• Gazdasági és energetikai miniszter: Kapitány István

• Honvédelmi miniszter: Ruszin-Szendi Romulusz

• Közlekedési és beruházási miniszter: Vitézy Dávid

• Egészségügyi miniszter: Hegedűs Zsolt

• Gyermek- és oktatásügyi miniszter: Lannert Judit

• Szociális és családügyi miniszter: dr. Kátai-Németh Vilmos

• Társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter: Tarr Zoltán

• Tudományos és technológiai miniszter: Tanács Zoltán

• Élő környezetért felelős miniszter: Gajdos László

• Agrár- és élelmiszer-miniszter: Bóna Szabolcs

• Terület- és vidékfejlesztési miniszter: Lőrincz Viktória


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Decathlon volt vezetője, Pósfai Gábor kapja az egyik legfontosabb miniszteri posztot a Tisza-kormányban
Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Pósfai Gábort, a TISZA Párt megválasztott képviselőjét kéri fel a Belügyminisztérium vezetésére. A közgazdász végzettségű Pósfai korábban a Decathlon magyarországi és ausztriai cégét is vezette.


Magyar Péter csütörtökön újabb két miniszterjelöltet nevezett meg a TISZA Párt leendő kormányába. Bejelentése szerint Pósfai Gábort, a párt operatív vezetőjét kérte fel a Belügyminisztérium vezetésére. A jövendő miniszter tervek szerint a rendvédelem mellett a sportot is felügyelné.

A TISZA Párt elnöke szerint a leendő miniszter a garancia arra, hogy a rendvédelemben lezáruljon az a korszak, amelyben a politikai utasítások felülírták a szakmai szempontokat. Magyar Péter szerint a rendvédelmi dolgozóktól a jövőben azt várják, hogy a munkájukat a legmagasabb színvonalon, kizárólag a szakmai előírásokat és a jogszabályokat betartva végezzék.

A jövőben a sport is a Belügyminisztérium felügyelete alá kerül, ahol a versenysport mellett nagyobb hangsúlyt kapna az utánpótlás-nevelés, a szabadidősport és a fogyatékossággal élők sportja, valamint a források hatékonyabb felhasználása.

Alig vette át képviselői megbízólevelét, máris miniszteri felkérést kapott a TISZA Párt budaörsi központú választókerületét megnyerő Pósfai Gábor. Pósfai a 2026. április 12-i országgyűlési választáson nyerte el a mandátumot a Pest vármegyei 2-es számú választókerületben.

Pósfai Gábor 1982-ben született, a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát 2005-ben. Budakeszin nőtt fel, jelenleg Budaörsön él. A kétgyermekes politikus angolul, németül, franciául és olaszul is beszél. Életében a sport mindig is központi szerepet játszott: hétéves kora óta versenyszerűen asztaliteniszezik, a Budaörsi Sport Club játékosa és elnökségi tagja, korábban pedig a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke is volt.

2025. február 3-án Magyar Péter bejelentette, hogy Pósfai Gábor veszi át a párt operatív működésének vezetését.

Üzleti pályafutását 2005-ben a Decathlonnál kezdte, ahol részlegvezetőként indult, majd több áruház igazgatói pozíciója után 2011-ben a cég magyarországi ügyvezetőjévé nevezték ki. Vezetése alatt a magyarországi áruházak száma tizenkettőről huszonnégyre emelkedett, a cég pedig piacvezetővé vált a sportszerkereskedelmi piacon. 2014-től a horvát és szlovén piacra lépést is ő irányította.

A legnagyobb szakmai kihívást 2018-ban kapta, amikor a francia cégvezetés megbízta a Decathlon ausztriai működésének felépítésével, miután a vállalat korábban kétszer is sikertelenül próbált betörni az osztrák piacra. Az első ausztriai áruházat 2018 augusztusában nyitotta meg Bécs mellett, Vösendorfban, amelyet a Covid-járvány ellenére további egységek követtek. Hat év után, 2024 tavaszán tért vissza Magyarországra.

A politikába 2024 novemberében lépett be, amikor jelentkezett a TISZA Párt „A jövő vezetői” pályázatára. Az operatív igazgatói kinevezését követően azonban családja is a politikai támadások célkeresztjébe került. Magyar Péter nem sokkal a bejelentés után arról beszélt, hogy Pósfai családját és gyerekeit a propaganda zaklatja.

A 2025 végi kétfordulós jelöltkiválasztási folyamat eredményeként Pósfai lett a TISZA jelöltje a budaörsi központú választókerületben. Kampányában a térség fő problémáiként a közlekedési dugókat, a túlterhelt úthálózatot, a tanterem- és pedagógushiányt, az elöregedett közműveket és a helyi vállalkozások finanszírozási nehézségeit nevezte meg.

Pósfai a Decathlon vezetőjeként több társadalmi felelősségvállalási programban is részt vett. A cég ügyvezetőjeként támogatta a Magyar Olimpiai Bizottsággal és az Utanpotlassport.hu-val közösen elindított „A hónap műhelye” programot, amely az utánpótlás-nevelő műhelyeket díjazta. A Decathlon „Sportból a legtöbbet” pályázata révén pedig tíz év alatt 92 alap- és középfokú oktatási intézmény sportlétesítményeinek felújítását segítették.

Képviselőként a döntések előtt az emberek megkérdezését, bevonását és a valódi párbeszédet ígérte.


Link másolása
KÖVESS MINKET: