TUDOMÁNY
A Rovatból

A mikroRNS felfedezéséért ítélték oda az orvosi-élettani Nobel-díjat idén

Két amerikai tudós kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.


Két amerikai tudós, Victor Ambros és Gary Ruvkun kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a mikro-RNS és a poszttranszkripciós génszabályozásban betöltött szerepe felfedezéséért - közölte a díjat odaítélő testület hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben, írja az MTI.

"Úttörő felfedezésük egy teljesen új génszabályozási elvet tárt fel, amelyről kiderült, hogy alapvető fontosságú a többsejtű élőlények, köztük az ember számára is"

- indokolta a Nobel-díjat odaítélő testület a döntését.

A két díjazott, az 1953-ban született Victor Ambros, aki jelenleg a Massachusettsi Egyetem orvosi karának professzora, illetve az egy évvel idősebb Gary Ruvkun, a Harvard Egyetem genetikus professzora a különféle sejtek fejlődését vizsgálták. Kutatásaik során fedezték fel a mikroRNS-eket, vagyis a ribonukleinsav-molekulák egy teljesen új, addig nem ismert típusát, amelyekről kiderült, hogy esszenciális szerepet játszanak a génszabályozásban. E felfedezés egyúttal a génszabályozás egy teljesen új mechanizmusára is fényt derített. Azóta kiderült, hogy az emberi genom több mint ezer mikoRNS-t kódol - írja közleményében a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Ambros és Ruvkun az 1980-as évek végén a szintén Nobel-díjas Robert Horvitz kutatócsoportjában dolgozott posztdoktori kutatóként. A molekuláris biológiai és genetikai kutatások egyik kedvelt állatmodelljén, a Caenorhabditis elegans nevű fonálférgen kísérleteztek. Főként azok a gének érdekelték őket, amelyek meghatározták a C. elegans különböző genetikai programjainak időzítését: e gének működése döntötte el, hogy mikor alakultak ki a féreg eltérő működésű sejttípusai.

Később, amikor már a saját kutatócsoportjukat vezetve kutattak tovább, felismerték, hogy a génműködést szabályozó gének egy szokatlanul rövid RNS-molekulát kódolnak, amelyből hiányzik a fehérjeszintézishez szükséges kód. Magyarul e gén végterméke a rövid RNS, ami nem mRNS (hírvivő RNS), és nem egy fehérjemolekula létrehozása a célja. A felfedezést követő vizsgálatok révén feltárták, hogy e mechanizmus a korábban is ismert génszabályozó lépéseknél később hat, így nem a gén RNS-sé történő átírását gátolja, hanem a létrejött RNS-ek blokkolják a fehérjeszintézist. Kiderült ugyanis, hogy az egyik szabályozógén által kódolt mikroRNS kapcsolódik a másik szabályozógén által expresszált, komplementer szekvenciát tartalmazó mRNS-hez, és leállítja a fehérjévé való átírását. Ezt a merőben új génszabályozó mechanizmust először 1993-ban publikálták a Cell folyóiratban.

E felfedezés a következő években nem igazán keltette fel a tudományos közvélemény érdeklődését, a legtöbben azt gondolták róla, hogy nincs relevanciája a magasabb rendű élőlényekben, és csak a fonálférgekben működik. A helyzet alapvetően megváltozott 2000-ben, amikor Ruvkun kutatócsoportja talált egy másik gént, amelynek a működését ugyancsak mikroRNS szabályozta. Ráadásul ez a gén már nem fonálféreg-specifikus volt, hanem egy erősen konzervált génről volt szó, vagyis szinte változatlan formában jelen volt a legkülönfélébb alacsonyabb és magasabb rendű állatokban. Ez a felfedezés már szenzációként hatott, rengetegen kezdtek mikroRNS-eket keresni, és alig néhány év alatt több százat fedeztek fel közülük. Ma már jól tudjuk, hogy a mikroRNS-ek útján történő génszabályozás univerzális a soksejtű életformák körében.

A mikroRNS-ek már sok száz millió éve szabályozzák az élőlények génjeinek működését. Ha hiba csúszik a mikroRNS-ek működésébe, az a legkülönfélébb károsodásokat okozhatja a sejtek felépülésében és funkciójában. Ezért a mikroRNS-ek szerepet játszanak például a rák, illetve számos genetikai betegség kialakulásában.

A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (388 millió forintnyi összeget) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Az orvosi-élettani Nobel-díjat 2023-ban Karikó Katalin kapta, aki egyébként a szegedi egyetemnek ajánlotta a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Igaz lehet az emberiség egyik legősibb története, Ádám és Éva tényleg létezhetett, csak másképp
A tudományos kutatások egyre több bizonyítékot tárnak fel, amelyek részben alátámasztják a bibliai történetet. Genetikai kutatások és régészeti felfedezések szerint az Édenkert és az emberiség közös ősei nem is olyan légből kapott elképzelések.


Jóformán mindenki ismeri a Biblia történetét Ádámról és Éváról. Az első emberpár a keresztény hitvilág szerint a Földön élt, és minden ember őket tekintheti közös ősének. Bár ez a történet sokak számára csupán vallási mese, egyre több kutatás támasztja alá, hogy bizonyos elemei akár igazak is lehetnek, írja a Daily Mail.

Létezhetett az Édenkert?

A Biblia szerint Ádám és Éva az Édenkertben éltek, egy bőséges, termékeny területen, amelyet négy folyó övezett: a Pison, a Gilon, a Tigris és az Eufrátesz. Míg a Tigris és az Eufrátesz ma is létező folyók, a másik kettő helyzete ismeretlen. A tudósok egyik vezető elmélete szerint az Édenkert a mai Mezopotámia területén lehetett, amely a Tigris és az Eufrátesz között húzódik, és olyan területeket foglal magában, mint Irak, Kelet-Szíria és Délkelet-Törökország.

Ez a régió, amelyet az ókori görögök „termékeny félholdként” is emlegettek, az emberi civilizáció bölcsője lehetett. Itt történt az első gabonafélék termesztése és állatok háziasítása 10-20 ezer évvel ezelőtt, amely lehetővé tette az emberi közösségek számára az állandó települések kialakítását. Eric Cline, a George Washington Egyetem régésze szerint az Édenkert története összhangban áll a területről származó régészeti és szöveges bizonyítékokkal.

A professzor szerint az Édenkert története akár a sumér mitológiából is származhat. A sumérok, az első ismert civilizáció, a világ keletkezéséről szóló Enúma Elis mítoszukban egy ősi, kaotikus víztömegből származtatják a mennyet és a földet – hasonlóan a Genezis leírásához.

Genetikai Ádám és Éva

A modern genetikai kutatások szerint valóban létezhetett egy közös női és férfi ős, akiket „mitokondriális Évának” és „Y-kromoszómás Ádámnak” neveznek. Az 1980-as évek óta végzett genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy minden ma élő ember DNS-e visszavezethető egy közös női ősre, aki körülbelül 200 000 évvel ezelőtt élt Afrikában. A férfi Y-kromoszóma szintén egyetlen őstől származik, aki hasonló időszakban élt.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a tudósok nem gondolják, hogy ez a két személy egy pár volt, vagy hogy ők lettek volna az egyetlen emberek a Földön. Ez a két ősi ember valószínűleg több ezer év különbséggel élt, és a statisztikai valószínűségnek köszönhetően váltak az emberiség közös őseivé.

Tudomány és vallás összefésülése

Dr. Joshua Swamidass, a Washington Egyetem biológusa szerint a tudomány nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az emberiség egyetlen párostól származzon. Swamidass szerint a genetikai bizonyítékok alapján nincs akadálya annak, hogy Ádám és Éva valóban léteztek, bár nem feltétlenül úgy, ahogy azt a Biblia leírja.

William Lane Craig filozófus egy lépéssel továbbmegy, és azt állítja, hogy Ádám és Éva az első valódi emberek lehettek – azok, akik képesek voltak absztrakt gondolkodásra, szimbolikus kommunikációra és technológiai újításokra. Craig szerint Ádám és Éva akár a Homo heidelbergensis fajhoz is tartozhattak, amely 750 000–1 millió évvel ezelőtt élt, bár ez a teória nem találkozik a bibliai Édenkert elhelyezkedésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Robot aprítaná össze a halott űrhajós testét a világűrben – Mi történik akkor, ha egy asztronauta más bolygón hunyna el
Az űrbe induló személyzetet arra az esetre is felkészítik, ha egyikük útközben halna meg. Több megoldás is lehetséges, de a NASA most egy új megoldással is előállt.


Különös témát boncolgat egy tudományos videó. Arra keresi a választ, hogy mi történne, ha egy űrhajós a világűrben halna meg. Mit lehet kezdeni egy holttestettel, és mai ismereteink szerint mire kéne felkészülnie a többi asztronautának.

Egy esetleges halál számos kérdést vet fel. Hova helyezzék a holttestet, hol temessék el, hogy jutassák vissza a Földre, vagy szennyezék vele az űrt?

A NASA-nak és Chris Hadfieldnek is, a Nemzetközi Űrállomás egykori parancsnokának is vannak erre elképzelései. Az űrhajós elárulta, hogy kiképzésük során erre is felkészítették őket.

Néhány dolgot elmesélt: a gravitáció hiánya miatt a vér nem gyűlik össze az alsó végtagokban, de a hullamerevség bekövetkezik. Ha van oxigén, akkor a baktériumok is működnek, ha nincs, akkor lassabb vagy el sem indul a bomlási folyamat. Az űrben sok földi tényező hiányzik, így ez a folyamat elvileg elmaradhat.

A Marson például a sivatagi körülmények miatt kiszáradna a test, majd elporladna. A Holdon megfagyhat vagy felforrhat a test. Így a holdéjszaka idején - 14 földi nap - a test megfagy, nem indul meg a bomlás, és "holdmúmia" lesz a holttestből.

Chris Hadfield szerint, ha az ő egyik társával történt volna ilyen, akkor az űrruhában a légzsilippel határolt térbe vitte volna.

Mi lenne a megoldás például egy hosszú úton?

A NASA - figyelve arra, hogy ne szennyezze a Naprendszert - azt tartja jó megoldásnak, ha elhamvasztják a testeket. Ha ez nem megoldható, akkor

használnák az a robotot, ami összezsugorítja az elhunyt űrhajós testét. Ehhez a holttestet az űrhajó külső oldalán lévő robotkarhoz rögzítenék egy táskában. Itt a test megfagy, majd a robotkar 15 percig rázza, összeaprítva a testet. A víz a nyílásokon tud távozni, és a végén 25 kg lenne a test,

amit utána visszajuttatnak a Földre.

VIDEÓ: Ilyen lenne a robot

Forrás: Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Horror Észak-Írországban: Zombivá váló pókokat találtak, egy újonnan felfedezett gombafaj lehet a felelős
A pókok a haláltusájuk előtt különösen viselkednek. Egy dokumentumfilm forgatása közben tették a döbbenetes felfedezést.


Egy észak-írországi dokumentumfilm forgatásán döbbenetes felfedezést tettek a kutatók.

Egy különleges gombafaj képes befolyásolni a pókok viselkedését, és haláluk előtt „zombivá” változtatja őket.

A Popular Science beszámolója szerint kutatók egy dokumentumfilm készítése közben bukkantak rá egy eddig ismeretlen gombafajra, amely képes manipulálni a pókokat. A különös élőlényt Sir David Attenborough világhírű természettudós után nevezték el Gibellula attenboroughii-nak. A felfedezésről szóló tanulmányt a Fungal Systematics and Evolution szaklap január 24-én publikálta.

A gomba hatására a pókok elhagyják a hálójukat vagy búvóhelyüket, majd furcsa módon kezdenek viselkedni, mielőtt elpusztulnak.

Ez elsősorban a Metellina merianae nevű pókfajt érinti, amely főként sötét és nedves élőhelyeken fordul elő Európában, de a barlangi keresztespók is veszélyben lehet.

A Gibellula attenboroughii működése nagyban hasonlít az Ophiocordyceps gombákéhoz, amelyek a brazil esőerdőkben élő hangyák viselkedését módosítják. Ezek a gombák képesek irányítani áldozataikat, hogy elősegítsék saját terjedésüket. A tudósok további kutatásokat terveznek, hogy pontosan megértsék, hogyan manipulálja ez az újonnan felfedezett gomba a pókok viselkedését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Újabb eredmények születtek a csernobili kutyák mutációjával kapcsolatban
Az eredmények szerint az ukrán település kutyáinak genetikai eltérései nem a sugárzás közvetlen hatására, hanem más környezeti tényezőkre vezethetők vissza, állítja egy friss tanulmány.


Csernobil kutyáinak genetikai eltérései mögött valószínűleg nem a sugárzás áll – derül ki egy friss kutatásból, amit a The Independent idéz.

Norman Kleiman, a Columbia Egyetem kutatója szerint sokan úgy gondolják, hogy a csernobili baleset Ukrajna egy elhagyatott sarkában történt, de a következmények ennél jóval messzebbre mutatnak. Nemcsak a sugárzás, hanem rengeteg más mérgező anyag – például nehézfémek, ólompor, növényvédők, azbeszt – is bekerült a környezetbe, főként a baleset utáni helyreállítási munkálatok során.

A helyi kutyapopulációt már régóta vizsgálják, és korábbi elemzések kimutatták, hogy a genetikájuk eltér a világ más részein élő kutyákétól.

Egyes helyspecifikus gének a DNS-károsodás javításához is köthetők.

Matthew Breen, az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatója és csapata arra kereste a választ, hogy az alacsony szintű, de hosszú távú sugárzás vagy más mérgek – például az ólom – hozzájárulhatnak-e ezekhez az eltérésekhez. Ehhez a kutyák genomját alaposan átvizsgálták.

Az eredmények szerint

a csernobili városi kutyák genetikailag hasonlók az orosz, lengyel és környékbeli populációkhoz, így kontrollként használhatták őket a sugárzásnak jobban kitett egyedek vizsgálatánál.

A kutatók különösen a szaporítósejtek DNS-ében kerestek eltéréseket, amelyek generációról generációra öröklődnek. Breen szerint a mai kutyapopuláció legalább 30 generációval él az 1986-os baleset utáni állományhoz képest. Ha a mutációk túlélési előnyt jelentettek volna, még ma is nyomuk lenne, de erre nem találtak bizonyítékot.

„Lehetséges, hogy kezdetben rendkívüli volt a szelekciós nyomás, aztán az erőmű környéki kutyák elkülönültek a városi populációtól”

– mondta Megan Dillon, szintén az Észak-Karolinai Egyetemről.

A kutatók nem hagyják abba a munkát. „Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy továbbra is tanulmányozzuk az ilyen nagyszabású katasztrófák környezeti és egészségügyi hatásait” – mondta Kleiman.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk