TECH
A Rovatból

Mozi helyett projektor? Megéri az árát? – Xiaomi Mi Smart Compact Projector teszt

Ma már bárki számára elérhető lehet a saját mozi élménye. Kipróbáltuk, mit nyújt a gyakorlatban.

Link másolása

Egy évvel ezelőtt eszembe nem jutott volna projektor után nézni. Valahogy úgy voltam vele, hogy ez nem az én szintem. Mert projektorokkal csak irodák tárgyalóiban vagy a nálam jóval tehetősebbek nappalijában találkoztam.

Meg hát ott az okostévénk, ha különlegesebb élmény kell, akkor meg a mozi. Úgyis jobban esik néha kimozdulni.

Aztán hirtelen eltelt egy év program nélkül. Se koncert, se szórakozóhely, se mozi, és elkezdtek foglalkoztatni a otthoni szórakozás komolyabb szintje. És rá kellett jönnöm, hogy 2021-ben már nem feltétlenül luxus kategória egy projektor.

Durván egy hónappal ezelőtt megérkezett hát hozzánk a Xiaomi Mi Smart Compact Projector tesztelésre, és nem hittünk a szemünknek. Ez nem olyan mint egy TV. Ez annál sokkal több!

Pillanatok alatt beüzemeltük és a vajszínű falfelületen azonnal, tökéletesen működött.

Magyar nyelven is tud a kicsike, és egy abszolút ismerős androidos menürendszerrel van felszerelve, úgyhogy pár kattintás után már léphettünk is be a Netflix és az HBO GO profilunkba.

Érdemes lehet egy álványt beszerezni hozzá, mert úgy könnyebben elhelyezhető akár a szoba közepén is. Mi két dobozt használtunk erre a célra.

Milyen a kép? Elég fényes? Elég éles? Elég jól látni félhomályban is?

A projektor képe hibátlan. Éles és részletgazdag, valamit a színek is csodásan mutatnak, még egy nem teljesen fehér falon is. A mi lakásunkba nem tűz be a nap, így én délután, fűzés közben, félig leengedett redőny mellett is kényelmesen tudtam nézni rajta a sorozataimat. De természetes minél sötétebb van, annál jobban üt a képminőség.

Az autófókusszal néha érdemes rájavítani az élességre, mert ha kicsit elmozdul a szerkezet, a kép is elmászik, de ez teljesen normális. Nagyon könnyen korrigálható.

Milyen a hang? Mennyire zúg? Megállja a helyét több ember előtt is, egy nagyobb teremben?

Nem ismerem a többi projektor teljesítményét, de ez az apróság nálunk plusz hangfal nélkül is megállta a helyét. Sőt, sokkal hangosabban képes üzemelni, mint amit mi ki tudtunk volna használni.

Szerintem egy teremnyi embert is bőven túlkiabál. Szóval ha mondjuk 20 ember mozizna vele egyszerre, azt is meg tudná ugrani.

Bevallom őszintén, nekem a működés zaja fel sem tűnt. Nyilván van egy alap zúgása, de abszolút nem nyomja el a film hangját, pedig volt, hogy közvetlenül mellette ültem.

Nekem annyira bejött a hangja, hogy simán alkalmaztam csak zenehallgatásra is.

És ha már a hangnál tartunk. A távirányítón van egy gomb, aminek megnyomása után hanggal is vezérelhetjük. Így nem kell mindent bepötyögni manuálisan.

Az androidos rendszer annyira kielégített minket, hogy nem sokszor szórakoztunk a pendrive-os megoldással. Néztük a Netflixet, a HBO-t. Ha vendégek voltak, a YouTube-on keresztül játszottunk le videókat. De ennél sokkal-sokkal több lehetőséget rejt magában.

Megjegyzem még, hogy nálunk soha nem akadt. Gyorsan és zökkenőmentesen lehetett vele nézni a filmeket.

Max akkor volt gond, ha az internet vacakolt, de ez meg ugye nem az ő hibája.

A bő egy hónap alatt mi utaztunk is vele, és ekkor nyert értelmet az, hogy ilyen pici. Csak bedobtam egy külön táskába, és a faházban, egy kifeszített lepedőn is élveztük a privát mozinkat.

Nyáron fantasztikus program lehet akár kertben is filmezni. (Persze egy hosszabbító akkor kelleni fog, mert áram az kell neki.)

A Xiaomi okos projektora egy igazi kompakt és intelligens okoseszköz, mely kifejezetten feldobhatja otthonunkat, vagy akár irodánkat. A dizájnos külső elengedhetetlen a Xiaomi termékeknél, így ez a mini projektor sem maradhat ki a sorból. Hátoldalán találhatók a csatlakozók, melyek segítségével ki tudunk vetíteni bármit, amit szeretnénk. Portokat tekintve található egy USB 3.0, egy HDMI, illetve egy 3.5 mm-es Jack csatlakozó. HD és FullHD minőségben is képes a vetítésre, illetve HDR10 támogatás is található benne. Ha nem szeretnénk zsinórokkal bajlódni, akkor Bluetooth segítségével is rá tudjuk csatlakoztatni okoskészülékünket. Fényereje olyan erős, hogy akár nappali körülmények között is használhatjuk, nem feltétlenül kell hozzá teljes sötétséget varázsolni a szobában.

Jelenlegi ára 150-160 ezer forint körül mozog. Szerintem ez kifejezetten ár-érték arányos ajánlat.

Ha szórakoztató dologra költenétek, ez egy remek befektetés. Ráadásul most jelent meg az új verzió is belőle, ami bár többe kerül, többet is tud.

 

Mi Smart Projector 2 Pro – Íme egy okos készülék egy okosotthonba

A Mi Smart Projector 2 Pro a mozizás élményét hozza el az otthonokba. Egyedülálló, 1920 x 1080 FHD képminőséget kínál, akár 1300 ANSI lumen fényerősség mellett; a nagyobb színkontraszt érdekében támogatja a HDR10-et. A projektorba 10 wattos hangszórókat építettek DTS-HD és Dolby Audio™ támogatással, hogy a hangzás minősége se maradjon elő a moziszerű képminőségtől. A készülék támogatja a digitális trapézkorrekciót is, amely pillanatok alatt, automatikusan pozícionálja a vásznat a megfelelő szögbe és irányba. A Mi Smart Projector 2 Pro igazi moziélményt kínál az egész családnak. Android TV™ rendszerhez kapcsolva, a Chromecasttal más készülékek képe a projektoréra tükrözhető, a Google Assitanttal pedig irányítható, akár hanggal is, vagyis a készülék remekül illeszkedik a Xiaomi okosotthon ökoszisztémába.

A Mi Smart Projector 2 Pro 999€ ajánlott fogyasztói áron lesz kapható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TECH
Nem tudtál belépni a Messengerbe a hétvégén? Ez volt az oka
Új szolgáltatásokat vezettek be, ebbe futhattak bele a felhasználók.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. január 14.


Link másolása

Sokan tapasztalhatták a hétvégén, hogy nem tudnak belépni a Messengerbe, mert egy pin kódot kér az alkalmazás. Az IT Business azt írja, hogy ennek oka egy új szolgáltatás bevezetése volt.

Bár a Messengerben 2016 óta van arra lehetőség, hogy bekapcsoljuk a végpontok közötti titkosítást,

mostantól viszont a privát csevegések és hívások beállításait is alapértelmezés szerint végpontok közötti titkosításra változtatták.

Ez azt jelenti, hogy az üzeneteink és hívásaink tartalma védett lesz attól a pillanattól kezdve, hogy az adatok elhagyják az eszközünket, egészen addig, amíg elérik a fogadó eszközét. Így még Meta sem láthatja és hallhatja, miről cseverészünk a barátainkkal, rokonainkkal.

A cég már december elején közzétette, hogy elindult a teljes körű, alapértelmezett végpontok közötti titkosítás, és emellett most egy sor új funkció is érkezett, amik az üzenetváltás élményének javítását célozzák.

Akik a hétvégén arra ébredtek valamelyik nap, hogy nem érik el csak egy pin kód megadása után a Messenger alkalmazást, azok ennek a szolgáltatásnak a bevezetésébe futottak bele.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TECH
Videón, ahogy kicsomagolnak és beüzemelnek egy 137 milliárd forintot érő litográfiai gépet
A holland ASML cég által gyártott, körülbelül 150 tonnás csúcsgép teljes és sikeres telepítésén összesen 250 mérnök dolgozik majd fél évig.

Link másolása

Látványos videót tett közzé az Intel chipgyártó vállalat arról, hogyan érkezett meg az oregoni gyárukba a holland ASML cég által gyártott, 380 millió dolláros (mintegy 137 milliárd forintot érő) High-NA litográfiai gép – írja a HVG.

A körülbelül 150 tonnás litográfiai gép teljes telepítése 250 ASML- és Intel-mérnök fél évi munkája nyomán készül majd el. Az ASML a múlt év végén kezdte meg az első nagy NA-értékkel rendelkező extrém ultraibolya (EUV) litográfiai rendszerének leszállítását az Intelnek. Az NA a Numerical Aperture, azaz a numerikus apertúra rövidítése. Ez az érték mutatja meg, hogy a rendszer mennyire képes a fényt fókuszálni. Minél magasabb ez a szám, annál kisebb chipek készíthetők.

Az Intel közzétett egy videót, amely bemutatja a gép telepítését az oregoni Hillsboro melletti gyárába. Az ASML Twinscan EXE:5000 High-NA EUV nevű litográfiai gépet tartalmazó konténert egy teherszállító repülőgép vitte Hollandiából az oregoni Portlandbe, az összeszerelése után a teljes telepítése és kalibrálása pedig még hónapokig tart majd.

Az ASML gépe 8 nm-es felbontásban képes nyomtatni, jelentősen javítva a jelenleg használt Low-NA EUV szkennerek teljesítményét, amelyek egyetlen expozícióval 13 nm-re korlátozódnak. A mostani fejlesztés lehetővé teszi olyan tranzisztorok építését, amelyek a jelenleginél körülbelül 1,7-szer kisebbek, ami majdnem háromszoros tranzisztorsűrűséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TECH
A Rovatból
S24: Menet közben fordítja a beszélgetést és összefoglalja a meetingeken elhangzottakat a Samsung új csúcsmobilja
A mesterséges intelligenciának köszönhetően számos feladatot ellát majd az új mobil, aminek már az árát is megmondták.

Link másolása

Újabb Samsung-család érkezik: A S24, S24+ és S24 Ultra.

Egyik újdonsága, hogy a képek szerkesztésénél is bevetik a mesterséges intelligenciát - írja a Telex.hu.

Képes például szerkesztési javaslatokat tenni, a kép egyes elemeit arrébb mozgatva annak helyét kitölteni.

De számos funkciót kapott még az MI:

képes hívás közben szinkronfordítani (ezt jelzi is a hívó félnek), és bármilyen készülékkel képes így együttműködni.

A cikkíró megjegyzi, hogy magyarul még nem tud a fordító, és vannak még akadozások benne, ami lehet a kiejtés miatt, vagy a háttérzaj okozhat gondot.

Az új mobil képes egy SMS-t is átírni egy megadott stílusban.

Ezen kívül használható lesz arra is, hogy egy felvett meeting hanganyagát összegezze.

Sőt, egy képen vagy videón lévő részletet be lehet karikázni és azokról minden fontos információt el tud mondani.

Az adatokra is vigyáznak, be lehet állítani, hogy mit engedünk a felhőbe, mi maradjon a telefonon, és mi az, amit kikapcsolnánk.

A készülékek ára: a sima S24-es 370 ezer forintról indul majd, az S24+ 480 ezerről, az S24 Ultra pedig 600 ezerről, és már január 17-én 19 órától előrendelhetők - írja a portál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
Hamarosan új szín jelenik meg az autók fényszóróin
A Mercedes már meg is kapta az engedélyt a türkizkék lámpák beépítésére.

Link másolása

Hamarosan megjelenhetnek az autókon a türkizkék lámpák, amik azt jelzik, hogy az adott járművet robotpilóta irányítja.

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt az új lámpák beépítésére.

A fényjelzést az első és a hátsó fényszóróknál, valamint az oldalsó visszapillantó tükröknél helyezik el, akárcsak az irányjelzőket.

Az első, ilyen lámpával rendelkező autók Kalifornia és Nevada útjain jelenhetnek majd meg.

Azért a türkizkékre esett a választás, mert egyrészt ez jól látható, másrészt kellően eltér a többi lámpa színétől. az új jelzésekkel az a cél, hogy növeljék a biztonságot az utakon. Így azonban egyes bírságok is elkerülhetők lesznek, például ha a sofőr telefonál, de a rendőrök látják, hogy épp robotpilóta irányítja az autót.

(Forrás: Paraméter, Autoviny)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk