TECH

Véget ér a jó világ: a Messenger és a Viber is fogyasztani fogja a mobilnetet

Betiltják az EU-ban azt a szolgáltatói gyakorlatot, hogy egyes alkalmazások nem merítik az adatforgalmi keretet.

Link másolása

Kellemetlen változásokkal szembesülhetnek hamarosan azok a telefonhasználók, akiknek nincs korlátlan mobilinternete - írja a 24.hu annak kapcsán, hogy az európai távközlési felügyelet, a BEREC a napokban frissítette a hálózatsemlegességre vonatkozó irányelveit.

A döntés értelmében a

betiltják azt a szolgáltatói gyakorlatot, hogy egyes alkalmazások - például Facebook, Messenger, Instagram, WhatsApp, Viber, YouTube - nem használnak adatforgalmat.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben ezek a szolgáltatások is meríteni fogják a mobilnetkeretet, tehát ugyanannyi képernyőidővel gyorsabban fogy majd el a rendelkezésre álló adatamennyiség.

A cikkben ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy amennyiben a változások életbe lépnek, arról a szolgáltatók értesíteni fogják az ügyfeleket.

A BEREC döntésére azután került sor, hogy az Európai Bíróság megállapította: egyes szolgáltatók különbséget tesznek az internetforgalom típusai között, ami sérti az európai internet-szabályozást.

Az arstechnica.com-nak Barbara van Schewick, a Stanford Egyetem jogi professzora azt mondta, a szabályozásra azért volt szükség, mert a szolgáltatók kihasználták, hogy a korábbi hálózatsemlegességi irányelvek nem tiltották kategorikusan az adatforgalom-mentesen használható appokat. Ezáltal pedig aránytalanul nagy hasznot hajtottak a techóriásoknak.

A szakértő szerint azonban a szolgáltatóknak vélhetően a jövőben is lehetősége lesz adatforgalommentes akciókat hirdetni, de nem kimondott alkalmazásokra szabva.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


TECH
A Rovatból
Ma még megmentheted a Gmail-fiókokat a törléstől
December elsején kezdik felszámolni az inaktív fiókokat. Mutatjuk, mit kell tenned, ha el akarod kerülni a törlést.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy december 1-jén megkezdik az inaktív felhasználói Gmail-fiókok felszámolását.

Aki rendszeresen használja a fiókját, annak nincs teendője. Viszont érdemes végiggondolni, van-e olyan fiókunk, amit például azért hoztunk létre, hogy be tudjunk regisztrálni valamilyen szolgáltatásba.

Ha meg akarjuk előzni a törlést, mindössze annyit kell tenni, hogy be kell lépni az inaktív fiókba, elolvasni a leveleket, esetleg küldeni egy-egy mailt innen, vagy használni kell a kapcsolódó Google Drive tárhelyet. Amennyiben ezt elmulasztjuk egy két éve inaktív fiók esetében, akkor az összes itt tárolt levél, dokumentum vagy fénykép végérvényesen törlődni fog.

A régi fiókok törlése és az ezzel járó tárhelyfelszabadulás hozzájárul a költségcsökkentéshez is, ami most valamennyi techcégnél fontos tényező.

Az új határidő kizárólag az egyéni fiókokra vonatkozik, az előfizetőknek és az üzleti felhasználóknak egyáltalán nem kell félniük a törléstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TECH
Erre figyelj, ha nem akarod örökre elbukni a Gmail-fiókod
December elseje után elkezdik törölni a legalább két éve inaktív fiókokat. Érdemes figyelni, ha nem akarjuk elbukni az itt tárolt leveleket, adatokat.

Link másolása

Májusban jelentette be a Google, hogy 2023. december 1-től elkezdik törölni azokat a Gmail-fiókokat, amik legalább két éve inaktívak.

Aki rendszeresen használja a fiókját, annak persze nincs teendője. Viszont

érdemes végiggondolni, van-e olyan fiókunk, amit például azért hoztunk létre, hogy be tudjunk regisztrálni valamilyen szolgáltatásra.

Ha igen, akkor érdemes akcióba lendülni, ha nem akarjuk elveszíteni az amúgy használaton kívüli, de mégis nélkülözhetetlen fiókot.

Sok teendő azonban nincs: mindössze be kell lépni az inaktív fiókba, elolvasni a leveleket, esetleg küldeni egy-egy mailt innen, vagy használni kell például a kapcsolódó Google Drive tárhelyet. Amennyiben ezt elmulasztjuk egy két éve inaktív fiók esetében, akkor az összes itt tárolt levél, dokumentum vagy fénykép végérvényesen törlődni fog.

(Forrás: 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
A Rovatból
Újabb világ-összeesküvés, avagy miért lett fizetős a Facebook???? - Amit erről tudni érdemes
A Meta-EU-meccs ezzel még nem futott le teljesen. Lehet, hogy az lesz a vége, hogy itt nem fog tovább működni se az Insta, se a Fb, egyszerűen nem lesz elérhető a szolgáltatás. Persze, lehet az is, hogy valahogy mégis megegyeznek majd.

Link másolása

Felszántotta a magyar Facebook-felhasználók körében a netet, hogy fizetős lesz/lett a Facebook, valamint az ezzel kapcsolatos különféle konteók is terjedni kezdtek. Szinte megdöbbentő, mekkora az információhiány, a tanácstalanság, a pánik és a düh ennek kapcsán. Nézzük meg, melyek ezzel kapcsolatban az előzmények, a legfontosabb tények.

1. Az Európai Unió, illetve annak adatvédelmi hatósága a nyáron mintegy 150 milliárd forintnyi (!) büntetést szabott ki a Facebookot és az Instagramot birtokló Metára a felhasználók adatainak nem megfelelő kezelése, illetve azok nem elégséges védelme miatt. Továbbá előírta, hogy a felhasználók adatait célzott hirdetések elhelyezése érdekében nem tárolhatja és nem használhatja fel. Ha mégis, akkor be kell szüntetnie a tevékenységét az Európai Unióban.

2. A Meta válaszul kitalálta, hogy minden egyes felhasználótól engedélyt kér erre (vagyis hogy tárolhassa és felhasználhassa az adatait célzott reklámozás céljából). Aki pedig erre nem ad engedélyt, annak felkínálja az előfizetés lehetőségét: így egyáltalán nem tárolják és használják fel az illető adatait, hiszen nem is kap egyáltalán reklámokat.

3. A Meta ennek megfelelően most minden egyes felhasználót az EU területén megkérdez, hogy szeretne-e előfizetni. Aki azt választja, hogy nem, ezzel engedélyt ad a vállalatnak arra, hogy felhasználja és tárolja az adatait a továbbiakban is, ahogy eddig.

Mit is jelent ez?

A Facebook és az Insta (ahogy egyébként a Youtube és más hasonló oldalak is) úgy működik, hogy minden felhasználójáról személyre szóló adatokat gyűjt. Olyasmikre kell gondolni, mint pl. hogy földrajzilag hol használja (leginkább) a netet; milyen korosztályba tartozik; milyen napszak(ok)ban használja jellemzően a Fb-ot/Instát; a lájkolási szokásai alapján, vagy például az alapján, hogy milyen posztokat néz több ideig (tehát valószínűleg szívesen), és melyeket meg kevés ideig (tehát valószínűleg nem szívesen) várhatóan milyen termékek/szolgáltatások érdekelhetik stb.

Ezek alapján a minden egyes felhasználóról egyedileg gyűjtött és tárolt adatokból kiindulva pedig targetált - célzott -, másképpen szólva személyre szabott hirdetéseket jelenít meg a felhasználóknak. Tehát pl., ha te sokszor facebookozol hajnali háromkor is, kaphatsz például gyógynövényes altatóról hirdetéseket, de kaphatsz energiaitalról is vagy kávéról, hogy fenn tudj maradni.

Ha felnőtt férfi vagy, kaphatsz erotikus oldalakról hirdetéseket, ha felnőtt nő vagy, kaphatsz konyhai eszközökről vagy kozmetikumokról hirdetéseket, ha több spiri csoportban vagy tag, elvonulásokról és hangfürdőkről szóló hirdetésből jóval több lesz a faladon, és így tovább.

A Fb/Insta üzleti modellje ezen alapul: te ingyen használod, cserébe eltűröd, hogy ők az adataid értékesítsék a hirdetőknek és célzott reklámokat kapj az arcodba. Ez neked azért jó, mert a világ - és Magyarország - még mindig messze a legnépszerűbb és legjobb közösségi oldalát, ahol messze a legtöbb ismerősöd is jelen van, ingyen használhatod. Nekik pedig azért, mert ezzel a módszerrel óriási pénzeket akaszthatnak le a kisebb, de főleg a nagyobb hirdetőkről, akiknek még így is nagyon megéri, mert ennyire jól sehol másutt nem tudják a célcsoportjaikat becélozni a reklámjaikkal. Tehát nekünk van egy ingyenes, de reklámokkal teli Fb-unk, plusz kereskednek az adatainkkal, Mark Zuckerberg pedig degeszre keresi magát rajtunk és egyre és egyre csak gazdagabb.

Ebbe a levesbe köpött most bele az EU, Marknak és a Fb-nak egyébként eszébe nem jutott volna bevezetni az előfizetés lehetőségét. Most kénytelenek voltak, mert így, aki nem azt választja, egyúttal azzal, amiket ilyenkor kipipál és leokéz, azokat a felhasználói szerződéseket meg ilyesféle dokumentumokat is jóváhagyja hivatalosan, amelyekkel a Metát jogilag felhatalmazza, hogy nyugodtan tárolja csak és használja fel reklámértékesítés céljából az adatait.

Tehát ha te előfizetsz, az adataid teljes biztonságban vannak, és nem látsz több reklámot (ezt az EU adatvédelmi hatósága is garantálja innentől). Ha nem fizetsz elő, akkor engedélyt adsz rá, hogy minden menjen tovább ugyanúgy, ahogy az elmúlt években mindig is ment. Ennyi a történet, nem több.

Illetve annyival több, hogy a Meta-EU-meccs ezzel még nem futott le teljesen. Az EU ugyanis a jelek szerint nem teljesen elégedett ezzel a megoldással, az adatvédelmi hatóság ugyanis arra kötelezte az írországi hasonló szervet (az az illetékes, ugyanis az EU-ban a Meta helyi vállalata Írországban van bejegyezve), hogy teljesen tiltsa meg a fent leírt módon történő adattárolást és -kezelést a Metának. Magyarán az EU azt akarja elérni, hogy a Meta itt egyáltalán ne tároljon és használjon fel ilyen adatokat a felhasználókról, és ne is kereskedjen velük. Mondjuk ennek szinte biztos, hogy az lenne a vége, hogy akkor itt nem fog tovább működni se az Insta, se a Fb, egyszerűen nem lesz elérhető a szolgáltatás. Persze, lehet, hogy valahogy mégis megegyeznek majd, ez egyelőre még nem világos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
A Rovatból
Komoly újítás érkezett a Messengerre
Az új funkció egyelőre csak mobilon érhető el. Mutatjuk a részleteket.

Link másolása

Tavaly megjelent az Instagramon egy új funkció, amely lehetővé tette a felhasználók számára, hogy jegyzeteket hagyjanak hátra a követőiknek. Most úgy tűnik a Messenger is beállt a sorba, ugyanis emojikat és üzeneteket is írhatunk az ismerőseink számára - írta meg a 24.hu.

Ahhoz, hogy használni tudjuk ezt a funkciót, vagyis jegyzetet helyezzünk el a profilképünk mellé, koppintsunk a képernyő bal felső részén megjelenő fotónkra.

Itt fel fog ugrani egy ablak, ami arra biztat, hogy „Ossz meg egy gondolatot..”. Ide írhatjuk be a maximum 60 karakterből álló üzenetet.

A jegyzet az Instagram- és Facebook-történethez hasonlóan 24 órán át lesz elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET: