hirdetés

TECH

Valaki elhitette az Instagrammal, hogy a vezetőjük meghalt, ezért kizárták a fiókjából Adam Mosserit

A hamisan jelentő felhasználó arra akarta felhívni a figyelmet ezzel, hogy milyen könnyen ki lehet játszani a közösségi oldal rendszerét.

Link másolása

hirdetés

Ideiglenesen kiszorult saját Instagram-fiókjából a cég vezetője, Adam Mosseri, miután valaki hamisan azt állította róla, hogy meghalt - számolt be róla a Vice.

Az eset még szeptemberben történt, de csak most derült rá fény. A csaló az Instagramnak azt a funkcióját használta ki, amelyet akkor lehet alkalmazni, ha egy profil tulajdonosa meghalt. Ilyen esetben a hozzátartozók jelezhetik ezt a közösségi oldal üzemeltetőinek, akik emlékoldallá nyilvánítják a profilt (hacsak azt a család nem akarja töröltetni). Ilyenkor a fiókba már senki nem léphet be és nem kezelheti azt, de a profil továbbra is elérhető marad az addig megosztott tartalmakkal együtt.

A csaló jelentette, hogy Mosseri meghalt, mire az Instagram ideiglenesen kizárta a cégvezetőt a saját profiljából. Később persze észrevették a hibát, és visszaállították a fiókját.

Egy Syenrai nevű felhasználó vállalta magára a hamis jelentést. Szerinte röhejes, hogy engedheti meg azt az Instagram, hogy ilyenek történjenek az oldalon.

"Az egész tiltó közösséget meg kell találni és jelenti kell az Instagramnak, hogy véget tudjanak vetni ennek. Ez lényegében az Instagram sötét oldala"

- mondta.

Képernyőfotókkal bizonyította, hogyan e-mailezett az Instagrammal Mosseri fiókja kapcsán. Miután azt állította, hogy a cégvezető meghalt, az Instagram halotti anyakönyvi kivonatot, gyászjelentést vagy egy, az elhunyt teljes nevét tartalmazó hírcikket kért igazolásként. Syenrai az interneten készített egy hamis gyászjelentést, és mint kiderült, ez elég volt ahhoz, hogy az Instagram zárolja Mosseri profilját.

hirdetés
A felhasználó arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy milyen könnyű kijátszani a rendszert, és kizárni így valakit a profiljából. Nem beszélve arról, hogy bár nyilván a cégvezető esetében gyorsan helyreállították a problémát, sok más ember, akik hasonlóan jártak, nem kapják vissza ilyen könnyen a fiókjukat.

Azt is mondta, hogy főleg fizető ügyfelek kérésére zárolnak vagy nyilvánítanak emlékoldalnak profilokat, ami nem helyes. Arról már a Motherboard is beszámolt korábban, hogy vannak olyan bannoló szolgáltatók, amelyek pénzért tiltanak fiókokat az Instagramon. Egy ilyen szolgáltató például 60 dollárt (kb. 19 ezer forint) kér egy profil zárolásáért.

Az Instagram szóvivője az eset kapcsán azt közölte, hogy mint más internetes szolgáltatóknál, úgy az Instagramon is vannak olyanok, akik rossz célra használnak egyes funkciókat. Azt ígérte, nyomozókat és kiberbiztonsági szakértőket alkalmaznak, hogy felderítsék a csalók taktikáját, és így ellehetetlenítsék őket.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
TECH
Megnyílt az első pénztár nélküli Aldi Londonban
Nincs többé sorbanállás és fékevesztett pakolás a kasszaszalagnál, valamint az önkiszolgáló pultoknál.

Link másolása

hirdetés

Az Aldi egy modern, csúcstechnológiás kamerarendszerrel felszerelt, kasszamentes üzletet nyitott Londonban, egyelőre csak nyilvános tesztelésre. A Sky News információi szerint a rendszert – amellyel a vásárlási élmény fokozása a céljuk – korábban már hónapokig próbálgatták a dolgozók.

Ha valaki itt szeretne vásárolni, akkor telepítenie kell a telefonjára az Aldi Shop&Go appját, majd belépve szkennelnie kell az egyedi kódját – ezzel megerősítve a személyazonosságukat. A boltban a betelepített mesterséges intelligencia mellett tehát rengeteg kamera is működik, amelyek pásztázzák a vásárlókat válogatás közben.

Így a vásárlás végeztével nem kell sem kasszát, sem önkiszolgáló pultot keresni – elég, ha az ember kilép az üzletből, a rendszer automatikusan levonja a vásárlás összegét vagy kiállítja a számlát. (Ez attól függ, hogy melyik fizetési módot választottuk.)

Egyébként az Aldi nem úttörő ezen a téren, hasonló módszerekkel már a Tesco is dolgozik néhány külföldi üzletében.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
TECH
Újdonság a Vodafone TV-n, ennek sokan fognak örülni
Ezentúl saját igényeid szerint módosíthatod a csatornák sorrendjét a Vodafone TV médiaboxodon, de vissza is tudod állítani az eredeti állapotot.

Link másolása

hirdetés

Ezentúl a csatornák sorrendjét tetszőlegesen módosíthatod a Vodafone TV médiaboxodon - közölte a cég.

Közleményükben azt írják, hogy amennyiben szeretnéd,

meg tudod változtatni az alap csatornakiosztást, és a kedvenc csatornáidat előre rendezni, a nem kívánt csatornákat pedig elrejteni.

Ezt a funkciót a Beállítások/Tartalom beállítások/Csatorna sorrend és Csatorna láthatósága almenükben éred el, részletes útmutatóval a lépésekről. Ha végeztél a sorrend/láthatóság módosítással, ne felejtsd el megnyomni a Rendben/Megerősítés gombot a véglegesítéshez.

A sorrend módosításakor a csatorna sorszáma is módosulni fog, tehát a távirányító szám billentyűit használva az új sorszámot beírva tudod megjeleníteni az adott csatornát.

A csatorna sorrend beállítása és a csatornák elrejtése funkció a Vodafone TV mobil applikációban is elérhető - írják.

hirdetés

Az alapállapotot bármikor vissza tudod állítani az „Alap sorrend visszaállítása” gombbal a menüponton belül. Ezen kívül a sorrend és a csatornák láthatósága akkor is visszaáll az eredeti állapotba, amennyiben a Vodafone Mediabox Beállításoknál az Alaphelyzetbe állítást választod - közli a Vodafone.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
TECH
Több mint félmillió készüléket fertőzött meg egy népszerű alkalmazásban megbújt vírus
A szakértő szerint a vírus nagyon diszkrét lábnyomot hagy, ezért nehéz észrevenni.

Link másolása

hirdetés

Több mint 500.000 felhasználó készüléke fertőződött meg, miután letöltötte a Color Message alkalmazást a Google Play-ről. A Joker vírussal fertőzött alkalmazást letöltő felhasználókat felszólították, hogy azonnal távolítsák el az alkalmazást.

A Pradeo kiberbiztonsági kutatói azonosították a kártevőt, amelyet a Google mostanra eltávolított a hivatalos Android alkalmazások közül. Az eltávolítása előtt a Color Message nevű alkalmazást több mint 500 000 Android-felhasználó töltötte le - írja a ZDnet.com.

A Color Message egy olyan alkalmazásként reklámozott, amely lehetővé tette a felhasználók számára, hogy személyre szabják az alapértelmezett SMS-üzeneteiket, de a Color Message a Joker, az Android vírus egyik legelterjedtebb formája.

A telepítést követően a kártevő három dolgot tesz: kattintásokat szimulál, hogy rosszindulatú hirdetésekből származó bevételt generáljon, feliratkozik a felhasználók által nem kívánt fizetős prémium szolgáltatásokra, hogy pénzt lopjon és számlázási csalást kövessen el, valamint hozzáfér a felhasználók névjegyzékéhez és elküldi az információkat a támadóknak. A kutatók szerint bizonyíték van arra, hogy az ellopott információkat Oroszországban található szerverekre küldik.

Az alkalmazásról a Play Store-ban megjelent negatív értékelések azt sugallják, hogy egyes felhasználók észrevették a jogosulatlan viselkedést, és arról panaszkodtak, hogy olyan szolgáltatásokért számláztak nekik, amelyekhez nem kértek hozzáférést.

A Google Play rendelkezik olyan protokollokkal, amelyek célja, hogy megakadályozzák a rosszindulatú alkalmazások közzétételét. A rosszindulatú alkalmazás fejlesztőinek azonban sikerült kijátszaniuk ezeket.

hirdetés
"Azzal, hogy a lehető legkevesebb kódot használja és alaposan elrejti azt, a Joker nagyon diszkrét lábnyomot generál, amelyet nehéz lehet felismerni"

- mondta Roxane Suau, a Pradeo munkatársa.

A Google Áruházból a Color Message-t letöltő felhasználókat arra kérik, hogy azonnal távolítsák el az alkalmazást.

Ez messze nem az első alkalom, hogy a Joker-t a Play Store-ban észlelték - a Pradeo szerint az elmúlt két évben több száz alkalmazásban találták meg, de tekintve, hogy milyen kitartóak a mögötte állók, valószínű, hogy újra megpróbálják majd terjeszteni a kártevőt.

A ZDNet megkereste a Google-t, ahol a szóvivő megerősítette: a rosszindulatú alkalmazást eltávolították a Play Store-ból.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
TECH
A YouTube felelős leginkább az álhírek terjedéséért a tényellenőrző szervezetek szerint
Négy pontban foglalták össze, hogyan léphetne fel hatékonyabban a videomegosztó az álhírek és dezinformációk terjedésével szemben.

Link másolása

hirdetés

A világ 80 tényellenőrző szervezetét magába foglaló csoportosulás szerint a YouTube az online álhírek egyik legfőbb terjesztője - írja a The Guardian.

A tényellenőrzők szerint a videómegosztó olyan csoportok tartalmait teszi elérhetővé, mint a 'Doctors for the Truth' (Orvosok az igazságért). Ez a szervezet többek között a koronavírussal kapcsolatos álhírek forrása, és a Joe Biden győzelmével végződő amerikai elnökválasztás idején a választási csalásról szóló elméletet terjesztette.

A 40 ország tényellenőrzőit magába foglaló csoport levélben szólította fel a Google tulajdonában álló YouTube-ot, hogy mielőbb léptessen életbe négy fontos változást a működésében. Ezek sorrendben: támogassa a platformon folyó dezinformációs kampányok finanszírozását, helyezzen el a cáfolatokra mutató linkeket a félretájékoztató videókban, az algoritmus fejlesztésével minimalizálja a visszaeső álhírgyártók elérését, és tegyen többet a nem angol nyelvű valótlanságok terjedése ellen.

A levelet aláíró tényellenőrzők szerint a YouTube fake news elleni harcának kudarca különösen szembetűnő a déli féltekén található latin-amerikai, ázsiai és afrikai országokban. Példákat is felhoznak a hamis tartalomra: megemlítik a korábbi fülöp-szigeteki elnök, Ferdinand Marcos uralmával kapcsolatos álhíreket, és a brazil kisebbségekkel szembeni gyűlöletbeszédek szinte akadálytalan terjedését.

A levére válaszolva Elena Hernandez, a YouTube szóvivője leszögezte: a vállalat sokat fektet a félretájékoztatás terjedésének visszaszorításába minden országban, ahol működik. Hangsúlyozta, hogy az álhírek az összes megtekintés 1 százalékát sem teszik ki, valamint a később törlésre kerülő jogsértő tartalmak is csupán 0,21 százalékot jelentenek.

hirdetés

Hernandez nyomatékosította: eredményeik ellenére folyamatosan keresik a még hatékonyabb megoldásokat, és a jövőben még szorosabbra fűzik a munkakapcsolatot a tényellenőrzésért felelős szervezetekkel.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: