SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rögtön ki is osztották Meghan Markle miatt Vilmos herceget, amikor szót emelt a rasszizmus ellen

A trónörökös a Manchester United focistái mellett állt ki, ám a kommentelők szerint mindez képmutatás volt.


Nyilatkozatával a rasszista megnyilvánulásokkal sújtott Manchester United-focisták mellett állt ki Vilmos herceg, Twitteren mégis rengetegen adtak hangot nemtetszésüknek. Azt kifogásolták, hogy a herceg bezzeg akkor nem sietett ilyen jellegű nyilatkozatokat tenni, amikor sógornőjét, Meghan Markle-t hónapokon át ekézte a brit sajtó származása miatt.

Az egész ügy onnan indult, hogy a Manchester United vezetőedzője, Ole-Gunnar Solskjaer a sajtónak nyilatkozott a játékosait érő elképesztő mennyiségű rasszista megnyilvánulás miatt. Vilmos herceg ekkor feleségével közös hivatalos Twitter-oldalán közölte három részletben nyilatkozatát, amelyben azt írta:

"A rasszista abúzus - legyen szó a pályáról, a való életről vagy a közösségi médiáról - megvetendő, és meg kell állítani."

Sok Twitter-felhasználó gondolta úgy, hogy szép gesztus volt a herceg megnyilvánulása, sokakat viszont felbosszantott. Azt rótták fel ugyanis Vilmosnak, hogy ha a focistákat ért megkülönbözés ügyében fel tudta emelni a szavát, akkor miért nem tette ezt, mikor öccse, Harry herceg feleségét, Meghan Markle-t folyamatosan negatív megkülönböztetésben részesítették származása miatt? Egy felhasználó azt írta például, hogy mennyire szomorú, amiért Markle esetében nem emelt szót, egy másik szerint pedig ezzel egyenesen kinevetik Harry herceg feleségét.

Az ügyről több ismert személyiség is posztolt: Ashley Theophane brit boxoló például a következőket írta: "Szégyen, hogy akkor nem volt ennyi energiád, amikor Meghant szidták."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” - Sarka Kata megbánta a mellplasztikát, ma már a természetességre esküszik
A háromgyermekes anya a természetesség híve lett. Ezt képviseli a Miss World Hungary zsűrijében, és a kislányát is erre tanítja.


Sarka Kata ma már sokkal tudatosabban viszonyul a külsőségekhez, mint korábban tette, és alaposan megváltozott a szépségről, így a plasztikai beavatkozásokról alkotott képe is – írja a Blikk a Magyarország Szépe – Miss World Hungary versenyigazgatójára hivatkozva.

„Egyszerűen már nem akarok ezzel foglalkozni. Van három gyönyörű gyermekem, ott a férjem, a kutyám, a munkám, ezerszer fontosabb dolgok ezek annál, mint hogy éppen hogyan nézek ki” – fogalmazott.

A Magyarország Szépe – Miss World Hungary egyik versenyigazgatója szerint a természetesség ma már sokkal fontosabb számára, mint a tökéletesség látszata. Úgy véli, a szépség nem feltétlenül a centikre szabott ideálokban rejlik, ezért saját életében sem követné már el a korábbi mintákat.

„Nem titok, hogy annak idején én is átestem mellplasztikán, de ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” – mondta.

Sarka Kata szerint sokat számít, milyen mintát lát egy gyermek otthon, ezért a lányát is arra neveli, hogy az egyszerűség és a természetesség igazi érték lehet.

„A válogatón is ott ült velem szemben a kislányom, és zsűrizés közben folyamatosan írogattam neki, hogy látod, mennyivel szebbek azok a nők, akiknek nincs túltöltve a szájuk, akik enyhe sminkben vannak és a természetességre törekednek? Ezeknek a szempontoknak a fontosságára a saját példámon keresztül is igyekszem felhívni a figyelmét.”

A szépségverseny zsűrijében is ezt az új értékrendet igyekszik képviselni. Elárulta: évről évre követi, hogy más országokban milyenek az aktuális trendek, milyen típusú lányokat delegálnak a versenyekre, de végül valamiért soha nem sikerül teljesen alkalmazkodnia hozzájuk, mert vannak saját szempontjai.

„Számomra például a természetesség kiemelten fontos, és ettől nehezen tudok eltérni.”

Kiemelte, hogy a verseny során nemcsak a megjelenés, hanem a kisugárzás is nagy szerepet kap, és az sem kizáró ok, ha valaki nem felel meg a hagyományos szépségideálnak. A zsűrizésről szólva hangsúlyozta, hogy szeretnének „különböző testalkatú lányokat bemutatni a nézőknek”. Így egyáltalán nem probléma, ha valakin van néhány plusz kiló, hiszen könnyen lehet, hogy éppen ő viszi majd el a közönségdíjat vagy akár a koronát, mert olyan kisugárzása van, hogy az lenyűgözi őket.

A Magyarország Szépe – Miss World Hungary verseny időpontjai még nem ismertek, de a sajtónyilvános válogatókat a múlt héten megtartották a Bálna rendezvényközpontban. A hagyományokhoz híven 2025-ben is a Duna Televízió fogja közvetíteni a királynő megválasztását, aki később a világversenyen képviselheti hazánkat.

A nemzetközi Miss World 2025 világdöntőt május 31-én rendezik az indiai Hyderabad városában, Telangana államban. Magyarországot a 2024-es győztes, Katzenbach Andrea képviseli a világversenyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Halle Berryből alig takart valamit a ruhája a Met-gálán, mutatjuk a ruhakölteményeket
A sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át. Voltak azért érdekes kreációk is.


Minden idők legunalmasabb Met-gálájaként hivatkozik a 2025-ösre a Daily Mail, az esemény rajongói szétkommentelték a napvilágra került videókat. Mindeközben a sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át.

Nemcsak a régmúlt idők mutatós megjelenései, extrém, mégis a divatiparban ragyogó szettek maradtak el, több meghívott sztár, többek közt Blake Lively, Taylor Swift, Lady Gaga (igen, az illusztráció az extravagancia szó mellett), Jennifer Lopez, Ariana Grande és Katy Perry sem ment el a Met-gálára, pedig ők etalonnak számítanak - írta a Sassy.hu

Itt láthattok néhány sztárt, akik azért felöltöztek jól, kivéve Halle Berryt, aki kissé hiányosan:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem ülhetnek többé büszkén a tévé elé” – Orosz Barbara a családja miatt sajnálja, hogy kirúgták a TV2-től
A műsorvezető anyák napján búcsúzott szívszorító üzenettel a nézőktől. Megható sorokkal köszönte meg szeretteinek, hogy mellette állnak.


Orosz Barbara anyák napján megható Instagram-poszttal jelentkezett. A bejegyzésben köszönetet mondott édesanyjának és nagymamájának, illetve hangsúlyozta, mennyire fontos számára a családja támogatása, különösen most, hogy elküldték a TV2-től.

„Amikor ránézek a gyönyörű Anyukámra és Mamcsikámra, mindig hálát adok Istennek, hogy pont Őket rendelte ki arra a feladatra, hogy életet adjanak és támogassanak az utamon. Ami néha piszkosul nehéz feladat Nekik, de mindig és mindenben mellettem állnak, amiért életem összes napja sem lenne elég, hogy hálát mondjak” – írta.

A műsorvezető elárulta, hogy a családja mindig elfogadta az őt körülvevő eseményeket és változásokat, csak azt sajnálják, hogy ezentúl nem ülhetnek majd büszkén a tévé előtt, hogy korán reggel összekacsintsanak vele.

Barbi utoljára április 22-én vezette a Mokkát, azóta két új műsorvezető vette át a helyét. A műsorból való távozása mellett az is kiderült, hogy egy az egyben elváltak útjai a TV2-vel, mivel a Tűsarok című műsora ugyancsak megszűnik - igaz, nem azonnal, mert van még néhány előre rögzített adás, ami még képernyőre kerül.

A Blikk úgy tudja, hogy a TV2 azért döntött Orosz Barbara menesztése mellett, mert a viselkedése és megjelenése nem illeszkedett a csatorna családbarát attitűdjéhez. Emiatt állítólag többen is kifogásolták a személyét.

A műsorvezető egyébként 2019-ben csatlakozott a Mokkához, és összesen 15 évet töltött a TV2 kötelékében.

A távozása után az Instagramon így fogalmazott: a stílus szerinte maga az ember, ezért tisztelettel megköszönte azt a 15 évet, amit a csatornánál tölthetett. A poszt végén anyák napja alkalmából minden édesanyának, nagymamának és keresztmamának boldog ünnepet kívánt.

„Minden ölelésükből, minden beszélgetésükből erő és feltétlen óvó szeretet sugárzik felém, olyan, amit biztosan minden édesanya ugyanúgy érez, ha a gyerkőcére néz. Ha rosszcsont, ha nem. Iszonyúan hálás vagyok Nektek, hogy velem vagytok az utamon, hogy erős gyökereket biztosítotok és a Keresztmamimmal együtt olyan védelmi hálót feszítetek ki nekem, hogy ha mégis lepottyanok a földre és kicsit megtörik a csontom, akkor is pillanatok alatt beforrasztjátok, mert varázserőtök van” - fogalmazott.

„Aki pedig egyedül van most, mert elvesztette azt, aki számára a legfontosabb volt, egy nagy ölelést küldök, és erőt, hogy csak arra gondoljon, minden porcikánkban, tekintetünkben, vérünkben és nevetésünkben örökké velünk vannak Ők, akiknek az életet köszönhetjük” - zárta a bejegyzést Orosz Barbara.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
11 évesen meghalt a Netflix gyerekszínésze – először nem ismerték fel súlyos betegségét
Millena Brandao agydaganatban hunyt el, korábban dengue-lázra is gyanakodtak. Összesen 13 alkalommal állt meg a szíve.


Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.

A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.

Állapota gyorsan romlott. A szülők szerint többször visszakerült a kórházba. Összesen 13 alkalommal állt le a szíve, és a légzése is többször leállt.

Millena édesanyja egy búcsúposztot tett közzé a lánya emlékére. Ebben azt írta: „A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”

A fiatal tehetség a Netflix sorozata mellett szerepelt a The Childhood of Romeo and Juliet című brazil szappanoperában is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: