HÍREK
A Rovatból

Miért halt meg Közép-Amerikában az őslakók 80 százaléka?

Ki okozta az aztékok pusztulását a középkorban?


Ma is elterjedt elmélet, hogy az európaiak a felelősek általánosságban az amerikai kontinens őslakóinak tömeges haláláért. Sokszor boncolgatták már, mi vagy ki okozta az aztékok közt pusztító járványt.

A 21. században a kutatók a vizsgálataik alapján új elméleteket állítottak fel arra, hogy mi történhetett a régmúltban.

Egykor a mai Mexikó területén virágzó kultúrát hoztak létre az aztékok. Ez volt az amerikai kontinens egyik legkiterjedtebb bennszülött civilizációja a 14-15. században. Nagyvárosokat építettek, vízvezetékeket használtak, a korban fejlett orvostudománnyal rendelkeztek, és birodalmuk 20-30 milliós volt.

Fővárosukat, Tenocstitlant a mai Mexikóváros helyén, egy mocsaras területen, szigeten építették fel. Onnan kiindulva főként déli és keleti irányban hódítottak területeket. Vallási-társadalmi berendezkedésüket, társadalmuk törvényi alapjait a korábban itt élt olmékoktól, és a későbbi, harcosabb szellemű toltékoktól örökölték, illetve vették át. A Birodalom hanyatlása nem sokkal azután kezdődött, hogy Kolumbusz felfedezte az amerikai kontinenst. Az európaiak ugyanis különféle, a földrészen addig ismeretlen betegségeket hurcoltak be az ezekkel szemben védtelen őslakosok közé.

II. Montezuma uralkodása alatt, 1519-ben érkeztek a spanyol hódítók a területre. És 50 év múlva az egykori azték birodalom lakóinak már csak 20 százaléka élt.

Sokáig azt hitték, a himlő végzett velük.

A mai kor kutatói, amikor azt próbálták kideríteni, pontosan mitől haltak meg tömegesen az őslakók, a vizsgálataik során először kizárták az éhínség és tömeges éhhalál lehetőségét a jelek alapján, valamint azt is, hogy katonai akciók és mészárlásuk állt volna a háttérben. A maradványok vizsgálatakor megállapították, hogy a halottak között sok, látszólag erős és megfelelő állapotú fiatal volt.

1570-ben egy spanyol orvos az őslakosokon végzett boncolások alapján azt írta le, sok holttesten üszkösödést észlelt az ajkakon, és azt látta, hogy az áldozatok füléből és testnyílásaiból vér szivárgott. Mivel az orvos nem adott nevet a betegségnek, valószínűleg nem ismerte, így azt feltételezik, hogy ez egy új, pusztító, belső vérzést okozó vírus alakulhatott ki, hasonló az afrikai Ebolához.

Az aztékok a feljegyzéseikben cocoliztli néven említették a kórt, ami nagy dögvészt jelent.

A NatGeo annak idején az egyik műsorában a titokzatos járvány nyomába eredt. A megszólaltatott tudósok segítségével kiderült, hogy 1545-ben tört ki az első járvány, és 1570 körül a második. Az 1545-ös és a későbbi járványnál is egy aszályos időszakot rendkívül csapadékos év váltott. Hasonló játszódott le 1993-van az Egyesült Államokban, a rágcsálók a csapadékos évben elszaporodtak, és a hantavírus, melyet hordoztak, 52 ember halálát okozta.

A kutatók úgy vélik, az aztékok tragédiájában is közrejátszhatott a fertőzött rágcsálók elszaporodása, majd a velük való véletlen érintkezés során a gyilkos vírus, illetve vírusmutáció tömegjárványt okozott. A pusztítás mértékéből és üteméből arra is következtettek, hogy egy második mutáció is történt, ami miatt a vírus egyik emberről a másikra terjedt át.

A járvány mérete és súlyossága a XIV. századi, 25 millió áldozatot követelő európai pestisjárványhoz volt hasonló.

Arra, hogy mi is lehetett pontosan a cocoliztli, más elméletek is születtek.

2002-ben, a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy haemorrhagiás láz állhatott a demográfiai katasztrófa mögött.

2017-ben a Nature magazinban jelent meg egy cikk arról, hogy Johannes Krause, a jenai Max Planck Embertudományi Intézet evolúciósgenetika-szakértője 29, a dél-mexikói Oaxaca állam területén eltemetett ember fogmaradványainak vonta ki és szekvenálta a DNS-t. A kutatók szerint öt halott kivételével mindegyikük kapcsolatba hozható volt a cocoliztlival. A több emberi maradványból kinyert bakteriális DNS – a 2700 modern baktérium genomját tartalmazó adatbázissal történő összevetés alapján – a szalmonella pusztítására utal. A maradványokból kinyert rövid, sérült DNS-ek további szekvenálása révén

a kutatócsoport a Salmonella enterica egyik törzse, a Paratyphi C két genomját is rekonstruálta.

Ma ez a baktérium hastífuszt és tífuszhoz hasonló betegségeket okoz, amely a betegek 10-15 százalékánál halálos kimenetelű lehet.

Az aztékok között terjedő járványért az utóbbi elmélet szerint részben a korabeli, spanyol uralmat követő hanyatlás miatt kialakult rosszabb higiénés feltételek a felelősek. És azt valószínűsíti, hogy az európaiak hurcolták be a vírust az amerikai kontinensre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bekamerázták a Tisza Párt rendezvényhelyszínét Győrben, Orbán zártkapus gyűlésének helyszínét lezárták
Magyar Péter délután kettőkor tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren. Orbán Viktor gyűlésének helyszínét lezárták az Olimpiai Sportparkban, a kerítést pedig fekete fóliával takarták le, hogy megakadályozzák a belátást.


Politikai erődemonstráció helyszíne lesz Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök délelőtt 11-kor egy zártkörű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vesz részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután kettőkor tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel, amiről a Telex számolt be először. A portál megkeresésére a rendőrség egyelőre nem adott magyarázatot, hogy ki és milyen célból figyeli a teret. Ezzel szemben Orbán Viktor gyűlésének helyszínét lezárták, a kerítést pedig fekete fóliával takarták le, hogy megakadályozzák a belátást.

A feszültséget növelte, hogy Pintér Bence, a város polgármestere vitára hívta a két politikust, amit Magyar Péter elfogadott, a miniszterelnök azonban elutasított.

„Én, Magyar Péter gazdáival vitatkozom minden héten Brüsszelben” – ezzel a mondattal hárította el a felkérést Orbán Viktor.

A győri eseménysorozat egy országos kampányturné nyitánya. A miniszterelnök október végén hirdette meg a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárását, amelyet a kormányoldal „háborúellenes gyűlésként” kommunikál. Erre reagálva a Tisza Párt bejelentette, hogy az összes helyszínen és időpontban saját, nyitott rendezvényt szerveznek.

„Miniszterelnök Úr! A Tisza és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni” – kommentálta a helyzetet Magyar Péter.

A politikai párharc a következő hetekben Nyíregyházán, Kecskeméten, Mohácson és Szegeden folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hatalmas ukrán dróntámadás érte Oroszországot, leállt a világ olajkereskedelmének két százaléka
Lángokban állt az orosz olajterminál, még egy tankhajót is eltaláltak a drónok. A támadásban többen megsérültek, a helyiek hatalmas robbanásokról számoltak be.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy hadseregük péntek éjjel nagy hatótávolságú Neptun rakétákkal lőtt oroszországi célpontokat. A csapások epicentruma a Fekete-tenger partján fekvő Novorosszijszk volt, ahol a helyiek hatalmas robbanásokról és tüzekről számoltak be. A támadásban megrongálódott a Szeskhárisz olajterminál két mólója, és találat ért egy Sierra Leone-i zászló alatt közlekedő tankhajót is, az Arlant, amelynek legénységéből hárman megsérültek.

Az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkara szerint a hadművelet célja „az orosz agresszor katonai és gazdasági potenciáljának csökkentése” volt. A támadás után Oroszország azonnal leállította a novorosszijszki kikötőből induló olajexportot, ami a világpiaci kínálat mintegy két százalékát teszi ki.

Az orosz Transznyefty napi 2,2 millió hordónyi olajat szállít a kikötőn keresztül – írja a Reuters. Venyamin Kondratyev, a Krasznodari határterület kormányzója elmondta, a támadásban lakóépületek is károsodtak. „Az éjszaka folyamán több mint 170 ember és 50 technikai eszköz dolgozott a támadás következményeinek elhárításán, gyorsan eloltva a tüzeket és segítve a lakosokat” – tette hozzá.

A hírre az olaj világpiaci ára több mint két százalékkal ugrott meg. A támadássorozat nem korlátozódott Novorosszijszkra: jelentések szerint az ukrán erők eltalálták a szaratovi olajfinomítót is, ahol szintén tűz keletkezett. A novorosszijszki kikötő melletti Juzsnaja Ozerjejvka terminálon a Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) is leállította a munkát néhány órára, de a légiriadó után újraindította a kazah olaj rakodását.

A mostani akció egy tudatos stratégia része, Ukrajna ugyanis augusztus óta folyamatosan támadja az orosz olajipari létesítményeket és exportútvonalakat a Balti- és a Fekete-tengeren egyaránt, a pénteki csapás pedig az egyik legjelentősebb volt ezek sorában.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Így gyülekeznek a regisztrált DPK-tagok Orbán Viktor győri beszédére várva
A miniszterelnök délelőtt 11 órától a győri Olimpiai Sportpark Multicsarnokában zárt körben, kizárólag a regisztrált DPK-tagok előtt mond beszédet. A rendezvényre sztárvendégeket is hívtak.


Szombaton megkezdi országjárását a miniszterelnök. Orbán Viktor délelőtt 11 órától a győri Olimpiai Sportpark Multicsarnokában zárt körben, kizárólag a regisztrált DPK-tagok előtt mond beszédet. A rendezvény fellépői között kapott helyet az egykor Győrben érettségizett külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter, valamint Görbicz Anita, a győri kézilabdaklub legendája és jelenlegi vezetője, Nemcsák Károly színművész, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőröző és Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő, Schmitt Pál volt köztársasági elnök felesége.

A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta korábban Magyar Péter elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: a Fidesz számára fontos, a Tisza számára viszont kritikus időszak jött el
A Fidesz kampányának központi terméke mára maga Orbán Viktor lett, akinek a személyére most tudatosan építenek. A Tisza Párt a jelöltállítási folyamat elindításával próbálja visszavenni a kezdeményezést.


Egy héten belül lezajlott fehér házi csúcstalálkozó és egy rekordokat döntögető ATV-interjú – a kormányoldal kommunikációs offenzívája után a kampány fordulóponthoz érkezett, miközben a Tisza Párt láthatóan elvesztette a kezdeményezést a politikai napirend alakításában. Török Gábor politológus szerint a Fidesz számára fontos, a Tisza számára viszont kritikus időszak jött el, ahol akár a szavazói erőviszonyok is megváltozhatnak.

A szakértő úgy véli, a Tisza Párt tevékenysége most sokkal inkább hasonlít a 2022-es ellenzékére, mint a saját, elmúlt egyéves politizálására.

„Mintha a Tisza Pártnak nem a legfényesebb pillanatai, napjai, a legeredményesebb kommunikációs időszaka lenne a mostani”

– mondta Török a 24.hu Törökülés című podcastműsorÁban. Hozzátette, Magyar Péter ezúttal nem tudott hatásos ellensúlyt képezni a miniszterelnök washingtoni útjával szemben, ahogy korábban tette más kormánypárti események után. „Azt érezni, mint 2022 előtt, amikor mindenfajta ellentartás nélkül tudott átmenni a fideszes narratíva” – foglalta össze a helyzetet.

Orbán Viktor november 7-én tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel. A kormányfő a találkozó után arról számolt be, hogy Magyarország mentességet kapott az orosz energiahordozókat érintő szankciók alól, és „pénzügyi védőpajzsot” is kialakítottak. Ezzel szemben több nemzetközi forrás egyéves mentességet említett, amelynek feltétele egy 600 millió dolláros amerikai cseppfolyósítottgáz-vásárlás is.

A látogatást követte a miniszterelnök november 11-i, Rónai Egonnak adott ATV-interjúja, amely óriási nézettséget hozott. Török Gábor szerint az interjú két, egymástól élesen elütő részből állt: a külpolitikai témák után a kormányfő „ingoványos talajon mozgott a belpolitikai kérdések megválaszolásánál”, különösen a szegénység témájában.

Ennek ékes példája volt szerinte a gyermekszegénységről szóló vita, ahol Rónai Egon másnap maga korrigálta az általa említett 20,9%-os adatot a helyes 22,9%-ra. A politológus szerint az interjúban több magas labda is volt, amit a Tisza Párt nem tudott lecsapni.

Török Gábor úgy látja, a Fidesz kampányának központi terméke mára maga Orbán Viktor lett, akinek a személyére most tudatosan építenek, még ha hiányoznak is a korábbi, szélesebb rétegeket megszólító üzenetek, mint a rezsicsökkentés vagy a határvédelem.

A műsorban Török Gábor kitért Lázár János szerepére is, akit a Fidesz második számú emberének nevezett, ami új jelenség a párt belső viszonyait tekintve. A politológus szerint Lázárnak „ketyeg az óra”, függetlenül attól, hogy a Fidesz nyer vagy veszít a jövő áprilisi választáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk