News here

TECH
A Rovatból

Már létezik egy Meta nevű cég, és csak 20 millió dollárért adnák el a nevet a Facebooknak

A Facebookból Meta, a Metából pedig Facebook lenne. Alakul a Zuckerberg-Shutt csata az interneten.

Link másolása

Egy arizonai számítástechnikai cég teljesen megdöbbent azon, hogy Mark Zuckerberg a múlt héten bejelentette: az általuk használt Meta lesz a Facebook új neve, írja a The Guardian.

A Meta PCs vezetője szerint hónapokkal a Facebook előtt járnak a védjegy bejegyzésének folyamatában: idén augusztusban nyújtották be a kérelmet.

Zack Shutt a lapnak elmondta, hogy tavaly novemberben indult a gamer számítógépeket, laptopokat és kiegészítőket forgalmazó vállalkozás, és egészen a múlt hétig fogalmuk sem volt arról, hogy ugyanezt a nevet szúrta ki Mark Zuckerberg is a cégének. Shutt és társai azt mondták, hogy 20 millió dollárnál kevesebbért eszük ágában sincs eladni a Meta nevet Zuckerbergnek.

A Facebook képviselői azt mondták a Guardiannek, hogy egyáltalán nem aggódnak az üggyel kapcsolatban, minden szükséges dokumentum a birtokukban van a név használatához.

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint léteznek olyan kiskapuk, amiket kihasználva a Facebook megkaparinthatja a nevet. Az egyik ilyen trükk, hogy keresnek egy olyan országot, ahol nem elég alapos a védjegyoltalmi rendszer, és bejegyeztetik egy korábbi dátumra a céget. Később erre a dátumra hivatkozva érvényesítik az akaratukat a névre vonatkozóan.

Ezzel szemben az Egyesült Államokban a Meta PCs lenne előnyben, mert itt nem a védjegybejegyzés, hanem a használatból eredő jog számít.

Ennek alapján egyelőre nehéz megtippelni, mi lesz a vége a Facebook és a 25 főt foglalkoztató arizonai kisvállalkozás csatájának vége. Az azonban biztos, hogy Zack Shutt beleáll a csatába: hétfőn egy videót töltött fel a cég közösségi oldalára, amiben viccesen bejelenti a Meta PCs új nevét, ami nem más, mint a Facebook.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


TECH
Cifra káromkodásokat rejt a KRÉTA kiszivárgott forráskódja
Az is kiderült, hogy a tiltott szavak listája igen terjedelmes, és a redditezők szerint a szavak szűrése csak másodlagos célt szolgált, a listát sokkal inkább a saját szórakoztatásukra készítették a fejlesztők.

Link másolása

Pár hete feltörték a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, vagyis a KRÉTA fejlesztőcége, az eKRÉTA Informatikai Zrt. adatbázisát, és hackerek kezébe kerültek diákok és tanárok adatai - írja az RTL.hu.

A fejlesztők szerették volna elhallgatni, de most kiderült, hogy a rendszer összes forráskódja is felkerült egy Telegram-csoportba.

Az egyik hacker a Telexnek elmondta, hogy egy úgynevezett RAT-et használtak a támadáshoz, ami egy trójai vírus. Ez távoli hozzáférést biztosított nekik az egyik KRÉTA-adminisztrátor fiókjához. Ezzel pedig már bármit el tudtak érni.

A forráskód birtokában pedig támadni lehet a KRÉTÁT, így a tanárok és diákok személyes adatai is nagyobb veszélyben vannak

- árulta el a 24.hu-nak egy IT-szakértő.

Az RTL.hu megjegyzi, hogy a Reddit-felhasználók azóta sem tértek napirendre a forráskód egyik részén. A tiltott szavak listája ugyanis igen terjedelmes, és a redditezők szerint a szavak szűrése csak másodlagos célt szolgált, a listát sokkal inkább a saját szórakoztatásukra készítették a fejlesztők.

A teljes lista ITT érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TECH
Menekülnek a felhasználók a Twitterről, egy új app lehet a nagy nyertes
Aznap, amikor Elon Musk átvette a Twitter irányítását, 230 000 ember regisztrált a Mastodonra.

Link másolása

Mióta Elon Musk átvette a Twitter irányítását, megugrott azoknak a száma, akik regisztráltak a Mastodon nevű közösségi felületre – számolt be róla a CNN.

De mi is ez pontosan? A Mastodonról azt lehet tudni, 2016 óta létezik, a felhasználóinak száma pedig folyamatosan növekszik.

A nagyobb közösségi felületekkel ellentétben a Mastodon nemcsak ingyenes, de hirdetések sincsenek rajta.

A felületet egy nonprofit szervezet fejlesztette, amit közösségi finanszírozáson keresztül lehet támogatni.

Vannak, akik a Twitterről menekülnek ide, sokan pedig egy olyan másodlagos platformot keresnek, ahol szigorú tartalmi moderálások, de mégis gyűlöletektől mentesen kifejezhetik gondolataikat.

A Mastodon népszerűsége azért is tud növekedni, mert megjelenésben és szolgáltatásban is hasonlít a Twitterhez. Itt viszont a rövid bejegyzéseket az idővonalon nem algoritmikus rendezik, hanem időrendi sorrendben vannak rendezve. De ugyan úgy lehet követni másokat, rövid bejegyzéseket létrehozni (500 karakteres korláttal), képeket és videókat feltölteni.

Eugen Rochko, a fejlesztő szervezet vezetője egy csütörtöki interjúban elmondta, hogy a Mastodon 230 000 felhasználót szerzett október 27. óta, amikor Musk átvette az irányítást a Twitter felett.

Külön érdekesség, hogy a Mastodon-felhasználók fiókjait rengeteg különböző szerver tárolják. A költségek is sokféle ember és csoport között oszlanak meg. Ennek előnye, hogy a hálózat egésze nem áll egyetlen személy vagy cég irányítása alatt sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
Hoppá! Musk elkezdte visszahívni a kirúgott embereket a Twitterhez
Kiderült, hogy nélkülük nehézkesen működik a cég, ennyi embert nem lehet még egy ekkora vállalattól sem egyszerre kirúgni.

Link másolása

Elon Musk, a világ egyik leggazdagabb embere 44 milliárd dollárért vette meg a Twittert, a világ egyik legkedveltebb közösségi médiás platformját, és rögtön kirúgta a vezetőket, majd több ezer munkatárs is megkapta a felmondólevelét.

Pontosabban nem mindenki kapta meg, sokan csak abból sejthették, hogy már nem dolgoznak a Twitternél, hogy egyszer vsak már nem fértek hozzá a cég belső platformjaihoz, a saját levelezésükhöz, sőt, volt, akinek távolról agépéről is töröltek minden céges anyagot.

A dolgozók jobb híján különböző fórumokon tartják egymással a kapcsolatot, és itt adnak hírt arról, hogy mi lett a sorsuk. Ezt a szerencsésebbek e-mailekből tudják meg. Akiket kirúgtak, azok a személyes fiókjukba kapnak erről mailt, akiket nem, azokat a vállalati fiókjukban várja egy levél.

Mostanra persze kiderült az is, hogy olyan tudástőke távozik a vállalattól, amire szüksége van a tulajdonosnak ahhoz, hogy végrehajtsa a terveit.

A Bloomberg szerint Musk hamarjában kinevezett emberei elkezdték arra kérni az ex-munkatársakat, hogy térjenek vissza a céghez.

A Twitter majdnem 4 ezer dolgozójától vált meg, Musk azzal indokolta a lépést, hogy napi 4 millió dolláros veszteséget termel a cég, és ez tarthatatlan.

Az Egyesült Államokban kedden félidős választások lesznek, és ezekben a napokban éppen hogy plusz emberekre van szükség a tartalmak figyelésére, mert a platformot sokan megpróbálják elárasztani hamis információkkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
A Rovatból
Ultimátumot adott a Twitter dolgozóinak Musk, erre felmondtak 1200-an
El kellett dönteniük, hogy az új tulajdonos által vezetett cégnél akarnak-e tovább dolgozni, vagy sem. Sokan nem akartak. Musk bejelentette: elindul a Twitter 2.0 projekt.

Link másolása

Felszólította a Twitter dolgozóit Elon Musk, hogy döntsék el: szeretnének-e tovább a cégnél dolgozni vagy sem. Erre 1200-an felmondtak. A közösségi oldal új tulajdonosa elindítja a Twitter 2.0-t, ami sokkal több munkával jár majd.

A Guardian szerint Elon Musk pénteken küldött mailt a Twitter munkatársainak, hogy a szoftverkódot író alkalmazottak jelentkezzenek a San Franciscó-i központban kora délután. Közölte, hogy feltétlenül személyesen szeretne velük találkozni, így aki épp nincs a városban, az repüljön oda gyorsan.

Musk arra volt kíváncsi: miért hasznos a szoftverkódjuk, milyen eredményeket értek el vele az elmúlt fél évben.

Musk rövid beszélgetések, interjúk segítségével próbálja majd megérteni a platform technológiai működését.


Link másolása
KÖVESS MINKET: