KULT

Könyörtelen sorozatgyilkosság mögött áll De Niro, akinek DiCaprio a megbízottja Martin Scorsese legújabb filmjében

Amerika történelmének egyik legismeretlenebb és legkegyetlenebb időszakát mutatja be nekünk minden idők egyik legnagyobb rendezőzsenije, korunk legjobb színészei körében. Mégse tudom mindenkinek ajánlani a Megfojtott virágokat.

Link másolása

Martin Scorsese egy zseni. Nem lehet többet mondani róla. Aki 34 évesen megrendezi a Taxisofőrt, majd 38 évesen letesz egy Dühöngő bikát az asztalra, és ezután sorban rendezi a jobbnál jobb filmeket, arra nem lehet más jelzőt használni. Olyan filmeket köszönhetünk neki, mint a Nagymenők, a Casino, A tégla és a Viharsziget. Karrierje elején Robert De Nirót lehetett a „múzsájának” mondani, majd ez a 2000-es évekre megváltozott. Új kedvence Leonardo DiCaprio lett, kettejük közös munkájának eddigi csúcsa A Wall Street farkasa volt, ami egy pszichedelikus életrajzi dráma volt egy szörnyű ember életéről.

Akkor nem hittem el, hogy ezt a lendületes, egy pillanatra sem lankadó bulit Scorsese 71 évesen forgatta.

Ekkor még úgy gondoltam, a nagy öreg sosem fog leállni, de az utóbbi időben visszavett a lendületből és kisebb projektekkel foglalkozott. Egészen eddig. Az Apple és a Paramount stúdiók adtak neki 200 millió dollárt, hogy robbantson egy nagyot a mozipénztáraknál és ezt Scorsese kihívásnak vette. Egy olyan filmet köszönthetünk most a mozikban, amilyet nagyon régen láthattunk. Nem folytatás, nem létező franchise. Ez egy három és fél órás könyvadaptáció, western korrajz, kegyetlen dráma, ami csontig hatol és nem engedi el a néző lelkét a játékidő végéig, sőt még azután is vele marad.

Scorsese végre elérte, hogy két kedvenc színészével dolgozhasson: egy filmben láthatjuk Robert De Nirót és Leonardo DiCapriót. A két óriás között pedig ott van Lily Gladstone, aki konkrétan ellopja a film összes jelenetét, amiben feltűnik. Történetünk szerint az 1920-as években járunk, Oklahomában, az oszázs indiánok földjén. Ernest Burkhard (Leonardo DiCaprio) az első világháborúból hazatért, meggyötört katona, aki munkát vállal nagybátyjánál, William Hale-nél (Robert De Niro). Az oszázsok ebben az időben hirtelen meggazdagodtak, mert az állam által kijelölt rezervátum területén hatalmas olajkészletet találtak.

Ezt persze a fehérek sem nézték tétlenül, és kegyetlenül rátelepedtek az őslakosokra.

William Hale is egy ilyen vérszívó kullancs volt, aki az oszázs indiánokat a kihalás útjára terelte. Ernestet beházasítja egy gazdag őslakos családba, hogy az oszázs vagyonra rátegye enyves kezeit. Az igaz történet alapján készült Megfojtott virágok annyira kegyetlen és gonosz tetteket mutat be, hogy tényleg csak annak ajánlom, aki bírja a nehéz témákkal foglalkozó filmeket. A fehérek ugyanis elvették nőül az őslakosokat, közben megmérgezték, megbetegítették, vagy egyszerűen lemészárolták saját családjukat a vagyonukért. Ezt több évtizeden keresztül tehetetlenül nézte a törzs, a közeli barátjuknak tartott William Hale pedig igazából ellenük dolgozott.

Azt hiszem, ilyen nevek mellett ezt nem muszáj leírni, de a színészek lenyűgözőek. Scorsese még a világ legrosszabb színészeiből is kihozná a maximumot, de mint tudjuk, ilyenekkel nem dolgozik. De Niro egy kegyetlen, számító, kapzsi maffiózó, aki kedves üzletemberként édesgeti be magát a közösségekbe, majd belülről rohasztja meg azt. DiCaprio sosem volt még ennyire egyszerű és befolyásolható karakter. Tőle szokatlan ez az együgyűség, de ügyesen játszik, talán kicsit sokat biggyeszti le a száját, néha már-már karikatúrának tűnhet.

Lily Gladstone zseniális. Az amerikai őslakos színésznő gyönyörű, tiszteletet parancsoló a jelenléte, és egy pillantásában minden benne van.

Ha ebben az évben őt nem jelölik legjobb női mellékszereplő Oscar-díjra, akkor megeszem a kalapom. Gladstone tényleg minden jelenetet elrabol színésztársai elől, a Megfojtott virágok igazából az ő filmje, még ha nem is ő kapta meg a főszereplői kreditet. Kisebb játékidővel feltűnik még a film második felében Brendon Fraser egy nyálkás ügyvéd szerepében, John Lithgow, mint a törvény jó oldalán álló ügyész és egyik kedvenc karakterszínészem, Jesse Plemons, mint a szövetségi nyomozó iroda (FBI) egyik ügynöke.

Amerika történetének ezen időszaka sok embernek, még sok amerikainak is ismeretlen lehet, nekünk európaiaknak pedig szinte teljesen idegen terep. Igazából ez a korszak több emberéletet követelt, mint a híres vadnyugat legkegyetlenebb időszaka, csak a '20-as években szépen csendben történt a népirtás. Például a tulsai pogromot többször megemlítik a filmben, amikor is egy teljes várost tettek a földdel egyenlővé fajgyűlölők, és nem véletlen, hogy a Ku-Klux-Klan is ebben az időben kezdett igazán nagy népszerűségnek örvendeni. Egy dokumentumfilmben hallottam, hogy a kétezres években a tulsai egyetemen tanuló diákok sem tudták, hogy mi történt a városukban 1921-ben.

Nem mondanám, hogy Amerika legbüszkébb történelmi időszaka ez, és Scorsese kendőzetlenül mutatja be nekünk.

Nem állítja be az őslakosokat sem ártatlan báránykáknak, ők is hasznot húztak az olajpénzekből, de egyértelműen nem érdemelték azt, amit kaptak. Nem nevezném kiemelkedően véresnek a Megfojtott virágokat, inkább kegyetlennek, sokkolónak és naturalistának. Legjobb hasonlat: mind témában mind az erőszak bemutatásában a Wind River – Gyilkos nyomon című 2017-es remek. Aki azt a filmet kedvelte, a Megfojtott virágokat is imádni fogja.

Scorsese minden téren minőségi alkotást hozott el a mozivásznakra. Látványvilág csillagos ötös. Operatőrmunka lélegzetelállító. Scorsese nagyon szereti a hosszú snitteket, de nem a tipikus látványos fajtából. Szereti bemutatni a helyszíneket, és egy térképet rajzol fel a néző fejében a hosszú, vágás nélküli jeleneteivel úgy, hogy a néző észre sem veszi, hogy itt bizony 3-5 perce nem volt vágás. A zene is sok őslakos motívumot tartalmaz, teljesen idomult a történethez, látszik, hogy Scorsesének fontos volt elmesélni az oszázs indiánok ellen elkövetett bűnöket, már-már szenvedélye lehetett ez a projekt. Az utolsó jelenetekben még szerepel is filmben, pedig nem nagyon szokott ilyet. A szenvedélye sajnos a játékidőn is érződik. A három és fél órás film lehetett volna sokkal rövidebb és feszesebb, de a rendező inkább a hosszú, lassabb, westernesebb megközelítést alkalmazta.

Nagyon kellemetlen ennyi kegyetlenséget ilyen hosszan nézni, szinte marja az ember lelkét.

Nagyon fontos film a Megfojtott virágok, és mindenkinek látnia kell, de egyelőre nem érzek késztetést, hogy még egyszer megnézzem. Vannak ilyen filmek, melyek ilyen hatást gyakorolnak a nézőre: a taszító, kegyetlen gonoszokról tudjuk, hogy úgyse kapják meg a megérdemelt büntetésüket, hiszen ilyen bűnökért nem lehet méltóképpen megfizetni, ez a való élet, mindenki tudja, mi fog történni. Akik szeretnék, hogy a filmtörténet egyik legnagyobb rendezője és világklasszis színészei összetörjék és megsemmisítsék a lelkük egy kis darabját, azoknak tudom ajánlani a Megfojtott virágokat. Ez egy korszakos remekmű, Scorsese talán legfontosabb filmje, hihetetlen alakításokkal tarkítva.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kórházba került Jordán Tamás
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.

Link másolása

Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A Nemzet Színésze azonban a Blikknek azt mondta, hogy már sokkal jobban van, és hamarosan újra színpadra áll.

Jordán eddig szinte minden nemzet színésze választáson részt vett. A Blikk szerint ezért is volt feltűnő, hogy nem volt ott május 3-án a Nemzeti Színházban, amikor a testület Kulka Jánosnak szavazta meg a címet.

„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok”

- mondta a lapnak Jordán Tamás. Mint kiderült, a színésznek már egy április végi előadását is le kellett mondania.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Úgy látom magam, mint a Titanic zenekara” – Pályaelhagyó és maradó tanárok mesélték el történeteiket egy rendhagyó színdarabban
A Stereo Akt alkotócsoport darabjában összesen 11 volt vagy jelenlegi pedagógus szólalt meg, a végén pedig a közönség bevonásával ötleteltek arról, hogyan lehetne jobbá tenni az oktatást.

Link másolása

„2023. november 30. óta nem vagyok többé tanár, legalábbis a jog szerint. De a mai napig teljesen idegennek hat ez a félmondat: pont annyira képtelenül hangzik, mintha azt mondanám, nem vagyok többé anya, vagy nem vagyok többé ember.”

„2019 februárjában mondtam fel. Másnap elköszöntem édesanyámtól, akinél addig laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet plusz az étkezés ára.

Budapestre költöztem, elmentem egy személyes interjúra, ahol elém tettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlották.”

„Alapvetően minden rendben. Aztán egyszer csak meglátod a Facebookon, hogy a szintén felmondott magyartanár ismerősöd és szépséges Szabó Magda-verset posztol, és hirtelen kiesik a laptop a kezedből. Nem kellene neki folyamatosan versek és gyerekek között lennie? És az hogy lehet, hogy a legbölcsebb, legkorrektebb töritanár szoftvertesztelést tanul?”

A kőbányai Wesley János Általános Iskola egyik tantermében ezúttal felnőttek ülnek – némán, komor arccal hallgatják a hangszóróból visszhangzó mondatokat.

A Stereo Akt csapata a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében vitte (rendhagyó) színpadra a Miután felmondtam / Miután maradtam című darabot, amely pályaelhagyó, illetve minden nehézség ellenére is kitartó tanárok történeteit mutatja be.

Alapja a Miután felmondtam blog, amelyet 2023 év elején alapított két érintett pedagógus, Sikoparija Lujza és Kovács Éva. Céljuk az volt, hogy a nagyközönség számára is bemutassák a személyes sorsokat és drámákat, amelyek egy-egy ilyen döntés mögött húzódnak.

„Eleinte a blog írásaiból indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy szükség van az érem másik oldalára is: azoknak a pedagógusoknak a történeteire, akik a pályán maradtak, és minden kritikusságukkal együtt belülről folytatják az ellenállást”

– meséli Boross Martin rendező, művészeti vezető, akin kívül egy dramaturg és két drámainstruktor vett még részt a koncepció kidolgozásában.

A cél Boross szerint az volt, hogy a megszólalók az ország különböző pontjairól, a közoktatás különböző szakaszaiból, mozaikként kiadjanak egy rendszerszintű problémát. A blog szerkesztői is elküldték a saját kedvenceiket, ezekből választottak ki hatot. A maradók pedig ismerősi körből vagy ajánlás útján kerültek ki, illetve olyan is akadt, aki korábban már megszólalt a témában, és egy interjújának köszönhetően kérték fel.

Boross Martin

Sikoparija Lujza

A közönséget az előadás elején két részre osztották, az egyik csapat a pályaelhagyók, a másik pedig a maradók történeteit hallgatta meg először. A helyszín és az előadásmód is szimbolikus volt: a pályaelhagyóknak csak a hangját lehetett hallani, míg a maradók – egy kivétellel, aki épp táborozott az osztályával – személyesen is ott voltak. Ők viszont egy már nem használt, elhagyatott és lepusztult iskolaépületben beszéltek pár száz méterrel arrébb a motivációikról és belső vívódásaikról.

„A nulladik szülőin el fogom mondani a leendő osztályom szüleinek, hogy 3+2 éves szerződést kötök az osztállyal, 10. évfolyam végén felmondási opcióval. Ha a harmadik év végén úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom többé a szakmai hitelemet és a nevemet adni ahhoz, ami az iskolában zajlik, ki fogok lépni a rendszerből”

– szögezte le az elsőként kiálló Horváth András, a kőbányai Szent László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Hozzátette: nagyon nem szeretné, de elkerülhetetlennek látja, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni.

Horváth András

Szilágyi Kitty

Egy soproni egyházi iskola tanára, Keresztény Dorka a rendszeren belüli lázadás taktikáját választotta. „A fénymásolási limitemet arra használom az iskolában, hogy a könyvekből véletlenül kifelejtett múveket pótoljam. Belülről bomlasztom a rendszert: József Attilával, kortárs irodalommal, színházzal” – fogalmazott, hozzátéve: „Mi van velünk, akik maradtunk? Összekapaszkodtunk, mert világossá vált számunkra, hogy magunkon kivül másra nem számíthatunk.”

Varga Sándor az Eötvös József Gimnáziumból azzal kezdte, több mint 30 éve tanító mestertanárként a pályája csúcsán van, a polgári engedetlenségi akcióba inkább a fiatalabb kollégáival vállalt szolidaritás miatt szállt be.

„A státusztörvényt végig sem olvastam, nem érdekelt különösebben, én csak tanítani akartam. Természetesen nekem is el kellett számolnom a lelkiismeretemmel, például a diákjaim és a gyermekeim előtt. Azt mondtam nekik, hogy úgy látom magam, mint a Titanic zenekara: addig játszom, ameddig hagynak.”

Szilágyi Kitty óvodapedagógus, civil aktivista pedig szinte a sírás határán mesélte: eleinte abban bízott, hogy képes lesz a rendszer hiányosságait kiküszöbölni, és megadni mindent a gyerekeknek, amire szükségük van. Aztán elvették tőlük a lehetőséget, hogy dönthessenek arról, ki léphet iskolába, és olyanok kezébe adták, akik még csak nem is találkoztak a gyerekekekkel.

„Sikerült az intézményvezetői államvizsgám, másnap pedig Novák Katalin aláírta a státusztörvényt. És akkor tudtam, hogy intézményvezető már nem leszek.”

A történetmesélő részhez szerettek volna hozzátenni még valamit a végére, hogy a nézők is aktív alkotóivá váljanak az élmények, illetve ne szomorú, frusztrált hangulatban távozzanak, hanem legyen egy konstruktív része is az estének.

A két részre osztott közönség ezért egy harmadik helyszínen újraegyesült, ahol kisebb csoportokba rendeződtek, majd egy-egy padot körbeülve próbálták megválaszolni az alábbi kérdéseket:

  • Mi garantálhatja, hogy jó tanárok dolgozzanak az iskolában?
  • Mit szeretnénk, hogy egy diák megtapasztaljon az iskolában?
  • Mit jelent a társadalom számára az oktatás? (Jelenlegi/ideális állapot)

A keretet ehhez egy elképzelt iskolai évzáró külsőségei biztosították, élen egy teljesen fogalmatlan “tankerületi vezető” – valójában a darab egyetlen színész szereplője – videós bejelentkezésével, aki beszédében zseniálisan hozta azt a közhelyparádét, ami (sajnos) gyakorlatilag bármelyik valódi ünnepségen elhangozhatott volna.

Az előadást egyelőre a most lezajlott két alkalomra tervezték, de mivel mindkét este hetekkel hamarabb telt házas lett, nem kizárt, hogy ősszel újabb előadásokra is sor kerül majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, az Operettszínház színművésze
A színművész Shakespeare-, Molière-, Schiller-főszerepek mellett modern klasszikusokat is alakított.

Link másolása

Hosszan tartó betegség után 59 évesen elhunyt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja”

– írták.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át – írja a Fidelio. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött, ahol A muzsika hangja című világhírű musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az intézményben: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Dabney Coleman, az Aranyoskám és a Gengszterkorzó sztárja
A színészt utoljára a Yellowstone című sorozatban láthattuk. 92 éves volt.

Link másolása

92 éves korában pénteken Dabney Coleman, a Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész. Halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be – írja az MTI.

Coleman karrierje 1952-ben indult, és azóta több mint száz filmben szerepelt. Olyan klasszikusokban láthattuk, mint a Pokoli torony (1974), a Kilenctől ötig (1980), Az aranytó (1981), Aranyoskám (1982), Háborús játékok (1983) és a Gengszterkorzó (2010).

A színész a legjobb férfi főszerepért 1988-ban Golden Globe-díjat kapott a The Slap Maxwell Story című filmben nyújtott alakításáért, egy évvel korábban pedig Emmy-díjat nyert a Sworn to Silence című tévéfilmben nyújtott teljesítményéért.

Coleman gyakran alakított cinikus, szarkasztikus karaktereket. Ezt a képességét kamatoztatta olyan filmekben, mint az Aranyoskám és a Kilenctől ötig, ahol emlékezetes negatív figurákat formált meg.

Dabney Coleman hangját több animációs filmben és sorozatban is hallhattuk. Színészi karrierje előtt az Egyesült Államok hadseregében szolgált. A hadseregben töltött idő segített neki fegyelmet és kitartást tanulni, ami később a színészi karrierjében is hasznosnak bizonyult.

Coleman utoljára Yellowstone című tévésorozatban tűnt fel, amelyben egy rész erejéig a főhős John Dutton apját játszotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: