KULT
A Rovatból

Elfelejtett rosszkedvünkre emlékeztetnek múltbéli arcaink

Szalay Zoltán „Azok a 80-as, 90-es évek” című fotóalbumának bemutatóján jártunk.


Lassan abba a korba érkezem, amikor már szinte történelmi távlatokkal tudok visszanézni elmúlt évtizedekre. Bár valami különleges belső órám révén 40-50 évvel ezelőtti dolgok is úgy élnek bennem, mintha jelenidejűek lennének, ha elém kerülnek a közelmúlt dokumentumai, fotói, ugyancsak képes vagyok rájuk csodálkozni. Vagy azért, mert felhívja a figyelmet valamire, amit akkor nem vettem észre, vagy valamire, ami másképpen él a kollektív emlékezetben, amelynek én is részese vagyok, vagy pedig olyasmire, amely napjaink eseményeinek, légkörének tükrében egészen más kontextusba kerülnek.

Ilyen az a két fotóalbum, amelyek a 2017-ben elhunyt Szalay Zoltán fotóriporter hagyatékából készültek. Az első, az Azok a 60-as, 70-es évek két évvel ezelőtt jelent meg. A folytatásának, az Azok a 80-as, 90-es éveknek pedig, amelyet ismét Parti Nagy Lajos látott el „képmelléírásaival”, a napokban volt a bemutatója az Örkény István könyvesboltban. Ez egyben alkalom volt egy kis Kurír-nosztalgiára: az 1990-es évek máig egyedülálló napilapjának hat egykori munkatársa volt jelen, köztük jómagam, de mindenekelőtt László Ágnes, a könyv szerkesztője, és persze alkotásaival Szalay Zoli is, aki szintén kollégánk volt.

László Ágnes bevezetőjében arról beszélt, hogy az alkotótársakkal nem akartak egy kifejezetten politikai jellegű albumot készíteni, ez azonban mégis elkerülhetetlen volt, hiszen különösen a 80-as évek vége, a 90-es évek eleje egyértelműen a politikáról, a rendszerváltásról szólt. A képeket nézve ismét rájöttem, amire már sokszor, hogy valójában „kimaradtam” ebből: természetesen követtem az eseményeket, de szinte kívülállóként, fontosabb volt számomra a magánéletem, és azok az új lehetőségek újságíróként, íróként, amelyek révén pályám kiteljesedett és ezt utólag sem bánom.

A könyvet bemutató Spiró György élményeit először egy Bosnyák téri piaci tróger színes fotójával, illetve a mellérendelt Parti Nagy-szöveggel illusztrálta: „Most már mindig ezt viszi, ebben hajnali pillanatban, ezt a kordét, ezzel a teherrel… a hó-rukk el nem évül, zabálni mindig kell.” Vagyis e megragadott pillanatok örökre összekötődnek a képeken látható emberekkel. Az író szerint az egész kötet, beleértve a szövegeket, komorabb és szomorúbb, mint az előző, azt sugallja, hogy „valami nagyon nagy gáz van”. Hiába volt egy rendszerváltás, „a képekből az derül ki, hogy nem történik semmi”. Nemcsak azért, mert előtte és utána is vannak „tömegjelenetek”, hanem az arcokban van valami „idült szomorúság”. „Valahogy nagyon kedvetlen volt a mi életünk, pedig nem is úgy emlékezünk rá”.

A politikusokról készült képekből Spiró kiemelte a Varsói Szerződés 1987-es budapesti csúcstalálkozójáról készült két fotót: az egyiken Kádár János magányosan áll középen és hátratekint a többiekre, akik egy kupacban társalognak, a másik pedig egy „protokolláris sorakozó”, de az elsőben benne van Magyarország helyzete. A rendszerváltás utáni parlament fotóján, amelynek középpontjában Antall József miniszterelnöki esküje áll, az író szerint „csupa rókalelkű bátya” veszi körül, „szinte hegyesedik az orruk”. De a valóságos életről szól számára a használtautó-piac képe, a Trabantokkal, Zsigulikkal, Zaporozsecekkel, és maga a „szocreál” a Taurus gyárban tett pártvezetői látogatás, ahol Kádár szinte meghajol a képen látható egyetlen munkás előtt, utóda, Grósz Károly pedig szinte gyanakodva nézi a dolgozót.

„A történelmi tárgyi közeg el tud múlni, de ezek az arcok nem múlnak el. Végülis az emlékezetünk csak arra való, hogy hitelesítse azt, ami megvan” – mondta Spiró György.

Kincses Károly fotómuzeológus (címképünkön balszélen) volt az, aki „110 éjszakán át” 70 ezer negatívból választotta ki azt az 1800 fotót, amelyet a Fortepannál beszkenneltek, és ebből maradt 200, amelyből Ágnessel a könyvet megszerkesztették. E kegyetlen munkában a legnagyobb öröme az volt, hogy számtalan olyan fotót látott, amelyet az alkotón kívül még soha senki más. „Amikor elkészült a 200 kinyomtatott kép, elküldtem otthonról a családomat, és a fürdőszobától az előszobáig leraktam a képeket a padlóra. Tudtam, hogy az első a Beatricés lesz, az utolsó pedig a kerti törpés. A kettő közé elkezdtem járkálni a képek között, és füleltem. Higgyék el, a képek megszólítják az embert. Emeltem fel egymás után őket, minden úgy történt, ahogy én szerettem volna, de mégis ők akartak így együtt lenni” – mondta Kincses Károly, aki úgy gondolja, hogy aki a könyvet a kezébe veszi, szintén alkotóvá válik azzal, hogy hozzáteszi a maga gondolatait, asszociációit.

Így is van, mert például Szabó István portréja kapcsán nemcsak életünket meghatározó alkotásai jutnak eszembe a Szerelmesfilmtől a Mephistóig, hanem személyes találkozásaim ezzel az érzékeny, a mozihoz végtelen alázattal közelítő művésszel. Presserről nem csupán több évtizednyi, vérünkké vált zene, hanem egy önálló estje a Vígszínház Házi Színpadán, amikor csak úgy, minden átmenet nélkül játszani kezdett egy futamot, és a közönség azonnal suttogni kezdte, hogy „madarak jönnek, madarak jönnek, halálesőt permeteznek”. És ha Siró Györgynek Toldi György jutott eszébe, akkor az ellenzéki keresztasztal arcai láttán nekem Szekfü Gyula híres könyvének címe: „Valahol utat vesztettünk”. És ha belegondolok, így volt ez már 1992-ben, amikor már Tégy az erőszak ellen jelszóval sétáltunk végig a városon Göncz Árpád köztársasági elnökkel az élen – alig 2 évvel a rendszerváltás után...

Bár Spiró György szerint Parti Nagy Lajos, akinek a vérében a nyelvi humor, ezúttal „nem viccelt”, azért szinte minden írásban akad valami nagyon finom fricska, és vélhetően nemcsak a helyszínen váltottak ki többször is harsány kacagást az általa felolvasott részletek. Az Osztapenko szoborról például így írt: „Avanti stoppoló, Európa és a nyár, egy megölt parlamenter, utóbb egy propaganda-játszma lépést váltó figurája”. A használautó-piacról ez jutott eszébe: „és éjjel-nappal szabadságra menni, és ülne, állna, élne, halna benne, fogyasztani és megint fogyasztani, európa óriás gorenje.” Vagy amikor Gromiko szovjet külügyminiszter és Németh Károly politikai bizottsági tag feleségeinek megjelenését eképp zsűrizi: „..ahogy állnak a késő proletár protokollban, két odatévedt försztnéni a harcban, mi a végső”. Mindehhez értéséhez persze kell némi társadalmi-politikai-szociológiai műveltség, korismeret, amiben a fotók sokat segítenek. Mert azért jó, ahogy Marx Károly írta, ha az emberiség nevetve búcsúzik a múltjától. Miután azóta sem lettünk sokkal jókedvűbbek, 1-2 évtized múlva, napjaink fotóit visszanézve, remélhetően lesz még kedvünk újabb nevetésre. Önmagunkon is, ha megérjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Molnár Áron szokatlan kéréssel fordult azokhoz, akik illegálisan nézik az új filmjét
Az alkotók tehetetlenek a kalózkodással szemben, ami miatt már most óriási a veszteség. A színész szerint a szimbolikus jegyvásárlással maradhatna tovább műsoron a független film.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 22.



Molnár Áron a Facebookon tett közzé felhívást az „Itt érzem magam otthon” című új filmjével kapcsolatban. A színész azt állítja, hogy a filmet illegálisan töltik le, ami jelentős bevételkiesést okoz az alkotóknak.

A posztban azt írja: „Az »Itt érzem magam otthon« című filmünket csak egy torrent oldalról (több oldalon is fent van, harcolunk ellene) 5000-en töltötték le pár nap alatt. Van aki külföldről, van aki kényelemből. Ez 10.000.000 forint kiesés, ami egy független filmnél irdatlan sok.”

Molnár szerint ez ellen láthatóan nem tudnak harcolni, ezért egy ajánlattal fordult azokhoz, akik nem moziban nézik meg a filmet.

„Ha màr van olyan, aki nem moziban nézi(sokkal jobb moziban;), kérlek titeket, hogy álljatok mellénk azzal, hogy annyi mozijegyet vesztek akármelyik szimpatikus mozi online felületén, ahányan megnéztétek, ezzel szimbolikusan és gyakorlatban is támogatjátok az államtól független filmünket.”

A színész hozzátette, hogy minél többen nézik meg a filmet moziban, annál tovább marad műsoron, így több emberhez jut el, és annál nagyobb „felkiáltójel” lesz a film, ami szerinte a rendszertől függetlenül készült. Posztját azzal zárta, hogy köszönetet mondott azoknak, akik moziban nézték meg a filmet, és ezzel is melléjük álltak.

Az Itt érzem magam otthon független finanszírozásban, az NFI támogatása nélkül készült, Holtai Gábor első nagyjátékfilmje. A magyarországi premier február 19-én volt. A thriller főhőse, Rita (Lovas Rozi) egy család lakásában ébred, ahol azt állítják róla, hogy ő Szilvi, a régen eltűnt lányuk. A kritikák a zárt térben játszódó, allegorikus jellegű történetvezetést és a feszült, társadalomkritikus hangütést emelik ki. A forgatókönyvet Veres Attila írta, a játékidő 124 perc.

A főbb szerepekben Lovas Rozi, Molnár Áron, Szervét Tibor, Gryllus Dorka, Znamenák István, Simon Kornél, Józsa Bettina, Simon Soma és Zsurzs Kati látható. A rendező Holtai Gábor, a forgatókönyvíró Veres Attila, az operatőr Szőke Dániel, a producer pedig Farkas Ádám.

A filmről írt kritikánkat itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Öngyilkos akart lenni, retteg a csatornafedelektől, és a Trónok harcából hallott először az orális szexről – 30 dolog, amit tudnod kell a 30 éves Sophie Turnerről
Nem sokan gondolnák róla, hogy eredetileg szőke, az ikertestvére meghalt az anyaméhben, és a követőszáma miatt kapta meg Sansa Stark szerepét.


1. Az angliai Northamptonshire-ban született1996. február 21-én, reggel 8 óra 10 perckor, Sophie Belinda Turner néven.

2. Édesanyja, Sally Cotton óvodapedagógus, édesapja, Andrew Turner pedig egy nemzetközi raklapforgalmazó cég ügyvezető igazgatója. „A gyerekkorom nagyon szórakoztató volt. Volt disznóólunk, pajtánk és legelőnk, és sokat játszottunk a sárban” – emlékezett vissza egyszer Sophie.

3. A legelső szerepe volt egyben a színészi áttörése is: természetesen Sansa Starkról és a Trónok harcáról van szó.

4. Örökbe fogadta a Trónok harcában a rémfarkasát alakító északi inuit kutyát, Zunnit.

5. Az első filmszerepét a Trónok harca képernyős startja után két évvel, a 2013-as Another Me című, egyébként igen gyenge thrillerben játszotta.

6. Sansa Stark mellett eddigi legnagyobb szerepe Jean Grey volt az X-Men-franchise-ban: két sikeres mozifilmben is eljátszotta a híres mutánst, a 2016-os X-Men: Apokalipszisben, valamint a 2019-es Sötét Főnixben.

7. Sokan nem tudják róla, hogy eredetileg nem vörös. Emma Stone-hoz és Scarlett Johanssonhoz hasonlóan Turner valójában szőke, csak vörösre festi a haját.

8. Jack Nicholson óriási rajongója. A kedvenc alakítása tőle az 1975-ös Száll a kakukk fészkére, amely egyben az egyik kedvenc filmje is.

9. Szerepelt a Bastille zenekar Oblivion című dalának 2014-es videóklipjében.

10. Sophie és az énekes Joe Jonas 2017-ben jegyezték el egymást. A 2019-es Billboard Music Awards után Las Vegasban, egy esküvői kápolnában kötöttek házasságot.

11. Allergiás a lovakra. Mindig magával viszi az inhalálóját a forgatásokra, arra az esetre, ha a lovak közelsége miatt bármilyen zavaró vagy veszélyes tünetet tapasztalna magán.

12. Egy interjúban elárulta, hogy elrejtőzött egy szekrényben, és sokáig bőgött, miután először találkozott Justin Bieberrel, akinek jó ideje hatalmas rajongója.

13. Úgy véli, a közösségimédia-beli jelentős követőszámának köszönhető, hogy kiválasztották Sansa Stark szerepére a Trónok harcában. Elmondta, hogy a meghallgatásán volt egy másik színésznő is, aki szerinte jobb volt nála, mégsem ő kapta meg a szerepet, mert nem volt annyi követője a közösségi médiában, mint neki.

14. Az a színésznő, akit Sophie állítólag legyőzött a Sansa szerepéért való versenyben, Izzy Meikle-Small volt, akinek a casting idején már több színészi szerep is a háta mögött volt.

15. Sophie-nak volt egy ikertestvére, aki még a születése előtt meghalt, ezért Turner mindig is vonzódott az ikrekkel/duplikátumokkal kapcsolatos történetekhez, mint amilyen A tizenharmadik mese (2013) és az Another Me (2013) volt.

16. A legjobb barátai között van több szereplő is a Trónok harcából, például a Joffrey Baratheont alakító Jack Gleeson, vagy a sorozatbeli testvéreit, Aryát és Brant megformáló Maisie Williams és Isaac Hempstead Wright.

17. Nagy rajongója a Hannibal és a Totál szívás című tévésorozatoknak.

18. Sansa Stark szerepéért Young Artist Award-jelölést kapott a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Amúgy a drámatanára bátorította, hogy jelentkezzen a szerepre.

19. 2019 áprilisában elárulta, hogy korábban depresszióba esett a rajongók folyamatos kritikái miatt, amelyek a Trónok harcában játszott szerepével kapcsolatosak voltak. Annyira el volt keseredve, hogy az öngyilkosság is megfordult a fejében. Akkor döntött úgy, hogy szünetet tart a színészkedésben, hogy a mentális egészségére koncentrálhasson.

20. Kedvenc színészei a saját generációjából Hailee Steinfeld, Saoirse Ronan, Jennifer Lawrence és Miles Teller.

21. A színészkedés mellett modellként is dolgozik. Többek között Karen Millen 2014-es őszi kampányában is feltűnt.

22. Retteg a csatornafedelektől. Többször is megemlítette, hogy csatornafóbiája van, és mindig próbálja kikerülni az utcai fedeleket, mert fél attól, hogy azok beszakadnak, és ő beleesik az aknába. Állítása szerint minden alkalommal, amikor egy csatornafedél felett kell átlépnie, kimondja hangosan a „hagyma” szót, hogy „megfordítsa az átkot”.

23. Egy 2017-es interjúban elárulta, hogy a Trónok harca egyik első forgatókönyvét olvasva hallott először az orális szexről (13 éves volt ekkor). S bár az 5. évadig nem volt szexjelenete, a forgatások során kétségtelenül több szimulált szexet látott, mint egy átlagos tinédzser. „Hűha! Az emberek ezt csinálják? Ez lenyűgöző!” – mesélte arról, hogy mit gondolt erről fiatal tiniként.

24. Gyerekként tehetséges balett-táncos volt, de feladta, hogy a színészi karrierjére koncentrálhasson.

25. Sansa Stark és Jean Grey után nemrég megkapta új kiemelt karakterét, ő lesz ugyanis az első brit színésznő, aki a Tomb Raiderben (ezúttal egy sorozatváltozatban) Lara Croftot alakíthatja. Korábban az amerikai Angelina Jolie és a svéd Alicia Vikander játszották el a mozikban a népszerű videójátékos karaktert.

26. A Joe Jonasszal való kapcsolata alatt honvágya volt. Miután 2016-ban megkezdődött a kapcsolata Jonasszal, hat évet töltött távol az otthonától, először Los Angelesben, majd Miamiban. „Egyszerűen nem érzem magam önmagamnak, amikor nem Londonban vagyok a barátaimmal és a családommal” – osztotta meg Turner, hozzátéve, mennyire hiányzott neki, hogy a nagy életeseményeket – például a terhességét – a barátaival együtt ünnepelje meg.

27. Joe Jonastól két lánya született, Willa (5) és Delphine (3).

28. 2023-ban szakítottak Jonasszal, az énekes adta be a válókeresetet. A helyzetet azonban tovább rontotta, hogy Jonas nem engedte a gyerekeiket Turnerrel együtt visszatérni Angliába, és visszatartotta az útleveleiket, ami arra késztette a színésznőt, hogy jogi lépéseket tegyen.

29. Sophie elárulta, hogy a karrierje elején, a hirtelen jött hírnév és a reflektorfény miatt étkezési zavarokkal küzdött. A helyzet annyira súlyossá vált, hogy egy terapeuta költözött hozzá, hogy segítsen neki a gyógyulásban, és odafigyeljen arra, mit, mikor és mennyit eszik.

30. 2019-ben Sophie és Joe Jonas egyik kutyáját, egy Waldo nevű alaszkai klee kait New Yorkban halálra gázolták, miközben az eb a pár kutyasétáltatójával volt. A gazdik szíve összerört, hiszen csupán egy évvel korábban vették magukhoz Waldót. A kutyus halála után Sophie és Joe tetoválásgyűjteménye is bővült, a néhai négylábú arcát varratták magukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az egész ország imádta a Linda című sorozatban: a ma 68 éves Szerednyey Bélának mégis megmondták, ezzel kinyírta magát a szakmából
A 80-as évek kultikus sorozata egy csapásra tette ismertté, de a szakmában a szerep stigmának számított. A negatív jóslatok ellenére a művész a Madách Színház vezető színésze maradt.


Ma, február 22-én, vasárnap tölti be 68. életévét Szerednyey Béla, akinek a neve egyet jelent a magyar színháztörténet elmúlt négy évtizedével. A Jászai Mari-díjas művész pályája a hűség, a hirtelen jött népszerűség terhének és egy drámai szakításnak a krónikája is. Az ország Tomija, a Madách Színház egykori alapembere és generációk szinkronhangja mögött egy olyan pálya áll, amelynek fordulópontjai a legismertebb szerepeinél is többet mondanak.

A történet 1958. február 22-én kezdődött Budapesten, és bár néhány adatbázis egy nappal korábbra teszi a születésnapját, a legmegbízhatóbb intézményi források, köztük anyaszínháza, a Madách Színház is a mai napot igazolja.

A színpad már gyerekként beszippantotta: mindössze kilencévesen debütált, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát pedig 1981-ben végezte el, ahonnan egyenes út vezetett abba az intézménybe, amely több mint negyven évre az otthonává vált. A Madách Színházban nemcsak színészként, de rendezőként is alapember lett, munkáját pedig a legmagasabb szakmai elismerések sora fémjelezte: Jászai Mari-díj, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, valamint az Érdemes és Kiváló művész cím.

A színház hivatalos életrajza egy különleges rekordot is megemlít: 2010-ben a Páratlan páros című előadás 25 éves, megszakítás nélküli szériájáért Magyar Guinness-rekordot állított fel. Ez a páratlan hűség és szakmai szimbiózis azonban 2022-ben megtört. A Macskák című legendás darabból a színház – az angol jogtulajdonos korhatár-előírására hivatkozva – kitette a művészt, aki válaszul egy radikális lépésre szánta el magát.

„Az angol jogtulajdonosok felszólítottak, hogy hagyjam el az egyik sikerdarabot… Erre én az összes szerepemet leadtam, mert sértette az önérzetemet” - mondta az nlc-nek. Ahogy ő maga fogalmazott: „Úgy érzem, lezárult egy korszak az életemben, és kezdődik egy másik…”

A Madách Színházzal való konfliktus előtt évtizedekkel egy másik esemény határozta meg a pályáját. A nyolcvanas évek közepén berobbant a Linda című sorozat, amely a korszak egyetlen tévécsatornáján keresztül egyetlen este alatt tette Szerednyey Bélát az egész ország kedvencévé. A hirtelen jött népszerűség egyszerre volt áldás és átok.

„Pályakezdő színészek voltunk, és meglehetősen váratlanul ért minket a hirtelen jött népszerűség” – emlékezett vissza egy interjúban, hozzátéve, hogy a karakterrel ellentétben ő a való életben sokkal határozottabb. „Tomi szerethető, kedves fickó volt, de igazi tutyimutyi alak. A való életben én sokkal karakánabb pasi vagyok.” A sorozatszínészi státusz akkoriban nem számított szakmai csúcsnak.

„A sorozatszínész lét akkor nem volt valami fergeteges dolog… egy neves filmrendező… azt mondta, hogy ezzel kinyírtam magamat a szakmából.” A figyelmeztetés ellenére a karrierje nem tört meg, de a szereppel való azonosítás sokáig kísérte.

A Madách Színház musicaljeinek (Nyomorultak, Az Operaház Fantomja, Producerek) ikonikus alakja lett, de vendégművészként a Játékszínben is folyamatosan játszik olyan sikerdarabokban, mint A vád tanúja vagy a Legénybúcsú.

A közelmúltban egy újabb generáció ismerhette meg a mozivásznon: a 2024-es Most vagy soha! című történelmi filmben Landerer Lajos nyomdatulajdonost formálta meg. Munkásságának talán legszélesebb körben ismert szelete azonban a hangja. Ő volt Nils Holgersson, a Hupikék Törpikékben Tréfi, a Kacsamesékben pedig több karakter magyar hangja, amelyek generációk számára tették feledhetetlenné.

2014-ben vette feleségül nála tizenhét évvel fiatalabb párját, a kapcsolatukról pedig egy interjúban a rá jellemző analitikus, mégis mélyen érző módon beszélt. A „szerelem” szótól idegenkedik, mert szerinte az egyfajta kontrollvesztett állapotot jelent.

„A szerelem (…) amikor valami átveszi az ember felett az irányítást… Nem szeretem (…) átadni az irányítást… Nálunk szeretet van” - nyilatkozta a BEOL-nak. Egyik legkedvesebb anekdotája a legendás Psota Irénhez kötődik, akit születésnapján egy tortával lepett meg. A nagy színésznő a rá jellemző fanyar humorral, de szeretettel fogadta: „Na most már takarodj haza!” – mondta neki.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hatalmas meglepetés: most már a 2020-as évekből is van kiváló magyar thrillerünk – Az Itt érzem magam otthon kiismerhetetlen, bizarr és félelmetes
Mint egy falat kenyér, úgy hiányzott már egy ilyen alkotás a hazai filmtöriből. Lovas Rozi, Molnár Áron és Szervét Tibor is elképesztőek!


Nincs tele a padlás magyar pszichothrillerekkel, így üdítő színfolt és egyben hiánypótló alkotás az első filmes Holtai Gábor rendezése, az Itt érzem magam otthon. Voltak persze korábban is próbálkozások ilyen-olyan sikerrel, a pozitív példák közt például említhetjük többek között a Defektet (1977), a Félvilágot (2015), A marftűi rémet (2016) vagy sorozatként az Aranyéletet (2015-2018), amelyben sok ilyen elem is volt; illetve voltak kevésbé sikerültek is, mint a Halálkeringő (2010), a Víkend (2015) vagy az Utolér (2011).

Ám mindebből kiemelkedik, és ma is frissnek hat a hazai mozgóképes palettán az Itt érzem magam otthon, mivel a sima emberrablós thrillerből induló sztori valami egészen mássá alakul.

Egy majdnem teljes egészében egyetlen lakásban játszódó filmmel van dolgunk, tehát nyugodtan nevezhetnénk kamaradarabnak is (ide a rozsdás bökőt, hogy színpadra is alkalmazzák majd valamikor). A történet Ritáról (Lovas Rozi) szól, aki épp az utolsó munkanapját tölti egy végleg bezáró cipőboltban. Úton hazafelé azonban két maszkos figura elkábítja és elrabolja. Egy minimál berendezésű szobában tér magához, és egy Marci nevű, nyugodt viselkedésű férfi (Molnár Áron) áll előtte, aki nagyon örül annak, hogy Szilvi (ő így hívja Ritát) megkerült, miután „elcsatangolt”. Rita természetesen nem érti a helyzetet, fogalma sincs, miért akarják elhitetni vele, hogy ő egy Szilvia nevű nő, aki az ebben a belvárosi lakásban élő furcsa család egyik tagja.

Az Itt érzem magam otthon első etapja erről a testi és lelki tortúráról szól, amely során Marci próbálja belenevelni Ritába, hogy fogadja el ezt a rárótt szerepet. Nem jutunk el könnyen az elfogadásig, amikor azonban kiderül, hogy hősünk csak így juthat ki a gyűlölt szobából (amelyben még a szépen megvetett ágyat sem használhatja), belemegy a játékba. Ekkor jutunk el a film fő terepéhez, a família bemutatásához, és a köztük lévő dinamikák felfedezéséhez.

Kirajzolódik előttünk egy igen bizarr és beteg családkép, amelyben nem tudni, ki játszik szerepet, ki gondolja komolyan azt, amit mond, ki tettet, ki valódi, és egyáltalán mi folyik itt.

Megismerjük még a rettegett patriarchát, Papát (Szervét Tibor), akinek négy gyermeke van: Marcin és Szilvin kívül Miklós (Simon Kornél) és Anna (Józsa Bettina). Illetve jelen van még Miklós felesége, Juli (Gryllus Dorka), a kisfiuk, Istvánka (Simon Soma), valamint a Papa fivére, Rudi (Znamenák István). Így áll össze a díszes társaság, amely látszólag összetartó, Rita azonban érzi, hogy nem mindenki az, akinek mutatja magát, s hogy egyesek terrorban és/vagy fogolyként élnek itt.

Ennél többet vétek lenne elárulni a cselekményről, hiszen az Itt érzem magam otthon egyik fő erénye épp a sztori kiszámíthatatlansága, nézőként ugyanis Ritával együtt fogalmunk sincs, mire megy ki a játék, mi ez az abszurd és félelmetes szitu ezzel a családdal, és hogy ki miért csinálja azt, amit. Ritával együtt fedezzük fel szép lassan a dolgokat, így a figyelem mindvégig fennmarad, a látszólag nem sok történés és sok párbeszéd ellenére izgalmasan telik el a film kétórás játékideje. Ehhez Holtai kiváló atmoszférát teremt, sokszor harapni lehet a feszültséget.

A másik nagy erény pedig, ami egy kamaradarabnál elengedhetetlen, a kiváló színészi játék.

Lovas Rozi abszolút elviszi a hátán a filmet főhősként: élete legjobb mozgóképes alakításában csodálatosan jeleníti meg az eleinte mit sem értő és rettegő lányt, aki nem akarja elfogadni a ráerőltetett szerepet, majd, ahogy kiismeri a többieket, ő maga is egyenrangú résztvevő lesz ebben a beteg szerepjátékban.

Lovas az érzelmek teljes skáláját bemutatja, alakítása pedig bőven túlmutat egy folyton síró és az események sodrásában cselekvésképtelen szimpla áldozatén.

Rajta kívül azonban a többieket is dicséret illeti, főként Molnár Áront és Szervét Tibort. Előbbi a kiismerhetetlen, sokszor megnyerő, máskor pedig brutális és kegyetlen Marciként marad emlékezetes, utóbbi pedig csodás csöndes pszichopata, a magyar filmtörténet egyik igazán emlékezetes gonosza.

Az Itt érzem magam otthon tehát egy mindenképpen moziban néznivaló alkotás, mivel a fenti erényeken kívül még az is elmondható róla, hogy az alkotók igyekeztek vizuálisan is megkapóvá varázsolni a miliőt, alázúhandó a bizarr atmoszférát.

A rengeteg könyvvel, irattal és régiséggel teli lakásdizájn valóban az idő telését látszólag megállító, nyomasztó hangulatot áraszt, ahol nem szívesen töltenénk el egyetlen percet sem.

A végkifejlettel nem lesz mindenki elégedett, ott érezni csupán némi megalkuvást a hasonló tematikájú filmek ilyenkor szokásos fordulatai kapcsán, szerencsére azonban ez sem rontja le az összképet, amely a magyar filmes világ egy kifejezetten nagy meglepetését tartogatja a nézőknek. Egy jó magyar thrillert. Nagyon vártuk már!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk