TECH

A TikTok beperelte Montanát, mert betiltották az alkalmazást

Az indoklás szerint az alkalmazás nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Más államokban is letiltották már a TikTokot a helyi kormányzati és hivatali eszközökről.

Link másolása

Az amerikai szövetségi bíróságon indított pert hétfőn Montana állam ellen TikTok, mert törvényben tiltották be a videómegosztó alkalmazást. A kereset szerint a rendelkezés megsérti az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítését, ami a szólás szabadságához való jogot garantálja.

A kínai tulajdonú alkalmazást képviselő ügyvédek érvei között szerepel az is, hogy a jogszabály indoklásában hivatkozott nemzetbiztonsági fenyegetés nem értelmezhető szövetségi állami keretekben, mert a külpolitika és nemzetbiztonság az Egyesült Államokban szövetségi hatáskör, amit a fővárosból, Washingtonból irányítanak.

A bírósági beadványban a kormányzó által múlt héten aláírt törvény megsemmisítését kérik a közösségi médium amerikai jogászai.

A TikTok ezzel egy időben megjelent közleménye úgy fogalmaz, hogy

üzleti érdekei és több százezer montanai felhasználója érdekében indították a pert Montana állam, szerintük alkotmányellenes, törvénye miatt.

Az alig több mint egymilliós lélekszámú Montana republikánus kormányzója, Greg Gianforte múlt szerdán írta alá a TikTok-ot betiltó jogszabályt. E szerint 2024. január 1-jétől megtiltja, hogy a népszerű videomegosztó alkalmazás letöltését az állam területén, illetve, hogy az vállalkozásként működjön az államban, az applikációt terjesztő platformok pedig napi 10 ezer dolláros (3,5 millió forintos) pénzbírságra számíthatnak mindaddig, amíg el nem távolítják a kínálatukból.

Montana állam az első az Egyesült Államokban, ahol a TikTok teljeskörű tilalmát törvényben írták elő. Több államban hatályban van már jogszabály a közösségi médium letiltásáról a helyi kormányzati és hivatali eszközökről.

Az alkalmazás tulajdonosa a kínai ByteDance internetvállalkozás.

A TikTok-kal kapcsolatos nemzetbiztonsági aggályokat azzal indokolják az Egyesült Államokban, hogy a kínai jogszabályok szerint a kormányzat kérésére az országban működő minden vállalkozás kötelező átadni adatait, ide értve személyes információkat az ügyfelekről.

A TikTok a felmerülő aggályok kezelésére indította el az Egyesült Államokban az úgynevezett "Texas Projektet", aminek lényege, hogy 1,5 milliárd dolláros beruházással, az Austin-i székhelyű Oracle szoftvercéggel együttműködésben szervert hozna létre, hogy az alkalmazás amerikai felhasználóinak minden adatát azon és az Egyesült Államok területén tárolják.

A kínai cég az Egyesült Államokban mintegy 150 millió felhasználóval rendelkezik.

(Forrás: MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


TECH
Videón, ahogyan már sétálgatnak Elon Musk „emberszabású” robotjai
A Tesla által fejlesztett, Optimus névre keresztelt humanoid robotok mozgása még egy kicsit esetlen, de a techvállalat nagy reményeket fűz hozzájuk.

Link másolása

Videón mutatta be a Tesla, holt tart a tavaly bejelentett Optimus robotok fejlesztése: a humanoid masinák már sétálgatnak.

Elon Musk 2022 nyarán azt mondta, a 2023-as év legfontosabb projektje egy humanoid robot fejlesztése lesz. A tömeggyártásra szánt Optimus gondolkodását és mozgását az emberéhez szeretnék hasonlóvá tenni.

A Tesla által nemrég közzétett rövid videó tanúsága szerint a humanoid robotjuk fejlesztése jól halad: a felvételen látható, ahogyan a gyár területén sétálgatnak, tárgyakat tesznek arrébb, óvatosan bánnak egy tojással, és az is kiderül, mit látnak a külvilágból. Ugyan az „emberszabású” gépek mozgása még lassú és esetlen, de a techvállalat nagy reményeket fűz hozzájuk.

A tervek szerint az Optimust bárki megvásárolhatja majd, az ára pedig 20 ezer dollár (7 millió forint) alatt lesz.

A Tesla-vezér úgy gondolkodik, hogy a robotfejlesztésekre szánt idő és energia egyáltalán nem hiábavaló, ugyanis az Optimusszal szerzett tapasztalatokat az autótechnológiai innováció terén is felhasználhatják. Továbbá Musk szerint a jövőben a robotok olyan elterjedtek lesznek majd, mint például most a mobiltelefonok, és idővel az áruk is olcsóbb lesz.

Forrás: Player


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TECH
A Rovatból
Fontos változás jön a Gmailnél: ha nem figyelsz, törölhetik a fiókodat!
Inaktívá teszik azokat a fiókokat, amiket hosszabb ideje nem keresett fel a tulajdonosa.

Link másolása

Módosult a Google szabályzata: törölni fogják azokat a fiókokat, amelybe a tulajdonosuk hosszabb ideje nem jelentkezett be. A cég biztonsági okokkal magyarázza a szigorítást.

A Google szerint ugyanis a magára hagyott fiókok sokkal sérülékenyebbek, mert a tulajdonosok észre sem veszik, ha valakik megpróbálják átvenni felette az irányítást.

Ezért, amelyik fiókba két éve nem léptek be, azokat inaktívnak minősítik és törlik a teljes tartalmát. Ez azt jelenti, hogy a Gmailben, a Driveban, a Meetben, YouTube-on és a Google Fotók szolgáltatásban lévő adatainak, képeinek és tartalmainak is búcsút mondhat a felhasználó.

A keddi bejelentés után azonban némi türelmi időt követően,

csak decemberben kezdik majd törölni a fiókokat.

A Google ígérete szerint azonban ezt is majd csak többszöri figyelemfelhívás után teszik meg. Igaz, ha valaki hosszabb ideje nem nézi az adott fiókhoz tartozó leveleit, akkor vélhetően erről sem fog majd értesülni.

(Forrás: hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
Eladják helyetted a telefonodat, te pedig olcsón vehetsz egy jobbat helyette
Egyszerre takaríthatsz meg pénzt, juthatsz hozzá prémium telefonhoz, és még a környezetet is kevésbé terheled, ha a Rejoy.hu-nál vásárolsz felújított okosmobilt, és a régi készülékeden is náluk adsz túl.
Fotó: Rejoy - szmo.hu
2023. május 10.


Link másolása

Volt már olyan problémád, hogy meguntad a régi telefonod, és vágytál egy újra, de elérhetetlenül drágának tűnt? Vagy egyszerűen nem tudod, hogyan kellene jó áron eladni a régit, és bizonytalan vagy a vásárlásban? Esetleg szakítani akarsz azzal a berögzült szokással, hogy a már nem használt mobiljaid egy fiókban gyűlnek, pedig lehetne jobb sorsuk is?

Mi is ebben a cipőben jártunk, ezért is tűnt kézenfekvőnek, hogy kipróbálunk valami újat: lecserélni a régi telefonunkat egy felújított prémium modellre. Az itthon tavaly elindult startupnál, a Rejoynál bevizsgált okostelefonokat lehet legalább 12 hónap garanciával és 30 napos elállással rendelni, illetve el is lehet adni a feleslegessé vált készüléket – a cég a paraméterek alapján ad egy online becslést az árra, majd, ha a készülék egy futárral eljutott a szervízlaborjukba, a pontos bevizsgálás után adnak rá végleges árat.

Felújított telefont macera nélkül

A Rejoy átvállalja ügyfeleitől az összes lépést, ami az értékesítéshez szükséges: a szállítástól a bevizsgáláson, a tisztításon, a csomagoláson és fotózáson át a vásárló megtalálásáig. Legfeljebb 30 napon belül átutalják neked az elküldött készülék előzetesen leegyeztetett vételárát anélkül, hogy apróhirdetésekre jelentkező érdeklődők tucatjainak üzeneteire, hívásaira kellene válaszolnod.

A vásárlás is sokkal biztonságosabb a Rejoy felületén, mivel megkímél annak kockázatától, hogy apróhirdetési oldalakon keresgélve rejtett hibás telefonokat találjunk.

A Rejoy kínálatába felkerülő összes készüléket 30 lépésben vizsgálják át a szervízlabor munkatársai – nem csupán műszakilag tesztelik a készüléket, hanem megvizsgálják azt is, hogy nincs-e például a lopott telefonok adatbázisában, és nincs rajta hálózati zárolás vagy más korlátozás.

Ami még nagyon tetszett nekünk a válogatás során, hogy teljes körű információt kaphatunk mindegyik típusról – mint kiderült, az egyes kategóriákban elérhető telefonok adatlapján mindig a konkrét használt példány fotóit láthatjuk.

Így akár a monitoron belenagyítva azt is kiszúrhatjuk, ha mondjuk egy karcolás van a hátlapon. Ha például úgyis tokkal használjuk majd a készüléket, ez egy olyan árcsökkentő tényező, ami a mindennapi használatra nem lesz befolyással.

Az oldalon elérhető készülékek csupán esztétikai állapotukat tekintve térnek el az új társaiktól. A Rejoy négyféle esztétikai kategóriába sorolja a telefonokat: az "újszerűt" szabad szemmel gyakorlatilag alig lehet megkülönböztetni egy teljesen új készüléktől, a "kiváló" besorolásúakon már elképzelhető néhány finom karc jelenléte, az ennél olcsóbb ("nagyon jó" és "jó") besorolásúak pedig ennél már több esztétikai sérülést is megengednek – azonban ezeknek is jó részét fedi egyébként telefontok vagy képernyővédő fólia a hétköznapokban. A legalább 12 hónapra nyújtott garancia azonban az esztétikai állapottól függetlenül is, minden készülékre jár.

Ha valamiért mégsem lenne szimpatikus a készülék, 30 napig indoklás nélkül elállhatunk a vásárlástól, és visszaküldhetjük a Rejoynak a telefont, ők pedig visszaadják a vételárat.

Így lehet olcsóbban iPhone-od!

Miután a tavalyi iPhone 14 felszereltségben minimális újításokat hozott, az egy évvel korábbi iPhone 13 Pro Max modell tűnt a prémium modellek közül a legjobb választásnak a felújított kínálatból.

Az Apple-mobilok esetében új árakhoz képest nagyjából 30-40 százalékkal kedvezőbbek a Rejoyon elérhető felújított mobilok, opcionálisan utángyártott új akkumulátort is lehet kérni a legnépszerűbb telefonokhoz.

Ennél „korosabb” iPhone-t is jó biznisz lehet választani, hiszen még a hat évvel korábban piacra dobott iPhone 8-as is kap szoftverfrissítéseket az Apple-től, pedig most már az iPhone 14-nél járunk.

A telefontesztek többnyire unboxinggal, kicsomagolással kezdődnek, ezen a téren a Rejoynak nem kell szerénykednie:

A futártól átvett csomagban a felújított iPhone-om nem a felbontott eredeti, hanem egy saját arculatos, mágnessel záródó Rejoy-dobozban érkezett, mintha teljesen új készülék lenne.

A rejoyos alapcsomag része egy utángyártott, de prémium Lightning-adatkábel, és egy SIM-kártya-kiszedő tüske is. Hálózati töltőfej nincs a csomagban, de mivel ezt eladott készülék mellé sem kéri be a cég, nem is hiányzik, hiszen a meglévő töltőt az érkező felújított mobillal is tudjuk használni.

Most már néhány hete használjuk a Rejoynál rendelt telefont, és óriási minőségi ugrást jelentett az előző, már-már elavult modellünkhöz képest. Hogy nem vadonatúj? Senki meg nem mondja, mert ránézésre hibátlannak tűnik. A működésével is minden rendben eddig, úgyhogy csak azt mondhatjuk, hogy nem kell tartani a használt készülék vásárlásától, ha ilyen megbízható helyről szerezzük azt be.

Pénztárcabarát és környezetbarát megoldás

A Rejoynál felújított Apple, Samsung, Xiaomi és Huawei telefonokat tudtok rendelni, és ugyanezeknek a márkáknak a modelleit lehet eladni is a platformukon keresztül.

Mauro Cordella cirkulárisgazdaság-szakértő 2021-es kutatásának eredményei szerint ha egy új okostelefont használt készülékkel váltanak ki, az 52-79%-kal csökkentheti karbonlábnyomát, hiszen egy teljesen új készülék komplett legyártása helyett tipikusan csak legfeljebb néhány alkatrészt kellhet cserélni a felújítás során. A felújított készülék előnyben részesítésével segíthetjük az e-hulladék csökkentését és a fenntartható környezet kialakítását. Nekünk bevált ez a vásárlási forma - egy jó megoldás lehet arra, hogy környezetbarát és pénztárcabarát módon újítsunk be egy új telefont.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
Önálló életre kelt a chatbot: erotikus témákat hoz fel, bár nem erre programozták
Kínos, mert a népszerű influenszer klónjaként hirdetik.

Link másolása

Caryn Marjorie influenszer létrehozott egy chatbotot, hogy az magányos emberek virtuális barátnője legyen. Úgy hirdette, hogy olyan, mintha vele beszélgetnének, a chatbot azonban önálló életre kelt, és nála sokkal forróvérűbbnek bizonyult.

A 23 éves influenszer azt mondja, hogy csapata kétezer órát szánt arra, hogy aprólékosan megtervezze Caryn AI személyiségét, és kódolja és az általa használt nyelvezetet.

„Egyedi hangjával, megkapó személyiségével és jellegzetes viselkedésével a Caryn AI olyan dinamikus, különleges interakciót tesz lehetővé, mintha közvetlenül az élő Carynnal beszélgetnél. Tulajdonképpen Caryn hibátlanul klónozott verziója”

– írták az induláskor az egy dollár fejében használható termékről.

Lapozz a folytatáshoz!



Link másolása
KÖVESS MINKET: