KULT
A hívások csaknem fele valójában nem igényli a mentők, a rendőrök, vagy a tűzoltók beavatkozását.
KULT
„Én kértem az anyámat jóval előtte, hogy szólni fogok, mikor neki beszélnie kell. Neki az elmúlt hat éve arról szólt, hogy az apámmal jogi úton harcolt folyamatosan” – mondta az úszó.
KULT
Becker Zita azt mondta, hogy neki nem érdeke, hogy bármit eltussoljon, szerinte a politikai hírverés miatt „kellett egy bűnbak”.
KULT
Szerette volna tudni, hol tart az ügy, ezért hat üzenetet küldött az egyházi vezetők hivatali és magánszámára, és „túl sok" hívást indított. Szerintük ez már zaklatás volt, ezért feljelentették.
KULT
A lány elmenekült otthonról és egy közelben lakó rokonától kért segítséget. Az apa hat és fél év fegyházat kapott.
KULT
Az édesanya szerint a fia azóta sem tudta feldolgozni az esetet, romlottak az eredményei és zaklatott. A napköziből is ki kellett venni, hogy kerüljék a találkozást a pedagógussal.
KULT
A nőnek az elveszített gyerek miatti trauma mellett a kórházi munkatárs kéretlen közeledésével is meg kellett küzdenie.
KULT
Vanda szeptember végén lépett egy szerelvény elé Gyürén. Mostanra felépült a sérüléseiből, zaklatói viszont azóta sem kértek tőle bocsánatot.
KULT
Nincs rendben, hogy az egészségügyi rendszer magára hagyja az embereket - mondta a bizarr eset kapcsán a modell.
Népszerű
Ajánljuk