HÍREK
A Rovatból

Kérdésekkel „zaklatták” Ráczné Földi Juditot március 15-én a sajtó munkatársai

A DK-s politikus részletesen megírta, hogy mi történt vele, és mit gondol az utcai üldöztetéséről.


"Olyan dolog történt velem tegnap, amit sosem gondoltam volna. Részt vettem a DK március 15-i ünnepi rendezvényén az Egyetem téren. Felemelő volt a több ezer ember jelenléte, de hiába volt hideg, nekem hamar melegem lett"

- írja Ráczné Földi Judit a közösségi oldalán.

A nemrégiben a Parlamentbe bekerült - és ott Gyurcsány Ferenctől nagy feltűnést keltett gratulációt kapó - DK-s képviselő bejegyzése szerint:

"Ahogy megérkeztem a környékre már jött is elém a propagandasajtó és a színpadig kísért a HírTV egyik embere, ugyanazt a kérdést hajtogatva megállás nélkül: zaklatásként, abúzusként éltem-e meg Gyurcsány Ferenc elnök úr ölelését a parlamenti eskütétel után?"

A politikus szerint több helyen is nyilatkozott már a témában, de a jelek szerint hibába:

"nem tudják tudomásul venni, nem tudnak belenyugodni abba, hogy együtt örültem a pártom elnökével, hogy minden nemtelen támadás ellenére országgyűlési képviselő lehettem.

De persze ez még nagyon nem lepett meg, a HírTv sok éve ezt csinálja, számukra ez az újságírás. Ellenzéki politikusokat üldöznek, kiragadott mondatokkal operálnak, lejárató anyagokat gyártanak. Az sem titok senki számára, hogy ezt a Fidesz megrendelésére teszik, ezért kapják a fizetésüket." - tette hozzá.

Azonban a leginkább az lepte meg, hogy az esemény után

a Telex szegődött a nyomomba, és ugyanazzal a stílussal, ugyanazzal az egy kérdéssel, mint egy órával korábban a fideszes propagandasajtó munkatársa. Az autóig kísért, kínos közelségben, és erőszakosan folyamatosan ugyanazt kérdezgette, mint a HirTv-s kollégája. El sem akartam hinni, hogy ez megtörténik".

Ráczné azt írja, tudja, a sajtó dolga az, hogy kérdezzen. Tisztában van azzal, hogy a politikusoknak sokkal többet kell tűrni.

"De, hogy a nemzeti ünnepünkön ugyanaz az egyetlen kérdés érdekli a HírTv-t és a Telexet, ráadásul egy olyan kérdés, amit már több helyen megválaszoltam, az elgondolkodtató"

- vélekedik a képviselő.

"Viszont akkor most válaszolok: nem, nem éltem meg Gyurcsány Ferenc baráti ölelését abúzusnak. De amit ma a HírTv és a Telex csinált velem utcai üldözésben, érezhetően azzal a céllal, hogy egy újabb kínos lejárató anyag készülhessen rólam, azt valóban zaklatásnak éltem meg!"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mit kérhetett a békéért cserébe Putyin, az ukránok biztosan nem fogják elfogadni
A javaslat lényege, hogy Ukrajna átadná Oroszországnak a Donbasz teljes területét, beleértve azokat a részeket is, amelyek jelenleg ukrán kézen vannak. Zelenszkij ukrán elnök kedden kijelentette, hogy a Donbasz feladása nem jöhet szóba.


Donald Trump amerikai elnök a Putyinnal tartott alaszkai találkozó után a Truth Socialen arról írt, hogy a megbeszélése és az azt követő telefonhívások is jól sikerültek. Úgy fogalmazott, szerinte az Oroszország és Ukrajna közötti háborút nem tűzszünettel, hanem azonnali békemegállapodással kell lezárni.

A New York Times információi szerint Trump az európai vezetőket is tájékoztatta arról a tervről, amelyet az orosz elnökkel beszélt meg. A javaslat lényege, hogy Ukrajna átadná Oroszországnak a Donbasz teljes területét, beleértve azokat a részeket is, amelyek jelenleg ukrán kézen vannak. Ez Donyecket és Luhanszkot is érintené.

A Financial Times arról írt, hogy Putyin ezért cserébe befagyasztaná a frontvonalat Herszon és Zaporizzsja térségében. A New York Times szerint az orosz elnök teljes tűzszünetet javasolt, valamint írásos ígéretet arra, hogy nem támadja meg újra sem Ukrajnát, sem más európai országot. Putyin emellett arról beszélt, hogy a háború lezárásához a kiváltó okokat kell megszüntetni, amit a Financial Times szerint a NATO keleti terjeszkedésére értett.

Az orosz vezető elvárja, hogy az orosz nyelv hivatalos státuszt kapjon Ukrajnában, és az orosz ortodox egyházak védelmet élvezzenek. Elfogadna biztonsági garanciákat is a nyugati hatalmaktól Ukrajna védelmére, de feltétele, hogy ez ne a NATO keretében történjen. A New York Times szerint az európai vezetőkkel folytatott telefonbeszélgetések során a szankciókról nem esett szó.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden kijelentette, hogy a Donbasz feladása nem jöhet szóba. Szerinte ha elhagyják a területet, az erődítményeket, dombokat és magaslatokat, akkor egyértelműen lehetőséget adnának egy újabb orosz támadásra. Szombaton hozzátette, hogy semmilyen döntés nem születhet Ukrajna részvétele nélkül.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy tartós békét kell elérni, nem pedig újabb szünetet az orosz támadások között. Követeli az összes ukrán hadifogoly és az elhurcolt gyerekek szabadon engedését. A nemzetközi közösségtől azt várja, hogy ne enyhítsen a nyomáson, hanem fokozza a szankciókat, amíg Oroszország nem hajlandó háromoldalú tárgyalásra, vagy megpróbálja kijátszani az intézkedéseket.

A New York Times úgy tudja, hogy ezek a kérdések kerülnek elő a hétfői washingtoni találkozón, ahol Trump és Zelenszkij egyeztet, és amelyre európai vezetők is meghívást kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
„Ha a nővérem nem vitt volna erőszakkal kórházba, ma nem lennék itt” – megszólalt a szendvicsmérgezés egyik túlélője
Az olasz Gaia Diamante tengerpartján vett egy szendvicset, egy óra múlva már rosszul volt, a nővére vitette be másnap a kórházba. Az elmúlt két hétben a szendvics miatt ketten meghaltak, és több mint egy tucat embert vittek kórházba.


A 24 éves Gaia Vitiello augusztus 5-én hajnalban barátaival együtt állt meg egy szendvicseket árusító foodtrucknál Diamante tengerpartján. Hajnali fél 5 körül vásároltak, Gaia pedig egy sült kolbászt és tarlórépalevelet tartalmazó szendvicset kért. Barátai csak majonézt, kolbászt és sült krumplit ettek - írta meg a 24.hu a Daily Mail alapján.

A fiatal nő egy órával az étkezés után rosszul lett. Először hasmenése volt, másnap viszont már nem tudott nyelni, és a lábai is remegtek. Bár gyomorrontásra gyanakodott, végül nővére unszolására elment a közeli klinikára, ahonnan azonnal egy másik kórházba szállították. Onnan az Annunziata Kórház intenzív osztályára került, ahol megkapta a megfelelő ellenszert.

„Ha a nővérem, Alessia, nem vitt volna erőszakkal kórházba, ma nem lennék itt. Nagyon szerencsésnek tartom magam” – mondta Gaia, akit végül gyógyszeres kezeléssel láttak el, majd kiengedték a kórházból. A lány a Nápolyi Federico II Egyetemen tanul nyelveket, és azt mondta, egy éjszakai szórakozás után döntöttek úgy a barátaival, hogy megállnak ennél a büfénél. „Ez volt az első alkalom, hogy tarlórépát kértem a szendvicsbe” – idézte fel.

Az elmúlt két hétben a szendvics miatt ketten meghaltak, és több mint egy tucat embert vittek kórházba. A múlt héten egy 52 éves művész, Luigi Di Sarno vesztette életét, ezen a héten pedig a 45 éves Tamara D’Acunto.

A hatóságok országos visszahívást rendeltek el a kereskedelmi forgalomban kapható paninire, mivel 14 ember, köztük két tinédzser is ételmérgezést kapott. A nyomozás jelenleg kilenc embert érint: a foodtruck tulajdonosát, a szendvicseket készítő cég három dolgozóját és öt orvost, akiket azzal vádolnak, hogy nem cselekedtek elég gyorsan. Az orvosok esetében az a vád, hogy nem léptek időben az áldozatok megmentéséért.

A vizsgálat eddig azt állapította meg, hogy a foodtruck egész nap a tűző napon állt, ami elősegíthette a botulinum toxinok elszaporodását a romlandó ételekben. A helyi egészségügyi hatóságok közölték, hogy az országos szervekkel együttműködve nagyobb mennyiségű ellenszert tartanak készenlétben az Annunziata Kórházban.

A botulizmust a Clostridium botulinum nevű baktérium toxinja okozza, amely az idegrendszert támadja, bénulást, légzési elégtelenséget és halált okozhat. Bár ritka betegségről van szó, kezelés nélkül gyakran halálos. Az ételmérgezéses botulizmus tünetei közé tartozik a nyelési vagy beszédzavar, a szájszárazság, az arc két oldalán jelentkező izomgyengeség, a homályos vagy kettős látás, a szemhéj megereszkedése, légzési nehézség, hányinger, hányás és bénulás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Lázárról: szánalmas, és vicces amit mond, mert tavaly elmenekült, amikor egy közös vasutazásra hívtam
Lázár János azt mondta, bárhol, bármikor vitázna Magyar Péterrel. A Tisza elnöke szerint Lázár főnöke, Orbán Viktor 19 éve gyáva kiállni egy nyílt vitára. Továbbra is azt várja, hogy a miniszterelnök a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, vagyis vele álljon ki egy nyílt vitára.


Magyar Péter szerint szánalmas és vicces, amit Lázár János mondott, mert Orbán Viktor 19 éve nem vállalt nyílt vitát. A Tisza Párt elnöke hozzátette, továbbra is azt várja, hogy a miniszterelnök, mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, vele álljon ki egy vitára - mondta az ATV-nek.

Emlékeztetett arra is, hogy Lázár tavaly nem tartott vele, amikor közös vonatozásra hívta. Úgy fogalmazott, önmagában vicces, hogy most vitáról beszél, amikor annak idején "elmenekült".

A legutóbbi Lázárinfón Lázár János egyértelműen kijelentette: bárhol, bármikor hajlandó vitázni Magyar Péterrel. A miniszter szerint a párbeszéd nagyon fontos, és ő a viták lefolytatásában hisz.

„A legfontosabb az, hogy a fideszes politikusok vállalják a vitát, mint ahogy én is kiálltam a Lázárinfóval egy utcasarokra és vállaltam azt, hogy minél több kérdésre megpróbálok mindenkinek tudásom, legjobb tudásom szerint válaszolni” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ha ezt előre tudjuk! 56 számon belül volt mind az 5 nyerőszám az Ötöslottón
Telitalálat ezúttal sem volt, így a jövő héten a várható főnyeremény 616 millió forint lesz.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 16.



Augusztus 16-án, szombaton az év harmincharmadik hetében az Ötöslottó sorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki:

6,

23,

39,

59,

61.

Telitalálat ezúttal sem volt, így a jövő héten a várható főnyeremény 616 millió forint lesz.

A 4 találatos szelvények nyereménye 1 471 870 forint,

a 3 találatosoké 23 920 forint,

a 2 találatosoké pedig 3240 forint.

A Jokerszám: 365348.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk