hirdetés
Folyamatos zaklatásokról és megaláztatásokról mesélt két egykori operettszínházi dolgozó
Szerintük bizonyítékok is vannak arra, hogy a volt ügyvezető igazgató több munkatárssal is megengedhetetlen módon viselkedett.



„Bizarr volt, és nagyon kellemetlenül éreztem magam” – egy brit nőt is zaklatott Madeleine McCann feltételezett elrablója
Az eset egy hónappal a kislány eltűnése után történt.




„A kiközösítés és az iskolai bántalmazás, erőszak jelen van. Ez egy tény”
Egy autista kisgyerek meghökkentő fogalmazását és a személyesen is érintett nő alapos helyzetértékelését már több ezren megosztották a Facebookon.



Bosszúból egy anya halálhírét terjesztette a Facebookon egy férfi, mert a brit nő nem vette be egy közös beszélgetésbe
Az anyuka és a férfi korábban ráadásul még barátok is voltak.



2961 alkalommal kereste telefonon volt barátnőjét – zaklatásért kell felelnie
A Nógrád megyei fiúnak mindössze másfél hónap alatt sikerült összehoznia az elképesztő hívásmennyiséget.



„Nem engedett el nagyapám halálos ágyához” - Lengyel Tamás is elmondta a véleményét Eszenyi Enikőről
Az elmúlt 24 órában felerősödtek a kritikai hangok a most lemondott vígszínházi igazgató körül.



Kéretlen péniszfotókkal zaklatták az amerikai nőt, most ő kerülhet börtönbe
Az Egyesült Arab Emírségek bíróságának kicsit másképp működik a logikája.



A titkosszolgálat rabolta el tőle a menyasszonyát - állítja a férfi, aki zaklatta, verte exét és két rendőrt is megkéselt
A volt polgárőrt ki kellett vezetni a tárgyalóteremből az ítélethirdetéskor, mert folyamatosan háborgott. Szerinte ugyanis ez egy koncepciós ügy.



Követte a volt barátnőjét, és a lány lakását is bepoloskázta az Angliában élő magyar férfi
A 29 éves férfi az exe családját sem hagyta békén.



Elkapták a győri férfit, aki félmeztelen képeket kért egy 11 éves kislánytól a neten
A kislány szülei szerint több más gyerek is áldozatául eshetett a 25 éves férfinek.



„Valamikor beugorhatnál az irodámba, hogy csókolózhassunk” – zaklatással vádolja Donald Trumpot a Fox News riportere
Courtney Friel a nemsokára megjelenő könyvében írta le, hogyan történt az eset.



Úgy kémkedett exférje után egy nő, hogy kislányuk plüssébe rejtett egy hangrögzítőt
Zaklatás és lehallgatás miatt kell felelnie a bíróságon az amerikai anyának.



Mihályi Győző ellen indul vizsgálat az Újszínházban történt szexuális zaklatás miatt
A Színházi Dolgozók Szakszervezete üzenetéből derült ki, hogy az elnökükről van szó, az etikai bizottság első ülését december 9-én tartja.



Gothár Péter a Katona József Színház zaklatási botrányának főszereplője
Ő maga írt közleményt a színház Facebook-oldalára.



Nyilvánosságra hozná a színházi zaklató nevét Karácsony Gergely
A főpolgármester azt mondta, hamarosan áldozatvédelmi programot indítanak, hogy ehhez hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő.



Blikk: Máshol is volt ügye a zaklatónak a Katona József Színházon kívül
Állítólag ez egy ideje szóbeszéd tárgya volt. A Bors szerint egy rendezőről van szó.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!