SZTÁRVILÁG
Művészeket meghazudtoló módon alkot Stone, teljesen magától vágott bele a rajzolásba, nem tanította neki senki.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető bevallotta, anno azért hagyta ott a tehetségkutatót, mert úgy érezte, hogy a műsor meg fog bukni. Szerinte most is indokolatlanul sokan nézik.
SZTÁRVILÁG
A két mentor többször is összekapott egy-egy versenyzőn, de akkor durvult el igazán a vitájuk, amikor egy zenekar továbbjutásáról kellett dönteniük zsűritársaikkal.
SZTÁRVILÁG
A mentorok olcsó poénok kedvéért teszik kockára a hitelességüket, műbalhékat robbantanak ki, de néha azért felfedeznek őstehetségeket is. Vélemény.
SZTÁRVILÁG
Nem bízták a véletlenre a műsor készítői, ezúttal is jó néhány szürreális pillanatot mutattak.
SZTÁRVILÁG
„Olyan, mintha egy baltával mentél volna neki egy rántotthúsnak” – próbálta győzködni a zenész a versenyzőt, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
SZTÁRVILÁG
Hollósi Máté embert próbáló éveken van túl, de sosem adta fel, most pedig szeretne a saját lábára állni.
SZTÁRVILÁG
Az első válogatón valahogy kevesebb volt az őrült és a bántóan rossz produkció – és talán pont ezért nem is kötött le annyira. Kritika.
SZTÁRVILÁG
Saját dallal ríkatta meg a közönséget és a mentorokat is, ez volt a műsor eddigi legerősebb pillanata.
SZTÁRVILÁG
A kritikus szerint a kérdés most már csak az, hogy „a két nárcisztikus celebhisztérika közül ByeAlex vagy Csobot Adél okoz-e majd több kínos pillanatot” az X-Faktorban.
SZTÁRVILÁG
Miller Dávid a Reggeli című műsorban már kipróbálhatta a műsorvezetést, most ő lesz a zenei tehetségkutató legfiatalabb házigazdája.
Népszerű
Ajánljuk