Nagy Regina Martina a kiesése után: „Nem fogok összetörni, megyek tovább”
A 14 éves lány ugyan szomorú volt a kiesése miatt, de boldog is, hogy ennyi idősen idáig eljutott, és hogy elénekelhette a kedvenc dalát a második élő show-ban.
Drámai hangulatban ért véget az X-Faktor második élő adása, Puskás Petinek ugyanis két versenyzőjét is elveszítette szombaton, a műsortól ugyanis Tabatabai Nejad Flóra és Nagy Regina Martina búcsúzott.
A kiesőkkel a műsor után beszélgettünk.
Nagy Regina Martina a New York, New York című dallal állt színpadra a második élő show-ban. Produkciójával többségében elnyerte a mentorok tetszését. Gáspár Laci ugyanakkor azt mondta, nem volt jó a dalválasztás, ugyanis szerinte Regina bizonytalan volt, és ehhez a számhoz még gyúrni kellett volna az éneken.
“Én a negatív kommenteket is megpróbálom építő jellegűként felfogni, Laci kritikájára is így tekintettem. Remélem, hogy egyszer még lesz lehetőségem bizonyítani neki”
- mondta Regina, akinek Laci kivételével a többi mentor széket szavazott, így leülhetett, ám végül át kellett adnia a helyét a The Harmonies-nak.
“Éreztem, hogy én fogok felállni, de nem voltam csalódott, mert bíztam a nézőkben, hiszen előző héten is át kellett adnom a helyem, és akkor továbbjuttattak. Most viszont úgy gondolták, hogy nem voltam olyan jó, és nincs helyem a következő élő show-ban. Ez egy verseny, ahol bizony vannak igazságtalan dolgok is. Hiába vagy te az este egyik legjobbja, lehet, hogy az jut tovább, aki nem volt annyira jó. Egy verseny, egy műsor nagyon összetett...”
- fogalmazott Regina, aki azt is hozzátette:
“Nem fogok összetörni, megyek tovább. Boldog vagyok, hogy előadhattam a kedvenc dalomat, és most a bátyám is itt tudott lenni, nagyon jó, hogy ő is láthatott az X-Faktor színpadán énekelni. És az is nagy dolog számomra, hogy 14 évesen idáig eljuthattam, hogy megtapasztalhattam, hogyan működik egy ilyen műsor, azért ez keveseknek adatik meg. Ez egy olyan élmény volt, amit a gyerekeimnek és az unokáimnak is biztosan el fogok mesélni”.
A 14 éves lány azt is elárulta, hogy a kiesése után hazamegy a családjához és újra beül az iskolapadba, bár megjegyezte, a műsor után nehéz lesz visszarázódnia.
Drámai hangulatban ért véget az X-Faktor második élő adása, Puskás Petinek ugyanis két versenyzőjét is elveszítette szombaton, a műsortól ugyanis Tabatabai Nejad Flóra és Nagy Regina Martina búcsúzott.
A kiesőkkel a műsor után beszélgettünk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sarka Kata ma már sokkal tudatosabban viszonyul a külsőségekhez, mint korábban tette, és alaposan megváltozott a szépségről, így a plasztikai beavatkozásokról alkotott képe is – írja a Blikk a Magyarország Szépe – Miss World Hungary versenyigazgatójára hivatkozva.
„Egyszerűen már nem akarok ezzel foglalkozni. Van három gyönyörű gyermekem, ott a férjem, a kutyám, a munkám, ezerszer fontosabb dolgok ezek annál, mint hogy éppen hogyan nézek ki” – fogalmazott.
A Magyarország Szépe – Miss World Hungary egyik versenyigazgatója szerint a természetesség ma már sokkal fontosabb számára, mint a tökéletesség látszata. Úgy véli, a szépség nem feltétlenül a centikre szabott ideálokban rejlik, ezért saját életében sem követné már el a korábbi mintákat.
„Nem titok, hogy annak idején én is átestem mellplasztikán, de ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” – mondta.
Sarka Kata szerint sokat számít, milyen mintát lát egy gyermek otthon, ezért a lányát is arra neveli, hogy az egyszerűség és a természetesség igazi érték lehet.
„A válogatón is ott ült velem szemben a kislányom, és zsűrizés közben folyamatosan írogattam neki, hogy látod, mennyivel szebbek azok a nők, akiknek nincs túltöltve a szájuk, akik enyhe sminkben vannak és a természetességre törekednek? Ezeknek a szempontoknak a fontosságára a saját példámon keresztül is igyekszem felhívni a figyelmét.”
A szépségverseny zsűrijében is ezt az új értékrendet igyekszik képviselni. Elárulta: évről évre követi, hogy más országokban milyenek az aktuális trendek, milyen típusú lányokat delegálnak a versenyekre, de végül valamiért soha nem sikerül teljesen alkalmazkodnia hozzájuk, mert vannak saját szempontjai.
„Számomra például a természetesség kiemelten fontos, és ettől nehezen tudok eltérni.”
Kiemelte, hogy a verseny során nemcsak a megjelenés, hanem a kisugárzás is nagy szerepet kap, és az sem kizáró ok, ha valaki nem felel meg a hagyományos szépségideálnak. A zsűrizésről szólva hangsúlyozta, hogy szeretnének „különböző testalkatú lányokat bemutatni a nézőknek”. Így egyáltalán nem probléma, ha valakin van néhány plusz kiló, hiszen könnyen lehet, hogy éppen ő viszi majd el a közönségdíjat vagy akár a koronát, mert olyan kisugárzása van, hogy az lenyűgözi őket.
A Magyarország Szépe – Miss World Hungary verseny időpontjai még nem ismertek, de a sajtónyilvános válogatókat a múlt héten megtartották a Bálna rendezvényközpontban. A hagyományokhoz híven 2025-ben is a Duna Televízió fogja közvetíteni a királynő megválasztását, aki később a világversenyen képviselheti hazánkat.
A nemzetközi Miss World 2025 világdöntőt május 31-én rendezik az indiai Hyderabad városában, Telangana államban. Magyarországot a 2024-es győztes, Katzenbach Andrea képviseli a világversenyen.
Sarka Kata ma már sokkal tudatosabban viszonyul a külsőségekhez, mint korábban tette, és alaposan megváltozott a szépségről, így a plasztikai beavatkozásokról alkotott képe is – írja a Blikk a Magyarország Szépe – Miss World Hungary versenyigazgatójára hivatkozva.
„Egyszerűen már nem akarok ezzel foglalkozni. Van három gyönyörű gyermekem, ott a férjem, a kutyám, a munkám, ezerszer fontosabb dolgok ezek annál, mint hogy éppen hogyan nézek ki” – fogalmazott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Minden idők legunalmasabb Met-gálájaként hivatkozik a 2025-ösre a Daily Mail, az esemény rajongói szétkommentelték a napvilágra került videókat. Mindeközben a sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át.
Nemcsak a régmúlt idők mutatós megjelenései, extrém, mégis a divatiparban ragyogó szettek maradtak el, több meghívott sztár, többek közt Blake Lively, Taylor Swift, Lady Gaga (igen, az illusztráció az extravagancia szó mellett), Jennifer Lopez, Ariana Grande és Katy Perry sem ment el a Met-gálára, pedig ők etalonnak számítanak - írta a Sassy.hu
Itt láthattok néhány sztárt, akik azért felöltöztek jól, kivéve Halle Berryt, aki kissé hiányosan:
Minden idők legunalmasabb Met-gálájaként hivatkozik a 2025-ösre a Daily Mail, az esemény rajongói szétkommentelték a napvilágra került videókat. Mindeközben a sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át.
Nemcsak a régmúlt idők mutatós megjelenései, extrém, mégis a divatiparban ragyogó szettek maradtak el, több meghívott sztár, többek közt Blake Lively, Taylor Swift, Lady Gaga (igen, az illusztráció az extravagancia szó mellett), Jennifer Lopez, Ariana Grande és Katy Perry sem ment el a Met-gálára, pedig ők etalonnak számítanak - írta a Sassy.hu
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orosz Barbara anyák napján megható Instagram-poszttal jelentkezett. A bejegyzésben köszönetet mondott édesanyjának és nagymamájának, illetve hangsúlyozta, mennyire fontos számára a családja támogatása, különösen most, hogy elküldték a TV2-től.
„Amikor ránézek a gyönyörű Anyukámra és Mamcsikámra, mindig hálát adok Istennek, hogy pont Őket rendelte ki arra a feladatra, hogy életet adjanak és támogassanak az utamon. Ami néha piszkosul nehéz feladat Nekik, de mindig és mindenben mellettem állnak, amiért életem összes napja sem lenne elég, hogy hálát mondjak” – írta.
A műsorvezető elárulta, hogy a családja mindig elfogadta az őt körülvevő eseményeket és változásokat, csak azt sajnálják, hogy ezentúl nem ülhetnek majd büszkén a tévé előtt, hogy korán reggel összekacsintsanak vele.
Barbi utoljára április 22-én vezette a Mokkát, azóta két új műsorvezető vette át a helyét. A műsorból való távozása mellett az is kiderült, hogy egy az egyben elváltak útjai a TV2-vel, mivel a Tűsarok című műsora ugyancsak megszűnik - igaz, nem azonnal, mert van még néhány előre rögzített adás, ami még képernyőre kerül.
A Blikk úgy tudja, hogy a TV2 azért döntött Orosz Barbara menesztése mellett, mert a viselkedése és megjelenése nem illeszkedett a csatorna családbarát attitűdjéhez. Emiatt állítólag többen is kifogásolták a személyét.
A műsorvezető egyébként 2019-ben csatlakozott a Mokkához, és összesen 15 évet töltött a TV2 kötelékében.
A távozása után az Instagramon így fogalmazott: a stílus szerinte maga az ember, ezért tisztelettel megköszönte azt a 15 évet, amit a csatornánál tölthetett. A poszt végén anyák napja alkalmából minden édesanyának, nagymamának és keresztmamának boldog ünnepet kívánt.
„Minden ölelésükből, minden beszélgetésükből erő és feltétlen óvó szeretet sugárzik felém, olyan, amit biztosan minden édesanya ugyanúgy érez, ha a gyerkőcére néz. Ha rosszcsont, ha nem. Iszonyúan hálás vagyok Nektek, hogy velem vagytok az utamon, hogy erős gyökereket biztosítotok és a Keresztmamimmal együtt olyan védelmi hálót feszítetek ki nekem, hogy ha mégis lepottyanok a földre és kicsit megtörik a csontom, akkor is pillanatok alatt beforrasztjátok, mert varázserőtök van” - fogalmazott.
„Aki pedig egyedül van most, mert elvesztette azt, aki számára a legfontosabb volt, egy nagy ölelést küldök, és erőt, hogy csak arra gondoljon, minden porcikánkban, tekintetünkben, vérünkben és nevetésünkben örökké velünk vannak Ők, akiknek az életet köszönhetjük” - zárta a bejegyzést Orosz Barbara.
Orosz Barbara anyák napján megható Instagram-poszttal jelentkezett. A bejegyzésben köszönetet mondott édesanyjának és nagymamájának, illetve hangsúlyozta, mennyire fontos számára a családja támogatása, különösen most, hogy elküldték a TV2-től.
„Amikor ránézek a gyönyörű Anyukámra és Mamcsikámra, mindig hálát adok Istennek, hogy pont Őket rendelte ki arra a feladatra, hogy életet adjanak és támogassanak az utamon. Ami néha piszkosul nehéz feladat Nekik, de mindig és mindenben mellettem állnak, amiért életem összes napja sem lenne elég, hogy hálát mondjak” – írta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.
A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.
Állapota gyorsan romlott. A szülők szerint többször visszakerült a kórházba. Összesen 13 alkalommal állt le a szíve, és a légzése is többször leállt.
Millena édesanyja egy búcsúposztot tett közzé a lánya emlékére. Ebben azt írta: „A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”
A fiatal tehetség a Netflix sorozata mellett szerepelt a The Childhood of Romeo and Juliet című brazil szappanoperában is.