hirdetés
Lenny Kravitz és Marshmello is jön a VOLT Fesztiválra: itt vannak az első nevek
Tucatnyi világsztárt jelentették be, és az is kiderült, hogy 2020-ban a környezetvédelem és a fenntarthatóság kerül majd fókuszba a fesztiválon.



Megszólalt a VOLT Fesztivál főszervezője az Orbán Viktor-reklámmal kapcsolatban
Lobenwein Norbert Facebook-oldalán reagált arra, hogy a koncertek között miért hallhatták és láthatták a bulizók a miniszterelnök 1989-es beszédét a kivetőtökön.




Képgaléria: Slash, Tankcsapda-születésnap és közel 40 előadó izzította a hangulatot a VOLT második napján
A legjobb csütörtöki fotókból válogattunk.



Orbán Viktor 1989-es beszédével kampányolnak a VOLT Fesztiválon
A Nagy Imre újratemetésén elhangzottak részleteivel a rendszerváltás harmincadik évfordulójára emlékeznek.



A VOLT Fesztivál megható sorokkal búcsúzik a The Prodigy énekesétől
A soproni fesztivál szervezői sok mindent köszönhetnek az ikonikus bandának, most szívszorító bejegyzéssel köszönnek el a 49 éves korában elhunyt frontembertől.



A Black Eyed Peas, a Cypress Hill és a Papa Roach is jön a Volt fesztiválra
Újabb fellépőket jelentettek be a szervezők.



Őrült jó bulik, brutál látványvilág, leplezetlen érzelmek - nézd vissza a 2018-as fesztiválszezon legjobb fotóit
Véget ért a 2018-as fesztiválszezon, de bármikor visszatekerhetitek a legjobb bulikat, hiszen ott voltunk az összes fesztiválon. Most pedig fotókon is megmutatjuk a legjobb pillanatokat.



Hatalmasat bulizott Köllő Babett és Lilu a VOLT Fesztiválon
Lilu kedvenc bandája a Hollywood Undead, velük élőben is találkozhatott. Sőt, még egy pengetőt is küldtek ajándékba a kisfiának.



Ők a VOLT Fesztivál legkülönlegesebb és legdögösebb csajai
Öt nap alatt közel 152 ezren buliztak Sopronban: kicsik, nagyok, fiúk, lányok, extrém arcok és szolid lézengők.



Visszatér a régi VOLT? – benyomások az idei fesztiválról
Több szempontból is időutazással ért fel ez az öt nap Sopronban. Elmondjuk, szerintünk miért.



Zsírosdeszka, olcsó jégkrém és méregdrága ásványvíz – mire elég 5000 forint egy fesztiválon?
A VOLT-on jártunk, és próbáltuk megóvni a pénztárcánkat. Elmeséljük, meddig jutottunk az előre elhatározott összegből.



Palvin Barbi a VOLT Fesztiválon bulizott
Szívesen fotózkodott a fesztiválozókkal is.



Zúzás és sártenger a VOLT Fesztivál harmadik napján
A legnagyobb partyarcokat az eső sem tántoríthatta el.



Sárban fürödtek a VOLT-on - szó szerint
Az égiek nem túl kegyesek a soproni fesztiválhoz.



Hatalmas tömeg és remek hangulat a VOLT Fesztivál első napján
Képes beszámoló: a soproni buli egy napja, érkezéstől az esti koncertig.



Kedden startol a VOLT – több mint 150 ezer fesztiválozót várnak Sopronba
Az idei nagyszínpad az összes eddiginél nagyobb.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!