HÍREK
A Rovatból

Nagy Ervin: a TISZA párt minden gyereket megvéd majd

Szilágyi Kitti gyermekpedagógus óvónő is beszédet mondott: „Nekünk kell mintával szolgálni, hogy képesek vagyunk együtt egy európai jólléti rendszert létrehozni - a gyerekekért, a hazáért, a jövőért.”
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása

Tüntetésre hívta Magyar Péter azokat, akik szeretnének tiltakozni a pedofília ellen. A demonstráció Facebook-eseményében azt írták:

"Csatlakozz hozzánk egy békés, de határozott tüntetésre, ahol közösen mondjuk ki, hogy “Elég volt!”. Védjük meg a gyermekeket az újabb pedofil bűncselekményekről. Követeljük a valódi gyermekvédelmi reformot, a gyermekvédelem finanszírozásának jelentős megemelését. Követeljük a szörnyűségeket eltussoló intézményvezetők felelősségre vonását, és a politikai felelősök, Pintér Sándor belügyminiszter lemondását és a kormány távozását. Itt az ideje, hogy hangot adjunk a változás iránti igényünknek és megmutassuk, a közösség erejével képesek vagyunk pozitív változásokat elérni".

Arra kérték a résztvevőket, hogy a rendezvény békés lebonyolításának érdekében mindenki tartsa tiszteletben a jogszabályokat és egymást.

A Szózat közös énekésével kezdődött meg a demonstráció a Belügyminisztérium előtt, ahol Magyar Péter mellett most is ott volt Nagy Ervin.

A színész elmondta, örül, hogy ennyi ember van, akit mélyen sért az, ahogy a kormány kezeli az ügyet. Háromgyerekes apaként sokat gondol arra, hogy hány olyan gyerek van az országban, akik nem kapnak reggel puszit, apa-anya nélkül nőnek fel. És csak egyedül a kormányra számíthatnak, akik kezet nyújtanak feléjük. Azt ígérte, hogy a TISZA párt minden gyereket megvéd majd.

Azért állok Magyar Péter mellett, mert azt ígérte, hogy addig tüntetünk, amíg a gondok meg nem oldódnak. Péter pedig azonnal reagál, és utcára hívja a híveket. Ahogy most is. Amíg a kormány teketóriázik addig vannak olyan civilek, akik azon gondolkoznak, hogy milyen tervvel lehet előállni. Készült is egy tervezet, amit a kormány elutasított.

Az egyik fontos tagja Szilágyi Kitti (aki neki unokahúga), akit a színpadra hívott. Az OKA egyik vezetője, és egy gyermekpedagógus óvónő. Azért jött el, mert még most is gyerekeket bántanak, a szakembereket megalázzák, a kormány képtelen megvédeni a gyerekeinket.

Mi mind a gyerekek miatt vagyunk itt - mondta. Szükség van rátok, mert a változást egyedül nem tudjuk elérni - tette hozzá. Fontos a szakemberek támogatása, meghallgatása. Az ország fejlődésének alapvető kritériuma, hogy megvédjék a gyerekeket. Ez közös nemzeti feladatunk. Aki ezt nem érti, annak semmi keresnivalója az országházban. Felelőtlenség a gyerekek veszélyeztetése - mondta.

Nekünk kell mintával szolgálni, hogy képesek vagyunk együtt egy európai jólléti rendszert létrehozni - a gyerekekért, a hazáért, a jövőért.

A javaslatuk célja volt, hogy végre elinduljon egy folyamat, ezt durván elutasították, a gyerek érdekeit nem tartották fontosnak. De a munkát közösen folytatni fogják - ígérte.

Szilágyi Kitti elmondta, hogy egy kisgyerek milyen traumával érkezik egy intézménybe, ahová kicsiként érkezik, kiszolgáltatva, apa és anya nélkül. Sokszor egy bántalmazó családból. És bekerül egy olyan intézménybe, ahol megint kiszolgáltatottá válik.

A pedofília büntetése nem egyenlő a gyermekvédelemmel - hívta fel a figyelmet. Itt a lehetőség a cselekvésre - mondta. Itt leszünk holnap is itt leszünk a BM előtt, gyertek ide holnap is, legyünk egyre többen. Ha szórakozni akar a kormány, szórakozzanak egymással, de ne a gyerekeinkkel - tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter képet posztolt a vasúti kocsiból, amiben Debrecenbe utazott: „62 TEK-es sem vigyáz rám évi 1 milliárd forintért”
A Tisza Párt vezetője nem állta meg, hogy hétfő esti posztjában ne szúrjon oda megint a kormánypárti politikusoknak és a kormányközeli médiának.

Link másolása

Ahogy arról vasárnap beszámoltunk, Magyar Péter menetrendszerinti vonaton érkezett meg Debrecenbe, a Tisza Párt első vidéki nagygyűlésére.

Hétfő este ezzel kapcsolatban tett közzé képet és egy posztot a Facebookon. Mint mondja, ezúttal utazásának módján próbált fogást találni a kormányzati sajtó és a Fidesz közeli influenszerek.

„Szinte az egész intetcity a TISZA Párt rendezvényére tartott. A rogáni propaganda (beleértve a köztelevíziót is) elfelejtett beszámolni arról, hogy a valaha volt legnagyobb vidéki politikai demonstrációt tartottuk, azt viszont nagy elánnal hazudozza, hogy a munkatársaim lezárták azt a vasúti kocsit, amiben én utaztam.”

„Ebből természetesen egy szó sem igaz. Az úton a beszédemet írtam és legalább 100 utas jött oda beszélgetni, vagy közös fényképet készíteni”

– írta a NER-t az év elején elhagyó politikus.

Hozzátette: „Arról is ír a Pravda, hogy engem egy magánhadsereg kísért a rendezvényen. Természetesen ebből sem igaz egy szó sem. A 20 ezres rendezvényt nagyjából 10 biztonsági ember biztosította,

én pedig ellentétben a fideszes politikusokkal, nem félek az emberek közé menni, nem magtárban és lezárt utcákon kampányolok és még csak 62 TEK-es sem vigyáz rám évi 1 milliárd forintért, mint Szijjártó elvtársra.”

A már-már szokásos „További jó vergődést” fordulat után még kommentben is odaszúrt a kormány egyik legerősebb emberének, mikor azt írta: „Hajrá, Toni!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhel és Tiborcz István ebbe a patinás svábhegyi villába költözhet – sok fát vágtak ki a környéken
Egy „fenntartható, energiahatékony irodaház” is épül a területen, de a HVG és a Kutyapárt információi szerint a területet fekvő Dreher-villába költözne a miniszterelnök lánya, veje és családjuk.

Link másolása

A XII. kerületi volt svábhegyi gyermekkórház területének nagyobbik felén Tiborcz István cége, a BDPST Group közlése szerint egy „fenntartható, energiahatékony irodaház” épül, ám ez sok fa kivágásával jár együtt, és más környezetvédelmi aggályokat is felvet – írta meg a hvg360.

Miközben még a 2000-es évek elején is ősparkok, kúriák, villaépületekben megbújó szanatóriumok jellemezzék a budai Svábhegy arculatát, mára jelentősen változott a terület összképe. A lap szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2019-ben két csomagban értékesítette a svábhegyi egészségügyi intézmények épületeit és telkeit, összekötve más vidéki és fővárosi ingatlanokkal.

Többek között a Béla király úti gyermek-tüdőszanatóriumot is tartalmazó együttes így került a Central European Ingatlanalapba (CEI), amelynek az Equilor-csoport a kezelője. Ez utóbbi Szécsényi Bálint érdekeltsége, aki sűrűn üzletel Tiborczcal.

Az egykori svábhegyi gyermekkórház csomagja pedig a Middle-Europe Convergence Ingatlanalapba érkezett, amelyet Jellinek Dániel Indotek Groupja irányít. Jellinek aztán 2023-ban eladta a volt gyermekkórházat és az Eötvös úti létesítményeket a CEI-nek. Később, szövevényes adásvételek után az idén a Mártonhegyi úti ingatlan hivatalosan is Tiborcz kezébe került.

A Mártonhegyi úton álló 2,6 hektáros, korábban gyerekkórházként hivatkozott telken áll az ún. Dreher-villa (címlapképünkön), amit szinte ingyen adott Dreher Jenő az 1930-as években az akkor nyíló úgynevezett Iskolaszanatóriumnak, ami később Svábhegyi Gyemekkórházként működött – utóbbiról már az ügyet szintén ismertető Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) ír.

A hvg.hu információ szerint az impozáns épületbe Tiborcz István és Orbán Ráhel tervez beköltözni.

Az épület telepítési tanulmánytervét eredetileg a XII. kerületi önkormányzat honlapján is közzétették, amire a Kutyapárt kerületi szervezete hívta fel a figyelmet. Ezután az oldalt azonban az önkormányzat váratlanul jelszóval védte le. A lap szerint a telken álló fák harmadától megválnának, másik harmaduk is csak „lehetőség szerint megtartandó” besorolást kapott. Védelmet elsősorban a két telekrész közötti fasor élvez, ezek pont eltakarják a villát az iroda dolgozói elől.

A Kutyapárt ismertetője szerint az ingatlan értékét bizonyára megnövelte, mikor a Hegyvidéki Önkormányzat 2020. november 30-án úgy változtatta meg az Észak-Hegyvidéki építési szabályzatot, hogy ezen, a 9596-os helyrajzi számú telken lehessenek lakások is, korábban erre nem volt lehetőség. Ezekről részletesebben ITT lehet információt szerezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Balatonhenyére költözhet az asztalosnak tanuló Varga Judit
A volt miniszter még Magyar Péterrel együtt vette a házat, amire annak idején CSOK-ot vettek fel, amit azonban visszafizettek. A volt miniszter gyakran tűnik fel a faluban, már új párjának is megmutatta a házát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

A Blikk videóriportban mutatta be azt a balatoni községet, ahol Varga Judit mostanában több időt tölt: a helyiek szerint a volt miniszter már a költözést tervezi, sőt, új párjával Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével is ellátogatott már a faluba.

A kegyelmi botrányba belebukott, azóta visszavonult Vargával kapcsolatban helyieket szólaltatott meg a riporter. Horváth Károly így beszélt: „Judit már 2010 óta szinte hazajár ide. Nagyon kedves, intelligens, okos, művelt nőnek ismerem.

Szerintem, nehezen viselte a felhajtást maga körül, de lassan megnyugszik. Ehhez biztosan hozzájárul, hogy már olyan sokat látjuk, mintha itt lakna. Úgy gondolom, ha a munkája engedi, hamarosan véglegesen be is költözik a balatonhenyei házba.”

Az is kiderült, hogy a helyiek jobban kedvelik Varga Juditot, mint Magyar Pétert, aminek az is oka lehet, hogy Magyar 2019-ben el akart indulni a polgármester-választáson, ám végül visszalépett a megmérettetéstől. A henyeiek úgy érezték, Magyar cserben hagyta őket – nyilatkozta egy helyi lakos.

Viszont

Varga bántalmazási vádjait a többség annak ellenére sem hiszi el, hogy kedvelik és kedves embernek tartják Varga Juditot.

A csak névrokon Varga József ezt így fogalmazta meg: „Ennek az egésznek sokkal előbb ki kellett volna derülnie, amíg együtt voltak, nem azután, hogy elváltak.”

A 127 fős községben sokan ismerik Vargáékat, a volt politikusnő a fiaival rendszeresen kerékpározik Balatonhenyén. Az is kiderült, már új párjának is megmutatta a falut, sőt egy helybelitől birkát is vásároltak.

A riporter megpróbálta Varga Juditot is megszólaltatni, de a ház körül semmi mozgás nem volt. Az Állami Számvevőszéken keresztül megpróbálták elérni Windisch Lászlót is, de a sajtóosztály csak azt közölte, hogy Windischt megilleti a magánélet védelme.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor szerint a Mentőszolgálat rendszeréből szivárgott ki Magyar Péter mentési esetlapja
Az EESZT rendszere ugyanis kevesebb adatot jelenít meg. Ez alapján ő azt állítja, az adatszivárogtatásért felelős személy a Mentőszolgálatnál dolgozhat.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

Dr. Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő véleménye szerinte csakis az OMSZ rendszeréből tölthette le valaki Magyar Péter mentési esetlapját.

Korábban a Bors nevű KESMA-tulajdonban álló újságban jelent meg a dokumentum, amellyel Varga Judit állítását igyekezett megerősíteni a lap, hogy akkori szerint férje eljátszott egy öngyilkosságot.

Magyar Péter szerint a dokumetum hamis, de feljelentést tett, ugyanis szenzitív egészségügyi adatokat kizárólag az érintett hozhat nyilvánosságra. Az OMSZ bejelentette, hogy vizsgálja az esetet, állítáa szerint ebben akart segíteni Kunetz.

Azt írja bejegyzésében:

„Elég valószínűnek látszik, hogy a Bors propagandalap által bemutatott Magyar Péter egészségügyi adatait tartalmazó mentési esetlap az Országos Mentőszolgálat rendszeréből szivárgott ki.

Több kommentelő is jelezte, hogy az Országos Mentőszolgálat esetlapján, amely Magyar Péter adatait tartalmazza sokkal több információ található, mint azokon az adatlapokon, amelyeket az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, népszerű nevén Felhő) tartalmaz.

A mentési dokumentációhoz az Országos Mentőszolgálat, maga a mentés alanya férhet hozzá, vagy azon személy, aki ismeri a belépési jelszót, illetve az az egészségügyi ellátó, amely a betegellátás érdekében lehívja ezeket az adatokat.

Azonban, ha az adatlapot egészségügyi szolgáltató hívja le azt naplózza a rendszer, így órára, percre, másodpercre pontosan meg lehet mondani, hogy kinek a belépési kódjával történt a letöltés.

Persze, amennyiben ez az EESZT-ből történik és nem máshonnan kerül ki a dokumentum.

És most jön a lényeg, ugyanis a bizonytalanságok és a kommentek miatt megkértem egy kedves ismerősöm, hogy küldje el nekem a saját EESZT fiókjából letöltött mentési dokumentáció képernyőfotóját.

Ez látható felül és jól láthatóan hiányoznak róla azok az alsó képen pirossal bekeretezett részletek, amelyek a Bors által megosztott mentési dokumentáción szerepelnek. Ezek a részletek valós mentési adatokat tartalmaznak, egyáltalán nem valószínű, hogy hamisak lennének. Ráadásul maga az Országos Mentőszolgálat sem vonta kétségbe a Bors által közzétett adatlap valódiságát.

Így nagyon, nagyon erős a gyanú arra, hogy a Bors által ismertetett mentési dokumentum valós, és - miután az EESZT rendszerében más adatlap tölthető le - ez az Országos Mentőszolgálat rendszeréből került ki.

Amennyiben ez a nagy valószínűség igaz, akkor az azt is jelenti, hogy az adatszivárogtatást az Országos Mentőszolgálat rendszeréhez hozzáférő egyén okozta.

Éppen ezért az Országos Mentőszolgálat főigazgatója biztosan nem maradhat az intézmény élén, hiszen közvetve, vagy közvetett módon ő maga is felelős lehet.

Akár egy politikai kampányban, akár egy vitában, vagy csak egyszerűen sem lehet annál aljasabb dolgot elképzelni, mint egy ilyen szigorúan védett személyes egészségügyi adat kiszivárogtatását. Ez nem lehet politikai stratégia, hiszen így senki nem lehet biztonságban!”

Link másolása
KÖVESS MINKET: