KÖZÖSSÉG
A Patron nevű Jack Russell terrier már több száz aknát szagolt ki, ezzel számos életet megmentett. Szolgálatait az ukrán elnök állami kitüntetéssel ismerte el.
KÖZÖSSÉG
A hírt az ukrán elnök is megerősítette, a támadás jellege miatt nem számítanak arra, hogy túlélőt találhatnának a romok alatt.
KÖZÖSSÉG
A zenekar közlése szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására léptek fel Kijevben, hogy kifejezzék szolidaritásukat az ukrán néppel.
KÖZÖSSÉG
A 12 éves Thomas a legjobb elnöknek nevezte Zelenszkijt, és azt írta, reméli, hogy Ukrajna legyőzi Oroszországot a háborúban.
KÖZÖSSÉG
A orosz hadseregnek terve volt arra, hogy elfoglalja az elnöki rezidenciát akkor, amikor az elnöki família ott tartózkodott.
KÖZÖSSÉG
Az USA mintegy 3,4 milliárd dolláros katonai támogatással segíti a háború sújtotta országot.
KÖZÖSSÉG
Az elnök ezt egy orosz tábornok kijelentésére alapozza, ami alapján Oroszország offenzívát indíthat Moldova ellen.
KÖZÖSSÉG
A Kreml szóvivője szerint egy világos, egyértelmű megfogalmazású dokumentumot adtak Kijevnek, ám erről az ukrán elnök nem tud.
KÖZÖSSÉG
A papírokat az Unió ukrajnai nagykövete vette át, az ország vezetői remélik, hogy már júniusban megszerzik a tagjelölti státuszt.
KÖZÖSSÉG
Az ukrán elnök szerint nem biztos, hogy valós az információ, de lehet, hogy az, ezért félelem helyett készenlétben kell állni.
KÖZÖSSÉG
Az ukrán elnök legújabb beszédében külön elítélte Magyarországot és Németországot, amiért az oroszoktól vásárolnak olajat, és blokkolják az energiaszankciókat.
KÖZÖSSÉG
Közben ukrán vezetők sorra számolnak be az oroszok rémtetteiről és az ukrajnai veszteségekről.
Népszerű
Ajánljuk